Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
Emerald Destiny(HP,NB,R,12)
Emerald Destiny(HP,NB,R,12) : 6.Elveszve

6.Elveszve

  2007.02.07. 16:19


Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 16 éven aluliaknak nem ajánlott az erőszakos jelenetek miatt, language

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: segítség a lusta olvasónak: véleményt írok erről a fejezetről a vendégkönyvbe

Ajánlás: Katyának - és ez most tényleg békülési szándékkal; mellette Katának és Bazsi-channak

Felkerült: 2005. szeptember 13.

 

 

Emerald Destiny

6. fejezet - Elveszve

 

  MyStat - Az ingyenes webstatisztika

A hoppanálás érzéséhez közel sem volt hasonlatos az a borzasztó és hányingerkeltő örvénylés, ami a két nagyfiút beszippantotta és lefelé húzta. Harrynek, noha világos volt, hogy lefelé, valamilyen ismeretlen erő irányába zuhannak, mégis az a gondolata támadt egy-két röpke pillanatban, hogy felfelé repülnek. De bárhogy is volt, az ismeretlen keltette gyomorszorító érzés egyre vehemensebben kezdett szétterjedni a testében. Nem tudta ép ésszel felmérni, mennyi ideje haladhatnak már a homályos foltok gyűrűjében, és sejtése sem volt arról, meddig fog ez még tartani, de azt tudta, hogy ha e szent minutumnál tovább húzódik, teste menten összeroppan.

Nem látta Draco Malfoyt maga mellett, de tudta, hogy ott van, hiszen olyan erősen szorította annak bal alkarját, hogy lehetetlen volt, hogy a fiú máshol legyen. A kétely csak egy apró, buta szikrája pattant fel benne, mikor megijedt: attól tartott, csak egy véres, élettelen kézcsonkot szorongat jó ideje, és teljesen egyedül száguld valami felé, amiről nem tudja, mikor fog odaérni… Ám ekkor megrándult a teste, és ezzel egy időben a mardekáros is elejtett egy fájdalomteli kiáltást. Mielőtt becsapódhattak volna, Harry vetett feléje egy kétségbeesett, mégis hálás pillantást, amiért ott van, és hogy ha ez a vég, hát azzal nem egyedül kell szembenéznie.

Mindketten olyan erővel vágódtak földhöz, hogy szinte visszapattantak tőle egy hangos nyekkenés kíséretében. Harry előtt egy pillanatra elsötétült a világ, majd ahogy elterült a puha füvön, a szürkeség helyét előbb homályos fehérség vette át, aztán lassan végleg kitisztult minden.

Retteneteset fájt a feje, de ezen nem is csodálkozott: az eséskor oly keményen a földhöz csapódott, hogy rejtély, miként maradhatott épen. Kezeit-lábait tudta mozgatni, ami szintén jó jel volt. Lassan bírt azonban csak felkelni, mert ahogy megmozdult, füle zúgni kezdett, a világ pedig pörögni körülötte, és semmi esetre sem akart megkockáztatni egy eszméletvesztést. Felkönyökölt hát, és hunyorogva kereste osztálytársát.

Malfoy valamivel arrébb térdelt egy kúszónövénnyel felfuttatott falnál - legalábbis az első pillantásra annak tűnt -, és görcsösen öklendezve hányt. Harry látta, hogy a vállai remegnek a fájdalmas tevékenység közepette eleredt könnyektől, de egyelőre nem tudta abbahagyni.

- Mal-foy? - nyögte.

Ő maga is szörnyű késztetést érzett arra, hogy elokádja magát, de igyekezte leküzdeni a savat torkában. Előregörnyedt, és végre fel tudott ülni. Lassan felhúzta a lábait is, és négykézláb odamászott a szőke fiúhoz.

Az már a száját törölgette, és próbálta eltüntetni könnyeit, melyeket a gyengeség jelének vélt, és csak utána fordult oda feléje, borzasztó sápadtan.

- Hova a pokolba hoztál? - vonta kérdőre Harry.

Mindketten körülnéztek, és először az előttük meredő, növénnyel borított falat vették szemügyre. Draco betúrt az ágak és levélkék közé, és kitapintotta a kemény és hideg kőfalat, mely megbújt alattuk. Tétován tapogatta, mintha lyukat keresne rajta, de az masszívnak bizonyult, és résnek nyoma sem volt. Az erős indákba kapaszkodva, remegve felhúzták magukat, és a falnak dőlve meredtek egymásra.

- Szóval? - mondta Harry nyomatékosabban. - Várom a válaszod!

- Fogalmam sincs… - motyogta a másik, inkább csak úgy maga elé. Látszódott rajta, hogy egyáltalán nem érti, mi történhetett.

- Fogalmad sincs?! - gyúlt harag Harry mellkasában, mely már-már a lángoló fájdalommal vetekedett. Elkapta Draco bal csuklóját, feltépte azon az inget, és dühösen ordított rá. - Ennyit arról, hogy tudsz hoppanálni! Még hogy bízzak benned! Egy rohadt halálfalóban!

Mindketten a véraláfutásos, gennyesedő Sötét Jegy sebére pillantottak, mely tisztán kivehető volt Malfoy alkarján.

- Honnan… tudtad? - kérdezte az megilletődve.

- Ennyire hülyének nézel? - förmedt rá Harry. - Mikor megfogtam a karodat, összerezzentél, felszisszentél… Piton Sötét Jegye is pont ugyanott van! Azonnal tudtam, hogy hiba volt hinnem neked! De az ilyesmi, úgy látszik, családban marad! Öröklődik a sötétség, mint az a nemes aranyvéretek! - köpött egyet, mert nyála összekeveredett egy kis vérrel, ami szája sarkából buggyant ki. - És most halljam! Mi volt a nagy terv? Hogy elhozol egy olyan helyre, ahol aztán kényükre-kedvükre szórakozhatnak velem? Mint annakidején a temetőben? Hát, köszönöm, abból nem kérek!

- Befognád végre a szád? - villant meg Draco szeme fenyegetően. - Eszemben se volt elcsalni téged bárhova! Roxmortsra koncentráltam, amikor…!

- Ügyes kifogás! Csakhogy, ne haragudj, de rohadtul nem látom sehol a Mézesfalást!

- Hát képzeld, fogalmam sincs, miért nem ott érkeztünk meg!

- Talán mert egyáltalán nem is tudsz hoppanálni, és ki tudja, milyen putri helyre hoztál Roxmorts helyett!

- Köszönd meg inkább, hogy egyáltalán kimenekítettelek a Rabenstein-kastélyból, te hálátlan disznó! Nélkülem már rég darabokra szedtek volna!

- Igen? És itt szerinted mi vár rám? Idióta!

- Rohadék griffendéles… - sziszegte Draco. - Ti aztán tényleg mind egyformák vagytok! Ez a hála, ha az ember egyszer az életében valamit tenni akar értetek…!

- Ugyan, ne áltass! Te sosem teszel semmit, hacsak nem fűződik érdeked hozzá!

- Ó, komolyan, Szent Potter? Hát akkor hadd mondjak én is valamit! A ti kis színjátékotok az oka az egésznek! Ha ti nem kezdtek el zavart kelteni, és mások bőrébe bújni, akkor semmi sem történt volna az egész bálon!

- Semmi? Hát te Voldemort felbukkanását és két új halálfaló beavatását semminek nevezed? Nem gondolod, hogy kissé suta az értékítéleted?

Draco megremegett.

- Ő… a Nagyúr… ott volt?

- Jaj, ne tégy úgy, mintha nem tudnál róla! - vágott olyan keserű képet Harry, mint aki citromba harapott. - Túl átlátszó…

- Nem, komolyan - rázta meg a fejét Malfoy. - Két új halálfaló? Kicsoda?

- Majd megkérdezed magad! - dühöngött tehetetlenségében a griffendéles. - Végeztem veled!

Azzal megindult a fal mentén, ami fura módon egyre szűkült, majd egy másik, szemben lévő fallal egy közel három méter széles folyosót képezett. Harry rájött, hogy az egész nagyon hasonlít egy…

- Lehetetlen… - nyögte, ahogy elszaladt a fal végéig, és rájött, hogy a járat ott nem ér véget, csupán… elkanyarodik. És újra meg újra elágazik. - Egy… labirintusba kerültünk!

- Mi van? - szaladt utána Draco, már amennyire fájdalmai engedték.

- Miféle újabb trükk ez?

- Milyen trükk? Te tiszta hülye vagy! Már mondtam, hogy nem tudom, hova kerültünk! Én nem ide akartalak hozni, hanem…

- Na persze… - morogta a másik összeszorított fogakkal.

Hátranéztek, arra a pontra, ahol földet értek, és végre felfedezték, hogy egy teljesen körülzárt helyiségben landoltak. Egy út vezetett csak ki belőle: amire ráléptek.

- És most? - nézett rá Harry.

- Mi van? - grimaszolt Draco. - Mit akarsz? Neked van tapasztalatod labirintusokat illetően!

Harry bosszúsan horkantott, és az égre emelte tekintetét, ahogy megindult előre, a járatban.

Az idő csodálatosan szép volt, és tiszta. A babakék égen vidám, fehér felhők úsztak tova, és mintha még madárcsicsergést is lehetett volna hallani.

- Mintha egy kertben lennénk…

- Várom a további, értékes észrevételeket - vetette oda Harry flegmán.

- Mi lenne, ha változtatnál valamit ezen a bunkó hangnemen? - förmedt rá Draco, aki megunta folyamatos hisztizését. - Nem tudom, mire vered annyira a melled, de kezd nagyon elegem lenni a ripacskodásodból! Szóval vagy fogd be, vagy beszélj értelmesen! Különben bemutatlak a pálcámnak!

A griffendéles nem felelt, csak csendesen masírozott előre, minden kanyarnál eltörve egy ágat a falat borító sövényen.

- Mi az ördögöt művelsz? - kérdezte Malfoy piszmogva az ötödik gallytörést követően.

- Megjelölöm, merről jöttünk…

Szinte tőrként döfködte őket a csönd, ahogy nem szóltak egymáshoz, ami mindkettejük számára elég kellemetlen volt. Harry volt az, aki végül, ha halkan ugyan, de megszólalt.

- Mégis… miért segítettél kimenekíteni Marie-t?

- Mert valahogy megint megmentette az életem… - morogta a szőke, megdörzsölve jobb vállát, ami intenzíven sajgott, amióta csak megérkeztek.

- Hogy érted ezt?

- Amikor megláttam őt, olyan volt, mintha felébredtem volna… Nem emlékszek másra, csak az ő nagy, pöttyös szemeire. Azt se tudom, hogy kerültem a bálra…

- Azt próbálod bemagyarázni nekem, hogy…

- Igen, valószínűleg valaki átvette az irányítást az elmém felett.

- Vajon ki…? - kérdezte Harry szarkasztikusan, lopva a Sötét Jegyre pillantva.

Malfoy nem válaszolt, csak kissé leszegett fejjel ballagott mellette.

- Hogy hagyhattad, hogy…? - kérdezte Harry hitetlenkedve. - Azok után, hogy láthattad, miként bánik mindenkivel…

- Nem hagytam… - nyögte Draco, de nem tudta folytatni, társa pedig megborzongott a kényszerű beavatás gondolatára.

- Akkor sem kellett volna megtenned - folytatta Harry, kissé nyomottabb hangon. - Csak bajba fogsz kerülni miattunk…

- Piton professzor is vállalta a veszélyt… Annyi éven át… Ha más nem, hát az ő kitartása erőt ad nekem…

Harry olyannyira meglepődött, hogy megállt az egyik sarkon. Csodálkozva vizsgálgatta a szőke arcát, mely itt-ott kormos volt, maszatos a sártól, és karcolásos, de alapvetően kissé vörös - mintha elpirult volna.

- Végre egy rendes példaképet választottál magadnak… - jegyezte meg, kisfiús vigyorral, majd az orrát dörgölgetve újra megindult az egyre jobban kanyargó úton.

Sokáig meneteltek, látszólag céltalanul és kiszolgáltatva az útvesztő szeszélyes rendszerének, mégsem jutottak sehova. Több órás unott gyaloglás után letelepedtek egy árnyékot adó fal tövébe, hogy kicsit kifújják magukat.

- Te nem találod furcsának, hogy itt tulajdonképpen nappal van?

Harry megrázta a fejét, és hunyorogva felnézett az égre. Kontaktlencséi már úgy marták a szemét, hogy legszívesebben kivakarta volna őket a helyükről.

- De… kicsit…

- Mikor kitört a pánik a kastélyban, még éjszaka volt… sötét…

- Lehet, hogy nem is hoppanáltunk, hanem…

Draco sértődötten grimaszolt.

- Én tudok hoppanálni. Rendszeresen így közlekedek, ha menni kell valamikor.

- Akkor is, ha még le sem tetted a vizsgát? Örülhetnek neked a Minisztériumban - sóhajtott Harry.

Ám Malfoy megrázta a fejét.

- Elmúltam tizenhét éves. Ilyenkor, ha még nincs is meg a hoppanálási vizsgám, saját felelősségemre már hoppanálhatok.

A griffendéles keserűen horkantott egyet.

- Mondjak valami iszonyatosan durvát? Én is elmúltam tizenhét éves… - ránézett az órájára, és szinte már meg sem lepődött azon, hogy az háromnegyed tizenkettőkor megszűnt működni. Biztos odacsapta a földhöz zuhanáskor. - Egy-két órája. Szóval elvileg már én is varázsolhatok…

- Szép kis születésnap… - grimaszolt Draco valamelyest együttérzően.

- Nekem mondod…?

Pár perc múlva Draco megvakarta a tarkóját, és megfogta Harry órás csuklóját.

- Hány órát is mutat? - kérdezte némi fáziskéséssel.

- Semennyit. Megállt. Biztos összetört, mikor ide leestünk…

- De azóta már órákat jöttünk… De nem annyit, hogy ilyen időnk legyen… - mutatott az égre. - Itt valami nem stimmel.

Mindketten megropogtatták csigolyáikat, és bambán bámultak felfelé a még mindig bájosan kék égre. A felhők ugyanolyan kis helyesek voltak, itt-ott kövérebbek, máshol egészen leheletvékonyak, mégis semmi sem utalt arra, hogy változnának a napszakok, vagy az időjárás.

- Szerinted meg van bűvölve? Mint Roxfortban?

- Bármit el tudok képzelni - ásított Harry hatalmasat, ahogy lejjebb csusszant a puha, néhol még nedves füvön. Kabátját levette, feje alá tűrte, és összegömbölyödve elnyúlt Draco mellett. - Remélem, azért szfinxek nincsenek…

- Mit művelsz? És mi van? SZFINXEK?

- Hagyj, rettenetesen fáradt vagyok… - nyögte az. - Ebéd óta nem ettem, szóval a gyomrom is majd kilyukad… Hagyj aludni egy kicsit!

- Aludni? ELMENT AZ ESZED?

- Inkább pihenj te is… Szükség lesz minden erőnkre, ha ki akarunk innen jutni.

És már le is hunyta a szemeit.

- Én majd… - motyogta Draco zavartan - … majd őrködöm…

Harry azonban nem is hallotta szavait. Olyan hamar álomra szenderült, mintha valaki valamilyen bűbájjal altatta volna el. Körülötte keringő tortákról álmodott, finom süteményekről, melyek odaröppentek hozzá, és felkínálták neki magukat, majd újra - mintha szellemkezek által - tovasuhantak volna… Korántsem kellemes képek következtek, amitől Harry pihenése egyre inkább zaklatottá vált. A finomságok után az italok és cukorkák sorakoztak fel körülötte. Az üvegekből kirobbanó dugók hangjára mindig összerezzent, noha eleinte mohón kortyolt a kicsöppenő nedűből. Később azonban, mikor a dugók és kupakok centiméterekre röpködtek kobakjától, kezdett kicsit elmenni a kedve a lakomától. A cukorkák is önállósították magukat, felemelkedve a tálkákból, feléje röpködve… És bár eleinte nem volt kellemetlen, ahogy testének ütköztek, amikor arcának, homlokának csapódtak, igencsak nagyot koppantak. Harry egyre dühösebben - és rémültebben - takargatta magát a veszedelmes finomságok elől, majd, mikor az egyik kemény, narancssárga cukor eltalálta a halántékát, felordított - és felriadt álmából, mert egy másik férfi kiáltását is hallotta.

Ziláló mellkassal ült fel, de rémületére rátett még egy lapáttal, hogy Draco épp ekkor pottyant le melléje. Szemmel láthatólag a falra próbált felmászni, de valami láthatatlan erő letaszította onnan, így ismét nyekkenve ért földet.

- Uramisten - nyögte Harry, hullaszínűre sápadva az ijedtségtől.

Malfoy igyekezte összeszedni a méltóságát, és feltápászkodott.

- Te is hallottad? - suttogta.

- A kiáltást? Igen… - vacogta Harry, még mindig izzadtságban fürödve.

- Felmásztam, hogy megnézzem, hátha látok valamit vagy valakit, de úgy tűnik, a falakat is bűbáj védi...

- Menjünk! - kelt fel Harry is, és mindketten futásnak eredtek. - Mennyit aludtam?

- Többet, mint kellett volna, azt hiszem… De nem tudtam megállapítani, hiszen az idő még mindig ugyanolyan…

Szitkozódva szaladtak, noha az elágazásoknál mindig tanakodniuk kellett, merre is forduljanak. Ezek szerint volt rajtuk kívül még más is a labirintusban… Akár barát, akár ellenség, a kiáltásából úgy tűnt, segítségre szorul, ami pedig azt jelenti, hogy az útvesztő sem olyan barátságos, mint amilyennek első pillantásra tűnt…

- Szerinted kiáltsunk? - kérdezte végül Harry. - Így lehet, hogy soha nem találunk rájuk…

- Beteg vagy? Azzal csak idecsalnánk azt, ami miatt ő is kiál-…

Ám mindketten megtorpantak borzalmukban. A következő forduló felől tompa toppanásokat lehetett hallani. Mintha csak egy kisebb ló patáinak halk hangja lett volna.

- Mi ez? - nyüszítette Draco. - Egy hipogriff? - kérdezte egészen sápadtan, hiszen még mindig elevenen élt benne a Csikócsőrrel való kellemetlen találkozás emléke.

- Fogalmam sincs, de bármi is az, remélem, nem erre jön… - hátrált egy lépést Harry.

A hangok azonban erősödtek, és a fiúk, annak ellenére, hogy szívük ott dübörgött a fülükben, ezt jól hallották. Mindketten remegő kézzel szorongatták pálcáikat, várva arra, hogy az ismeretlen lény felbukkanjon. Egy alattomos, nagymacska bömbölése volt az, amire mindketten újra összerezzentek. Az állat egy nagy szökkenést követően megjelent a fordulóban.

- Mi ez a rémséges korcs? - nyögte Draco a teremtmény láttán, mely igencsak förtelmes látványt nyújtott. - Ennél rondábbat még Hagrid se tudna tenyészteni…!

Ahhoz képest, milyen vékony és ingatag négy, patás lábon állt, törzse borzasztóan erős volt. Nyakán egy félelmetes, bozontos sörényű oroszlánfej ült, tátott szájjal, ijesztő fogai közül pedig csöpögött a nyál. Kecskeszerű teste viszont hatalmas sárkányfarokban végződött, mely úgy csapdosott ide-oda, hogy majdnem elsodorta vele saját magát. A lengedezéssel keltett légáramlatok ugyancsak erősek voltak ahhoz, hogy egy felnőtt embert ledöntsenek a lábáról.

- Ó, a szentségit… - motyogta Harry iszonyodva.

- Mi ez? Halljam! Meg fogunk halni, igaz?

- Azt hiszem… - nyelt az egyet dideregve - … mert ez egy kiméra…

- Egy mi?

- Te tényleg sosem figyelsz oda Hagrid óráin?

- Veszélyes?

- Halálosan… soha senkinek nem sikerült még legyőznie…

- Most aztán megnyugtattál - remegtek meg Draco ajkai. - Van értelme elszaladni?

- Nem sok… Az istenit! - vetődtek két oldalra, mert a lény feléjük száguldott, bömbölve és hevesen csapkodva, de szerencséjükre egyikükhöz sem tudott hozzáérni.

Azonnal felpattantak a földről, mert a kiméra pár méter trappolás után megfordult, és újra szembe helyezkedett velük.

Harry megemelte a pálcáját, egy erőteljes taszító átkot küldött feléje, végső próbálkozásként. Ám ekkor valami egészen furcsa dolog történt. Újra zúgást érzett a fülében, és rájött, hogy kezd elemelkedni a talajtól. Mintha egy mágnes húzta volna tova egy irányba, úgy röppent fel, mielőtt még kiejthette volna a bűbájt teljesen. Draco csak az utolsó pillanatban tudta elkapni a bokáját, így mindketten sebesen száguldottak valami felé, ami ugyanolyan bizonytalanságérzetet keltett bennünk, mint zuhanásuk megérkezésükkor.

Ezúttal kevésbé fájdalmasan landoltak, ám annál meglepettebbek voltak.

- Ez mi a fene volt? - suttogta Harry, akinek még mindig ott villogtak a karikák a szemei előtt.

- Nem tudom… De ugyanolyan volt, mint amikor idejöttünk… Hoppanálni próbáltál?

- Nem én. Csak meg akartam átkozni a kimérát…

A lény nevének hallatán újra felpattantak, és intenzíven fülelni kezdtek. Nem hallottak azonban semmit.

- Nyitva volt a szemed, miközben repültünk? - kérdezte végül Malfoy. Harry azonban megrázta a fejét. - Mert nekem igen. Átrepültünk egy csomó fal felett, és még mélyebben belekerültünk a labirintus belsejébe.

- Beláttad az egészet?

A szőke bólintott.

- Mondhatni. De így is hatalmasnak tűnt…

- Viszont legalább tudjuk, hogy van vége is… A kérdés már csak az, hogy a széle vagy a közepe felé kell haladnunk… Láttál valamit a szélén? Kerítést, vagy másféle falat?

- Nem igazán - vallotta be Malfoy. - Olyan volt, mintha elgörbült volna a tér… Mintha egy búra alatt lennénk, vagy mi…

Harry megpróbált eltöprengeni a hallottakon.

- Szerintem menjünk a széle felé… már ha meg tudjuk egyáltalán választani az útvonalat…

- És miből gondolod, hogy az volna a helyes? - mordult bosszúsan Draco.

- A Trimágus tusán is kívülről indultunk befelé, mert akkor volt egy célunk. Meg kellett találnunk a serleget, ami középen várt ránk. Nekünk most a kijáratot kell meglelnünk, az pedig csakis kifelé lehet… Bármi is van ennek a vacaknak a közepén, nem a mi dolgunk. Egyedül az érdekeljen minket, hogy élve kijussunk…

- Na és ha mondjuk csak egy zsupszkulcs segítségével tudunk kijutni, ami középen várja a legügyesebbeket?

Harrynek el kellett ismernie, hogy az érvelés legalább olyan ésszerű, mint az ő eszmefuttatása. Ugyanakkor… semmi kedve sem volt ismét közeli barátságba kerülni egy útvesztő közepén található, alattomos zsupszkulccsal…

- Egyelőre tudnunk kellene, hogy hol vagyunk - mondta végül, majd újra előkapta pálcáját. - Tájolj!

Viszont ahelyett, hogy megtudta volna, merre van észak, ismét azt érezte, mint pár perccel korábban: azt a szörnyű rántást, ahogy a testét húzza valami… el onnan, ahol most van… Kinyújtott kézzel kapott lebegő pálcájáért, amit ujjainak végével épphogy meg tudott fogni, és már száguldott is hátrafelé. Draco most meglepetésében csak a ruhájának szélét tudta megfogni, és kissé tartott attól, hogy az anyag elreccsen súlya alatt. Ám nem sokkal később le is huppantak, jó pár fallal arrébb.

- Mi az ördögöt művelsz? - förmedt rá Malfoy, most már érezhetően dühösen.

- Csak be akartam lőni az irányt! Nem hoppanáltam!

- Hát mostantól nincs több varázslat! Háromszor kíséreltünk meg valamilyen bűbájt, és mindháromszor felkapott minket ez a valami, továbbrepítve, úgyhogy most már elég!

- Szóval szerinted akkor reagál így, amikor varázsolni próbálunk? - eszmélt fel Harry. - Ez megmagyarázná…

Töprengve leült a fenekére, és igyekezte összerakni magában a kirakó elemeit. Draco tehetetlenül káromkodott egyet, majd hirtelen pattogni kezdett, mint valami labda.

- Mi van veled? - kérdezte Harry, óvatos pillantással.

- Megpróbálok… elnézni… a… falak… felett… - lihegte Draco, de felhagyott az ugrálással, mert nem tudott olyan magasra ugrani, hogy kipillanthasson.

Harry azonban feltápászkodott, megtörölte a nadrágját, majd megrogyasztotta a térdét, összekulcsolta ujjait, és bakot tartva Malfoy elé állt.

- Mi van?

- Majd én megadom a lendületet - ajánlotta a griffendéles. - Tedd az egyik lábad a kezeimbe. Háromra ellöklek, és hátha sikerül olyan magasra felugranod, hogy kiláss…

Draco vágott egy elismerő fintort, majd úgy tett, ahogy Harry utasította.

- Mugli logika… - motyogta.

Harry hanyatt esett, ahogy fellökte a szőkét a levegőbe, az pedig olyan magasra röppent, hogy kissé maga is megijedt. Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy így könnyűszerrel ellátott a falak felett. Kalimpálva zuhant vissza, és guggolva érkezett le, mint valami ugróállat.

- Mit láttál?

- Amennyit száguldás közben. Minden irányba el kellene néznem, hogy meg tudjam állapítani, van-e valami különbség az irányok közt…

- Na jó hogy nem már! - csattant fel Harry. - Annyiszor nem bírlak feldobni! Helycsere! - ajánlotta.

Percekig dobálták egymást, kényszeredetten nyögve, erőlködésük hangja pedig egész messzire elhallatszott. Normális körülmények között igencsak különös lett volna két fiatalember titokzatos nyögdécselése a sövények buja rejtekében, de jelenlegi állapotuk mindennek volt mondható, csak épp nem átlagosnak.

Kimerülten nyúltak el a földön, lihegve, amikor kellőképpen szemügyre vették a környéket.

- Te… arra van egy ablak…

- Én is láttam - masszírozta combjainak jajgató izmait Draco. - Mintha lógott volna a levegőben…

- Tehát egy szobában vagyunk…

- Ekkora szobánk még nekünk sincs, ne légy ostoba!

- Mondok neked valamit, szerintem még a királynőnek sincs… - felelte Harry ironikusan. - Akkor viszont hol a pokolban lehetünk?

- Fogalmam sincs… de egy ablak mindig egy kijárat jele… biztos, hogy kívülre vezet, nem úgy, mint az ajtók…

- Valóban, azok becsapósak… Tehát mégiscsak a széle felé kell mennünk…

- Igen… de most már tényleg pihenjünk egy kicsit… - kérte Malfoy, aki szemmel láthatóan ereje végén járt.

- Na és ha visszajön a kiméra?

- Akkor úgyis mindegy, nem?

Harry valahogy úgy érezte, a fiúnak igaza van. Kényelmesebben elhelyezkedve szenderedtek el…

 

A griffendéles fiú tényleg nem mondhatta szerencsésnek magát. Ahelyett, hogy békésen szundikálhatott volna egy keveset, arra kellett felriadna, hogy Malfoy vékonyka hangon, kétségbeesetten sikoltozik mellette, és ijedtében a karját meg a torkát markolássza.

- Segítség! Segítség!

- Mi a lóf-…?! Engedd el a nyakam! - hörögte Harry félig ájultan a szorongatástól.

- Lethifold! Lethifold! - nyivákolta Draco. - Megesz!

- Mi?

Kábultan lenézett a szőke lábaira, és meg kellett állapítania, hogy azok eltűntek… azaz, mintha valami undok, rájaszerű lény bebugyolálta volna őket. A teremtmény már Draco derekánál járt, és úgy tűnt, eléggé izgatja a fiú vergődése. Ezért jó nagyra tátotta a száját, és beleharapott áldozatának puha húsába. Draco fájdalmasan ordított fel, és ekkor már Harry számára is világos volt, hogy a helyzet valóban súlyos. Kapott is a pálcájáért.

- Öld meg! Öld meg!

Ám Malfoy, ahogy meglátta, hogy mi van a kezében, félreütötte a csuklóját.

- Semmi varázslat!

Harry megkövülten térdelt mellette egy pillanatig. Majd fogta a pálcát, és hegyével lefelé beledöfte az állatba. Az halk, nyikkanásszerű hangot adott, és abbahagyta Draco lenyelését. Újra meg újra lesújtott, sebesre trancsírozva az alattomos varázslényt, melynek testnedvei ide-oda spricceltek.

- Nehogy belém szúrd!
- Nyugi, már megy is el! - mutatott a visszavonuló állatra.

Malfoy összenyálkázott altestét hátrahagyva, a lethifold menekülőre fogta a dolgot, és éhesen távozott. Draco összegörnyedve reszketett, és kezét hisztérikusan a harapásra szorította, melyből szivárgott a vér, átfestve ingét vörösre. Harry sziszegve próbálta megnézni közelebbről, de látszott a seben, hogy orvost igényel, de hamar…

- Rendbe jössz… majd meglátod… - mondta szinte automatikusan.

Malfoy most, hogy komolyabb sebe volt, nem csapott akkora hisztériát, mint amikor Csikócsőr megrúgta. Nevéhez mért méltósággal tűrte a fájdalmat, amit, a belesulykolt nevelés szerint sosem volt szabad kimutatnia.

- Honnan… honnan tudtad, hogy lethifolddal van dolgod? Végre ragadt rád valami Hagrid óráiról?

- Dehogyis… az egyik ősömet felfalta álmában egy ilyen… Majdnem kihaltunk miatta…

- Micsoda veszteség lett volna…! - motyogta Harry vigyorogva.

- Azóta a család összes kúriájában lethifoldokat távoltartó bűbájokat használunk… Külön szolgálóink vannak lethifold-mentesítésre…

Ám társa nem tudta visszatartani a nevetést. Kimerülten dőlt neki a falnak, és jól kikacagta magát. Könnyes szemeit törölgetve fordult újra a csodálkozó mardekároshoz.

- Mit gondolsz, kibírod vele, ha bekötjük?

- Én mindent kibírok - felelte az végtelen gőggel.

- Helyes. Szükségünk is lesz erre a pozitív hozzáállásra - kelt fel Harry, és tépte csíkokra Draco ingjének alját. Azokkal jó erősen elszorította a fiú hasát, aminek köszönhetően a vérzés is mérséklődött.

- Akkor ennyit az alvásról, ha jól sejtem…

- Na igen… dünnyögte Harry, ahogy felsegítette őt a földről. - Az egyikünknek mindig őrködnie kell majd.

Újabb keserves órák vártak rájuk, unalmas barangolással, ám minél többet haladtak, annál jobban erősödött bennük a balsejtelem, hogy menthetetlenül eltévedtek. Harry ráadásul olyan éhes volt, hogy néha már a fali kúszónövények leveleit rágta, csak hogy legyen a gyomrában valami. Sejtette ugyan, hogy Malfoy legalább olyan éhes, mint ő, de annak kissé furcsálló és ráhagyó tekintetéből ítélve nem volt igazán ínyére az indák rágcsálása.

- Szomjas vagyok… - nyögte Harry egy idő után keservesen, de még mielőtt folytathatta volna a panaszáradatot, egy vékony kis hangra lettek figyelmesek.

Megtorpantak hát, és fülelni kezdtek.

Egy kislány hangja volt kivehető, aki valamilyen gyermekdalt énekelt kissé remegő hangon, de mintha valaki más is dúdolta volna rajta kívül a dallamot. Érezni lehetett a hangjából, hogy sír közben, és a léptei is egészen közelről hallatszottak, így a két fiú remélte, hogy a közelben lehet. Osonva követték a neszt, amit apró lépteivel csapott, és tudták, hogy egyre közelebb járnak hozzá.

 

Gyere, apró kisgyermek, ne szomorkodj, hiszen

Csodálatos dolgokat játszunk majd, mi ketten…

 

A fiúk megborzongtak a dal hallatán, mely egészen szuggesztív volt, és kissé mintha őket is bódulatba ejtette volna.

 

… tánccal és dallal altatnak el.

 

- Mi a fene ez? - morogta Draco, és idegesen szorongatta pálcáját. - Valami újabb szörny?

- Nem tudom, de rosszat sejtek… - felelte Harry, és megszaporázta a lépteit.

Befordultak a következő kanyarban, és meglepetésükben átgázoltak egy apró, manószerű lényen. Az métereket repült a nekiütköző lábaknak köszönhetően, és nekicsapódott a falnak.

- Mi a…? Mi volt ez?

Malfoy leguggolt hozzá, és közelebbről is megnézte.

- Valami manó… De ebben te vagy a szakértő… - engedte oda a másikat, mivel az valamivel többet tudott a legendás lényekről. Ám nem gyönyörködhettek sokáig a lény csúf arcában, mert olyan húszméternyire előttük egy lányka felsikoltott, és tovaszaladt.

Mindketten felkapták a fejüket, és utánaeredtek.

- Várj! Ki vagy?

- Válaszolj!

- Nem fogunk bántani! Ugyanúgy eltévedtünk, ahogy te! Kérlek, állj meg!

A gyermek nem lehetett több tizenegy-tizenkét évesnél, mert elég alacsony és soványka volt. Fekete, csipkés-fodros ruha volt rajta, melyről a masnikat és vidám szalagokat már elhagyhatta valahol. Hajtincsei, melyek nem voltak feltűzve, elegáns csigákban omlottak alá, noha ábrázata mostanára eléggé megtépázottnak tűnt. Hallani lehetett kicsiny tüdejének zilálását, ahogy a két fiú elől futott, ám apró lábai nem tudták tartani az iramot. Egy vékony sikoly kíséretében hasra vágódott.

Hüppögve térdelt fel és nézett farkasszemet vérző tenyerével és lehorzsolt, sebes lábaival. Harry épp beérte.

- Ne félj tőlem, kislány, nem akarlak bántani! - mondta azonnal, hogy megnyugtassa. - Én is ugyanúgy vendég voltam, és véletlenül ide kerültem, mint te! Nyugodj meg! Segítünk kijutni innen!

Ám a gyermek még keservesebben kezdett el sírni, és ahogy felnézett rájuk, elszörnyedve hátrált, mikor meglátta Dracot.

- Te, ez a gyerek ismerős nekem… - motyogta Harry.

- Még jó, hogy az. Roxfortos. Most volt elsős… Olivia Fillmore-nak hívják, ha jól tudom…

A lányka, a neve hallatára összerezzent, és átkarolta Harry lábait.

- Nem ő az, akit megvertetek…? És akinek…

A két fiú összenézett, majd gyorsan letérdelt Oliviahoz.

- Megsérültél valahol? Nem vérzel?

Ám ahogy meglátták a halványpiros, véres tenyereket, elborzadtak.

- Ő az, akinek nem szabad véreznie, ugye? - nyelt nagyot Harry. - Nem… nem szédülsz, vagy ilyesmi? - kérdezte sután, noha fogalma sem volt róla, mit kell ilyenkor tenni.

- Idefigyelj - nyúlt feléje Malfoy, de a lány elhúzódott a keze elől. Látszott rajta, hogy szörnyen fél.

- Szerintem még mindig tart tőled… - jegyezte meg Harry sötéten.

- Figyelj rám! - rivallt a kölyökre Draco. - Anyádék mit szoktak csinálni, ha megsebesíted magad valahol? Hogyan állítják el a vérzést?

- B-b-bűbájjal… - mondta Olivia, és Harry mellkasába fúrta a fejét. - Medicinus-szal…

Harry jelentőségteljesen a szőkére nézett, majd vette a pálcáját.

- Nem varázsolhatunk! - parancsolt rá Draco. - Akkor csak még beljebb…

- Nem érdekel, ha még beljebb kerülünk! Segítségre van szüksége! Nem hagyhatjuk meghalni!

- Én bezzeg vérezzek, mi? Az én sebeimmel senki sem törődik?!

- Hogy lehetsz ennyire önző?!

- Csak egy mardekáros! Mit bánt az téged, hogy mi lesz vele?

- Nem érdekel, hogy mardekáros! Támogatásra szorul, és csak ez számít!

Malfoy nem felelt, csak dühösen elfordította a fejét. Harry nem adott teret több tiltakozásnak, és újra a kislányhoz fordult.

- Most nagyon jól figyelj rám! Megismersz, ugye? Mindketten roxfortosok vagyunk - bökött Draco felé. - Harry Potter vagyok… megismersz?

Olivia haloványan bólintott.

- Össze fogjuk forrasztani a sebeidet azzal a bűbájjal, amit mondtál. De ehhez jó erősen meg kell kapaszkodnod bennem… Neked is, Draco! Bármi történjék is: ne ereszd el a karom! Megértetted?

Malfoy is bólintott, Harry pedig, egy kis hezitálást követően elvégezte a bűbájt. Ám már pálcapöccintésnél szárnyra kaptak, és ismét tovarepültek, mint korábban. Olivia veszettül sikoltozott, a két fiú pedig éberen kémlelte a falakat, amik fölött elrepültek. Egy teremtett lelket sem láttak, így kissé csalódottan értek földet.

A kislány még sokáig remegett Harry karjaiban, míg végre meg tudta nyugtatni, ám már az is hatalmas előrelépés volt, hogy a sebei összeforrtak. Kimerülten pihegtek, ismét egy árnyékos helyen, ahol Harry Oliviat kérdezgette.

- Amikor mindenki elkezdett sikoltozni - mesélte a lány -, anya és apa azt mondták, hogy ha beállunk a tömegbe, valószínűleg összetaposnak minket… és ránk omlik a mennyezet. Ezért… ezért apa azt javasolta, hogy hoppanáljunk… Úgy, hogy én fogom a kezüket, ők pedig elvégzik a bűbájt… De valami fura dolog történt, mert ide kerültünk… és elszakadtunk egymástól…

Draco elégedetten pillantott Harryre, de tekintetében benne volt a találgatás is.

- Pedig anya és apa jól tudnak hoppanálni…

- Ehhez nem fér kétség - simogatta meg a kislány haját Harry, és szigorúvá vált az arca. - Szerinted - kérdezte Malfoytól -, ha velük is ez történt, úgy mi lehet ez az egész? Vajon meg volt bűvölve a Rabenstein-kúria, és mind idejutottunk, akik hoppanálni próbáltunk?

- De akkor ég tudja, hányan lehetnek még itt… - morogta a mardekáros. - Amekkora pánik volt… tucatjával kóborolhatnak errefelé…

- Ha többen lennének, hallottunk volna zajokat, és láttuk volna őket, nem?

- Ez is… igaz lehet…

- Rég elszakadtál a szüleidtől? - kérdezte Harry a lánytól.

- Nem tudom megmondani… - felelte az némileg zavartan. - Nem tudom megállapítani az idő múlását… Meg kell találnunk őket! Nem eshetett bajuk!

Később, mikor Oliviat a fáradtság álomba ringatta, Harry és Draco halkan szót váltottak.

- Szerinted az ő apja volt, akinek a kiáltását hallottuk? - kérdezte suttogva.

A szőke bólintott.

- Kétlem, hogy még életben lennének…

- Ki kell jutnunk innen, hogy segítséget hozhassunk… Mi semmit sem tehetünk így, gyakorlatilag fegyvertelenül…

- Na és a mugli logika? - fordult feléje Draco, aki töprengve fel-alá járkált a fal tövében.

- Mi van vele?

- Csak azzal juthatunk ki. Mit tennél, hogy kijuss innen, ha mugli lennél?

Harry elmerengett egy kicsit.

- Felmásznék a falra, mert azon sokkal gyorsabban lehet haladni…

- Fal kilőve. További ötletek?

- Gyújtsunk tüzet. Az távol tartja a vadakat, és a füstre lehet, hogy felfigyelnek a többiek is…

- Ez már egy fokkal jobb. De pálcát nem használhatunk…

- Nem is kell - vigyorodott el Harry. - Gyere, vedd át a helyem - bontakozott ki a gyermek öleléséből. Draco csak fanyalogva mert beülni a helyére.

A griffendéles közben letépett a falakról egy csomó levelet meg száradófélben lévő ágat, majd a fal tövében kezdett el turkálni nagyobb kőszilánkok után.

- Hátha leverték valamikor a lények… - motyogta, csak hogy kommentálja munkáját.

Azok közül, amiket talált, az egyik különösen éles volt, így ezzel forgácsosra faragott pár ágat. Majd egymásnak ütögetve a köveket megpróbált szikrát csiholni.

- De hülyék a muglik - jegyezte meg Draco fitymálva. - Csak így tudnak tüzet gyújtani?

- Nem, de gyufa vagy gyújtó nincs nálam, hogy gyorsabban haladjunk…  

Jó pár percbe és vérző sebbe beletelt, míg Harry apró lángot tudott varázsolni a kicsi, száraz rőzsehalomra. Óvatosan fújkálta, hogy minden tüzet fogjon, és mivel az idő még mindig kegyes volt, és nem fújt a szél, a láng nem is aludt ki.

Amint a rakás jobban égni és füstölni kezdett, különös változásnak lehettek szemtanúi. Az eddig tűző nap fénye kezdett veszíteni az erejéből, és idővel azt vették észre, hogy egyre jobban eltűnik a szemeik elől.

- Lehetséges ez? - bámult értetlenül a lemenő napba Harry. - Itt vagyunk már legalább egy napja, de csak most kezd változni az egész.

- Hűvösebb is lett… - jegyezte meg Malfoy, aki mellett a kis Olivia ébredezni kezdett.

- Ha a tűzre vagy füstre nem is, de erre mindenképpen fel fognak figyelni.

Míg a lány a lángoknál melengette kicsi kezeit, a két fiú felhalmozott egy jókora kupac tüzelnivalót, hiszen lassan rájuk telepedett az éjszaka, ami különösen félelmetesnek ígérkezett, tudva, hogy milyen lények mászkálnak körülöttük.

- Én vállalom az első őrködést - ajánlotta Harry. - Ti aludjatok egy kicsit.

- Viccelsz? Rám többet nem mászik egy olyan rémség! Engem bizony nem fog megenni egy lethifold! Többet le nem hunyom itt a szemem!

- Ahogy akarod. De én is fenn maradok, mert teljesen kiment a szememből az álom…

Ott ültek hát, hárman, két szélen a fiúk, és csendben bámulták a tűz táncoló lángjait.

- Én úgy hallottam, hogy ti utáljátok egymást… - jegyezte meg Olivia egy idő után.

Harry oldalra sandított, hátha elkapja Draco kihívó pillantását, de az nem tett semmit, csak üresen meredt maga elé.

- A szükség úgy hozta, hogy egy időre összefogjunk - magyarázta ki magát végül a helyzetből.

- Szerinted kijutunk innen valaha?

- Hát nagyon remélem - ölelte át Harry, mert tudta, hogy kár lenne lelombozni a kislányt, ha már így megnyugodott. - Tudod, vár otthon a…

- Csend! - nyögte Draco, aki nyomban felpattant a helyéről. - Hangokat hallok!

Harry is felállt, maga mögé parancsolta Oliviat, és azt várta, mikor hallja meg ő is, amit Malfoy. Távoli suhogást hallott, egyre közeledő lépteket, és elfojtott rimánkodást.

- Ez vajon…

- Emberi hangok? - kérdezte Malfoy aggódva.

- Hát remélem, hogy nem szfinx vagy mantikór… - sóhajtotta Harry.

Ám a sarkon egy fáklyát tartó férfi fordult be, nyomában két másik alakkal. Mind sárosak, füvesek és megtépázottak voltak, de nem tűnt úgy, mintha súlyosan megsérültek volna.

- Olivia - suttogta egyikük, ahogy megtorpant, a tábortüzet látva.

- Apa!  - szaladt oda hozzá a kislány, és sírva ölelte át derekát.

- Olivia, kincsem, hát élsz! - térdelt le hozzá édesanyja.

- Nem tudunk elég hálásak len-… - kezdte volna az apa, de elakadt a szava, ahogy felismerte a két fiút.

- Harry Potter… - nyögte.

- És az a Malfoy-fiú - szólalt meg az imént érkező kompánia harmadik, férfitagja is.

- Megmentették az életemet, mama! - ecsetelte a kislány. - Összeforrasztották a sebeimet!

A két szülő összenézett, és noha viseltettek némi ellenérzéssel Malfoy iránt, köszönetüket fejezték ki.

- Nem is hallottam, hogy ti is hivatalosak lettetek volna a bálra - jegyezte meg az ismeretlen férfi. Kellőképpen előkelőnek tűnt ő is, és Harry látta, hogy Draco mintha felismerte volna. De ezen nem is lepődött meg: az aranyvérű családok sarjai biztos ismerik egymást…

- Ti hogy kerültetek ide? - kérdezte Olivia édesapja. - Ti is hoppanálni próbáltatok?

Harry bólintott.

- Ahogy mi is - folytatta a férfi. - Azt gondolom, már észrevettétek, hogy minden egyes bűbájhasználatkor felkap minket valamilyen varázslat, és tovarepít az útvesztőben…

- Igen, háromszor is megesett velünk… Mondja, Mr. Fillmore, mit jelent ez az egész?

A deresedő halántékú, horgas orrú, mégis nemes kinézetű férfi egy pillanatig töprengve meredt a tábortűzbe, majd újra felpillantott.

- Korábban hallottam már olyan biztonsági intézkedésekről, melyekkel a nagyobb családok a birtokaikat védték. Hoppanálók és dehoppanálók feltartóztatására hozták létre ezt a módszert… hogy távol tartsanak minden lehetséges veszélyforrást. De eszembe sem jutott, hogy Rabensteinék is így védik e kastélyt…

- Álljon meg egy pillanatra! - csattant fel Draco. - Csak nem azt akarja mondani, hogy még mindig a kastélyban vagyunk?

Fillmore azonban biccentett egy aprót.

- Pontosabban mondva, vagy a kastély egyik megbűvölt termében, vagy az egész birtok alatt…

- Alatta? - kérdezte Harry elkerekedő szemekkel. - De hát…

- A bűbáj lényege - intette le a férfi -, hogy csapdába ejtsen mindenkit, aki hoppanálás útján próbál belépni a kastélyba, vagy így akarja elhagyni… Velünk is ez történt. Ez az útvesztő azonban már több, mint túlzás! - nézett körbe. - Biztos vagyok benne, hogy ha a Minisztérium értesül róla, nem marad az ügy kivizsgálatlanul…

- Főleg, ha megtudják, milyen lények mászkálnak itt…

- Ezt hogy érted? - kérdezte Mrs. Fillmore. - Nekünk csak egy gnómhoz volt szerencsénk.

Harry fintorogva megvonta a vállait.

- Hát akkor tényleg szerencsésnek mondhatják magukat. Mi legelőször egy kimérába botlottunk, aztán Dracot megpróbálta álmában felfalni egy lethifold…

- HOGYAN? KIMÉRA?! - sikoltott a félelemtől a három felnőtt.

- De hiszen… azok tartása és egyáltalán: az importálása szigorúan tiltott! - nyögte a másik férfi immár sokkal elesettebben, félretéve minden cinizmust a hangjából.

A két fiú összenézett, majd Draco lemondóan elfordult.

- Azt hiszem, uram, Rabensteinékat nem olyan fából faragták, mint akik meghátrálnak egy-két jogszabály hallatán… Látva, mi történt az estélyen…

- Pontosan mi történt? - kérdezte Mrs. Fillmore élesen, magához szorítva csemetéjét. A kislány közben Draco rezignált arcát vizsgálgatta, de zavartan elpillantott, mikor a szőke ezt észrevette.

Mind választ vártak a két fiútól, noha nem tudták, honnan lehetne nekik pontos információjuk, de azok tétováztak.

- Mond el nekik, ha akarod - jegyezte meg Malfoy végül, halkan.

Harry a kezeit tördelte, majd lassan, szaggatottan beszélni kezdett.

- Vol-… - itt azonban elakadt. Nem tudta, helyes lenne-e, ha kiejti a sötét varázsló nevét. - Ő, akit nem nevezünk nevén - mondta helyette, de a többiek már ekkor nyikkantak egyet - is ott volt a bálon… Nem a táncolók közt… Fenn, az emeleten… Tárgyalt valamit az idősebbik Rabensteinnal…

- Aldemar von Rabenstein…! - nyögte Mr. Fillmore. - De hát ez… Felfoghatatlan!

Hitvese azonban megőrizte a hidegvérét.

- Végül is… - jegyezte meg kissé hűvösen - nem ez lesz az első alkalom, hogy halálfalók gyermekei járnak Roxfortba…

Draco küldött feléje egy kihívó pillantást, de nem szólt. Gondosan ügyelt arra, hogy egyikőjük se lássa meg bal alkarját.

- Félek, anya… - motyogta Olivia, amire azért felnézett. Nem tudta, hogy a gyermek, miközben ébredezett, meglátta-e a kezén a jelet, de nem tartotta lehetetlennek: főként, milyen áthatóan nézett rá azóta a lány. Felvonta a szemöldökét, félresöpört egy pár koszos hajszálat, és gonoszul elvigyorodott.

- Nincs okod az aggodalomra, kincsem - nyugtatgatta lányát Mr. Fillmore. - Meg kell várnunk, míg újra kivilágosodik. Akkor, együttes erővel biztosan megtaláljuk a kijáratot is.

 

Egyikük sem mert mélyen aludni az éjjel, csak a két hölgy pihent egyet a tűz takarásában. A két fiú is halkan őrjáratozott a homályba burkolózó falak mentén, egészen addig a pontig, melyet megvilágított a tűz fénye. A reggel így hamar rájuk ereszkedett, mintha csak egy tökéletesen működő, külső világban lennének. Nyoma sem volt az előző napi, világoskék égnek. Szürke és felhős volt minden, mintha esőhöz készülődnének az égiek.

- Nem tetszik ez nekem - jegyezte meg az idegen férfi, akinek a neve Andrew lehetett, mert Harry fél füllel ezt a nevet hallotta, mikor az Mr. Fillmore-ral beszélgetett. - Rossz előjelnek tűnik.

- Amiatt, hogy sikerült kikerülnünk az útvesztő csapdájából, talán az egész környezet megsínyli a sikerünket. Mivel rájöttünk, hogy varázslat nélkül sem vagyunk kiszolgáltatottak - mutatott a parázsló tűzre Fillmore -, lehet, hogy kezd minden arrafelé hajlani, hogy kiengedjen minket. Épeszű varázsló azonnal pálcát ránt minden apróság miatt, és pont ez az, ami fogságba ejti, és örökre itt marasztalja. De ha önerőből előnyt kovácsolunk a helyzetünkből, talán a kijárat is hamarabb megnyílik előttünk.

- Ami azt illeti - szólalt meg Draco -, mi már láttunk egy lehetséges kijáratot.

- És ezt csak most mondjátok? - förmedt rájuk Andrew.

- Azért csak most mondjuk, mert ez még azelőtt volt, hogy háromszor továbbrepültünk volna - tette hozzá Harry kissé nyers hangnemben. - Mintha egy ablak lett volna…

- De ha láttátok, miért nem másztatok ki rajta?

- Csak távolról láttuk - lépett oda Malfoy Harryhez, aki bakot tartva fellökte őt a magasba, megmutatva, miként sikerült megpillantaniuk a reményforrást.

A többiek ámulattal adóztak a mutatványnak.

- Olivia, gyere ide, kislányom! - intett Mr. Fillmore izgatottan. Azonnal a vállára ültette a lányt, aki, amikor felegyenesedett, könnyedén ellátott a falak felett. - Látod valahol?

A gyermek minden irányban elforgatta a fejét, és felkiáltott.

- Arra! - mutatott előre a kezével. - Arra látok valamit! Mintha egy ablak úszna az égen!

- Előre! - adta ki az utasítást apja. Mindenki felkapott egy fáklyát arra az esetre, ha szörnyek támadnának rájuk, és megindultak utána. - Olivia, figyeld végig az ablakot, és mondd, merre forduljunk, hogy odaérjünk!

Olivia kalauzolásának köszönhetően hamar megközelítették az útvesztő egyik szélét, ami érezhető közelségbe hozta a kijáratot is.

- Nem, rossz felé jöttünk, apa! Az előző elágazásnál a másik irányba kellett volna fordulni, és akkor már kinn lennénk! - helyesbített a lány, ahogy egy zsákutcához értek. Ám fel is sikkantott.

A fal tövében egy emberi csontváz feküdt.

- Te jó ég - meredt Harry megbabonázva a tetemre. Beleborzongott, hogy ez akár rájuk is várhatott volna. Mr. Fillmore letette kislányát, és eltakarta a szemeit.

- Nem csoda, hogy meghalt! - kiáltotta Andrew a hátuk mögül. - Nézzék! - majd előrántotta a pálcáját.

A már ismerős oroszlánbőgés jelezte, hogy a kiméra megjelent mögöttük. Ki tudja, mikortól követte őket.

- Vissza! - lengette meg lobogó fáklyáját Mrs. Fillmore az állat előtt, és mindenkit hátrébb intett. - Andrew, mit művel? - förmedt a férfira.

- Nem fogok itt megdögleni! - kiáltotta az. - Nem fogom hagyni, hogy ez a szörnyeteg csak úgy felfaljon!

- Andrew! - kiáltotta Olivia is, kétségbeesetten.

- Ne tegye!

- Őrült! Akkor visszarepül a labirintus belsejébe! - üvöltötte Draco.

Ám mielőtt a férfi bármit is tett volna, az állat rávetette magát, a többiek pedig iszonyodva hátráltak. Az erős állkapocs össze-vissza harapdálta Andrew karját, mellyel arcát próbálta védeni, pálcáját azonban még mindig szorongatta.

- Vissza! - kiáltotta Harry, és a lénynek hajította fáklyáját. Az felbődült, hiszen a lángok belekaptak sörényébe, és több helyen megpörkölték a testét.

Andrew bicegve kimászott alóla, és diadalittasan nézte, ahogy az állat a tűzzel szenved.

- Úgy kell neked, te bestia - sziszegte, majd felemelte a pálcáját.

- Ne, Andrew, lehet, hogy békén hagy minket!

A férfi azonban hajthatatlan volt. Ám amint elkezdte kántálni a bűbájt, a lény újból nekiugrott, így amikor a szélvész felkapta a varázslót, a kiméra is repült vele együtt. Az ott maradók kétségbeesetten kiáltoztak félelmükben, de nem tudtak rajta segíteni. Hallották, hogy valahol jó messze csapódnak a földhöz, és hogy Andrew kálváriája folytatódik. A jajgatások iszonyatosak voltak, és percekig eltartottak, a bestia pedig, miközben darabokra marcangolta áldozatát, fel-felbőgött.

- Tűnjünk el innen… - vacogta Mr. Fillmore. Tétován megindult visszafelé a járatban, arrafelé, amerre lánya javasolta, sápadt hitvese pedig követte. Olivia azonban reszketve állt, egy helyben, mint aki gyökeret eresztett. - Nem hallottátok? - rivallt a gyerekekre.

Harry futásnak eredt, Draco pedig megfogta a kislány kezét, és húzta magával, ahogy szaladt, így Olivia is megmozdult végre. Lélekszakadva értek oda a lebegő ablakhoz, ám ekkor újabb furcsasággal kellett szembesülniük. Nem ablak volt az, hanem egy ajtó, viszont… Valóban úszott a levegőben. Ahogy hozzáértek, keretének mentén éreztek egyfajta keménységet, mintha a fal is meg lenne bűvölve, hogy végtelennek tűnjön.

- Ezt nem értem… - töprengett Mrs. Fillmore idegesen. - Olyan, mintha fejjel lefelé lebegne…

- Talán… talán ez az egész útvesztő fejjel lefelé helyezkedik el a kinti világhoz képest! Lehet, hogy a tükörtengely a talajszint, ahol a mi mostani egünk a Rabenstein-kastély alapzatával érintkezik.

- Gondolja…?

A férfi azonban már nyúlt is az ajtó gombjáért. Kissé nyújtózkodnia kellett, hogy elérje, és ahogy elfordította, az ajtó kinyílt.

A labirintus világosságához képest odakintről teljes sötétség szűrődött be.

- Tehát tényleg megtévesztés volt az egész… - motyogta Harry elhűlve. - Még mindig a házban vagyunk…

- Menj előre a fáklyával, fiam - intette Dracot Mr. Fillmore. Segített felkapaszkodnia a szőkének, aki belépett az ajtófélfán, és nyomban hatalmasat esett. Úgy tűnt, mintha felfelé repült volna, ám ahogy padlót fogott, rá kellett jönniük, hogy a háznak abban a szobájában már valóban más fizikai törvények uralkodnak.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy végig fejjel lefelé mászkáltunk - motyogta Malfoy, ahogy összeszedte magát. Nevetségesnek tűnt a túlsó oldalon lévő négy alak. - Jöjjenek! - nyújtotta ki feléjük a kezét.

Olivia volt az, aki meg mert benne kapaszkodni, és engedte, hogy besegítse őt, majd ahogy vele is fordult egyet a világ, rázuhant a fiúra, aki nyögött egyet pici súlya alatt.

Bezárták az ajtót, ahogy maguk mögött hagyták a labirintust, és csendben pihegtek a fáklyák keltette félhomályban.

- Menjenek - szólt végül Harry. - Igyekezzenek minél hamarabb, és észrevétlenebbül elhagyni ezt a helyet…

- Hogy érted ezt? - kérdezte Mrs. Fillmore. - Csak nem akarsz itt maradni?

Draco is értetlenkedve meredt rá.

- Egy barátomra… lecsaptak a vámpírok… Ha még van esély arra, hogy megtaláljam, akkor meg fogom próbálni. Kérem, induljanak! Emiatt maguk nem kerülhetnek újra veszélybe!

Mr. Fillmore sóhajtva kezet rázott vele, és megindult viharvert családjával, reménykedve, hogy kijuthatnak. Malfoy azonban nem mozdult.

- Mire vársz?

- Ki volt az, akit elkaptak?

Harry habozott.

- A keresztapád?

- Nem, Piton professzor… - mondta a fiú fájdalmasan.

Látta, hogy Draco arca elsápad, vállai beesnek, és szemeiben megjelenik a kétségbeesés.

- Hát… hát ő is itt volt…? - kérdezte akadozva. - Mi történt vele…?

- Megharapták, és bevitték valamilyen szobába…

Harry, noha rettenetesen érezte magát, igyekezte megőrizni hidegvérét.

- Menj! Amíg nem késő…

A szőke azonban megrázta a fejét.

- Ha érte mész… akkor nekem melletted a helyem.

 

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!