Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16)
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16) : A szökés(1.rész)

A szökés(1.rész)

  2007.02.06. 18:59


Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Besorolás és figyelmeztetések: foltokban slash-utalások, 12 éven aluliaknak nem ajánlott

Megjegyzés: egy kis POV-váltás, csak hogy betekintést nyerjünk a francia varázsló-kollégák életébe, munkájába is. ;) Tudom, hogy szokatlan lépés, és elvileg nem is ajánlott, de… talán jó lesz.

Felkerült: 2004. november 1.

 

A szökés

 

Egy négyfős szoba ablakának párkányán egy lány felhúzott térdekkel zokogott. Finom szövésű hálóingét ugyanúgy lebegtette az enyhe, mediterrán szellő, mint az ablak két oldalán csüngő szürkéskék függönyöket. Szemeit régen kisírta már, nem hallatszott így más, csak halk, csuklásszerű hüppögése. Egy sokoldalas levél cafatokra tépett maradványait szorongatta erőtlen ujjai közt, ahogy lábaira borulva üldögélt.

Ha kitekintett volna az ablakon, részesülhetett volna a szemet gyönyörködtetető napfelkeltében. A tájat ellepő tejkék köd mögött először halovány rózsaszín, majd egyre erősebb vörös folt kezdett terebélyesedni. A titokzatos lepel mintha itt-ott oszladozni kezdett volna, újra elővillantva a még szunyókáló vidéket.

A kellemes, reggeli zefírre a lányok össze-összerezzentek, még jobban összekuporodtak ágyukon, vagy morcosan felpillantottak.

- Marie? – kérdezte egyikük.

De a megszólítotton kívül mindenki sikoltva pattant ki fekhelyéből, és rohant az egyik sarokba. A lány könnyes szemekkel nézte, ahogy szobatársnői rémülten húzódnak fedezékbe egy méltóságteles fehér, hóbagoly elől.

- Egy bagoly! Segítség!

- Egy bagoly! – rikoltozták, és már-már attól lehetett tartani, hogy valamelyik tanárnőjük felfigyel a zajra.

- Tanárnő!

- Shhht! – intette őket Marie.

Hedvig időközben leszállt melléje az ágyra, noha bizonytalanul tipegett egy kicsit, ugyanis a matrac túl puha volt piciny lábai számára. Értelmes szemeivel bánatosan nézett gazdájának kedvesére. Látta a lány dühös kirohanását, mikor az széttépte a levelet.

- Menj haza, Hedvig – fordult el a lány keserűen.

A madár bizonytalan hoppanásokkal eléje ugrált, várva, hogy valamilyen választ visszavihessen. Csőrével kedveskedve megbökte a lány lábát, de az összerezzent, és a kezével arrébb lökte a baglyot. Hedvig sértődötten huhogott, és az ágy támlájára röppent.

- Nincs mire várnod! Indulj haza! – kiáltotta Marie mérgesen.

Hedvig tiltakozóan huhogott.

- Nem hallod? – pattant fel a lány az ágyról. Egy meggondolatlan mozdulattal a szárnyainál elkapta a madarat, és kihajította az ablakon. – Takarodj!

A bagoly egy félkört leírva visszafelé akart röppenni, de Marie szélsebesen becsukta az ablakot. Hedvig tompa csattanást követően szétkenődött az üvegen. A lányok sikkantottak, mert azt hitték, be fogja törni. De a madár, miután alábukott, megrázta magát, felröppent, és eltűnt a szemük elől.

Marie egy ideig nem mert hátrapillantani. Félt, hogy komolyan kárt tett szerencsétlen jószágban. Mikor azonban kilesett az ablakon, nem látott semmit. Barátnői ugyanígy tettek, és aggódó tekintetük találkozott a vétkesével. Marie bólintott hát, hogy csendben lemegy, és megnézi, nem történt-e baj.

Az ágya végébe ledobott hálóköntöséért nyúlt, belebújt, majd fogta a pergamendarabokat, és óvatosan kisompolygott a folyosóra. Minden egyes alkalommal, mikor a padló fája nyikordult egyet papucsa alatt, mozdulatlanná dermedt, hiszen attól tartott, hogy valamelyik szigorú tanárnőjük felébred lépteire. Akkor aztán magyarázkodhatott volna…

Az iskola sötét kőfalain meg-megcsillant a hajnali ködpermet. Marie az átriumos belső udvaron oszloptól oszlopig osont, de amikor csak hozzáértek az ujjai a nedves falhoz, kellemetlen borzongás futott végig a hátán.

- Hedvig! – suttogta bűnbánóan, noha amint eszébe jutott Harry, újra keserves szomorúság uralkodott el a szívében. – Te szemét, meg sem érdemled, hogy a tetves madarad után kutassak! – bosszankodott magában tehetetlenül. – Hedvig!

Utóbbi hívószava úgy tűnik, kissé hangosra sikeredett, hiszen a külső udvaron lakó gondnok kutyája idegesen ugatni kezdett. Az állat hangjára hamar felébredt a korosodó férfi is. Az, magához véve kutyáját, egy köntösben indult, hogy körülnézzen az iskola birtokán, nem valami betörőt észlelt-e az eb.

Marie egy szobor mögé bújva reszketett, és várta, hogy a gondnok tovahaladjon. Úgy félt, hogy rajtakapják, hogy levegőt is alig mert venni. Megkönnyebbülten roskadt össze, mikor a férfi léptei elhalkultak a távolban.

Szúró szemekkel konstatálta, hogy egykori kedvese levelét még mindig görcsösen szorongatja.

- Én… nem… vagyok… boszorkány… - suttogta fenyegetően.

Nem lehet igaz, amit Harry írt. Csakis tévedésről lehet szó. Ő nem boszorkány. Sosem volt az. Hogy mer ilyet még csak feltételezni is?! Szüleinek és rokonainak drága emlékét mocskolja be ezzel! Szégyentelen! Hazudott és kihasználta, most pedig még ilyen pogány, szektás hülyeségre is rá akarja venni!

- Takarodj az elmémből! – tapasztotta a füleire a kezét. – Takarodj az életemből!

Kirohant a kapuboltozat alatt, arra felé, amerről éppen a gondnok jött. Mivel a kerítéses főbejáratot most senki sem őrizte, zavartalanul kiszökhetett rajta.

- Majd én bebizonyítom neked, hogy tévedsz! Be fogod látni, hogy mennyire tévedsz, ó, igen!

Félrebillentette a kerítés két deszkáját. A gondnok sosem vette észre a hibát, így nem is javította meg. A lányok meg, már akik tudtak róla, éltek a lehetőséggel, és néha ki-kiszöktek a belvárosba, hogy vegyenek egy-egy apróságot maguknak, vagy barátnőiknek.

Marie most azonban nem az ébredező lakónegyedek felé vette az irányt: sokkal inkább kifelé onnan, az iskola mögötti parkos, erdőszéli mező felé, melynek végében a környék kis folyócskája hömpölygött.

- Nem vagyok boszorkány… nem lehetek az – skandálta szinte már mániákusan, ahogy a vizes fűben csörtetett. Papucsait elhagyta valahol futás közben, összekötött haja is kibomlott. Hálóingjének és köntösének alsó szegélye nedves és sáros lett a mocskos avartól, de már észre sem vette. Szinte száguldott a folyó felé. Mellkasa szúrt, szíve pedig zakatolt az őrült tempótól, de nem állt meg, míg vékony bokái bele nem toccsantak a jéghideg vízbe.

- Nem vagyok boszorkány – nyöszörögte, mert a hidegtől egész testében libabőrös lett. – Nemh… - sóhajtotta keservesen, ahogy tett még egy lépést. Most vette csak észre, hogy olyan hideg volt, hogy látni lehetett a leheletét. Dideregve fonta maga köré a karjait. – Nem… vagyok az… Hah… ha nem vagyok az, egy-egyszerűen csak elsüllyedek, igen – bólintott, erőt merítve saját eszmefuttatásából. – Így-í… így csinálták ezek a… a középkorban is… - vacogta összekoccanó fogakkal. - Ha boszorkány lennék… fe-fennmaradnék a tetején… Nem vagyok boszorkány… Nem lehete…

Ám szavak helyett egy meglepett sikkantás volt az utolsó hang, amit hallani lehetett tőle.

A folyó olyan gyorsan és hirtelen mélyült, hogy kiszaladt a lába alól a talaj, és teljesen elmerült. Rémülten kapálózni kezdett, ahogy rátört a haláltól való rettenetes félelem. A buborékok megállíthatatlanul szöktek kifelé a szájából. Hosszú hajának szálai a víz fodrozódásának megfelelően úsztak ide vagy oda, el-eltakarva a lány elől a fenti világ alig leszűrődő fényét.

Borzalmasan félt a hideg sötétségben. Lábaival ösztönösen csapkodni, evezni kezdett, remélve, hogy ez feljebb hajtja majd, és újra levegőhöz jutna. Ha lett volna ereje, talán átkozta volna magát, amiért képes volt a vízbe sétálni, csak hogy saját elképzeléseit. Most, hogy a végeláthatatlan feketeségben kalimpált, azt kívánta, bár boszorkány lenne, és magától felemelkedne a víz tetejére. Annyira égette a tüdejét az oxigén hiánya, hogy azt hitte, menten elveszti az eszméletét.

Lábujjai hirtelen mintha valami szilárd dologba ütköztek volna. Mindkét talpával kitapogatta azt, bármi is volt, majd igyekezte ellökni magát tőle. Rövidke pillanatig élvezte is a művelet sikerét, ám ekkor mintha valami visszarántotta volna a bokájánál fogva. Kétségbeesetten tapogatózott lefelé, és érezte a lábára hurkolódó valamit – növényt, kötelet, régi, ott sodródó damilt. Ki tudja, mi volt az.

Idegesen rángatni kezdte, ugyanakkor érezte, hogy ereje kezdi elhagyni. Fájdalmas bódulat vette át a hatalmat elméjében. Ujjainak szorítása megszűnt, és a rongyossá vált levél darabkái messzire úsztak a víz hullámzásában. Egyre homályosuló pillantásával még egyszer utoljára a vélt felszín felé tekintett, mikor látta, hogy két sötét alak csobban be a vízbe.

Sikoltani szeretett volna, hogy merre van, hogy észrevegyék, de csak erőtlen rángatózásra telt. A két ember biztosan úszva közeledett feléje, olyannak tűntek, mint két kisbálna. Legalábbis, gondolta Marie bágyadtan, a ruháik úgy lebegnek, hogy bébi bálnáknak látszanak tőle. Vagy tényleg kisbálnák azok? Netán megint cápák úsztak fel a Szajnán…?

Hasonlóan buta gondolatok kergették egymást tompa agyában, mikor egyik megmentője átölelte derekát, a másik pedig kiszabadította a lábát az idegen szorításból. Már nem érezte, mi történik körülötte, csak hogy feljebb rángatják őt, és végül mindhárom fej a víz fölé emelkedik.

Az első falat friss levegő szabályosan fájdalmas volt, hiszen öklendezésre késztette. Vizet pumpált ki a tüdejéből, de a második és harmadik már annál üdítőbb volt. Reszketve kapaszkodott az őt tartó férfi karjába – bár kicsit még mindig kisbálnának vélte őt, mely uszonykájával ölelgeti. Másik megmentője előbb kikászálódott a vízből, és segített neki kimászni a partra. Alig látta a körvonalaikat a homályban, ruháik egyébként is olyanok voltak, mintha lepel borítaná őket. Ki öltözik így mostanában?

Két jéghideg ajak hajolt szájára, levegőt fújva be rajta, hogy kierőszakolja az utolsó csepp vizet is, mely tüdejében rejtőzött.

- Hall minket, kicsi Miss.? – kérdezte az egyik remegő hangon.

- Lázas – mondta a másik, a lány homlokára téve tenyerét, és Marie agyáig csak most jutott el, hogy tört franciasággal beszélnek hozzá. – Madmoiselle Salboux! Szedje össze magát!

Kutyaugatásra és izgatott kiáltásra lettek mind figyelmesek. Közeledő fénypontok ideges rángása arra engedett következtetni, hogy a gondnok, a tanárnők és a diákok felfedezték Marie eltűnését, és elemlámpákkal a keresésére indultak.

- Jules, menjünk! – rángatta meg előbbi társa karját. – Nem láthatnak meg minket!

- Nem hagyhatjuk itt! Tudod, hogy hangzik az utasítás!

- Menjünk! Kérlek! Ha maradunk, akkor nagy bajba kerül miattunk a minisztérium!

- Fütyülök rá!

- Jules, gyere, kérlek!

- Ide! – kiáltott a Jules-nek szólított férfi, hogy felhívja magára a gondnok figyelmét.

- Te nem vagy észnél! – fakadt ki a másik.

- Ha most itt hagyjuk, lehet, hogy meg sem találják – sziszegte társa. – Ide! Ha elmegyünk – markolt a másik férfi karjába erősen -, itt fog megfagyni! Máris felszökött a láza, hát nem látod?!

- Nem vagyok hajlandó még egyszer elvinni a balhét a forrófejűséged miatt! – torkolta le a másik. – Ezért most te fogsz felelni! Ide! – kiáltotta megadóan ő is.

Mikor a felmentősereg megérkezett, egy pillanatig döbbenten néztek farkasszemet. A lány egyik fonott hajú tanárnője pápaszemei mögül hápogva bámulta a két vizes férfit, akik nevelt lánykája fölött térdelve igen félreérthető pózban hevertek.

- Mi… - lihegte Jules – húztuk ki a vízből… Láttuk, hogy elmerült…

Kisvártatva újabb alakok bukkantak fel előttük, ezek már takarókat szorongattak. Egy javasasszonynak tűnő idősebb hölgy lökte arrébb a bámészkodókat.

- Csavarják pokrócokba a lányt! – intett a bamba tanárnőnek és a gondnoknak. – Ezek meg kik? – bökött a két idegen felé értetlenül, bár a szeme sarkából folyamatosan figyelte őket.

A két megszeppent jövevényt is fura érzés járta át, ahogy a doktornőre pillantottak, és sejtelmes gyanú kezdett ébredezni bennük.

- Adjanak nekik is a takarókból, no! – szólalt meg végül a nő. – Hiszen van elég. Jöjjenek, no!

Mindenkit az iskola felé kezdett terelni…

 

- Eredjen a dolgára! – intett a javasasszony a zilált hajú, szemüveges tanárnőnek, aki egy lámpással állt Marie ágyának végében. – A mai napot jobb, ha itt tölti.

- Felfoghatatlan – csuklott meg a nő hangja. – Mi üthetett belé, hogy…

- Nem látták, hogyan esett bele a vízbe? – mordult a doktornő a két didergő jövevényre, akik kissé megszeppenten ültek a szomszédos ágyon, bebugyolálva.

- Nem belesett, hanem egyszerűen belesétált – köhintett az egyik bosszúsan. Még mindig ellenezte, hogy nem léptek olajra azonnal.

- Belesétált? Talán… öngyilkos akart lenni? – suttogta a tanárnő, és gyorsan keresztet vetett.

- Hát, kétlem, hogy éppen fürdeni készült volna – jegyezte meg Jules flegmán.

A még mindig köntösben álldogáló nő sértődötten horkantott egyet, majd fogta magát, és kiviharzott a gyengélkedőről.

Jules tüsszentett egyet, majd megrázta a fejét. Mogyoróbarna hajáról mindenfelé röppentek a vízcseppek.

- Nem mondom, szép kis kalamajkába keveredtek az urak – motyogta a javasasszony. – Azonnal el kellett volna tűnniük. Még szerencse, hogy ezek a muglik olyan ostobák, hogy fel se tűnik nekik, ha valaki olyan furán öltözik, mint maguk.

A „mugli” szóra a két fiatal férfi összenézett, Marie-nak pedig kivágódtak a szemei. Mivel oldalára fordulva feküdt, a három jelenlevő nem vette észre, hogy ébren van.

- Kegyed is…

- … boszorkány lenne?

- Kvibli – javította ki őket az idősödő nő. – Így könnyebb itt asszimilálódni – pillantott körbe, az iskolára utalva.

A két férfi megvonta a vállát.

- Aurore Baudin. Egy teát?

- Köszönjük…

- Nincs a tarsolyában valamilyen ruhaszárító bűbáj?

- Más kvilbikkel ellentétben én nem éreztem leküzdhetetlen késztetést arra, hogy mégis megtanuljak varázsolni.

Hátrébb vonult, és a szobájából előhozott egy tálcát, rajta három szép, virágmintás porceláncsészével. Melléhelyezett egy teáskannát.

- Felforralná valaki benne a vizet?

Marie nem hallott mást, csak számára értelmetlen hangokat, és egy halk, süvítő neszt. Az arca egyre jobban elsápadt.

- Áh, köszönöm.

A tealeveleket a vízbe szórta.

- Gilles és Jules La Berre, ha nem tévedek – bökte ki.

A két fiatalember meglepetten pislogott.

- Csak tudnám, hogy a minisztérium miért magukra bízta ezt a szerencsétlen kislányt…

- Parancsol? – emelte fel a hangját sértődötten Jules.

- Jules, fogd be a szád.

- Mi?

- Még felébreszted – próbálta elsimítani bátyja kitörni készülő haragját Gilles. Majd újra a doktornőhöz fordult. – Tudom, volt egy pár zűrös ügyünk az utóbbi időben – vetett egy lesújtó pillantást fivérére -, de azért már biztosítottuk a rátermettségünket, azt hiszem.

- Az ember nem is hinné, hogy maga a fiatalabbik…

Jules arca paprikavörös volt, de inkább nem szólt, csak némán füstölgött. A hátát mutatta öccsének.

- Édes, ahogy így húzza az orrát ez a csinos kis húsos palacsinta.

- Húsos palacsinta? ÉN?

De Gilles a szájára tette hosszú, kecses ujjait, hogy elhallgattassa. Mutató ujját gyöngéden végighúzta fivére ajkain.

- Csak kedves akar lenni hozzánk. Kérlek, ne dühöngj állandóan.

Forró pillantásától Jules valamelyest elpirult, de úgy tűnt, lenyugodott, és hajlandó elviselni bármilyen süteményes becenevet.

- Ez a lány! Mondieu! Hova tette az eszét? – sopánkodott Baudin asszony. – Csak így belesétálni a jéghideg vízbe! Örülhet, ha nem kap majd tüdőgyulladást.

- Valami olyasmit motyogott, hogy ő nem boszorkány – kortyolt bele a finoman gőzölgő teába az idősebbik La Berre.

- Szerinted azt nézte, fenn marad-e a vízen?

Madame Baudin horkantott egyet, amolyan vénasszonyosan.

- Fennmarad-e? Hát ezek a muglik nem tudják, hogy azzal nem lehet megállapítani, ki mágus és ki nem?

- Úgy tűnik, egyesek még mindig a régi babonák hívei – jegyezte meg Gilles. – Ha tudnák, hogy a középkorban a boszorkányok egy bűbáj segítségével maradtak fenn a víz tetején…

- Ja, hogy ne fulladjanak meg… Akkoriban luxus volt, ha valaki tudott úszni… Egyszer úgy kipróbálnám, milyen, amikor máglyára vetnek – álmodozott Jules.

Öccse és a javasasszony egymásra mosolyogtak. A nő nem tudta nem észre venni azt a csillogást, amellyel a két testvér egymásra nézett.

- Ha ezt az ifjú Potter megtudja… - csóválta meg a fejét a nő. – A kis szentemnek amúgyis lehet most elég baja…

Marie szívébe aggodalom költözött. Honnan ismeri a doktornőjük a kedvesét? És mi baja lehet Harrynek?

- Hallották, hogy nemrég vívóbalesete volt?

- Régen volt már az, nem? Azóta már biztos jobban van…

- Na és az a dementor-támadás! Szörnyű! Még jó, hogy nem jutottak el az iskoláig! Az egész a vezetés hibája! A miniszteré!

- Sokkal előrébb járnánk, ha már egy éve elismerte volna, mi is a helyzet… - sóhajtott Gilles.

- Még hogy a dementorok a mi oldalunkon állnak! – csattant fel Jules. – A mi miniszterünk jól tette, hogy azonnal bezáratta mindet!

- Én mindig mondtam, hogy azok az anglusok rossz politikát követnek! Mind a muglik, mind a varázslók! Megvan az eredménye. Kaotikus idők járnak arrafelé, úgy mondják – intette közelebb Baudin asszony a két férfit. – Állítólag ugyanolyan veszélyes az élet, mint azelőtt… mint Tudjukki régi rémuralmakor…

- A történelem ismétli önmagát. Csakis Harry Potterben bízhatunk. Csecsemőként is ő volt az, aki megfékezte Tudjukkit. 

- De milyen áron… - tette a szívére a kezét a nő. – Azóta árva szerencsétlen. Úgy hírlik, a szülei is jó aurorok voltak. Azt mondogatják, ő is a nyomdokaiba akar lépni. Sötét varázsló-vadászat. Nagyon helyes.

- Mi is aurorok vagyunk ám, pogácsa asszonyság – jegyezte meg sunyin Jules.

- Hallottam, édeském – kacsintott rájuk Aurore. – Nem maguknak gyűlt meg a baja azzal a dijoni sikítószellemmel?

A fivérek nyeltek egyet.

- Na jó, ő tényleg kifogott rajtunk – vallotta be kicsit pironkodva Gilles.

- Egy hétig kacagtak rajtunk a minisztériumban – szorult ökölbe Jules keze. – Pedig majdnem tartós halláskárosodást kaptunk, míg elzavartuk! De most megkapják! Kihúztuk a vízből a Potter-gyerek kisasszonykáját. Majd meglátjátok! Ez végre tekintélyt fog parancsolni előttük!

Marie alig bírta visszafojtani a kuncogást, de a javasasszony és az ifjabbik La Berre nem tartotta vissza magát.

- Ez a lány mindig ilyen zűrös volt? – kérdezte Gilles kicsit lazábban.

- Nem tudom, csak ebben az évben kerültem ide, hogy szemmel tartsam, ugye – felelte a nő. – Nyugodt lánykának tűnik, nem tudom, miért tette most ezt…

- Lehetséges lenne, hogy tudomást szerzett a varázsvilág létezéséről?

- Lehet, hogy Potter megírta neki.

- Gondolják? – sandított Baudin asszony az alvást színlelő lány felé.

- Inkább tudjon róla, minthogy meglepetés érje…

- Szívesen találkoznék ezzel a fiúval – sóhajtott Gilles. – Ezzel a Harry Potterrel.

- Kedveském, sokan így vannak ezzel. Hányan és hányan szeretnének kezet rázni azzal a fiúval, aki egyszer már diadalmaskodott az évszázad legsötétebb varázslója felett! Én magam is szívesen keblemre ölelném!

Jules vetett egy félénk pillantást a javasasszony terebélyes mellkasára, és nyakát behúzva adta jelzését annak, hogy ő bizony nem kér a csontropogtatásból.

- Nagy szerencséje van ám ennek a kisasszonynak, hogy ő a kedvese. Persze, van félnivalója is, de nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egy ilyen híres mágusnövendék a párja.

Marie számára elhalkult a további beszélgetés. Igaz lenne tehát? Tényleg léteznek boszorkányok és varázslók? Hihetetlennek hangzott. Sokáig töprengett még ezen, és azt sem vette észre, hogy álomra szenderült.

Mikor este újra magához tért, két megmentője már nem volt ott. Nem merte bevallani a doktornőnek, hogy kihallgatta a beszélgetésüket, inkább távolságtartóan viselkedett vele. A tudat, hogy figyelik, és megpróbálnak vigyázni rá, egyrészt hízelgő volt. Másrészt meg aggodalommal töltötte el, hiszen kik azok, akiktől meg kell védeni őt?

Sokat nézegette a Harrytől kapott érdekes fényképeket, amin minden egyes személy mozgott: mosolygott, integetett, veszekedett a másikkal. Ezek voltak a fiú levelének túlélői.

Hajtotta a kíváncsiság, hogy újra láthassa a két fiatal férfit, de sehol sem találta őket. Kérdezgette a környékbelieket, nem láttak-e két furán öltözött idegent, de senki sem tudta útba igazítani. Tudva, hogy ott vannak nem messze tőle, de beszélhet velük, mosolyogva rótta a macskaköves utcákat, reménykedve abban, hogy lesz még alkalom, amikor megmenthetik az életét…

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!