Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16)
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16) : Az elmepárbaj

Az elmepárbaj

  2007.02.05. 16:38


Írta: Brigi (tbwtpbe@hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott

Felkerült: 2004. április 9.

 

Az elmepárbaj

 

Harryt valahogy nem húzta hazafelé a szíve. Csak hagyta, hogy a lábai vigyék.

Semmi ereje nem volt ahhoz, hogy újra Piton szemébe nézzen. Borzalmasan szégyellte magát azért, amit mondott és tett. Nem hitte, hogy a tanár ezt a stiklit valaha is meg fogja bocsátani neki. Azt kellett észrevennie, hogy minél jobban próbálkozik, annál jobban elássa magát a szemében.

Amíg a dolgok olyan egyszerűnek és könnyűnek tűntek az előző nap, annál bonyolultabbá vált a helyzet mára. Megijedt magától, erőszakos lelkétől, mely képes volt arra az állati tettre, amit véghezvitt. Lestrage bolhát ültetett a fülébe: a Piton iránti gyűlölete olyan erőssé vált, hogy képes volt megidézni egy Cruciatus-átkot.

Tudta, hogy ez azt jelenti, hogy megtette az első lépést a sötét oldal felé. Ő... élvezte, mikor „crucio”-val sújtotta az előtte térdelő férfit. Őrült szemekkel, perverz vicsorra görbülő ajkakkal figyelte a tanár szenvedését... Megborzongott még a gondolattól is.

Beesteledett, mire hazaért. Köszönés nélkül felbattyogott a lépcsőn, és ekkor megpillantotta Dudleyt, amint Piton ajtajánál ólálkodik. Elhaló hangon lehelte:

- Vingardium leviosa!

És Dudley kezéből lebegve kiemelkedett a szoba pótkulcsa.

- Ne ólálkodj Piton professzor szobájában! - figyelmeztette, mielőtt unokatestvére nyikkanni tudott volna. - Tudok pár transzformációs trükköt, szép kis görénnyé tudnálak változtatni! De már e nélkül is az vagy, Nagy Dé! Tágulj innen!

A kulcs visszaröppent Dudley kezébe, és a fiú - méretéhez képest - megszeppenve eliszkolt.

Helyette Harry lépett oda az ajtóhoz.

- Alohomora!

Mire a zár kattant, és az ajtó feltárult előtte.

Harry belépett a szobába, mely most a félhomály leplébe burkolózott. Piton nincs itt, gondolta. Késztetést érzett arra, hogy turkáljon a professzor cuccai közt, ám az ablakon át kintről beszűrődő villámlás döreje észhez térítette. Lassan az ablakhoz sétált, majd a romló időt kezdte figyelni.

Kisvártatva meglepően könnyed lépteket hallott felfelé jönni a lépcsőn. Valaki megállt az ajtó előtt, és egy halk horkantással jelezte, milyen bosszús, hogy azt nyitva találta. Belépett, és egy papírzacskót hajított az ágyra, melyből géz- és egyéb kötszertekercs gurult elő. Épp a kabátját készült levenni, de megakadt annak gallérjánál.

Piton észrevette, hogy Harry meredten figyeli őt. A szíve idegesen dobogni kezdett, pedig elvileg semmi félnivalója sem volt a fiútól. Azzal nyugtatta magát, hogy még csak kölyök, ő pedig felnőtt, és jól képzett varázsló. Meg tudja védeni magát, ha kell. Most mégse tudta legyűrni a gyomrát marcangoló hideg, borzongató érzést.

Keze lassan elindult, tétován megállt, majd újból nekilendült, így végül levette a kabátot, és az ágy végébe hajította.

- Mit keresel a szobámban, Harry? - kérdezte halkan, de élesen.

- A tegnap történtek miatt úgy éreztem, jönnöm kell...

A tanár eközben pajzsbűbájjal lezárta az ajtót.

- Szóval ezért nem hallottak minket tegnap... - mondta tűnődve a fiú. - Pedig össze-vissza kiabáltunk...

- Miért küldtél rám Cruciatus-átkot?

Harry nem tűnt meglepettnek, de csak megkésve válaszolt.

- Mert maga is kínzott engem - felelte, és meglepve tapasztalta, hogy Piton már meg sem próbálja figyelmeztetni arra, hogy udvariasabban is szólhatna hozzá.

- Tévedsz - mondta közönyösen Piton, miközben leült az ágy szélére, és elkezdte kibontani a csuklóján a fáslit. - Én csupán képeket villantottam fel az agyadban. Minden, amit tegnap este tapasztaltál, a te fejedben volt, mélyen elásva... gondosan elrejtve a hétköznapi személyiséged elől, hogy az gondtalanul élhessen.

Harry szemei elkerekedtek a döbbenettől. Ez... nem lehet... Ez hazugság...

- Hazudsz! - kiáltotta mérgesen, de fiatal hangjába valami mély tónusú férfihang is vegyült.

Piton azonnal abbahagyta a fáslival való bajlódást, és ahelyett, hogy rárivallt volna szemtelen tanítványára, a pálcájáért kapott, és felpattant az ágyról. Szemei szigorúan Harryre szegeződtek, és kinyújtotta felé a kezét.

- Harry! Tisztítsd meg az elméd!

- Fogd be a szád! - szólt az idegen hang most már kivehetően.

- Sejtettem, hogy meg fogod érezni, ha a kölyök elméje meggyengül... - sziszegte magában Piton. - Nem fogom hagyni, hogy megöld a fiút! - förmedt rá a hangra. - Legilemens!

Iszonyatos ellenállást tapasztalt az elmében, melybe behatolt, de azonnal rájött, hogy ez nem Harryé. A Sötét Nagyúr agyát első pillantásra felismerte annak feketeségéről, kuszaságáról, és a belőle áradó gyűlöletes érzésekről. Korábban még csak kacérkodni sem mert a gondolattal, hogy megcsapolja Voldemort gondolatait, most azonban kénytelen volt, hiszen csak így szabadíthatta ki Harry elméjét a markából. Érezte is a fiú rémült, zaklatott, és jól elnyomott énjét, melyhez azonban egyelőre nem tudott közel férkőzni.

- Ereszd... el... - préselte ki a fogai közt, mert az összes fájdalom átáramlott az ő testébe is.

Erős lökést érzett, mitől a mellkasában szorító érzés kezdett kialakulni. Térdre esett, és fél kézzel megmarkolta a szőnyeg rojtjait, de felemelte remegő fejét. Most már ha akarta, se tudta volna megszakítani az elmék közötti kapcsolatot. Elszorult a torka, mintha láthatatlan kezek markolászni kezdték volna. Homlokát kiverte a veríték. Megfeddte magát, hogy ilyen külsőségek miatt hagyta elkalandozni a gondolatait, és újra Voldemortra összpontosított.

- Sohasem győzhetsz le, bolond! Kár erőlködnöd! - felelte a hang diadalittasan. - A fiú az enyém! Már eltávolodott a világos oldaltól!

- Nincs az a rossztett, amit ne lehetne helyrehozni... V-oldemort! - felelte ingerülten Piton, és szavaival igyekezett Harryt megcélozni. Érzékelte a fiú gyenge, de bizakodó válaszát. - Sohasem... - nyögte, mert a Sötét Nagyúr újra erőset szorított rajta - ... fogod megkaparintani... Harryt! - igyekezett újra képeket sugározni a fiú elméje felé, mint előző este.

A barátok mosolygós arcának láttán Harry ereje nőttön nőtt, önbizalma kezdett megerősödni.

- Semmi esélyed! - rikácsolta a hang immár dühödten, és próbálta elnyomni a feltörő pozitív, szerető érzéseket.

Ám mindhiába. Harry énje újból szárnyra kapott, amint megpillantotta Marie képét, és már-már elnyomójáéval vetekedett.

- Mi? - hörgött az. - Nem!

A fiú azonban úgy számolta fel önmagában a feketeséget, mint aki egy gonosz szürke felhőt oszlat szét. Mikor elméje megtisztult, fájdalmas kiáltás szakadt fel a mellkasából, és elvesztette az eszméletét. Ám mielőtt elvágódhatott volna a földön, Piton elkapta. Felemelni már nem tudta, mert ereje se volt hozzá, és egyébként is túl nehéz lett volna neki a fiú. De elvonszolta az ágyig, majd lefektette. Ő is leült, és megtörölte izzadó homlokát.

Voldemort... már megint hatalmába kerítette a fiú testét és elméjét. Ha ő, Piton most nem lett volna ott, Harry már valószínűleg áldozatul esett volna a támadásnak. Tehát most már nem csak álmában támadja meg a kölyköt, hanem fényes nappal is.

Ugyanakkor sejtette, hogy a tegnap esti borzalmas események hatással lehettek Voldemort elméjére is. Megérezte, hogy Harry meggyengült, és lecsapott rá.

Egy pillanatra felbizsergett a Sötét Jegy helye a karján, melytől a hideg végigfutott a testén. Emlékeztette őt azokra az eltévelyedett pillanatokra, mikor még ő is halálfalóként szolgálta a Sötét Nagyurat. Ám ennek többé nem volt bódító hatása az elméje fölött. A lelkében lángoló mérhetetlen gyűlölet, melyet Voldemort iránt érzett, legyőzte a régi késztetést.

Vajon ő, akit nem neveznek nevén, megérezte, ki mentette meg a fiú elméjét? Elképzelhető, hogy felismerte az auráját? Nem, a Sötét Nagyúr nem ostoba: nyilvánvalóan már tudja, ki állt az útjába. Talán...

A fiú nyöszörögve oldalra fordult. Piton félbeszakította az elmélkedést, és feléje fordult. Harry tovább jajgatott, és mániákusan dörzsölni kezdte a homlokán lévő villám alakú sebet.

A tanár keze elindult a fiú válla felé, majd tétován megállt. Furcsa érzés kerítette hatalmába a szívét, és egy pillanatig szinte szeretettel nézte a mellette fekvő kócos nagyfiút. Megrémült saját reakciójától, és hátrább húzódott az ágyon. Ekkor azonban hirtelen előrelendült Harry keze, és rákulcsolódott a karjára.

- Neh... hagyjon... egyedül...! Megint... el fog jönni... hogy megöljön... - mondta rémülten, és alig kivehetően.

- H-hallasz engem, Harry? - kérdezte. - Add valami jelét annak, hogy magadnál vagy...

Ám a fiú némán meredt rá. Szánalmasan festett. Szemei megteltek könnyel, és eláztatták az ágytakarót. Haja zilált volt, homloka pedig vöröslött a sok dörzsöléstől. Már nem is pislogott, mert ahhoz se volt ereje. Teste vacogott, kezei ott remegtek a feje mellett.

- Jól van - mondta szinte kedvesen egy idő után, és jobb kezével megsimogatta a fiú homlokát. - Jól van, ne dörzsöld, attól nem lesz jobb...

Meg tudta érteni, milyen kínokat kell átélnie Harrynek: ő is ugyanilyen szenvedéseket élt át, miután hátat fordított a halálfalóknak. A seb sohasem tűnt el a karjáról, állandóan égetett és fájt: árulására emlékeztette.

- Próbálj meg aludni, Harry. Majd én rendet csinálok az elmédben... - suttogta.

Ezek voltak az utolsó szavak, amit Harry hallott. Azonnal álomra szenderült.

 

A nap már messze fenn járt az égen, mikor Harry ébredezni kezdett. Félálomban forgolódott párat, majd magához ölelt egy párnát, és új pozícióban megpróbált tovább szundikálni.

Évek óta nem volt ilyen édes és nyugodt álma, éjszakája. És ilyen kényelmes ágyban sem aludt már jó ideje (talán a griffendéles, baldachinos ágyak ilyen kényelmesek...). Az övé nyekereg minden egyes mozdulatra, így szenvedés benne minden eltöltött pillanat. Ez azonban... Elmosolyodott. Puha, selymes, süppedős, mint egy kád simogató pihe.

Egyszer sem riadt fel, pedig odakint bizony tombolt a vihar. Az eső illata még mindig érezhető volt a levegőben: a friss, hűvös nyári szellővel belopózott a pici vendégszoba nyitott ablakán.

A kintről beszűrődő ajtócsapódás, autók zaja, edények csörömpölése már korántsem volt olyan kellemes, altató hatású melódia, mint a madarak csiripelése. De ez aligha volt felróható bárkinek: a legtöbb család már régen felébredt, épp reggeliztek, a szülők indultak a munkába, hiszen elkezdődött az új hét. Harry azonban csak lustálkodott, egészséges mosollyal elfeküdt arcán. A párna széle lyukacsos mintát hagyott a bőrén, de még ez sem tudta kizökkenteni lelki békéjéből. Egy unott mozdulattal megvakarta arcát, majd hatalmasat nyújtózott. Teljes hosszában kihasználta az ágyat, úgy elterpeszkedett. Megvakarta a hasát is, majd kajánul elvigyorodott. Futólag egy pillantást vetett az ággyal szemben álló komódra. A tetején egy ódivatú óra mutatta az időt: már elmúlt fél tíz is.

A tény, hogy nem kelt fel korán, és emiatt elmulasztotta a munkáját, egyáltalán nem izgatta fel Harryt. Dorombolva nyögött egyet, és magára húzta a takarót. Sóhajtott egy nagyot, majd belefúrta magát a párnák közé és próbált elbóbiskolni. Ekkor szemrehányó bagolyhuhogás törte meg a csendet.

A fiú felemelte kócos fejét: haja úgy állt, mint egy megtépázott szénaboglya. Hunyorogva meredt az ablak felé, mint akinek bántja a szemét a fény.

- H-edvig?

Ismerős huhogást kapott válaszul. A hang azonban roppant bosszúsnak tűnt. Harry feleszmélt.

- Jaj, Hedvig, ne haragudj! Mindjárt kapsz enni! Én csak... olyan jóóóól aludtam... - vigyorodott el.

Feltérdelt az ágyon, és megdörzsölgette szemeit.

A nyitott ajtón épp ekkor libbent be Piton. A csuklóján lévő kötés csatjával bajlódott: hiába próbálkozott, nem tudta bekapcsolni. És arcának bosszús vonásaiból ítélve elég hosszú ideje próbálkozhatott már...

- Mmmm, jó reggelt - búgta Harry, ahogy illik.

Piton megállt, felkapta a fejét ideges ténykedéséből, mire az egész tekercs fásli letekeredett a csuklójáról.

- Már épp ideje, hogy felkelj. Eleget aludtál.

- S-sajnálom - mondta megszeppenve Harry. - Csak... olyan jól esett aludni.

Meglepetésére Piton megrántotta a vállát.

- Nem is csoda, hogy nem tudsz normálisan aludni. Tele volt az agyad sületlenségekkel. Ha ennyi mindenre koncentrálsz egyszerre, nem fogsz tudni normálisan tanulni sem.

- Tulajdonképpen - ült előre, az ágy szélére a fiú - mit csinált az elmémmel tegnap este?

- Rendet raktam benne. Ennyi. Rá is fért.

- Hogy lehetséges ilyesmi?

- Minden a helyére került. Idefigyelj - mondta ingerültebben, mikor látta az értetlenséget Harry arcán - érzed még azokat a nyomasztó dolgokat, amiket korábban? Félelem, önvád Black halála miatt? V...

Harry lehajtotta a fejét, és arcán szomorúság jelent meg.

- Nem... pedig kellene...

- Nem, nem kellene! - rivallt rá Piton. - Hát soha nem figyelsz oda, mit mondok? Ahhoz, hogy az okklumenciát rendesen meg tudd tanulni, minden felesleges érzelmet ki kell zárnod az elmédből!

Lemondani... az érzelmeiről? Harry borzongva battyogott át a szobájába. Lehetetlent kér! Érzelmek nélkül végképp üres lenne az élete...

Egy kevés bagolycsemegét rakott a durcás Hedvig elé, majd lehuppant saját ágyára. Összekulcsolta a kezeit, és felnézett Pitonra, aki követte, és most ott állt, az ajtófélfának támaszkodva. Arcán különleges kifejezés ült, Harry nem is tudta volna megmagyarázni, milyen. A férfi azonban elkapta a tekintetét, és inkább a falatozó baglyot nézte.

A fiú sóhajtva kihúzta a fiókját, és elővette belőle a piros borítós fotóalbumot, amit négy éve Hagrid ajándékozott neki, hazaindulás előtt. Kinyitotta, és lapozgatni kezdte. Minden fényképet, ahol a szülei, barátai vagy Sirius és Lupin voltak láthatóak, óvatosan megsimogatott, mintha azt remélte volna, hogy így közelebb kerül hozzájuk.

Piton sandán figyelte, mit csinál. Nézte, ahogy a fiú csendesen és szomorúan mered maga elé, és összeszorult torokkal figyeli integető szüleit.

- Ne vágyódj utánuk, Harry.

A kölyök felkapta a fejét.

- Attól még semmi sem lesz könnyebb, vagy egyszerűbb, ha naphosszat a fényképeket bámulod. Attól még nem lesznek ott veled, hogy segítsenek, ha bajban vagy.

- Ők... jelentik minden támaszomat... Ha ők nincsenek, már rég feladtam volna.

- Mert nem tudsz megállni a saját lábaidon. Ezért vagy gyenge. És ezért vagy könnyű préda a Sötét Nagyúr számára.

- Ha megtagadom az érzelmeimet, üressé válok, és nem lesz kiért vagy miért élnem. Úgy mi lenne az, ami motivál abban, hogy legyőzzem őt, akit nem nevezünk nevén? Hát... hát nem az érzéseim voltak azok, amik megmentettek tegnap este?

Piton arcán megrándult egy izom, és kezdett elvörösödni. Lassan az ablakhoz sétált, és kinézett az utcára.

- Olyasvalaki persze könnyen beszél, akinek nincs kiért aggódnia... - mondta Harry lemondóan.

A tanár kezei megremegtek, majd lassan ökölbe szorultak. Érezte, hogy elsápadt. Legszívesebben képen törölte volna a szemtelen kölyköt, de belül kezdett elhatalmasodni rajta a rettegett érzés: hogy Harrynek igaza van. Szemei zavartan meredtek előre: kellemetlenül érezte magát, mert tudta, hogy a fiú figyeli őt. Arca fakószürke lett, és kiült rá az a kétségbeesés, amit már hosszú évek óta nem tapasztalt.

- Kérem... bocsásson meg... - mondta végül Harry. - Nem akartam tiszteletlen lenni. Nincs jogom ilyesmiben ítélkezni. Különben is... hálával tartozom önnek... megmentette az életemet...

Fura csönd telepedett rájuk, ami mindkettejüket nyomasztotta. Piton visszafordult, és a fiú szemébe nézett. Látszott rajta, hogy valami nagyon foglalkoztatja. Valamit nagyon ki szeretne mondani, csak nem tudja, hogy kezdje. Harry érzékelte mindezt, ezért becsukta az albumot, átölelte, majd hunyorgó szemekkel várakozva nézett fel tanárára.

A férfi sóhajtott egyet.

- Az emlékeid közt... láttam, hogy nagyon sokat sírtál, amikor kisbaba voltál - mondta fájdalmasan. - De... soha senki sem ment oda hozzád, hogy felvegyen...

Harry megdöbbent. Ez foglalkoztatta ennyire Pitont?

- O-otthon, még a szüleimnél, vagy... már itt, Dursleyéknál?

- Azt hiszem, itt... ismerős volt a ház...

Harry elmosolyodott, és úgy vélte, megértette, mit szeretett volna mondani a professzor.

- Köszönöm, hogy ezt elmondta nekem - suttogta halkan, de mosolyogva.

Vonásainak kedvességén, közvetlenségén Piton meglepődött, és a reggel alkalmával már sokadszorra érezte magát tanácstalan helyzetben. Egyre jobban elbizonytalanodott, ahogy a fiú beszédes, nagy szemeit nézte. A hasonlóság...

Zavarát egy tompa hang szakította félbe. Valaki mintha egy láda mélyéről szólongatta volna.

- Perselus! Perselus, válaszolj!

Piton azonnal magához tért, és átvágtatott a szobájába. Harry izgatottan követte. A férfi kirántotta a komód legfelső fiókját. Előkapta a tükröt, melynek felületére halványkék köd telepedett.

- Perselus Piton! - kiáltotta bele, majd gyorsan leült az ágyra.

Harry odahuppant mellé, és tátott szájjal konstatálta, hogy a tükör ugyanolyan, mint amilyet ő kapott Siriustól.

- Ez egy...! - kezdte volna, de Piton a szájára tapasztotta szabad kezét, és szigorúan összevonta a szemöldökét.

- Egy szót se! És maradj olyan helyzetben, hogy ne lássanak a tükörből!

Így Harry meglapult Piton válla mögött, és figyelt.

Kingsley zilált ábrázata jelent meg a tanár előtt.

- Kingsley. Mi történt? - kérdezte gyanakodva.

- Tonks megsebesült, miközben a feladatát teljesítette - mondta sápadtan a sötét bőrű férfi. - Molly és Remus már a gondjaikba vették, de attól félek, nem fog hamar felépülni. Ezúttal elég komolyan ellátták a baját a halálfalók...

Piton elkomorodott, Harrynek meg - mögötte - majd kiugrott a szíve a helyéről. Abban reménykedett, hogy végre megtud valamit a Rend tevékenységéről, legyen az bármilyen apróság is. Csodálkozott is, hogy Piton nem zavarta ki a szobából.

- Értem... Azonnal indulok.

Kingsley bólintott.

- Köszönöm, Perselus. Légy óvatos.

Majd eltűnt a képe a tükörből.

Harry felegyenesedett a tanár mögött, és érdeklődve nézte a varázslatos tárgyat.

- Honnan van? - bökte ki végül.

- A Rend minden tagjának van. Ezekkel tudunk kommunikálni egymással - mondta még mindig merengő arccal Piton.

- És én meg összetörtem az enyémet! - csapott a homlokára Harry. Leugrott az ágyról, és áttrappolt a szobájába. Onnan padlórecsegés, deszkaroppanás, zárnyitódás, meg még isten tudja, milyen hangok szűrődtek ki, amik ugyanúgy meglepték Pitont, mint a fiú hevessége.

Harry egy tükörkerettel és üvegszilánkokkal tért vissza, és lelkesen kiterített mindent egy kendőn, a szoba közepén.

- Honnan szerezted? - most Pitonon volt a csodálkozás sora.

- Siriustól kaptam karácsonyra. Azt mondta, hogy ha szükségem van rá, ezen keresztül hívjam... Miután... szóval, miután meghalt, volt egy olyan botor ötletem, hogy ebben akkor is láthatom. Mikor rájöttem, hogy nem, mérgemben elhajítottam a tükröt, és az összetört.

Piton megforgatta a szemeit.

- Reparo!

A szilánkok egy szürkéskék gömbszerű masszává álltak össze, ami vízcseppként a keretbe csöppent, egyenletesen eloszlott, majd megdermedt. Harry megforgatta a tükröt, és látta, hogy az már nem folyik. Megkocogtatta az üveget, és mikor meghallotta annak fémes koppanását, elvigyorodott.

- Szuper!

Piton felpattant az ágyról, és a fiókokhoz lépett. Mindenhonnan kikapott valami apróságot, melyet zsebre vágott, majd a következőhöz lépett. Harry, aki még mindig a tükörrel volt elfoglalva, most felpillantott, mert egy suhogást hallott.

Megdöbbenve látta, hogy Piton egy sebes fordulattal máris talárban virított. Ám nem az a denevérzubbony volt rajta, amit az iskolában szokott hordani. Tetőtől talpig elegáns, feketébe öltözött. Kabátjának, mellényének, és palástjának szegélyére sötétzöld mintázat volt hímezve, anyaga pedig olyan finom szövésű volt, hogy Harry még megtapintani is alig merte. Lucius Malfoy óta nem látott ilyen jól öltözött, méltóságteljes varázslót. Piton folytatta a holmija közt való turkálást, észre sem vette, hogy Harry őt figyeli. Egyszer azonban, mikor majdnem felesett benne, felmordult.

- Harry! Hallhattad, sietnem kell! Félre az útból!

A fiú bűnbánóan félreállt, de csillogó szemeit nem tudta lesütni.

- Pontosan... hova megy?

- Jobb, ha nem tudod...

- Szóval... - kezdte komolyabb hangon Harry - szóval a halálfalók közé megy... Azok... viselnek ilyen drága... és szép talárokat...

Piton egy pillanatra megállt, és végigmérte a kölyköt.

- A ruha ne tévesszen meg. Ettől még senki sem lesz hatalmas varázsló. Aki pedig a díszes öltözék miatt áll be halálfalónak, az magára vessen!

Harry felfogta, hogy ez most beillett egy letorkolásnak.

- Nem is azért mondtam... Szóval ezért mellőz minden cicomát az évek során... hogy a halálfalóknak még az emléke is elhalványuljon...- gondolta magában.

- Helyes.

- Kémkedni megy a halálfalók közé? Ugye ez a Rend tagjainak feladata?

Piton szemei kigúvadtak.

- M-mi? Ezt... honnan veszed?

Harry azonban elvigyorodott.

- Azért a koszon kívül más is ragadt rám Roxfortban, nem vagyok ám olyan hülye. Tonks metamorfmágus: olyan alakot tud felölteni, amilyet csak akar. Akár minden küldetésen máshogy nézhet ki, így soha nem ismerhetik fel. Ő, Kingsley és Mr. Weasley a Minisztériumban ténykedő halálfalókat és besúgókat könnyű szerrel figyelhetik. Mordon szeme mindenen átlát, őt se tudja becsapni senki. Maga mesterien ért az okklumenciához, amivel akár Voldemort szemébe is hazudhatna, akkor se venné észre. Plusz, a Rend tele van aurorokkal, és van egy igazi vérfarkasuk is. Nyilvánvaló, hogy figyelik a halálfalókat, és megpróbálnak minél több információt szerezni V... a Sötét Nagyúr terveiről. Igazam van?

Piton nem tudta, felháborodjon-e, vagy elmosolyodjon.

- Megnyugtató, milyen tájékozott vagy - mondta végül. - De azért emellett rengeteg más feladatunk is van.

- Nem veszélyes ez? Elvegyülni a halálfalók közt? Vol... tudjukki szemébe nézni? És... ha esetleg lebukik valaki?

A férfi egy pillanatra megállt a pakolással, majd folytatta anélkül, hogy Harryre nézett volna. Tudta, hogy a fiú ezt rá értette, de nem akarta látni az aggodalmat az arcán. Eddig, akárhányszor is indult küldetésre, sosem érdekelte, milyen veszélyek leselkedhetnek rá. A Rend tagjai tudták, mit vállalnak, és ha aggódtak is egymás iránt, vannak dolgok, amikért érdemes meghalni. Bár Piton soha sem érezte úgy, hogy személy szerint érte aggódik valaki. Az ő feladata az volt, hogy híreket hozzon, és ha valamilyen okból elbukott volna, biztos találtak volna mást a helyére. Most azonban itt van ez az egyre pimaszabb kölyök, aki már a „tanár úr” megszólítást is elfelejti, ha vele beszél; gyerekkori ellenségének egyetlen gyermeke, aki öt év alatt már rengeteg bosszússágot okozott neki, és... Aggódik érte. Valahol a szíve mélyén ez kellemes érzéssel töltötte el, de igyekezett ebből semmit sem kimutatni.

Mikor már éppen elég nehezek voltak a zsebei, megállt egy pillanatra, és sóhajtva körülnézett. Azt igyekezett kitalálni, mit fog ott felejteni. Ekkor meglátta Harry aggódó szemeit.

- Mi van? - kérdezte fintorogva.

- Hogy... hogy fog rendesen működni az álcája, ha tegnap este megküzdött V... vele? Szemtől szembe harcolt a Sötét Nagyúrral, biztos rájött, hogy engem védelmezett. Mi lesz, ha... ha csapdába csalja?

- Az az én dolgom... Tényleg okos egy kölyök... - nyugtázta magában.

- Én... - kezdte Harry, majd felderült az arca, mint egy villanykörte. - Várjon meg! Egy pillanat, és itt vagyok! - rikkantotta, és átszaladt a szobájába.

A tanár megint csak ládanyitogatást, csörömpölő holmik közt való turkálást hallott, és mindenfelé repkedő könyveket látott, ahogy átnézett a fiú zöld falú szobájába.

Harry egy zöldesfekete csillogó kupaccal a kezében szaladt vissza hozzá.

- Tessék! - nyomta a kezébe zilálva. - Vigye magával!

- Mi? Ez....  - kérdezte szemöldökét ráncolva.  

- A láthatatlanná tevő köpönyeg! - vigyorodott el a fiú.

- Ez... még megvan? - kérdezte Piton megszédülve.

- Még jó! Az apámé volt, nagyon vigyázok rá - a tanár legszívesebben megtaposta volna a ruhadarabot, mikor meghallotta, kié volt, de annyira lenyűgözte ez a ritka, varázslatos holmi, hogy szóhoz se jutott. - Első évben, karácsonyra kaptam valakitől, aki nem írta alá az ajándékhoz tett levelet. Az állt benne, hogy a halála előtt bízta rá az apám, és hogy ideje, hogy megkapjam. Azóta... szóval azóta megvan. Remek hasznát lehet venni! Ez alatt szoktunk garázdálkodni az iskolában. Frics úr előtt igaz, néha már majdnem lebuktunk vele, de... - rájött, hogy ezt nem biztos, hogy el kellett volna mondania - szóval nagyon sokmindenre lehet használni.

Piton úgy szorongatta a ruhadarabot, mint aki vissza se akarja adni, de hirtelen szigorúvá vált az arca.

- Idefigyelj, Harry! Legközelebb mi fog kiderülni, miket rejtegetsz még?

- Az az én dolgom - mondta sejtelmesen Harry, és kihúzta magát. A tanár akaratlanul is elmosolyodott. - Kérem, vigye magával! Hasznát veheti! Karácsonykor hallottam, hogy a Rend Mordon utolsó láthatatlanná tevő köpenyét is elvesztette az egyik varázsló letartóztatásakor! És akitől kaptam, azt írta, „Használd belátásod szerint”. És most úgy látom, ön jobban tudja használni, mint én.

Piton, a beleegyezése jeléül, bólintott. Ez valamelyest megnyugtatta Harryt.

A férfi még egyszer utoljára körbenézett.

- Harry, jól figyelj! Azt akarom, hogy gyakorolj, amíg nem vagyok itt. Nem tudom, meddig tart ez a küldetés, de addig ne tégy semmi meggondolatlanságot! A Rend tagjai figyelnek és vigyáznak rád, de nincs közvetlenül melletted senki. Ne nehezítsd meg a dolgukat! Amint lehet, visszatérek!

Harry bólintott, és egyáltalán nem neheztelt tanárára, amiért olyan Lupin-féle kioktatós stílusban beszélt vele. Mielőtt azonban „megszökhetett” volna, elkapta Piton karját.

- Ha... ha nem lesz más, akinek az emlékébe kapaszkodhatna, gondoljon rám - mondta bátortalanul.

Egy hosszú percig zavartan néztek egymás szemébe. Harry próbálta kitalálni, milyen hatással lehetett a professzorra az utóbbi mondata, de annak szoborszerű arca nem sokat árult el, csak mélységes döbbenetet. Bíztatóan rámosolygott.

- E-engedd el a karomat, Harry. Így nem tudok hoppanálni.

- Ó-ó, persze - lépett hátrébb a fiú.

Piton kissé oldalra billentette a fejét, és gyanakodva méregette tanítványát.

- Valamit nagyon elszúrhattam az elméddel múlt éjszaka... - mondta hamiskásan, mire Harry megkönnyebbülten fellélegzett.

Mire sóhajtott is egyet, a férfi már nem volt sehol. Egy halk pukkanás kíséretében hoppanált a szobából...   MyStat - Az ingyenes webstatisztika

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!