Korhatár és figyelmeztetések: 14 éven aluliaknak nem ajánlott
Felkerült: 2004. május 30.
Helga és Patrick
- A fiam egy senkiházi, hitvány alaknak tart! - siránkozott szívszaggatóan James Potter szelleme Remus szobájában. Arca olyan elkeseredett és szánalomra méltó volt, hogy rossz volt ránézni. Lily a baldachinos ágy szélén ülve hüppögött, Sirius pedig idegesen járkált fel s alá.
Remus érzelemmentes tekintettel ült az ablakpárkányon, és bámult kifelé a szürke égboltra.
- Utál és megvet! Nem is büszke rám, mint régen! Már nem is akar hasonlítani rám... - folytatta a szomorú monológot a férfi. - Katasztrofális apa vagyok! Nem kellek senkinek! Megyek meghalni! - lebegett arrébb leszegett fejjel.
- Elhallgass, Ágas! Te már különben is halott vagy! Vagy talán sikítószellemmé akarsz változni? - rivallt rá Sirius.
- Mondja ezt valaki - felelte sértődötten James -, aki kiskorában mindig dementor szeretett volna lenni.
Lily felsóhajtott, szipogott egyet, és elkuncogta magát. Még Remus sem tudta fapofával megállni, és halványan elmosolyodott.
Sirius azonban felhúzta az orrát.
- Mindig ezzel cikiztél! Pedig akkor még gyerek voltam! Minden gyerek valami király dolog akart lenni!
- Hát én inkább lettem volna hipogriff, mint dementor - jegyezte meg halkan James.
- Én mindig csillag akartam volna lenni! - lelkendezett Lily.
A két férfi ránézett, majd lemondóan legyintett.
- Nők...
Sirius összeszedte minden férfias tartását, kihúzta magát, és felvázolta a tényállást.
- Rendbe kell hoznunk a dolgokat! Vissza kell csinálnunk Harryt olyanná, amilyen korábban volt. Igazi, bajkeverő Pottert kell belőle nevelni! Az a nyavalyás Pipogyusz biztos megbűvölte valahogy... - töprengett el. - No de majd megkapja! Ez az én házam, itt nem fog kiskirálykodni a mi gyerkőcünkön! Már tudom is, mivel...
- Hát még mindig nem érted, Sirius? - kérdezte halkan Remus. Hangja mély szomorúságról árulkodott. - Hát nem látod, hogy Harrynek igaza van?
Mivel csak döbbent csendet kapott válaszul, feléjük fordult. Lehuppant az ablakpárkányról, és odaballagott az ágyhoz, ami köré barátainak szellemei csoportosultak.
- Ágas, Tapmancs, fogjátok fel végre! Harry csalódott bennünk! Csalódott azért, mert igazságtalanok voltunk! És az igazságtalanságot, mint jó dolgot tüntettük fel előtte! Sirius, te mindig azzal hencegtél, mennyire utálod Pitont! Ez most pont a visszájára fordult.
- Pipogyusz is ugyanúgy ránk küldte a rontásokat! Volt, hogy ok nélkül!
- Ne hívd Pipogyusznak! - rótta meg Remus. - Ezzel csak még jobban elmélyíted a szakadékot közted és Harry közt. Egyébként meg láthattad, hogy Perselus nem szidott minket úton-útfélen, ha Harryvel volt. Egy rossz szava se volt ránk, mert tudta, hogy azzal csak fájdalmat okozna Harrynek. Azt hiszem, éppen elég ideig húztuk már ezt az egészet! A fél életeteket ellenségeskedéssel töltöttétek. Ideje lenne végleg kibékülni Perselusszal, nem gondoljátok?
- Micsoda? - háborodtak fel barátai.
- Remusnak igaza van - csatlakozott Lily is.
- Asszony, hát már te is...? - vetett rémült pillantást James a nejére. - Hát te is Piton mellé állsz?
- Én a fiam mellé állok - jelentette ki szilárdan Lily. - Szegénykém egyedül van a világban, és nem akarom, hogy úgy nőjön fel, hogy az apja emléke kellemetlen érzésekkel töltse el a szívét. A fiad megérdemel annyit, hogy ennyit megtegyél érte. Békülj ki Perselusszal!
A nő szavait néma csend váltotta fel, pedig Remus kérdőn várta a választ.
- Szóval ki is hordja nálatok a nadrágot? - kérdezte Sirius viccelődve, mellyel kiérdemelte James egyik legundokabb pillantását.
- Ez rád is vonatkozik - nyomatékosított Lily. - Te, mint keresztapja példakép voltál számára a halálod napjáig. Harry szeret téged! És téged is, Remus! - vigasztalta mosolyogva az elszontyolodott Lupint. - Nagyon sokat jelentetek Harrynek. Látszik rajta, hogy őt is nagyon megviseli ez az egész veszekedéses dolog. Ő nem akar haragban lenni veled, Remus!
- Tudom... - bólintott Lupin. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy ilyen irányba terelődjön a beszélgetésünk a kandalló mellett...
- Ne hagyd őt úgy elmenni, hogy erről nem beszéltetek - kérlelte Lily. - Nektek meg - fordult a másik két férfihez - ajánlom, hogy ezentúl tisztességesen viselkedjetek!
Odalenn a társalgóban gyűlt össze mindenki, aki pillanatnyilag a házban tartózkodott. Mrs. Weasley egy vizes kendővel a növények zöld leveleit törölgette, hogy azok kapjanak valami nedvességet, és ne legyenek annyira porosak. Miközben cserépről cserépre vándorolt a keze, halkan dúdolgatott valami szép kis altatódalt. Emmeline Vance az egyik fotelben ült, és épp Ginny hosszú, vörös haját fonogatta. A tincsek mellé színes csíkokat font díszítésként, de gyöngyöt is belefűzött a lány hajába. Ginny közben egy mugli magazint lapozgatott, amit Harry adott neki. A lap már napok óta a táskája mélyén gyűrődött. Egy tinimagazin volt a sok közül, tele szép, színes képekkel, ami a varázsló újságoktól teljesen idegen volt. Ginnyt lenyűgözte az újság, csillogó szemekkel méregette. Harry az egyik kanapén üldögélt, felhúzott térdekkel. Dudley egyik régi, de még működő walkman-jét hallgatta. Meredten ült, alig pislogott, ajkai némán mondogatták az éppen játszott dal szövegét. George a szinte állig bekötözött Mungungussal sakkozott. A férfi már egész jó színben volt, ahhoz képest, milyen állapotban hozták vissza a főhadiszállásra. Az iker elégedetten dörzsölgette a kezeit, sikerült leütnie a férfi egyik bástyáját, és szépen haladt a győzelem felé. Két galleonban fogadtak Fletcher-rel. Piton, tőle szokatlan stílusban ült egy széken, szemben a háttámlával. Minderre azért volt szükség, mert a szék hátsó két lába rövidebb volt: valaki mintha lefűrészelt volna mindkettőből pár centit. Így ha rendesen ült rá, mindig olyan érzése volt, hogy bármelyik pillanatban hanyatt eshet. Blackék egyik poros könyvét olvasgatta, hogy elüsse az időt. Tonks a mankó nélküli járkálást gyakorolta. Eleinte botladozott még párat. Egy alkalommal le is verte a vizeskancsót, ami szétcsattant a földön. A víz befolyt a padló deszkái alá is. Ám az ügyetlen próbálkozások után egyre könnyebben vette az akadályokat, és már hosszú métereket is képes volt segítség nélkül megtenni. Legújabb elérendő célként az egyik sarokban álló könyvespolcot tűzte ki. Ingatag léptekkel haladt. Az utolsó másfél méter azonban már rázósabbnak bizonyult: előrenyújtott kezekkel igyekezett elérni a polcot, hogy újra támasza legyen. Kicsit hevesen kapaszkodott meg benne, mert a polc belengett, és egy könyv le is esett róla. A nő lehajolt, hogy felvegye a poros darabot, de abból egy összehajtott papírlap esett ki. Tonks bosszúsan még egyszer lehajolt, és azt is felvette. Mielőtt visszatette volna a könyvbe, kihajtogatta, és összevont szemekkel olvasni kezdte a kusza betűket, amik rajta álltak:
- Serelmem az, ami csap-dába zaart... teiged - mondta szaggatottan, mert kissé homályos volt az írás -, de az is fog kiszabadytani rabsaagodbol.... De régen írhatták! Valaki igencsak művészi hajlamokkal bírt...
Megvonta a vállát, és már rakta is vissza a lapot a könyvbe, mikor hangos nyekergésre lettek mind figyelmesek. Mindenki felpillantott az eddig űzött tevékenységéből, még Harry is kivette a füléből a fülhallgatót. A recsegés-ropogás csak nem szűnt meg. Olyan volt, mintha berozsdásodott csigák és csörlők léptek volna működésbe, sőt, egy fűrész tevékenykedő hangja is tisztán kivehető volt.
Remus ekkor ért le a lépcsőn.
- Mi ez a zaj? - kérdezte, de a többiek szobormereven álltak.
- Nymphadora! - rivallt rá Piton Tonksra. Ha mérges volt rá, mindig így hívta az iskolában is, mert tudta, hogy ez a lányt is felbosszantja. - Mi az a kezedben?!
- Csak egy darab ártatlan papír! Egy sornyi régi szöveg volt ráírva...
- És te felolvastad? - hüledezett Mundungus. - És ha valami gonosz varázsige vagy átok volt?
- Ez? - nevetett Tonks. - Csak egy szentimentális kis szöveg!
- Csak tudnám, hogy vettek fel téged aurornak... - pukkadozott Piton, és már indult is a nő felé.
Ám George mellé érve hirtelen úgy érezte, megnyílik alatta a föld. A fiúval mindketten zuhanni kezdtek, mikor a fűrészelés hangja véget ért. Ők kétségbeesve kalimpáltak a kezükkel, hogy fogódzót keressenek, a többiek pedig rémült sikoltozásban törtek ki. Végül mindkettejüknek sikerült megkapaszkodni a padlózat szélében, bár a vállukon erős rántást éreztek. Mellkasuk hideg kőfalnak csapódott, fejük felől pedig por és homok hullott alá, amitől mindketten köhögni és prüszkölni kezdtek. Mikor a porfelhő valamelyest eloszlott, a többiek odasereglettek a méretes lyuk köré, amely a társalgó közepén nyílt.
- Édesem! - kiáltotta Mrs. Weasley. - Jól vagy? Nincs semmi bajod?
- Nincs, anya! - köhögte az iker.
- Mi történt? Mi ez a lyuk? - hallatszott Emmeline kiáltása.
- Valami járat... lefelé... - nyögte Piton. - Kapaszkodj, Fred...
- Én George vagyok! - kiáltotta tiltakozásként a fiú sértődötten.
- Az mindegy, akkor is kapaszkodj!
A tanár összeszedte minden erejét, megfeszítette izmait, és egy lendületből felhúzta magát. Derékig már ki is emelkedett a lyukból, mikor beszakadt alatta a deszka, és ő kapaszkodó híján a mélybe zuhant.
A fentiek mind felsikkantottak, mikor látták, hogy a férfi egy lentebb lévő deszkaajtót is átszakít, de megkönnyebbülten fellélegeztek, mert egy nagy halom szénán ért földet.
- Anya! Menjetek távolabb a nyílástól, mert alattatok is be fog szakadni a...
De már nem mondhatta végig mondókáját, mert a deszka, aminek szélébe kapaszkodott, megadta magát. Kiszakadt a többi közül, jól orrba vágva a lyuknál hasaló Remust, majd a mélybe zuhant a fiúval együtt. Remus hanyatt vágódott az orrát ért ütéstől, és nyomban vérezni kezdett.
- Remus! - sikoltott fel Tonks és Harry egyszerre.
A férfi egy ideig kábán fetrengett, majd megtapogatta betört orrát, és felnyögött.
- Jóhl bagyok’ - felelte sápadtan. Felült, majd a járat felé hajoló többiekre nézett. - Bi ez az egész?
- Tonks felolvasott valamit egy könyvből...
- Egy lapról! - javította ki a boszorkány.
- ... és akkor kezdődtek ezek a hangok! - hüppögte Ginny.
- Nem lehet, hogy csak véletlen? - találgatott Mundungus.
- Kizárt! - mutatott Emmeline a nyílásra. - Mintha valaki szabályosan elfűrészelte volna a padlót!
- Emlékeztek arra a fűrészelő hangra?
- George, drágám, élsz még?
Lentről csak nyögések hallatszottak.
- George! - kiáltott még hangosabban Mrs. Weasley kétségbeesetten.
- Anya, az Istenért, ne üvölts! Az egész olyan, mint egy barlang, és felhangosít mindent! Majd megsüketülünk!
Molly jól láthatóan megkönnyebbült.
- Mit láttok? Mi van ott lenn?
- Sirius Black halott menyasszonyai mumifikálódva! Mit tudom én?! - fakadt ki Piton. - Nem látni semmit, mert sötét van!
Sirius elsápadt.
- Hú, basszus, tényleg! Annabelle!
Remus holtra váltan nézett barátja szellemére, ám az megfogta a karját, és elvigyorodott.
- Hé, nyugi, csak vicceltem!
- Anya, eresszetek le egy lámpást!
Harry és Ginny már szaladtak is a folyosóra, és leakasztottak a falról egy-egy lámpást. Kötelet kötöztek a fogantyúkra, majd lassan elkezdték leengedni őket. Ahogy távolodott a fényforrás, annál nyilvánvalóbbá vált, milyen mélyen is lehet az az üreg, ahová a két szerencsétlen pottyant. Egy hosszú, kőből kivájt, kürtőszerű járat vezetett lefelé.
Mikor az első lámpa megérkezett, Piton leakasztotta a kötélről. Felemelte, körbeforgatta a helységben, ahol álltak.
Tompa szörnyülködés, és undorodó hangok hallatszottak.
- Mi történt? Mi találtatok?
- Egy csontvázat - tűnt ki a körből Piton egy pár pillanatra.
Közelebb lépett a holttesthez, ami egy összeszakadt ágyon hevert betakarva.
Letérdelt az ágy mellé és jobban megnézte magának a testet. Kétségkívül nő lehetett valaha, mert csipkés hálóköntösben feküdt, és egy gyöngysor is függött a nyakában.
- Találtál valamit? - fordult az ikerhez, aki a földbe gyökerezett lábbal állt a helység közepén, a nagy szénakupactól nem messze.
- Az előbb - nyelt egyet a fiú - mintha ha-hallottam volna valamit...!
Mikor látta a tanár hitetlenkedő tekintetét, hozzátette:
- Van itt valami! Itt motoszkál!
- Ez a nő már jó ideje halott, semmi sem lehet itt lenn, ami őt túlélte.
- Valóban? - hangzott fel egy sejtelmes női hang.
Piton szemei elkerekedtek a rémülettől. Tarkóját hideg fuvallat csapta meg.
Egy fehér szellemalak suhant el közöttük, és megállt egy pillanatra. Félrebillentette szép fejét, elmosolyodott, ahogy Pitonra nézett, majd pajkosan elfújta a lámpást.
A fentiek rémült kiáltozásra lettek figyelmesek.
- George! - bömbölte Mrs. Weasley elkeseredetten. - Mi történt?
Ekkor két zilált alak hoppanált a társalgóban. Mind Pitonnak, mint az ikernek kócos volt a haja, és arcukat kiverte a hideg verejték.
- Jól-jól van, professzor? - kérdezte Harry ijedten.
- Megtámadott titeket valami ott lenn? - mászott közelebb Mundungus.
- Valami? - jelent meg tíz fehér ujjacska a nyílás szélén.
Lassan mindenki a hang irányába fordult. A tíz ujj először mintha csak táncot akart volna lejteni a lyuk szélén. Zongorázva kapaszkodtak meg a deszka szélében. Majd megjelent egy dús, valaha szőke csigákból álló hajköltemény, valamint egy csintalan szempár, mely roppantul bájosan pislogott. Az alak végül vállig kiemelkedett a kürtőből és felkönyökölt a padlóra.
- Na helló - köszönt közönségére.
- Basszus, egy kísértet! - káromkodta el magát Harry.
- Egy kurtizán-kísértet! - tette hozzá Piton, még mindig pihegve.
- Az meg milyen? - kérdezte kórusban Harry és Ginny.
Remus a döbbenettől csak megkésve válaszolt.
- T-tulajdonképpen nem sokban különbözik a többi kísértettől. Általában lenge öltözetben jár-kel, viselkedése kihívó, gyakran hallani, hogy énekel vagy hogy valamilyen hangszeren játszik, amivel magához hívja a gyanútlan férfiakat... akiket nem ritkán testileg is molesztál...
Tonks meglepetten pillantott a mellette térdelő férfira.
- Honnan tudsz te ilyen sokat a kurtizán-kísértetekről?
Remus először fel se fogta a kérdést, majd egy megrovó pillantást küldött a kuncogó nő felé.
- Hát, bevallom, én nem vagyok valami muzikális alkat - sóhajtott a kísértet. - No de hogy kurtizán!
Mérgesen kiröppent a lyukból, és leült annak szélére. Keresztbe tette meztelen combjait, melyek simán látszottak áttetsző, csipkés hálóköntöse alól. Egyik combján még egy fodros kis harisnyakötő is díszelgett. Megigazította a vállára omló hullámos tincseket, majd a körmeit kezdte babrálni.
- Most vérig sértődtem! Még hogy kurtizán! Én nem vagyok örömlány!
A többiek fura pillantása azonban érzékeltette vele, hogy a látszat valami egészen másra utal.
- Jó, lehet, hogy a mostani külsőm megtévesztő, de én se így kezdtem! - mentegetőzött.
- Ki vagy tulajdonképpen? - tette fel a mindenkiben ott motoszkáló kérdést Emmeline.
- Helga di Polpinson Black - mosolyodott el, majd csalódottan csücsörítette az ajkait. - De az eredeti nevem Helga Polpins. Sok-sok évvel ezelőtt a Black család cselédlánya voltam. Lehet már vagy kétszáz éve - merengett el. - Odalenn igen nehéz érzékelni az idő múlását...
- Miért változtattad meg a neved? - kérdezte Ginny.
- Nem én változtattam meg, hanem a ház akkori urának fia.
Remus automatikusan Siriusra nézett, de az megrázta a fejét.
- Szerelembe estünk - mondta elpirulva a fiatal nő szelleme. - De nem vetetett feleségül, hiszen rangján aluli voltam - folytatta szipogva. - Ezért csak titokban lehettem az övé. Nagy terveink voltak! - csillogtak a szemei. - Azt ígérte, elintézi, hogy megváltoztathassam a nevemet, hogy előkelőbbnek tűnjek, és akkor feleségül vehessen. Ellátott mindenféle csecsebecsével - játszottak ujjai a nyakában függő lánccal, karpereceivel, gyűrűivel, majd végigsimított köntösén, ami szemmel láthatóan nem volt olcsó darab. - Megtanított az udvarias viselkedésre is... Egyszer azonban - nyafogta - az Úr rajtakapott minket... Iszonyatosan mérges lett, nagyon megijedtem! Elszakított a fiától, és száműzött a lenti verembe. Még utánam kiáltotta, hogy memóriatörlést fog végrehajtani a fián, hogy soha ne találhasson meg... - szipogott. - Majd bezárt! Hiába kiabáltam, senki sem jött, hogy kiszabadítson...
- Micsoda família...! - rázta meg a fejét Piton lemondóan. Sirius vetett rá egy neheztelő pillantást.
- Aztán végül meghaltam - fejezte be a mesélést a lány egy vállrántással. - Legnagyobb meglepetésemre szellemalakként itt rekedtem. Mégse tudtam áthatolni a falakon, hogy legalább halálomban kedvesemmel lehessek... Biztos valami bűbájjal örökre bezártak...
- És a bűbáj feloldása az a pár szó lehetett, amit Tonks felolvasott - vonta le a konklúziót Mrs. Weasley, akit meghatott a szívszorongató történet.
- Ki közületek Tonks?
- Én - jelentkezett a most kék hajú boszorkány.
- Kiszabadítottál a rabságomból - nézett rá hálásan a Helga nevű kísértet. - Köszönöm! Tudjátok, nagyon unalmas volt ám odalenn, így, egyedül... Igencsak meglepődtem, amikor két ilyen szép szál legény csak úgy bepottyant hozzám - kacsintott kajánul.
George arcának színe már szinte hajszínéhez volt hasonlatos, annyira zavarba jött. Piton meglepetten pislogott párat, majd bosszúsan feltápászkodott a földről egy horkantás kíséretében, leporolta magát, és feldúltan kiviharzott.
- Most mi van? Nem viselkedtem eléggé előkelően? - kiáltotta utána Helga vigyorogva.
Ginny és Harry halk kuncogásba kezdtek, és még Remus is megeresztett egy óvatos mosolyt.
- Nagyon vicces, mondhatom! - fakadt ki George.
- Ne haragudj, George! - vigasztalta mosolyogva Tonks a megszeppent fiút. - Az egész az én hibám. Ugye nem fogsz neheztelni rám?
- Szóval lett a Black családnak egy háziszelleme... - töprengett el Mundungus.
Helga játékosan megvonta a vállát, majd felröppent, hogy körülnézzen a szobában.
- Hogy megváltozott minden! - ámuldozott. - Az én időmben még teljesen máshogy nézett ki ez a szoba! Tudom, mert sokat takarítottam ám az urak után! - tette hozzá.
A szabadságtól megrészegülten repkedett ide-oda, át a többi helységbe, fel a lépcsőn, és be is kukkantott az egyes szobákba.
- Kíváncsi vagyok, ezt hogy magyarázzuk majd meg Dumbledore professzornak... - préselte össze az ajkait Emmeline, kicsit aggódva.
- Aztán egyszer csak megjelent - ecsetelte az eseményeket Mundungus a Rend többi tagjának, akik lemaradtak a kalandos eseményekről. - Hátborzongatóan huhogott és kiáltozott, mind összerezzentünk félelmünkben! - túlzott. - És...
Dumbledore citromos italát szorongatta egy pohárban és derűsen mosolygott. Ő már hallotta a történetet, de az eredeti változatot. Nem talált benne különösebb kivetnivalót, hogy egy kísértet garázdálkodjon a főhadiszálláson, egészen addig, míg nem csinál valami galibát.
Helga most a Rend férfitagjainak gyűrűjében állt, és komiszan kacsintgatott hol az egyikre, hol a másikra.
- Kér még egy kicsit, igazgató úr? - lépett oda hozzá Mrs. Weasley egy kancsóval.
- Ó, igen, Molly, köszönöm - tartotta oda a poharat.
- Nem aggódik Helga miatt?
- Nem különösebben, Molly. Jóravaló teremtésnek tűnik. És remélem, jó házőrzőnek bizonyul majd, ha épp senki sem tartózkodik a főhadiszálláson.
- No és mondd csak George! - hajolt előre Fred, aki időközben már visszaérkezett. - Pontosan mi történt veletek ott lenn, a sötétség buja intimitásában? - kajánul vigyorogva produkálta magát.
Testvéreivel, Bill-lel, Charlie-val, Ginnyvel, valamint Harryvel a kandalló előtti szőnyegen ültek, mosolyogva falatoztak Mrs. Weasley finom süteményeiből, és azon kuncogtak, hogyan igyekszik George lázasan összeeszkábálni valamit, hogy leplezze zavarát. Harry walkmanjét próbálta meg valamilyen bűbájjal egy rivallóhoz kötni, hogy a zenét mindenki hallhassa. Apja, Arthur csillogó szemekkel figyelte a kis szerkezetet, amit csak zenélő csodadobozként emlegetett. Sajnos kipróbálni már nem volt alkalma, mert lemerültek benne az elemek.
- Semmi közöd hozzá - mondta morcosan ikertestvére. Arcának pirultsága elborította összes szeplőjét.
- Ugye letapizott titeket?! Ó - mondta fohászkodva -, miért nem én estem le abba a verembe! Egy kurtizán-kísértet! Micsoda szerencse!
- A fantáziádra bízom - sóhajtott George. - Szerintem kész - mutatta a kezében összeálló bizarr művet.
- Vajon fog működni? - kételkedett a szerkentyű láttán húga.
- Nyomd meg rajta azt a nyilas gombot - mutatott rá a „Lejátszás” gombjára Harry lustán.
A lány vékony ujjával lenyomta a gombot. A kazettát forgató kerekek mozogni kezdtek, a rivalló borítéka pedig felöltötte a jellegzetes száj-formát. Pechjükre olyan hangosan kezdett ordítani, hogy mindenki összerezzent rémületében.
- Az ördög műve! - sikoltozott Helga. - Mind meghalunk!
Többen is felkacagtak a feltételezésre, és megrázták a fejüket. Helga nem bizonyult valami okos lánykának.
- Elfelejtettem, hogy a rivalló százszorosára hangosítja fel a szöveget! - tapasztotta a fülére a kezét Harry.
- Le lehet valahogy halkítani? - kiabálta Bill.
- Le! Tekerd meg azt a kis fogaskereket az oldalán, George!
Az iker közelebb mászott a szerkezethez, állított a hangon, minek hatására máris elviselhetőbb lett a muzsika.
- Merlinre, ez komolyan fájt! - sóhajtott fel Charlie.
- Egész jó ez a szám - bólogatott Ginny a zene ütemére. - Már hallottam valahol...
- Hol?
- Valahol... - felelte sejtelmesen a lány.
- Mi ez?
- Válogatás. Marie csinálta nekem - mondta mosolyogva Harry. - A muglik mostanában ezekért a számokért vannak oda.
- Érdekes - hallgatta csodálkozva Mr. Weasley. - Teljesen más, mint a varázslóvilág muzsikái. Lenyűgöző.
- Arthur, ugye tudod, hogy ez mugli tárgyakkal való visszaélés? - vigyorgott Tonks, aki Remus társaságában figyelte a fiatalok ügyködését.
- Emiatt még nem fognak kivágni a minisztériumból - felelte Mr. Weasley.
- Tényleg, miért baj az, ha megbűvölünk bizonyos tárgyakat? - kérdezte Harry. - Úgy értem, egy ilyen kis szerkezet, mint ez itt még nem tesz kárt semmiben. Meg... a varázslóvilágban is vannak tárgyak, amik megbűvölve működnek. Például azok a pennák, melyeknek diktálni lehet, és maguktól leírják a szavakat... vagy a kötőtű, ami magától köti a pulóvert - pillantott Mrs. Weasleyre. - Az nem számít visszaélésnek?
- Nagyon nehéz meghúzni a határt, Harry - zengett fel Dumbledore megnyugtató hangja. - Ezért is alkalmaz a minisztérium ilyen derék embereket - tette Arthur vállára a kezét, mire az zavartan elmosolyodott.
- Ez de durva egy szám - vigyorgott Fred az egyik kaliforniai rap dalon.
- Te Harry, biztos, hogy haza akarsz menni? - kérdezte kicsit csalódottan Ginny.
- I-igen - mondta Harry. - Tudod, vár a... a kedvesem... - kicsit kényes volt számára téma, hiszen Ginny évekig szerelmes volt belé.
- Ó - mondta a lány meglepetten. - Értem.
Furamód nem látszott csalódottság az arcán, inkább csak huncut módon elmosolyodott.
- No és... hogy fogtok visszamenni?
- Őszintén szólva... nem igazán tudom...
Piton lépett be a helységbe. Épp kabátjával bajlódott, a zsebéből próbált előszedni valamit, ami végül egy papírcetlinek bizonyult.
- Aki visszavisz minket Dursleyékhez... - morogta Piton.
- Hova mész? - kérdezte Arthur. - Nem kel az utcáról telefonálnod, Mundungussal most szereztünk egy telefont.
Piton felvonta a szemöldökét.
- És működik is?
- Elvileg igen. Gyere!
Egy kisebb népes társaságot vezetett ki a folyosóra, ahol egy szép kis asztalkán pihent a frissen szerzett készülék.
- Ezen nincs vezeték - állapította meg a bájitaltan-tanár.
- Meg van bűvölve! - rikkantott Mundungus.
Piton levette a kagylót, meglepetten tapasztalta, hogy van vonal. Már éppen beütötte volna a megfelelő telefonszámot, mikor oldalra pillantott. Mr. Weasley és gyermekei, Harry, Fletcher, Remus és Tonks is ott álltak mellette, figyelve, mit csinál. Megrovóan rájuk pillantott. A társaság feleszmélt, majd mindenki elballagott a dolgára. Piton megrázta a fejét, majd beütötte a hívószámokat.
Órákkal később Piton kissé melankolikusan üldögélt az előszobában. Az egyik cipős szekrény tetején ült, kezében a kabátját szorongatta. Dumbledore suhogó léptekkel közeledett felé. Remus kissé szomorkásan követte.
- Mindjárt itt lesz - felelt a férfi a ki nem ejtett kérdésre.
Az igazgató bólintott.
- Ne feledd el a varázslatot, amivel be tud lépni a házba.
Miután az öreg mágus tovaballagott, Remus halkan megszólalt.
- Mikor... akarod elvinni őt?
- Holnap reggel, azt hiszem... Éjszaka veszélyesebb lenne utazni.
Lupin egyetértően leszegte a fejét, majd hagyta kimenni a bájitaltan-tanárt. Az ablakból azonban tovább figyelte.
Piton kilépett a főhadiszállásról a Grimmauld térre, és a sarokig sétált. Egy kisebb, világoszöld autó kanyarodott be, majd lassított, megállt, és elaludtak lámpájának fényei. A kiszálló férfi bezárta az ajtaját, majd Piton elé lépett, és kezet nyújtott neki. Pár szót válhattak, bár az utca halovány fényeiből úgy tűnt, nem igazán beszédes egyikük sem.
- Ki lehet az? - kérdezte halkan Lily.
- Nemm tudommmm - mondta elmélázva Sirius, lábujjhegyen állva.
Látták, hogy a két alak közeledik, majd nyílt az ajtó, és Piton kíséretében egy Lupintól alig fiatalabb, kedves kinézetű férfi lépett be.
Világosbarna haja és ugyanilyen színű jellegzetes szeme volt, bőre haloványabb, de még az egészséges kategóriába tartozott. Fél fejjel alacsonyabb volt Pitonnál, és kicsit gyengébb testalkatú. Rendes, mugli ruháiban barátságos képet nyújtott.
Míg Piton felakasztotta mindkettejük kabátját, a férfi bemutatkozott Remusnak.
- Patrick Sampson, örvendek.
- Remus Lupin.
A különös, varázslónév hallatán a férfi kíváncsian hunyorgott, majd elmosolyodott, és hagyta, hogy beljebb tereljék.
Az étkezőben egy „turnus” már végzett a vacsorával, most a gyerekek, és a fiatalabbak ültek az asztalnál. Három hely Remuséknak volt fenntartva. Kíváncsi arcok figyelték a három belépőt, de különösen a mugli férfit, akit Piton ígért. Illedelmesen felálltak, hogy üdvözöljék. Patrick cseppet zavarban volt, de bizakodva lépett előre. Piton Harryhez vezette.
- Harry, ő Patrick Sampson. Ő fog minket holnap visszavinni a nevelőszüleidhez.
Mikor a fiú kezet rázott vele, a férfi egy sokat mondó, kissé döbbent pillantást váltott Pitonnal, majd hagyta, hogy a többiek is köszöntsék. Aztán mind helyet foglaltak, és az asztalon megjelent az a rengeteg finomság, amit Mrs. Weasley főzött egész délután.
Egy ideig kínos csend honolt a helységben, senki sem tudott mit kezdeni a jövevénnyel. A férfi egy ideig zavartan bámulta Tonks immár sötétzöld haját, végül elmosolyodott, és halkan felkuncogott. Valamennyire ezzel tudta oldani a hangulatot.
- Gondolom, nem sűrűn lát ilyen hajú nőket... - kommentálta az esetet Tonks.
- Nem, valóban nem. A varázslók világában mindig meg tud lepni valami. Harry - fordult a fiúhoz -, hogy érzed magad? Perselus mesélte, hogy megsérültél...
A kölyök először meglepődött a neki szegezett kérdésen.
- Patrick gyermekorvos - közölte Piton két falat közt.
- Ó. Hát... még fáj egy kicsit a sebem, de már tudok rendesen mozogni - felelte Harry.
- Mondja - kezdte Ginny bátortalanul - nem félt... ide jönni? Varázslók közé...?
A férfi elmosolyodott.
- Nem, én nem félek a varázslóktól - pillantott oldalra, Pitonra. Az alig láthatóan elmosolyodott.
- Honnan tud egyáltalán a varázslóvilág létezéséről?
- Többnyire Perselustól - hangzott a sejtelmes felelet. - De csak ritkán keresztezi az utamat ez a világ.
Hasonlóan kitérő válaszokat adott egész idő alatt, míg nem végeztek az evéssel.
- Áh, Patrick! - lépett a terembe az igazgató úr.
- Dumbledore professzor - biccentett a férfi elégedetten.
A gyerekek összenéztek, és egy „Ezek honnan ismerik egymást?”-pillantást váltottak.
- Köszönöm, hogy eljött - folytatta az ősz hajú varázsló. - Élvezze a ház vendégszeretetét ma éjszaka!
- Köszönöm, uram.
Vacsora után ki-ki ment a dolgára. A fiatalok továbbra is a kandalló mellett tanyáztak, mert az olyan kellemes meleget biztosított az amúgy hűvös rezidenciában. Ám úgy helyezkedtek el, hogy pont átlássanak a társalgóban, ahol Perselus Patrick társaságában ücsörgött. Jól láthatóan beszélgettek valamiről.
- Na rendben! - szólt ingerülten Fred. - Ki ez a férfi?
- Honnan tudjam? - felelte ikerbátyja.
- Én még sohasem láttam - jegyezte meg Bill, majd visszatért az Esti Próféta olvasgatásához.
- Anyáék beszélgettek, és akkor véletlenül meghallottam, hogy Piton professzor rokona, vagy mi - mondta Charlie.
- Rokona? - kerekedtek el Ginny szemei. - De hát...
- Hogy lehetnek rokonok? Nem hinném, hogy Pitonnak mugli származású rokonai vannak... a neve igazi aranyvérű családfára utal. De a „Sampson”...
- Név ide vagy oda, nekem ez a férfi gyanús!
- Jaj, Fred, hagyd már! - szólt rá húga. - Hiszen tök rendesnek néz ki.
- Ja, és Pitonnal cimborál. Ez több mint gyanús.
Harry mosolyogva megrázta a fejét.
- A férfi számomra nem ismeretlen - bicegett be Mordon a fiatalokhoz, mágikus szemét a muglin tartva. - Már tizenhét éve, Piton tárgyalásán is ott volt.
- Amikor Pitont, mint halálfalót elkapták? - hüledezett mindenki.
- Bár minden adat titkosított, és csak Dumbledore és a legmagasabb tisztviselők ismerik a részleteket, azt tudom, hogy ez a férfi - bökött előre torz orrával - mellette tanúskodott.
Remus, és három szellem-kísérője csendben hallgatták a vén auror szavait. Lupin várt a kínálkozó alkalomra, amikor újra beszélhet Harryvel, de amíg a fiú barátai közében volt, nem akart közeledni hozzá.
A másik szobában Patrick barna kord zakójának zsebébe nyúlt, és egy vastag borítékot nyújtott át Pitonnak.
- Azt hiszem, ez téged illet.
A bájitaltan-tanár először vonakodott átvenni a kis csomagot, de végül csak elfogadta.
- Nem olyan rég... mikor rendet raktam a padláson, találtam rájuk... Úgy gondoltam, talán örülni fogsz nekik...
Piton hallgatott, és óvatosan kinyitotta a borítékot. Egy vastag kupac fényképet talált benne. Remegő kezekkel vette elő őket.
Tagjai megereszkedtek, háta meggörnyedt, ahogy meglátta az elsőt. Arcára szomorúság ült ki.
Az egyiknél Piton halkan felsóhajtott, és a szája elé tette a kezét. Egész testében megremegett. A következőnél azonban valami hihetetlen történt. Arca sápadttá vált, azt lehetett volna hinni, elájul. Ajkai megremegtek, szobormerev vonásain egy lassú könnycsepp csorgott le. Nagy, sötét szemei megremegtek, látszott rajta, hogy a fotó mélyen megrendítette. Lehajtotta a fejét, szabad kezével eltakarta a szemét, és halkan zokogni kezdett. Patrick a vállára tette a kezét, hogy vigasztalja.
A túloldalon, a másik szobában a fiatal társaság úgy elnémult, mintha dementor lépett volna a házba. Pontosan látták a tanár meglepő érzelemkitörését, és egyszerűen nem jött ki egy hang se a torkukon....
AJÁNLOM AZ OLDALT
