- Még is mit képzeltél? - üvöltötte Potter, és megragadta Hermionét. - Ha te elveszed az életemet, a testvéremet, az apámat, ne csodálkozz, ha én meg a barátodat!

Harry pálcáját Potterre szegezve gondolkozott, hogy mit tegyen. Az a szemét megint itt volt, és nem hagyta békén.

- Engedd el Hermionét! - sziszegte a fogai közt, és még egy lépést közelített hozzájuk.

Potter erre még szorosabban fogta a lányt, a pálcát pedig most már Harryre szegezte. Hermione esetlenül próbált szabadulni, de nem ment.

- Nana... nyugi kislány. Ha nyugton maradsz, nem esik bajod. Csak átjössz velem, és itt hagyod ezt a melegszívű hőst - intett az ajtó felé -, velem hidd el jobb lesz.

- Engedj már el, te őrült - mondta Hermione, de Potter még jobban vonszolta az ajtó felé.

Harryben a düh egyre nőtt, ahogy látta, hogy bánik Potter a lánnyal. Hermione kihasználva a figyelmetlenséget, a térdével jól gyomron vágta Pottert, aki előregörnyedt, és elengedte a lányt. Hermione elszaladt, mire Harry kapva az alkalmon, és nekiugrott az őrült fiúnak. A földre rántotta, és ahol tudta ütötte, minden keserűségét beleadta, dühével együtt. Potter ugyan elejtette a pálcát, de nem volt olyan felkészületlen.

Megragadta Harryt, és a földre szegezve, mint az előbb őt magát, két kezével fojtogatni kezdte. Harry levegő után kapkodott, és érezte, hogy már hiába kapkod levegő után, az nem jut a tüdejébe.

A durva kezek egyre jobban szorították, miközben ő kétségbeesetten próbálta lefejteni... 

... aztán hirtelen felült, és köhögve nézett körbe. Két kezét a nyakán tartva jött rá, hogy egész csak egy rossz rémálom volt.

Lassan visszatértek az emlékei arról, hogy mi történt a lépcsőnél...aztán Draco, Sirius, na meg Piton. Próbált mélyeket lélegezni, hogy elmúljon rosszulléte. A verekedés annyira valóságos volt, hogy még most is úgy érezte, nem kap levegőt.

Mellette egy éjjeliszekrény volt, egy már majdnem csonkká égett gyertyával, amely kissé megvilágította a szobát. Harry másik oldalára nézett, és majdnem leesett ijedtében az ágyról.

Draco oldalán feküdve az igazak álmát aludta a mellette lévő ágyon. Az egyik hajtincs a szemébe lógott, és szuszogása fel-alá mozgatta. Nagyon mélyen aludhatott, ha nem ébredt fel rémálmára.

Óvatosan kimászott az ágyból, és csodálkozva nézett magán végig.

Egy meleg pulóver volt rajta egy kényelmes nadrággal, nem pedig a szakadt talárja és nadrágja. Lehajolt, és felvette az odakészített fekete sportcipőt.

Lassan, de biztosan felállt, és kis lépésekkel az ajtó felé indult, amit némi bicegés után el is ért. Még mielőtt kiment a szobából, csodálkozva nézte a harmadik üres ágyat. Egy előtérben találta magát, ahol egy nagy kerek asztal foglalt helyet, körülötte pedig székek helyezkedtek el. Jobb kéz felől pedig egy nagyon hosszú folyosó kezdődött, aminek a végét még hunyorogva sem látta. Az egész helység beleértve a folyosót; halvány fényben úszott, biztosítva, hogy ne legyen sötétség.

Végül úgy döntött, hogy leül az asztalhoz, amíg nem jön álom a szemére. A mardekáros fiúval nem volt kedve egy szobában lenni, még ha ez nem is az a Malfoy, akit ő ismert.

A sérült lábát kinyújtotta, ami még most is lüktetett egy kicsit a fájdalomtól. A másik lábát felhúzva, elhelyezkedett kényelmesen a széken. A két kezét pedig rátéve ráhajtotta a fejét, és az elmúlt nap eseményeiről kezdett gondolkodni.

Ebben a világban tényleg háború dúl, és a menekültek a pincében bújtak el. A gondolatai valahogy elkalandoztak, és azon kapta magát, hogy Ronra gondol, aki meg akarta ölni. A gondolatra összeszorult a szíve... a legjobb barátját itt is elvesztette.
Talán jobb lett volna odaát maradni, és meghalni, nem törődve semmivel.

Sirius és Dumbledore halála után csak a barátai maradtak, de az sem volt már az igazi a folytonos életveszély miatt, amibe mindig keveredtek a halálfalókkal.

Az utóbbi két hónapban a horcruxok felkutatásán dolgoztak, de teljesen reménytelen volt: Voldemort olyan helyre rejtette őket a világban, hogy egyszerűen nem tudták a soron következőt megtalálni. Egyetlen dolog hajtotta az emberiség megmentése közben, hogy az igazgató gyilkosát megtalálja, és bosszút álljon... de most az a gyilkos az apja. Ezt nem tudta ép ésszel felfogni. A kimerültség határán volt, biztos csak képzelte az egészet, Piton... egyszerűen nem lehet.

Újra a rémálomra gondolt, ami hiba volt: megint maga előtt látta Hermionét, amint annak az őrült kezei közt szabadulni próbál.

Hermione... ha rágondolt, megszakadt a szíve. Mikor elkezdődött az iskola, túlságosan is közel kerültek egymáshoz, de ő mindig tartotta a távolságot, hisz Ginny várt rá. De Hermione viszont annyira megértette mindig, segített neki mindenben, amiben tudott. Ha most nem jött volna el, talán sikerült volna összehozni egy randit is.

Észre sem vette, mikor kezdett el könnyezni, és mikor újra Hermionéra gondolt, újabb kövér könnycseppek gurultak végig az arcán.

Mindent elveszett, ami fontos volt számára.

Ebben a háborúban pedig mindenki elvárja tőle majd, hogy ő mentse meg a világot, egy olyat, ahol senki sem él, aki fontos számárar30;

Hirtelen egy ajtó kicsapódására összerezzent, és felemelte a fejét. A hosszú folyosó elejénél világosság szűrődött ki, ahol talán épp tanácskozás lehetett a sok hangból ítélve. A zsivajt viszont egy nagyon ismerős hang túlkiabálta.

- Nem egyezek bele! Black nem érdekel, mit mondasz, nem teheted ki innen a lábad! - ordította Piton.

Harrynek nem kellet hegyeznie a fülét, ahhoz, hogy halljon valamit.

- Piton, attól még hogy te dirigálhatsz itt, nem jogosít fel, hogy bebörtönözz! - üvöltötte vissza Sirius, amitől Harry ismét összerezzent.

Egy csattanás, és a zsivaj megszűnt a teremben.

- Először is, akinek eddig az volt a dolga, hogy a főhadiszálláson tevékenykedett, az továbbra is ott lesz elhelyezve - hallotta Piton hangját. - Ami pedig az ittlévőket illeti, itt kell maradniuk, hisz a diákok felügyelete elengedhetetlen...

- Nem tagadhatod meg, hogy visszamenjek a saját házamba! - vágott közbe Sirius.

- Black, rád itt van szükség! - most már Piton is üvöltött. - Nem érdekel a véleményed! A diákoknak képzett varázslóra van szükségük, még ha senki sem tud rajtam kívül erős varázslatra!

- Na, nekem elegem van - morogta vissza Sirius, és egy újabb csattanás hallatszott. - Nyugodalmas jó éjszakát.

Egy nagy lendülettel bevágta maga mögött az ajtót, és a folyosó másik vége felé indult. Harry szíve kihagyott egy dobbanást, mikor meglátta keresztapját. Sirius viszont hátra sem nézve ment tovább, Harry pedig megkövülten vette észre, hogy keresztapja semmit sem változott.

Végül Sirius egy messzi ajtónál megállt, mormolt valami varázsigét, és eltűnt a helységben. Harry az eddig bent tartott levegőt kifújta. Egyszer úgyis találkozni fog ittléte alatt, amitől előre rettegett. Nem volt még felkészülve rá. Még nem.

Próbált nem kiborulni, de egyszerűen elöntötték a régi emlékek, ahogy Sirius eltűnik a függöny mögött...

Arcán újra könnycseppek folytak végig, ő pedig újra kezére hajtotta a fejét.

Ideje lenne bemenni, még mielőtt Piton észre veszi, hogy itt van...

- Harry! - hallatszott egész közelről, mire ő felemelte a fejté, és szembe nézett Pitonnal. - Jó éjszakát nektek is.

A teremből távozók mind a folyosóra kiléptek, majd intettek. Piton végül bezárta az ajtót egy kéken izzó varázslattal.

Harry kihasználva, hogy Piton az ajtóval foglalkozik, gyorsan megtörölte a szemét. Nem kell, hogy Piton lássa, milyen gyenge.

Piton miután végzett a terem lezárásával, odament Harryhez, és odahúzott egy széket elé. Leült rá, majd kissé előredőlve térdére támaszkodva tekintett Harryre.

- Pihenned kéne, még nem gyógyultál meg teljesen - mondta dorgálóan, majd még szelídebben hozzátette: - Valami baj van?

Harry csak intett a fejével, hogy nem, de nem szólalt meg. Mégis mit mondhatna egy vadidegennek, akit előtte gyilkosnak ismert?

- Akkor megtudhatom, mit keresel itt ilyen kései órán? - érdeklődött tovább Piton tekintetét továbbra is Harryre szegezve, arcán gyanakodó kifejezéssel.

Harry nyelt egyet.

- Semmit, csak rosszat álmodtam - motyogta lesütött szemmel, aztán rögtönözve hozzátette: - Nem akartam Dracót felébreszteni.

- Értem - mondta csodálkozva Piton, aztán lenézett Harry sérült lábára. - Viszont meggondolatlanság volt már most lábra állnod. Legalább egy napig még pihentetned kell, ahhoz, hogy a régi legyen.

- Legközelebb nem fordul elő - tette hozzá Harry, mire Piton felhúzott szemöldökkel nézett rá.

Harry egyszerűen nem tudta, hogy viselkedjen. Piton szemmel láthatólag aggódott miatta, így nem akart feleselni, ahogy biztos Potter tenné. Feleselni? Szinte mindig rettegett Pitontól, akárhányszor a közelében volt.

- Mivel látom, nem szeretnél beszélni róla, mi bánt, úgy gondolom ideje nyugovóra térnünk - közölte Piton, és felállt. - Gyere, segítek.

Harry nem mert felállni. Egyszerűen le volt dermedve. Egy Piton aki még segít is neki, kedvesen beszél. Ahogy ránézett folyton Dumbledore halála jutott eszébe, de aztán... valahogy mégis egy férfit látott maga előtt, aki aggódott érte, és kedvében akart járni.

Harry próbálta visszafojtani a sírást, de valahogy érezte, hogy el fogja magát bőgni Piton előtt. Nem kellett volna találkozni vele most, mikor épp a kiborulás szélén állt. Vissza kellett volna mennie a lakrészükbe, vagy hova.

- Harry? - kérdezte halkan Piton, mire Harry újra kezére hajtotta a fejét.

- Nem szeretnék aludni... - motyogta alig hallhatóan.

Érezte, hogy Piton leguggol elé, és kezét a vállára teszi.

- Pedig tényleg jót tenne, látom, hogy nagyon fáradt vagy - mondta Piton olyan kedves hangon, hogy Harryt kirázta a hideg. - Na, gyere, már lassan két óra.

Harry viszont továbbra sem mozdult, halkan könnyezett. Nem fog kiborulni, megpróbál erős maradni: hisz még Sirius halálakor sem borult ki annyira. Viszont már nem tudta magában tartani, és már a zokogás rázta.

- Ha ez valami trükk...- kezdte Piton, de Harry hirtelen dühkitörése félbeszakította.

- Gondoljon, amit csak akar! Elegem van belőle, hogy úgy viselkedik velem, mintha olyan lennék, mint régen!

Piton összeszűkült szemmel nézte Harryt. Harry érezte az elméjében, ahogy Piton belemerül. Piton arca teljesen arról árulkodott, hogy nem hisz Harrynek.

- Régen előszeretettel hazudoztál mindenről, csak hogy megkapd, amit akarsz! - emelte fel a hangját Piton. - Tudod, nehéz elhinni, hogy valaki egyik napról a másikra csakúgy megváltozik!

- Jól van, nem kell, hogy elhiggye! - csattant fel Harry. - Menjen, és hagyjon békén!

Egy pillanattal később már Piton erősen magához ölelte, mire Harry próbált szabadulni. Nem kell, hogy egy ilyen férfi nyugtassa meg.

- Engedjen el - motyogta kétségbeesetten, mire Piton még jobban megszorította. - Nem érdemlek meg semmit, mindent elvesztettem, ami fontos volt...

- Shh, nyugodj meg - mondta vigasztalóan Piton. - Tudom, hogy a legjobb barátod legutóbb meg akart ölni, de attól még van valakid ezen világon. Ami ezt a hirtelen változást illeti, én örülök neki, csak sosem gondoltam volna, hogy egyszer megtörténik.

Harry már belefáradt hogy küzdjön egy nála erősebb emberrel, így Piton fekete talárjába temette arcát, és próbálta visszafojtani az újra előtörő könnyeket.

- A barátaim voltak, és mind elvesztek számomra... - motyogta tovább Harry, még ha Piton nem is értette pontosan, miről beszél. - Ron sosem fog visszatérni, nem hagyhatja ott Voldemortotr30;

Piton erre nem mondott semmit, csak sóhajtott egyet.

- Sosem tudhatod - elengedte Harryt, és kezével megemelte az állát. - Ront csak elcsábította egy számára fontos dologgal, de lehet, idővel rájön, hogy azt Voldemort nem adhatja meg neki. Most pedig gyere aludni.

- Megpróbálok - mondta bizonytalanul Harry, és megtörölte az arcát. - De ha megint rémálmaim lesznek...

Belegondolt, hogy Hermionét sem fogja többet látni, megint sírva fakadt.

A híres Harry Potter bőg, és ráadásul pont egy Piton előtt. Esetlenül felállt, Piton egy szót sem szólva felnyalábolta, és bevitte a szobába, ahol eddig aludt.

Lefektette az ágyra, és gondosan betakarta. Harry akinek sosem volt része semmi ehhez hasonló figyelmességben, ez most egy kicsit megnyugtatta.

- Köszönöm - suttogta halkan, Piton pedig továbbra is szomorú tekintettel nézett rá, és leült mellé.

- Sajnos több főzetet nem adhatok, mert sokat kaptál - magyarázta Piton, gondosan eligazítva Harry nyaka körül a takarót. - Próbálj meg pihenni. Holnap úgysem mehetsz órákra, mert még nem gyógyultál meg teljesen.

Harry jobban összehúzta magát a takaró alatt, és oldalára fordult. Határozott lépésre szánta el magát. Van valaki, aki törődik vele ebben a pokolban, hisz ezt is lehet annak nevezni. Felnézett Pitonra, akinek arcán továbbra is vegyes érzések uralkodtak beleértve a csodálkozást és az örömöt.

- Kérem... kérlek, ne haragudj rám, hogy mindig olyan gonosz voltam, és undok... - motyogta tovább Harry, és még jobban összekuporodott.

Piton nem szólt semmit továbbra sem, csak nézte Harryt.

- Többet nem szeretnék olyan lenni, mint voltam... - suttogta tovább Harry.

- Örömmel hallom, hogy ahhoz, hogy megjöjjön az eszed, Draco elmondása szerint le kellett esned a lépcsőről - mondta hidegen Piton, de aztán elmosolyodott. - Nem haragszok rád, de remélem, továbbra sem leszel nagyon goromba a diáktársaiddal, na meg a tanáraiddal.

Harry lehunyta a szemét, és nyelt egyet.

- Nem szeretnék tovább élni, elegem van... mindenből, és mindenkiből... - érezte, hogy körülötte megremeg a levegő, és halk latin szavak töltötték be a szoba csendjét, majd végül alig bírta nyitva tartani a szemét.

- Holnapra minden rendben lesz - mondta halkan Piton, és újabb ismeretlen varázsigékkel telt meg a levegő, és Harry végre el tudott aludni.

Mikor kinyitotta a szemét, egy pillanatra azt hitte, hogy egy napfényes szobában van. Egy-két pislogás után rájött, hogy elvileg nappal van, és így a szobában is ezért van ilyen fényhatás. Nem volt bántó, pont annyira volt világos, hogy még el tudott volna aludni.

Viszont már nem tudott visszaaludni, mert eszébe jutott, hogy tegnap hogy viselkedett. Teljesen kiborult, ráadásul Piton előtt...

Fel akart kelni az ágyból, de épp nyílt az ajtó, és Draco viharzott be kezében egy rakás pergamennel. Mikor meglátta, hogy Harry éppen mászik ki az ágyból, rögtön rászólt:

- Nem kelhetsz még fel! Perselus megmondta, hogy még egy napig ágyban kell maradnod! - dühöngött, majd a szoba sarkában található asztalra ledobta a pergameneket. Harry miután felvette a szemüvegét, jól láthatta, hogy az iskolai taláron valóban a Mardekár ház címere van. - Tényleg azt akarod, hogy ne tudj járni rendesen, vagy életed végéig néha-néha előtörő fájdalmak kínozzanak?

- Öhm... nem - vágta rá bizonytalanul Harry.

- Akkor meg maradj nyugton. Különben is örülhetnél, hogy lóghatsz az órákról - jegyezte meg mogorván, és a pergamenek között keresgélt.

- Pedig én szívesebben mennék... - Harry rögtön elhallgatott, mikor Draco hirtelen megpördült a tengelye körül, és csodálkozva nézett Harryre.

- Micsoda? De hisz mindig mondtad, hogy utálod a tanárokat, köztük legjobban Blacket! - mondta csodálkozva. - Az meg a másik, hogy így is folyton lógtál az órákról, csak Perselus mindig megkegyelmezett neked, ahányszor a kirúgás veszélye fenyegetett.

Harry hirtelen köpni, nyelni nem tudott. Potter nem elég, hogy folyton lógott, még ki is akarták rúgni... na meg, hogy Black tanár, és hogy a legjobban utálta?

- Tudod, azért mégis unalmasabb itt egész nap feküdni, és nem idegesíteni Blacket - váltott taktikát Harry, hátha így Draco mégis azt gondolja, hogy Potter, csak épp unatkozik...

Draco miután megtalálta, amit keresett, magához vett két könyvet a polcról.

- Ja, megértelek - mondta együtt érzően Draco, aztán kezében a könyvekkel odalépett Harry ágya mellé. - Perselus azt mondta, hogy majd ebédidőben bejön hozzád, és hoz is valami harapnivalót.

Harry megigazította a háta mögött a párnát, aztán ülő helyzetbe tornázva magát hátradőlt.

- Most épp szünet van, hogyhogy itt vagy? - érdeklődött Harry.

- Csak lent felejtettem ezt a két könyvet, azért szaladtam le. Ja, meg persze azért is, hogy megnézzem, jól vagy-e. Perselus nagyon aggódott miattad reggel, hogy esetleg túl erős bűbájt bocsátott rád, és nem kelsz fel időben.

- Bűbájt? - kérdezte értetlenül Harry, rémlett valami suttogás latin szavakról, de aztán elaludt.

- Igen, mert nagyon ki voltál bukva és...

- Neked mindent elmond? - dühöngött Harry. Az még elmegy, hogy Dracot el kell viselnie, de hogy még mindent elmesél neki Piton, az már sok volt.

Draco összevont szemöldökkel nézett Harryre.

- Most mit bosszankodsz? Tudtommal én vagyok a legjobb barátod, és az egyetlen - morogta Draco, és indult is az ajtó felé.

- Ne haragudj - szólt még utána Harry, mikor rájött, hogy nem kellett volna dühöngenie.

- Nincs semmi gond! Majd délután tanítás után jövök, ha addig Black nem sóz a nyakamba még egy büntetőmunkát.

Harry inkább bele sem gondolt, milyenek Sirius tanítási módszerei. Még mielőtt Draco kilépett volna a szobából, gyorsan utána szólt.

- Draco, ha nem kelhetek fel, akkor ide hoznál nekem valami olvasnivalót?

Draco először elmosolyodott, aztán végül nevetésben tört ki.

- Neked, könyvet... - egy újabb nevetési hullám félbeszakította a mondatát. - Harry, ne viccelj ilyesmivel!

Harry most már tényleg kezdett dühös lenni.

- Komolyan mondtam, Draco! - sziszegte Harry a fogai közt.

Draco ugyan abbahagyta a nevetést, de továbbra is vigyorgott.

- Te nem szoktál olvasni!

- Akkor megmondanád, mit csináljak egész nap? - kérdezte Harry karba tett kézzel.

- Nemtom, aludj, vagy valami! - tanácsolta Draco, de Harry dühös arckifejezését látva, odalépett a polchoz, és kotorászni kezdett a régi kötetek között. - Esetleg van itt egy ilyen, hogy: "Régies bájitalok készítése" vagy esetleg a "Bájitalok és az elmúlt század" Ö... ez esetleg? - felmutatta könyvet vigyorogva. - "Hogyan készítsünk hatásos bájitalokat?"

- Dobd ide mind a hármat, mit bánom én - morogta Harry, és elkapta a felé repülő könyveket - Legalább hasznosan töltöm el ezt a napot.

A távolból halk csengőszó hallatszott, mire Draco rémült tekintettel nézett rá.

- A francba! Elkések, és Black megint a nyakamba varr egy rakás büntetőfeladatot! - Gyorsan feltépte az ajtót, majd még visszanézett. - Azt hiszem, mégis este jövök!

Majd egy csattanással bevágta maga után.

Harry egy kicsit lejjebb csúszott az ágyon, és kezébe vette a "Bájitalok és az elmúlt század" vastag kötetét, míg a többit letette maga mellé az éjjeliszekrényre.

Kinyitotta az első oldalnál, de a tekintete a szembe lévő ágyra siklott, ami feltehetően Pitoné volt.

Hiába próbál olyan lenni, mint azaz elvetemült őrült, úgysem fog menni; inkább higgyék azt, hogy mióta leesett a lépcsőről, megjavult. Ha csak Draco volt a barátja, nagyon gonosz lehetett... ráadásul Piton az utolsó percig hitte, hogy megjavul.

Most legalább rendbe hozhatja az eddig dolgokat, ha lehet egyáltalán.

Valamiért sajnálta Pitont, hiszen ő tényleg szerethette azt az őrültet, ha a végsőkig kiállt mellette, és megvédte Blacktől is.

Black...

Vajon itt a keresztapja? Vagy csak egy tanár a sok közül, akit utál?

Harry nem akart többet erre gondolni, inkább az olvasmányra fordította a figyelmét. Ahogy teltek az órák, egyre érdekesebbnek bizonyult a kötet Ennek ellenére pár óra múltán alig tudta nyitva tartani a szemét, így a nyitott könyvel az ölében elaludt.

Harry álmosan felnézett, mikor érezte, hogy valaki kiveszi a kezéből a könyvet. Piton mosolygott rá, aztán elolvasta a könyv címét, és letette a többi tetejére.

- Már dél lenne? - kérdezte Harry, és levette a szemüvegét, és megdörzsölte a szemét.

- Nem egészen. Már késő délután van, de csak most értem rá bejönni hozzád - magyarázta Piton, miközben figyelte, hogy Harry az orrára biggyeszti a szemüveget. - Hoztam neked egy kis harapnivalót, mert még ma nem ettél semmit.

Harry attól független, hogy elvette a tányért, amit Piton nyújtott felé, nem volt éhes. Pedig a tányéron néhány sütemény volt csupán.

- Még nehezebb ételeket nemigen ehetsz, ezért hoztam csak néhány süteményt.

- Köszönöm, csak éppen nem igen vagyok éhes - mondta Harry egykedvűen.

- Legalább egyet egyél, mert még ma utoljára meg kell innod egy főzetet - közölte Piton, mire Harry beleharapott az egyik kisebb süteménybe. - Szívem szerint azt mondanám, hogy maradj még egy napig itthon, de gondolom, még egy napot nem tudnál ágyban tölteni.

Harry csak bólintott egyet, majd miután megette a süteményt, a tányért az éjjeliszekrényre tette a könyvek tetejére.

- Ahogy így elnézem, nagyon rossz lehetett itthon egyedül, ha már könyvet olvastál - jegyezte meg Piton, miután tekintete újra a könyvtoronyra siklott.

- Jaj nem, csak egyszerűen unatkoztam, és nem találtam jobb olvasnivalót - mentegetőzött Harry, és újra hátradőlt.

Piton újra Harryre szegezte tekintetét.

- Nos, ha szeretnél valami sokkal érdekesebbet olvasni, mint ezek - itt elmosolyodott -, akkor majd adok egy pár korodnak megfelelő regényt.

Piton eddig állt az ágy mellett, de most leült Harry mellé az ágy szélére. Csak egy kis idő után szólalt meg.

- Teljesen tiszták az emlékeid arról, hogy mi történt tegnap odakint? - kérdezte, mire Harrynek rossz érzése támadt.

- Azt hiszem igen - felelte vonakodva, bár nem volt benne biztos, hogy ezt kellett volna mondania.

Piton viszont kutakodó tekintettel nézett rá, mire Harry elkapta a tekintetét, még mielőtt kiolvasna belőle valamit legilimenciával.

- Draco mindent elmesélt arról, hogy mi történt, amíg a Rend tagjai nem érkeztek meg - kezdett a magyarázatba Piton - többek között arról is, hogy akkor érkezett meg a lépcsőkhöz, mikor Weasley a barátaival.

Harrynek felrémlett a kép, hogy látott egy árnyat elsuhanni a hátuk mögött.

- Viszont Draco elmondása szerint Weasleynek nemigen volt lehetősége bántani téged, persze, ha nem vesszük figyelembe, hogy meg akart ölni Voldemort parancsa ellenére - folytatta tovább Piton, aztán vett egy nagy levegőt, mint aki egy nagy bejelentésre készül. - Elárulod, ki bántott annyira, hogy legalább három bordád is eltört, nem is beszélve a rengeteg zúzódásról?

Harry nyelt egyet, a dolgok egyre rosszabbul álltak. Hogy fogja megmagyarázni, hogy Potterrel verekedett?

- Mikor leestem a lépcsőről, akkor rám esett rengeteg vakolat, és deszka, az okozta... - kezdett volna mentegetőzni Harry, de Piton rögtön félbeszakította.

- Harry! Légszíves ne hazudj a szemembe! A lépcsőről mikor lezuhantál, az oldalra estél, ezt egy jó pár zúzódás mutatja. Mikor odamentem hozzád, csak a lábadon volt egy súlyos lépcsőfok, a derekadon, pedig néhány léc, amik nem okozhattak ilyen sérülést! - csattant fel Piton, mire Harry összerezzent.

- Régebben történt még... - kezdte Harry, de Piton hirtelen felpattant az ágyról, és úgy üvöltött.

- Most már elég! Nem akarom hallani a magyarázkodásaidat! Azokat a sérüléseket akkor szerezted, mielőtt még leestél a lépcsőről! Nem régebbiek egy napnál! - Piton aztán abbahagyta az ordítást, és vett egy nagy levegőt. - Elképzelésem sincs róla, kit védesz ennyire. Kétlem, hogy valaki az iskolából bántott volna, még Blackről sem képzelem el. Viszont nem lesz legközelebb, hogy csak úgy kilopózol a kastély területére, remélem tudod. Amire szintén nem tudom a magyarázatot, hogy miért kockáztattad meg, hogy elkapjanak!

Harry visszafojtott lélegzettel várta, hogy milyen következtetésre jut még a sérüléseket illetően. Végülis nem akart ő innen kimenni Voldemorthoz. Potter meg emiatt az őrült terv miatt hagyta el a picét.

- Jó rendben! - emelte fel a hangját, mire Piton meglepődve nézett rá. - Igen, bántott valaki, én meg kellően megvédtem magam ellene! Majd egyszer elmondom, hogy ki volt, ha úgy akarom! Egyszerűen untam a bezártságot, azért mentem ki!

Piton felhúzott szemöldökkel nézett rá.

- Remélem, jó okod van, hogy titkolsz ilyesmit - mondta végül.

- Nem is sejted, mekkora - morogta Harry, majd oldalra fordult az ágyon háttal Pitonnak.

- Ezentúl viszont ki sem teheted a lábad, még a Grimmauld térre sem! Mindjárt hozom a Gyógyító főzetet a laborból - közölte Piton, aztán Harry hallotta, hogy becsukja maga után az ajtót.

Sóhajtott egyet, és lehunyta a szemét.

Piton valóban aggódik miatta. Harry szívét valami melegség öntötte el, hiszen sohasem aggódott érte senki. Ez persze nem volt teljesen igaz, mert ott voltak a barátai is, de az nem volt ugyanolyan, mintha egy szülő aggódna miatta.

Pillanatokkal később megérkezett Piton, és újra leült az ágy szélére.

- Tessék, idd meg - mondta, miközben Harry felé fordult. - Többet már nem adok, mert elvégre meggyógyultál. Holnap mehetsz órákra.

Harry felült, elvette Pitontól az üvegcsét, majd megitta a tartalmát. Már holnap órákra menjen - ettől a gondolattól a hideg is kirázta. Viszont nagyon szeretett volna találkozni Siriussal, és még egy napot nem bírt volna ki ebben a szobában.

- Egyáltalán milyen nap lesz holnap? - kérdezte hirtelen Harry, mire Piton csodálkozva nézett rá.

- Természetesen péntek.

Egy nap. Egyetlen egy, és itt a hétvége. Sóhajtott egyet, és lefeküdt, ugyanúgy, Pitonnak háttal.

- Akkor jó. Nem bírnék több napot a héten - nyögte Harry, és lehunyta a szemét.

Piton még eligazgatta a takarót rajta, és felállt.

- Próbálj még aludni, a Gyógyító főzet akkor tudja legjobban kifejteni a hatását - hallotta, hogy Piton varázsol, majd még hozzátette: - Az éjjeliszekrényen hagytam egy gyertyát, hogy ne legyen teljesen sötét. Ha valami baj van, rögtön fogok róla tudni, bele értve a szökést is. Most megbeszélésre kell mennem, de majd estére itt leszek. Előbb - utóbb ráfogok jönni, Harry, ki tette ezt veled.

Halkan kattant az ajtó, mikor Piton becsukta maga után.

- Semmi kétségem afelől - mondta Harry immár a csukott ajtónak.

Harry újra kinyitotta a szemét. A szoba kissé félelmetesnek tűnt, ahogy a gyertya megvilágította a tárgyakat.

Számára is ellentmondásos érzések kavarogtak benne. Fogalma sem volt, hogy miért, de jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy Piton ennyire aggódik miatta. Nem is tudta megmagyarázni magának, hisz Pitont mindig egy gyilkosnak tartotta, és pocsék tanárnak. De ez a Piton valahogy más volt.

És Harry elhatározta, kedves lesz vele, és legyűri folyton azokat a gondolatokat, hogy egy gyilkos.

Ő nem az.

Igaz feketében járt, és teljesen ugyanúgy nézett ki, de valahogy annyira máshogy viselkedett vele. Igaz, ordibált, de csak azért mert meglátta a Potter által okozott sérüléseket rajta.

Lecsukta a szemét, és szívében egy kis boldogsággal elszenderedett.

- Hagyjál, megyek aludni, nincs még kedvem neked is magyarázkodni - mondta Draco dühösen, lehalkítva a hangját.

Harry lassan ébredezett, de nem volt ereje megmozdulni, annyira fáradt volt. Csak félálomban hallotta a hangokat.

- Erre még visszatérünk, Draco - hallotta Piton kimért hangját. - Fogd legalább magad vissza, hogy Harryt ne ébreszd fel.

- Már ébren vagyok - mondta rekedten Harry, mire átfordult a másik oldalára.

Piton két lépéssel az ágy mellé lépett, és leült az ágy mellé, aggódóan nézett Harryre, mikor ő kinyitotta szemét.

- Egy elég erős adagot adtam, elvileg nem szabadott volna felébredned - mondta halkan, közelebbről szemügyre véve Harryt.

- Jól érzem magam, csak kissé fáradt vagyok - bizonygatta Harry, de ennek ellenére tényleg nem érezte magát jól.

Rémálmok. Úgy látszik, minden este visszatérnek, és kiszívják minden energiáját. De most rosszabb volt, mert Voldemort is szerepelt. Nem riadt fel, mint legutóbb, csak egyszerűen felébredt.

Piton a homlokára simította a kezét, majd megtapogatta a nyakát.

- Lázas vagy. Ezt nem értem. Ettől a főzettől reggelig aludnod kellett volna - mondta döbbenten, majd felpattant.

Draco, aki eddig valamilyen oknál fogva alvást színlelt, felült az ágyban.

- Mi baj van? - nézett ijedten Pitonra, aki az ágya melletti éjjeliszekrényből elővett egy kendőt.

Nem szólt semmit, csak visszament Harryhez, és leült az ágy szélére. Elővette a pálcát, mormolt valami varázsigét, majd Harry arcát megcsapta a hűvös szellő.

Harry nem érezte magát rosszul, csak egyszerűen aludni akart tovább álmok nélkül. Mikor Piton a homlokára tette a kendőt, összerezzent a hideg érintéstől.

- Harry nincs jól? Mondj már valamit!

- Próbálj meg visszaaludni, Harry. Majd meglátjuk, holnap hogy érzed magad -közölte Piton, Dracoval mit sem törődve. - Draco, majd ha úgy érzed, tisztelettel tudsz beszélni a felnőttekkel, akkor majd tárgyalunk.

Válaszul Draco morgott egyet, ami talán úgy hangzott, hogy "Kösz a semmit" aztán magára húzta a takarót.

Harry mikor felnézett Pitonra, döbbenve látta, hogy egy vastag szürke pizsamában van. Viszont az arcáról annyira sütött az aggodalom, hogy Harry már tényleg kínosan érezte magát.

- Nem lesz semmi baj, csak megint rosszat álmodtam, biztos, az okozza a lázat - itt meggyőzően elmosolyodott-, tényleg.

- Rémálmok nem okoznak ilyesmit - morogta Piton, aztán ujját végigsimította Harry sebhelyén. - Voldemort volt az?

Harry intett a fejével, hogy nem, mire Piton felsóhajtott.

- De azt hiszem, most már el tudok aludni - motyogta Harry, mert érezte, hogy rátör az álmosság.

- Rendben. Kelts fel, ha esetleg megint rémálmaid lennének - közölte Piton, majd felállt, elfújta a gyertyát, és az ágyához ment.

Harry sosem hitte volna, hogy egy ilyen emberrel fog egy szobában aludni. Próbálta visszanyelni az émelyítő érzést, ami kerülgette.

Rémülten vette észre magán, hogy pontosan úgy érzi magát, mint aki most jött át azon az átjárón. Vett egy mély lélegzetet, és kifújta. Határozottabban megkönnyebbült, és mintha már nem is lett volna olyan fáradt. Nem kezdett el rajta gondolkodni, miért kerítette magába egy ilyen érzés, hisz az a világ megszűnt létezni, onnan senki nem jöhet át többet...

Gyorsan Sirisura gondolt, hogy holnap találkozhat vele, megint rámosolyog...

Végül el tudott aludni.

- Harry, ébredj, már mennünk kell - ráncigálta Draco, mire Harry végre teljesen felébredt.

Hunyorogva nézett Dracora, ahogy fekete talárjában közel hajol hozzá. Már egyáltalán nem érezte magát rosszul, sőt kipattant az ágyból. Tekintete rögtön a szemben lévő ágyra tévedt.

- Pi... apa hova lett? - kérdezte, és megállt a szekrény előtt, mert egyszerűen nem tudta, hogy egyáltalán a holmija hol lehet.
- Igen, hisz tudod, mindig korán megy - felet Draco, és könyveket vett a kezébe. - Mi az, mit nem találsz?

- A taláromat merre találom? - érdeklődött Harry, aztán még gyorsan hozzátette: -Tudod, elszakadt legutóbb.

Draco odaállt Harry mellé, és kinyitotta előtte a szekrényt, ahol Harry rögtön kiszúrt legalább három fekete talárt.

- Itt vannak, ezek a tieid, azt hiszem - világosította fel Harryt, aztán kihúzott egyet, és Harry felé fordította. - Ez pedig egyértelműen, a tied.

Harry szívéről nagy kő esett le, mikor meglátta a taláron a Griffendél címerét. Gyorsan magára vette, mire Draco intett, hogy vegyen magához egy pár könyvet. Harry felkapta az asztalra készített három könyvet a pergamenekkel, majd Dracot követve kiértek a folyosóra.

- Mondd, mi az első óránk? - érdeklődött Harry, mintha csak viccből kérdezné. - Csak mert Blackel nagyon nem akarok ma találkoznir30;

- Pedig lesz, mégpedig az utolsó óra... az a szemét - dühöngött Draco, majd hirtelen rászólt Harryre. - Hova mész? Itt leszünk ma!

Harry két lépéssel tovább ment az ajtótól, mert egyszerűen majd szétvetette az izgalom, annyira várta, hogy találkozzon Siriussal.

- Jaj bocs, elgondolkodtam.

- Amúgy Számmisztika az első óránk - mondta nyugodtan Draco, Harry pedig nyelt egyet.

Harrynek minden extrém ötlet eszében volt erről a másik világról, na de, hogy számmisztikát tanuljon... Sosem vette fel a tantárgyat, még Hermione kedvéért sem.

Még mielőtt Hermionéra kezdett el volna gondolni, gyorsan a belépő idegen tanárra terelte a figyelmét.
Szerencséjére a tanár előadást tartott, nem számoltak meg ilyesmik. Az óra végére szinte mindenki aludt, és mikor megszólalt a csengő mindenki megkönnyebbülten ment ki szünetre.

Harry csak nézte a diákokat, de egyet sem ismert közülük, pedig nagyon reménykedett, hogy legalább Seamus vagy Dean köztük lesz. De csalódnia kellett, mert senki nem volt, még akit látásból is ismerne.
Mikor újból megszólalt a csengő, mindenki gyorsan a helyére ült.

Harry csodálkozva nézett körül: mindenki szótlanul a csukott ajtóra, néhányuk arcán gyűlölet és undor tükröződött vissza.

- Mondd, most kivel lesz még óránk? - suttogta Harry, és közelebb hajolt Dracohoz.

- Szerinted? - kérdezett vissza undorodva. - Blackel, és nem tudom, hogy fogunk kibírni vele két óra hosszát. De nem baj... mert aztán mehetünk haza, és vége a mai napnak.

Harry lassan kezdett rájönni, hogy itt csak délelőtt van tanítás, és mindenki egy csomó házit ad fel.

- Jobb is - mondta halkan Harry. - Amúgy mindig eddig vannak óráink?

Draco hitetlenkedve nézett rá.

- Persze, Harry! Hisz a háború ideje alatt mindenkire szükség van! Az itteni tanároknak is rengeteg dolguk van, nem foglalkozhatnak velünk örökké -világosította fel Harryt, aztán jobban megnézte. - Biztos jól vagy? Olyan furcsákat kérdezel ma.

- Persze, nincs semmi baj... - Harry hirtelen abbahagyta a magyarázkodást, mert kicsapódott az ajtó, és Sirius bevonult mérgesen.

- Gyerünk, vegyétek elő a könyvet, és nyissátok ki a következő fejezetnél - mondta hangosan, majd az asztalra ledobta a könyveit. - Ha elolvastátok, akkor neki kezdhetünk az elmélet gyakorlásának.

Harry remegő kézzel nyitotta ki a tankönyvet, amit Draco mutatott. Sirius, amint sötét varázslatokat oktat - majdnem elnevette magát, de aztán valahogy sikerült visszafojtania.

Mikor el kezdte olvasni azt a részt, amit Draco, azt hitte rosszul lát. Az elmélet arról szólt, hogyan kell egy lebegő dolgot megsemmisíteni, vagy egy adott átokkal elterelni. Legalább ez könnyű dolognak tűnt a másik tantárgyhoz képest. Mire a végére ért, Sirius felállt az asztaltól, és már neki kezdett volna magyarázni, hirtelen kinyílt az ajtó, és Neville lépett be rajta. Megtámaszkodott az ajtóban, és lihegve nézett Siriusra.

- Bocsánat... elaludtam... - magyarázta, aztán bentebb lépett, és hátul leült.

- Nos, ez sajnos újabb harminc pont a Griffendéltől - legyintett Sirius, aztán dühösen Nevillre nézett. - Egyszer csak megtanulja, hogy időben kell itt lenni. Na, gyerünk, álljanak fel, aztán végzünk egy pár gyakorlatot.

Mindenki felállt, és elővette a pálcáját. Harry is úgy tett, de egyáltalán gőze sem volt, hogy mi következik. Black a varázspálcájával intett, mire az asztalok a falakhoz húzódtak. Ő maga középre állt, és magyarázni kezdett.

- Na már most a következőt fogom tenni: A levegőbe repítek egy tárgyat - itt intett a pálcájával, és a közelben lévő szék felrepült a plafonhoz -, maguknak csak annyit a dolguk, hogy azt a bizonyos széket megsemmisítsék.

Draco odahajolt Harryhez.

- Hogy lehet ilyen? Minden órán tönkretesz valamit, nem csoda, hogy ha Perselus haragjával kell szembenéznie - Mit fogsz használni?

Harry csak megvonta a vállát.

- Nem tudom, csak egy hátráltató ártást

- Az jó lesz, de Black biztos nem lesz elragadtatva tőle - dünnyögte Draco.

Black félre állt, és a diákok egy sorba rendeződtek. Egy biccentés után pedig az első ember ki is mondott valami ismeretlen varázslatot, mire a szék leesett, és összetört.

Mindenki el tudta távolítani a széket valamilyen módon, csak Neville-nek nem sikerült, ő csupán csak megbillentette, így Sirius levont tőle tíz pontot. Draco tökéletesen egy hamukupacot készített a székből, amit Black szintén tíz pontbüntetéssel díjazott.

Draco szitkozódva ment oda Harryhez.

- Nem az volt a feladat, hogy semmisítsük meg?

- Amúgy meg miért foglalkozunk székek taszigálásával?

A választ már nem tudta meg, mert egy szörnyű rPiton ide!r1; ordítás félbeszakította. Harry egy pillanatig arra sem jött rá, hogy hozzá beszél, de aztán gyorsan észbekapott. Vonakodva odament, próbálva nem tudomást venni Sirius gonosz tekintetéről.

- Gyerünk, Piton, mire vár?

- Semmire, uram - sikerült kipréselnie magából ezt a két szót.

Pálcáját a lebegő székre fogta, és sóhajtott egyet.

- Obstructo! - kiáltott fel hirtelen.

Ahogy kimondta a varázslatot, a szék szemmel követhetetlen sebességgel és széllel a szemközti falnak csapódott. Ott darabokra esett szét, egy nagy robaj kíséretében, amitől a falakról leesetek a képek. Mindenki lebukott a súlyos tárgyak elől, Siriusnak pedig éppen sikerül elugrania a zuhanó tábla elől, ami szintén a földön végezte, darabokra törve.

Harry pedig hátrarepült három métert, és egy szekrénynek csapódott a lendülettől. A szekrény beszakadt a súlyától, ő pedig végül hasra esett.

- Mit csinált, Piton? - üvöltött Sirius. - Ezért ötven pont a Griffenédltől! Még is mit gondolt, mekkorát varázsol? Egy egyszerű varázslat kellett volna, nem egy olyan, ami tönkreteszi az osztályt!

Harry mikor kinyitotta a szemét, és szembenézett Dracoval. Draco háta mögött Black próbálta visszaállítani a rendet, de nehezen ment, hisz minden összetört. A diákok összeszedték holmijukat, és Black elküldte őket.

- Jól vagy, Harry? - kérdezte Draco, és felsegítette Harryt, aki szédelegve kapaszkodott Draco karjába.

- Nincs semmi baj - motyogta Harry, de már megint fájt szinte minden csontja.

Hirtelen Black tűnt fel egészen közel.

- Magának is szólt, hogy kifelé! - üvöltötte Sirius, mire Draco elengedte Harryt, és eléállt.

- Peeersze, majd itt hagyom, hogy azt tegyen vele, amit akar mi? Hát nem - szállt szembe a dühöngő emberrel. - Most pedig elkísérem Harryt a szállásunkra, mert eléggé nagyot esett.

- Nem mennek sehova uraim - szólt közbe Sirius, mikor Draco újra karon fogta Harryt, és indult volna kifelé -, először megmagyarázza Piton, mit művelt!

- Csak egy egyszerű varázslatot mondtam a székre, nem volt semmi több! -bizonygatta Harry, mire Sirius arcán kárörvendő mosoly tűnt fel.

- Nos, az igazgató legutóbb úgy mondta, ha még egy kihágáson vagy rongáláson kapnak, ki leszel rúgva.

- Csak varázsolt! - csattant fel Draco.

Harry megtámaszkodott az egyik padban, mert eléggé szédült.

- Persze. Amikor nem figyeltem oda, mondott még két varázslatot, és mindent összetört! - itt közelebb lépett Harryhez. - Hogy mersz a szemembe hazudni, Piton! Na megállj, megyek, és szólok az igazgatónak!

- Úgysem ad magának igazat! - szólt közbe Draco.

Siriust viszont szemmel láthatólag inkább Harry érdekelte. Harry most már ettől a Siriustól is kezdett rosszul lenni. Elszántan állta a tekintet, ahogy Sirius még közelebb lépett.

- Örömmel fog elönteni a tudat, hogy végre nem kell, hogy elviseljelek az órámon.

- Nos, akkor lehet csalódást fogok okozni, mert tudom, hogy nekem van igazam, így maradok! - szólt vissza Harry, mire Sirius elkapta a karjánál fogva, és magához húzta.

- Legszívesebben most elintéznélekr30;

- Black, engedd el - szólt a hátuk mögött egy hideg hang.

Sirius, mintha forró sütőhöz nyúlt volna, hirtelen elengedte Harryt a hang hallatán, mire Harry neki esett a háta mögött lévő padnak.

Piton egy pillanat alatt Sirius mellett termett.

- Azt mondtam, engedd el, nem azt, hogy lökd fel - sziszegte Sirius arcába, aztán körülnézett. - Hallhatnám, hogy még is mi történt itt?

- Nos, kérdezd az aranyos ártatlan fiacskádat, ő intézte el a termet - mondta dühöngve Sirius, és várakozó tekintettel nézett Pitonra.

- Csak egy varázslat volt! Egyáltalán nem szándékosan tettem! - kiáltott fel Harry még mindig a padnak támaszkodva.

Draco odalépett Piton elé, és rögtön magyarázkodni kezdett.

- Azt meg sem kérdezed, Perselus, hogy mégis mi okból kezdődött az egész? -mutatott Siriusra, mire az ártatlan arccal nézett vissza. - Mondjuk azért, mert a testület határozata ellenére továbbra is tönkretesz minden eszközt!

Piton értetlen arccal nézett Siriusra, mire az elsápadt.

- Nos bevallom, tényleg használtam az utasítás ellenére, de akkor is a drágalátos fiad tönkretette az egész termet! Itt az alkalom, hogy végre kirúgd! - a mondta végére már üvöltött.

- Pedig nem fogom, mert tíz diák tanúsítja, hogy Harry csak varázsolt - jelentette ki Piton higgadtan.

- Remek! Miért is ne! De remélem, tudod, ha odáig eljutunk könnyen lehet, hogy már nem te fogsz itt dirigálni! - üvöltötte vissza Sirius.

Harry elképedve nézett a dühöngő páros háta mögé.

- Pedig Sirius, Harry marad - erősítette meg a hirtelen belépő McGalagony, és intett neki. - Piton tökéletesen vezeti ezt az iskolát, még akkor is, ha a fia végre tud varázsolni.

- Hagyd, Minerva, Black csak egy kicsit ideges, semmi több - mosolyodott el Piton, aztán újra Siriusra nézett. - Sajnálattal közlöm, a kedvedért nem fogok lemondani.

- Egyszer úgyis elintézem, hogy ne te legyél az igazgató! - tette hozzá Sirius, aztán otthagyva őket, kiviharzott a teremből.

Harry nyelt egyet. Piton, amint igazgató? Bele sem akart gondolni, miről nem tud még. McGalagony közelebb jött Pitonhoz, és kedvesen rámosolyodott.

- Perselus, majd intézkedek a terem rendbetétele érdekében. Sirius pedig majd lehiggad. Harry nem hazudott, hisz a több szemtanú állíthatja, hogy Harry nem volt hibás.

- Igen, tudom, Minerva - biccentett Piton, mire McGalagony is távozott.

Piton felvont szemöldökkel nézett Harryre. Harryt szinte kirázta a tekintet, ahogy Piton nézte őt, de jelenleg inkább arra figyelt, ne essen össze.

- Minden rendben? - kérdezte Piton, mikor közelebb lépett.

- Persze, nincs semmi baj - mondta Harry gyenge hangon, mire Draco dühösen odament Piton mellé.

- Tényleg? - megfordult, és az összetört szekrényre mutatott. - Akkor az magától tört össze, és rá sem estél? Hátra vágta az erő, ahogy varázsolt!

- Mondtam, hogy jól vagyok - bizonygatta Harry, de érezte, hogy már nem sokáig tud állva maradni.

Piton végignézett a romokon, aztán karon fogta Harryt.

- Gyerünk a szállásra, és pihenj le - döntött, és még sorosabban megfogta Harryt.

Viszont Harry mikor elindult volna, hirtelen eltűnt a lába alatt a talaj, és egy csúszós, hideg kövön találta magát, egy teljesen más helyen.

Lassan felemelte a fejét, és szembenézett Voldemorttal. A szíve hirtelen kétszeres erővel kezdett el dobogni. Hogy került a teremből Voldemort elé?

- Üdvözlöm, Mr. Piton - mondta nyugodt hangon, mire Harry feltápászkodott.

Undorral nézett végig Voldemorton: fekete talárt viselt, a végtagjai pedig szörnyen néztek ki. Mikor legutóbb látta, kevésbé tűnt félelmetesnek, mint most. Mögötte halálfalók álltak némelyikükön csuklya, mások anélkül és álarc nélkül figyelték a jelenetet. Harry mikor már a szélső halálfalóra nézett, hirtelen nem kapott levegőt.

Az nem lehet.

Biztos álmodja az egészet.

A lány egyértelműen Hermione volt: ugyanaz az arc, tekintet.

- Nos, hogy döntött? Kíváncsi lennék rá, hogy még továbbra is úgy gondolja, a jobb kezem lehetne? - kérdezte vidáman Voldemort, és Harryre szegezte tekintetét.

Harry nem mert megszólalni. Még hogy ő beálljon halálfalónak? Még mielőtt észbekapott volna, Voldemort dühösen felkiáltott.

- Csak nem meggondolta magát! Pedig azt hittem, komoly az elhatározása. Azért még utoljára megkérdem, beáll, vagy nem?

- Nem - suttogta Harry, aztán újra Voldemortra nézett. - Teljesen meggondoltam magam, visszavonom.

Tisztában volt vele, hogy nem lesz jó vége a dolognak, így hát reménykedett, hogy egypár átokkal megússza a dolgot.

- Nem? - ismételte Voldemort, és előhúzta a pálcáját. - Akkor viszont megfizetsz, hogy ilyesmi miatt felkerestem az elmédet. Pedig igazán tudhatnád, hogy eléggé kimerítő még kivetítenem a szolgáimnak, hogy lássanak! Most viszont legalább egy felejthetetlen műsort adok nekik.

Harry hátralépett egy lépést. Csak egy kicsit kell húznia az időt, és akkor talán Piton kihozza ebből a látomásból. Reménykedett benne, hogy Piton itt is van olyan jó okklumentor, mint ahogy a másik Piton, aki ismert.

Voldmeort közelebb lépett, ahogy Harry hátrálni kezdett.

- Nem tudsz hova menekülni - suttogta vigyorogva, aztán egy hirtelen mozdulattal Harryre szegezte a pálcát. - Crucio!

Harry rögtön a földre esett a mérhetetlen fájdalomtól. Egy darabig összeszorított fogakkal tűrte az ezernyi tűvel felérő fájdalmat, de aztán végül ordított. Voldemort egy végtelennek látszó idő után leengedte a pálcáját.

Harry felkönyökölt, és érezte, hogy teljesen leizzadt. Annyira remegett, hogy végül visszarogyott a kemény kőre, mire a jelenlevők felnevettek.

Voldemort odalépett Harry elé, és megfogta a gallérjánál.

- Mivel tapasztalatom szerint nem vagy jó okklumens, egész hosszú műsorral tudom megörvendeztetni a jelenlévőket - hanyagul elengedte Harryt, mire ő visszazuhant a földre. - Ha én végeztem, ti jöttök. Ha szerencsénk van, akkor talán még a haláltusáját is élvezhetjük.

A termet betöltötte Voldemort harsány nevetése. A halálfalók közelebb jöttek, kivéve azt az egyet, Hermionét. Még látta aggódó tekinteté, még mielőtt egy újabb Crucio lecsapott rá.

Sosem érzett még ekkora fájdalmat életében, ahogy a többi halálfaló is csatlakozott Voldemorthoz. Azt hitte itt vég, mikor hirtelen megszűnt a fájdalom.

Óvatosan kinyitotta a szemét, és fekete foltot látott maga előtt.

- Nocsak, nocsak - hallotta Voldemort hangját -, az áruló is részt akar venni, micsoda megtiszteltetés!

Következő fejezet