Elmélkedések 2055-ből

Ez egy olyan írásom, amit az egyik kurzusomra írtam, vizsgaesszé gyanánt.

Megjegyzés:

Írásomat félig-meddig futurisztikus köntösbe bújtattam, pontosabban egy szerepjáték világába, amit Shadowrunnak neveznek. Gyakorlatilag nem tettem mást, mint a mostani technikai vívmányokat és jóslatokat olyan szemmel próbáltam nézni, mintha a jövőben (2055-ben) élnék. A személyek nevei valóságosak, és a „múltra”, azaz a jelenre vonatkozó összes információ igaz, a jövő-jelenre vonatkozó adatok pedig ennek a szerepjátéknak a részei. A véleménye a dekásnak az enyémmel egyezik meg.

„Kislexikon” a Shadowrun világából származó kifejezésekhez:

HTH: A Mátrix egyik konstrukciója, mely egy csomópont, ahonnan el lehet indulni. Legtöbbször nyilvános.

Mátrix: Az internet utóda, gyakorlatilag ugyanaz a funkciója, csak egy kicsit összetettebb, háromdimenziós hálózat. A 2029-es Nagy Összeomlás után hozták létre. Az Összeomlást egy nagyon veszélyes vírus okozta, melyet később egy összehangolt virtuális támadással megsemmisítettek.

MCT vagy Mitsuhama Computer Technologies: Japán székhelyű óriáscég. Egyik fő profilja a számítástechnika, de mint a többi óriáscég, a MCT is több piacon van jelen.

Dekk: Körülbelül billentyűzet nagyságú eszköz, melynek segítségével a Mátrixra lehet csatlakozni. A dekk tárolja a programokat, a perszóna-ikont, mely a dekást személyesíti meg a Mátrixban, mert a csupasz tudat nem maradhatna meg a kibertérben, a felhasználó szabályosan megőrülne.

Dekás: A Mátrixba adatjack segítségével becsatlakozó számítógépzsoké, a hekkerek utódai, de a sima felhasználót is jelent.

Kiberver: Emberbe ültetett hardver, melynek funkciója megegyezik a pótolt szerv(ek) funkciójával, illetve kibővíti azt.

Adatjack: Feji kiberver, melynek segítségével agyunkat közvetlenül számítógépekhez csatolhatjuk, és azokat a gondolat sebességével utasíthatjuk.

Kilökődési sokk: A dekás akkor éli át ezt az élményt, ha nem önszántából száll ki a Mátrixból, hanem kitaszítják. Szerencsés esetben csak egy kellemetlenebb fejfájással jár, de kevésbé szerencsések elájulhatnak, sőt, bele is halhatnak, főleg, ha egy jelenlét-gátló program löki ki az adott rendszerből.

Becsatlakozok a Seattle HTH-ba, és látom, ahogy körülvesz a Mátrix ismerős és megnyugtató háttere. Sötét, meghatározhatatlan feketeség, arany sávozással, melynek vonalai a végtelenben találkoznak… A feketeség közepén lebegek, és alattam terül el Seattle hálózata. A gondolat sebességével megadom dekkemnek a MCT nyilvános adatbázisának HTH címét. Egy pillanat, a másodperc ezredtöredékének megfelelő ideig suhanok, és megjelenik előttem a kívánt cím: egy pagoda épülete. Belépek a csomópontba, és egy fogadótér digitális másolatában találom magam. Odairányítom perszónámat a recepciós pult címe felé, ahol egy dekoratív formájú alak  ül. Rám emeli tekintetét, és megszólal. Hangjából azonnal tudom, hogy csak egy intelligens félautomata program. Gondoltam, hogy nem fognak ide egy dekást ültetni, ezt a feladatot egy ilyen kaliberű program is el tudja látni.

Üdvözlöm a Mitsuhama Computer Technologies nyilvános adatbázisában. Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül:

Sorra jelennek meg előttem a különböző, eredeti, nem szabvány formájú adatbázisok.

Cégtörténet – ikonja egy történelemkönyvre hasonlít;

Felsővezetés – egy irodai látkép;

Céljaink – egy labor;

Egyéb érdekességek – a MCT logója kicirádázva;

Kérdések – egy forgó aranyszínű kérdőjel.

Megérintem az egyik ikont… És hirtelen érzem a kilökődési sokk által generált sötétséget és fejfájást.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon volt-e értelme feltalálni az adatjacket, ezt a sokoldalúan használt feji kibervert. De ennek a használata még mindig jobb, mintha az ujjaimon kéne pötyögni a teljesen elavult billentyűzeten, amit ma már csak a maradiak használnak. A 2050-es évek eléggé veszélyes világában nehéz úgy túlélni, hogy nem vagy elég gyors… De hogyan is volt ez anno, az ezredfordulón? Még nagyanyám mesélt nekem ilyen történeteket. Minden szavát szinte ittam. Hihetetlennek tűnt akkor, hogy az emberek nagyon bizarrnak tartottak bizonyos dolgokat, ami ma már természetes, ilyen, hogy egy Kevin Warwick nevű brit tudós parányi érzékelőket ültettetett az egyik karjába, és a gondolataival irányította. Volt egy olyan kísérlete is, hogy a Mátrix ősén, az Interneten keresztül irányított egy robotkart, pusztán azzal, hogy gondolt egyet. Ez ma már nevetségesen hangzik, de akkor nagy szám volt. Azon akkor még nem is mertek gondolkodni, hogy huzalozott reflexek… Naná, mert az még ma is komoly műtétsorozattal jár, ha valaki nagyon gyors akar lenni: ideghuzalok az egész testen keresztül, és meg kell támogatni mindenféle egyéb berendezéssel is. És a mai napig nem tökéletes, mert az illető pihenő állapotban is remeg, mert a reflexívek dolgoznak. De cserébe 70 km/órával lehet gyalog futkározni.

Nekem is van hasonló beültetésem, bár én nem azért kaptam, hogy gyorsabb legyek, hanem mert muszáj volt, ha nem akartam lebénult maradni. Huzalozással helyettesítették kiégett idegpályáimat, amik egy csúnya baleset következtében sérültek meg. Az az átkozott rigó tehet mindenről, ha nem részegen csatlakozott volna a járművébe, akkor nem megy nekem. Sajnos ilyenkor szintén hátrány, ha valaki teljesen összefonódik egy géppel. A nagyi fejcsóválva nézte azokat az embereket, akik így kapcsolódtak össze a gépekkel, mert amikor ő volt fiatal, akkor ez szintén vágyálom volt csupán. Akkor még teljesen önálló robotokon dolgoztak, mert azt hitték, az a fő fejlődési vonal. Ott volt Asimo, félig intelligens, gyerekméretű űrruhás robot, meg a többi. Aztán végül a tudósok maradtak az automata takarítógépeknél, melyek valamilyen szinten képesek felmérni környezetüket lézer, ultrahang és bonyolult számítások segítségével, a rögzített pályás biztonsági robotoknál, melyek felismerik, ha valaki vagy valami nem odavaló, speciális képfelismerő rendszereivel, és a rigó-vezérelt felderítő- és támogatórobotok. Ez utóbbiak eléggé érdekesek. Pusztán egy másik agyi interfész, a JIR (Jármű Irányító Rendszer) segítségével vezérlik a robotokat. Bizarr dolog így összekapcsolódni egy géppel, még nekem is, pedig én folyton a Mátrixon lógok. De, az akkor is más.

Mivel a robotfejlesztés mondhatni leállt, áttértek az emberek gépi felerősítésére. Főleg testőrök és biztonsági emberek kapnak különböző kibervereket: izomhelyettesítés, hogy erősebbek legyenek, huzalozott reflexek, kiberszem, mely fel van szerelve mindenféle típusú látással, beépített fegyvercsatoló, mellyel pontosabban lehet célozni, és még sorolhatnám. Ez akkor még csak mese volt, ma már a (rémisztő?) valóság. De ezek egy részét jó dolgokra is lehet használni: valaki balesetet szenved, és elveszti az egyik karját. Kaphat helyette kiberkart, mely ugyanolyan, mint az eredeti, ha nem jobb. A nagyi mesélte, hogy az ő korában is voltak már elképzelések arról, hogy is nézhetne ki egy ilyen szerv, látott is róla egy riportot. Egy katona elvesztette a karját, de kapott egy felcsatolhatót. Ma ez elég furán hangzik, de akkor ez volt a legjobb. A felkarja maradék izmával mozgatta, tudta hajlítani a könyökét, és meg is tudott vele fogni dolgokat. Láttam róla egyszer egy ismeretterjesztő trideócsatornán, valami történelmi műsor volt, és mutattak ezzel kapcsolatban dokumentumokat. Nem háromdimenziós, holofelvétel volt, hanem kétdimenziós, síkfelvétel. A mostani kiberkarhoz képest az tényleg bizarr volt. Egy sima műanyag végtag, melynek végén egy fogó volt. A katona kisebbik lánya nem is mert az apjához menni, ha azon rajta volt a művégtag. Meg tudom érteni.

Az már kevésbé tűnt ijesztőnek, hogy a mozgás újratanulását gépekkel segítsék. Mesélte a nagyi, hogy volt egy nő, aki agyvérzést kapott, és lebénult a jobb keze. Az idegpályái megvoltak hozzá, csak egyszerűen nem akart az izom engedelmeskedni. A tanulást egy Myomo nevű technikával segítették, melynek az volt a feladata, hogy az agyból jövő ingerek megpróbálták megmozdítani az izmot, és ezek az apró idegrángások vezérelték a gépet, és így a kart. Mondhatni, kis túlzással, hogy agyvezérelt gép. De ennek megvolt a saját hátránya is: ha nem voltak megfelelő idegpályák, akkor az egész technológia semmit sem ért.

Kezd egyre jobban megfájdulni a fejem. Szerintem most kicsit kihúzom a csatlakozót az adatjackemből, majd később bejelentkezek a MCT-nél. Inkább nosztalgiázom. Még kölyök voltam, mikor megkaptam a saját adatjackemet. Ennek segítségével könnyebben tanulhattam, mert az adatok közvetlenül az agyamba áramolhattak. Apa ötlete volt, nehogy lemaradjak a tanulásban a többiekhez képest, bár anya ellenezte. Azt mondta, hogy felnőtt koromig teljesen felesleges, ráérek utána beültetetni. Volt belőle veszekedés, ahelyett, hogy engem kérdeztek volna meg. Akkor még csak mostanában ültetném be. De apa győzött, így idő előtt lett egy aljzatom. A társaimnak körülbelül a felének volt hasonló beültetése, de az egyik osztálytársamnak szívizom-beültetése volt, mert mikor megszületett, a szívén a lyuk nem nőtt össze, hanem nyitott maradt. Így kapott biovernek szívizmokat. Azóta is kiválóan eléldegél vele. Mikor a nagyit erről is megkérdeztem, azt mondta: hasonló implantátumokkal dolgoztak, csak akkor stem-sejtekkel, ami nem mindig működött. Kicsit furcsán néztem rá, nem értettem, mivel ma már senki sem hal bele egy egyszerű szívműtétbe. Mesélte, hogy akkor a tudósok gondolkodtak azon, hogy a katonák génállományát módosítják, hogy ne kelljen élelmiszer-utánpótlást biztosítani, hanem saját zsírtartalékaikat használják fel, de ez ne tűnjön számukra éhezésnek. Ez bizarr, főleg ahhoz képest, amit ma biotechnika néven csinálnak: zöld, fotoszintetizáló bőr, mozgó tetoválás, hajszín teljes megváltoztatása, nem festékkel, hanem pigmentekkel, pupilla és írisz szabása a szemben, esetleg egy éjszakai látás, szemvédő membrán, és különböző metabolikus folyamatokat szabályozó, serkentő beültetések, és sorolhatnám… Ezek nem bizarrok.

A nagyi szerint a gépi fejlődés hulláma körülbelül most ér a csúcspontjára, és ez az egész mesterséges evolúció exponenciálisan nő. Akkor, az ezredfordulón nem is sejtették, hogy mit fogunk elérni, igen rövid idő alatt. Akkor még a gépek egy rovar intelligencia-szintjét sem érték el, bár igaz, hogy ma sem, de ott van Deus, a Renraku Seattle-i archológiájában született mesterséges intelligencia. Bizarr abba belegondolni, hogy egy MI irányítja a Mátrixot, és mindent, ahová az elektronjai elérnek. Lehet, hogy a MCT rendszere is azért dobott ki, mert Deus már megint arrafelé ügyködik? Valószínű, ezért lóg nekem egy fejfájás-csillapítóval. A kilökődési sokk az egyik legrosszabb hátrány a teknőcökkel szemben. A teknőc gépek, melyekkel az adatjack-nélküli emberek csatlakoznak a Mátrixra, nagyon lassúak, mert fizikai testükre vannak utalva, de nem csak csigák, hanem megvan a páncéljuk is. Ha kilökődnek a rendszerből, a fejük biztosan nem fájdul meg, mert agyuk nincs összekötve közvetlenül a Mátrixszal. Viszont elmulasztják az élményt, hogy tudatukat átlendítve a Mátrixba, közvetlenül tapasztalhassanak.

Igaz, hogy Deusnak nincsenek érzései, legalábbis nem tudunk róla, viszont folyamatosan fejleszti és védi önmagát. Neki köszönhetően lendült fel a nanotechnológia, mely idáig egy viszonylag lassan fejlődő ág volt. Most szélsebesen halad. A nagyi mesélte, hogy nagyon nagy reményeket fűztek ehhez a technológiához, bár akkor is inkább az akadályokat látták. Például, hogy hogyan fog osztódni a szervezeten belül a kis nanobot (nano nagyságrendű robot), és mikor tudja, hogy elég van belőle. Mert ha nincs szabályozás, úgy viselkedik, mint egy vírus. Anno készítettek egy olyan könyvet a tudósok, hogy a pokol könyve, melynek a legoptimistább feltételezése az volt, hogy ha a nanobotok elszabadulnak, akkor emiatt huszonöt éven belül kipusztítjuk önmagunkat, a legpesszimistább, hogy addigra az egész bolygót. De tévedtek, ugyanis azóta vagy ötven év telt el, és még mindig vagyunk, igaz, más fajokat viszont kiirtottunk, még az intelligens delfineket is. Nagyi mesélte, hogy egyszer, fiatalabb korában a szülei elvitték egy delfin-showra. Nagyon irigyeltem érte.

Nagyi mesélte, hogy az akkori tudósok azt tartották mesterséges intelligenciának, ami azon kívül, hogy magát fejlesztette, képes volt érzelmekre. Persze, ez ma már nem követelmény, erre példa Deus. Nem érez. De nincs is szüksége rá, logikailag is tudja, hogy mi a helyes. Meg nem hiszem, hogy lenne egy lány mesterséges intelligencia, mert szerintem Deus hímneműként tekintene magára, ha lennének emberi vonásai. Nem hiszem, hogy lenne valódi személyisége. Önállónak önálló, de nincsenek érzelmei, ami személyiséggé tenné. A nagyi egyszer mutatott egy filmet. Nagyon régi volt, kétdimenziós. Az volt a címe, hogy A. I. – Mesterséges értelem. Egy robot kisfiúról szólt, akinek valódi személyisége volt, mert érzett.

Egy időben volt egy olyan szekta, mely azt kínálta tagjainak, hogy tudatukat feltölthetik a Mátrixra. Nagy átverés volt, mert igaz, hogy tudást lehet feltölteni, de érzelmekkel meg minden egyébbel egy egész személyiséget biztosan nem lehet. Deus is egy egész archológia kapacitását használja, mégsem rendelkezik érzelmekkel. Igaz, hogy vannak emlékei, ebben biztos vagyok, de nincs emocionális töltete, ami az emlékeket emberivé tenné, és az illetőt személyiséggé formálná. Mert az ember az emlékeitől ember. Így lehet a Mátrixban megkülönböztetni egy dekást a programoktól. Nagyjából.

A nagyi mesélt egy Marvin Minsky nevű tudósról, aki anno két irányról beszélt: az egyik, hogy továbbfejlesztett emberek lesznek, a másik, hogy az emberi jó vonásokat keverik a gépekbe. Erre gondolhatná az ember, hogy ez utóbbival a gépek a fejünkre nőnek, és eluralkodnak. Persze az akkori legtöbb tudós egyöntetűen állította, hogy nem, mert egy gép csak annyira gonosz, mint a megalkotója. Kevin Warwick épített robotot (emotibot), melynek szoftverébe mesterséges érzelmeket táplált: dühöt, fáradtságot, kellemes érzetet. Ezek nem voltak igazi érzelmek, mert csak akkor produkálta a robot, ha a beprogramozott helyzet fennállt. Például, ha nekiment valaminek, és nem tudott tovább menni, akkor dühöt érzett. Akkor azt akarta lemodellezni, hogy képesek-e az érzelmekre, és ha igen, akkor milyen reakciót vált ki belőlük? Mi történne, ha fáradtságot érezne, mert lemerül az akkumulátora, és energiára lenne szüksége? Feltételezések szerint energiaforrást keresne. És lehet, hogy rácsatlakoztatná magát az energiahálózat központi számítógépére, majd elszívná az energiát, ami végül katasztrófához vezetne. Ma már nevetek ezen, de akkor komolyan vették. Bár, Deus is valahogy így működik, csak ő nem érez, hanem nézi a kis számlálóját… Nem akarok belegondolni, ha egyszer úgy döntene, hogy energiaigényét a Seattle-i hálózatból akarná kielégíteni.

Ez az egész gondolatmenet most megmozgatott bennem valamit… Akkor feltételezték, hogy a túl sok beültetés idegenné tesz, bár ez ma is így van: minél több kibervere van az embernek, úgy válik egyre embertelenebbé. Egyszer megkérdeztem egy magát utcai szamurájnak nevező ürgét, hogy mi lesz így a karakterével, a személyiségével. Csak ennyit válaszolt: Karakter? Öreg, én titánból vagyok. Gyakorlatilag ezzel arra utalt, hogy személyiségét elvesztette. Kíváncsi vagyok, él-e még, vagy szitává lyuggatták a fémhátsóját…

Kiberverje csak annak van, aki meg bírja fizetni, vagy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik. Ez megosztotta a társadalmat, bár az ezredforduló környékén dolgozott tudósok úgy vélték, ezzel új alfajok jöhetnek létre. Szerintük lennének az ambiciózusak, akik beültetnek magukba, lennének az elutasítók, akik ugyan megtehetnék, hogy beültessenek, de elutasítják, és lennének azok, akiknek esélyük sem lenne rá, hogy kibervere legyen, mert nincs rá lehetőségük. Ma, 2055-ben ez úgy van, hogy vannak a nagyon gazdagok, akik ha akarnak, beültetnek, ha nem, akkor nem, Vannak a szegények, vagy inkább RASZtalanok, azaz az olyan emberek, akiknek nincs Rendszer Azonosító Számuk, így sokkal nehezebben boldogulnak, és egyáltalán élelemre nem futja, nemhogy fejlesztésekre. Harmadik csoportnak meg ott vannak a mágiahasználók, talán ők a legbizarrabb népség, akit valaha a hátán hordott a bolygó. Ők nem ültetnek be, mert állítólag a kiberver úgy működik szervezetükben, mint egy ellenállás: a mana nem tud rendesen áramlani a testükön át, mikor varázsolnak, így mellőzik a beültetéseket. Végülis, valamilyen szinten bejött ez a jóslatuk, csak nem a kiberverek megléte vagy hiánya hozott létre új alfajokat, hanem a pénz…

Ideje visszamenni a Mátrixba, és megpróbálnia MCT rendszerében maradni. Nem lenne jó még egy kilökődési sokkot átélni, egy napra elég egy, mert még a végén megsütöm az agyamat. Deus, nagyon remélem, hogy végre kiszálltál…

Nagy levegő, és irány a Seattle HTH, majd a MCT HTH. Köszöntő balabla… És az ikonok. Végre beléphetek, ideje dolgozni. Valódi világban ujjaimat megropogtatom, és hálásan gondolok Warwickre, amiért lehetővé tette számomra, hogy használhassam a végtagjaimat a balesetem után is…