Luthien Lovemagic Oldala

3. Tanévkezdet

A fiatal nõ szülei kíséretében érkezett meg a vasúti pályaudvarra, Londonba. Minden bizonnyal ezért nem érte semmilyen atrocitás, míg fel nem szállt a Roxfort Expresszre.

Elég kevés mardekáros jött vissza tanulni a korosztályából, a fiatalabbak pedig nem nagyon merték nyíltan támadni, így saját háztársaitól kapott pár indiszkrét kérdést és vádló tekintetet.

Luna és Neville rángatták be egy kupéba, amikor fülig vörösödve állt a gúnyos pillantások kereszttüzében.

- Köszönöm – sóhajtott fel hangosan a lány. – Ha nem jöttök, biztosan kiszórok néhány átkot.

- Nem érdemes – legyintett Neville. – Ne is foglalkozz velük. Tudod, bajban ismerszik meg az igaz barát; aki téged hibáztat a történtekért, az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Inkább foglalkozzunk az elkövetkezõ tanévvel. Tudtad, hogy Lunával engedélyt kaptunk arra, hogy együtt lakjunk?

- Nem, hogy sikerült elérnetek? – csodálkozott Hermione. Azzal tisztában volt, hogy barátai járnak, de hogy egy sima együttélésre a merev Minerva McGalagony engedélyt adjon…

- Igazából nem volt nehéz ügy. A Griffendél toronyban nem szállásolhatnak el minket, mert nincs elég hely, meg Luna nem is griffendéles, de mivel két éve együtt járunk, kaphatunk közös szobát. Úgy tudom, kivételes szabályok vonatkoznak majd ránk, így egy szinten lesz elhelyezve minden túlkoros diák, nem lesznek házaink, és együtt járunk minden órára.

- Ez jogos, hisz mind nagykorúak vagyunk már – bólintott Hermione, miközben arra gondolt, vele vajon ki fog közös szobába költözni.

Barátai észrevehették rajta letörtségét, mert felajánlották, hogy lakjon a közelükben, és akkor sokat lehetnek együtt, de nem akart pótkerék lenni.

Nem sokkal a vonat indulása után nyílt a fülke ajtaja. Perselus Piton azonnal megtorpant, amikor meglátta, hova is tévedt. Látszott rajta, hogy viaskodik önmagával, forduljon vissza és meneküljön, vagy menjen elébe a történteknek. Az utóbbi mellett döntött, de bizonyára csak a kevéske megmaradt tekintélye miatt. Pillantását végigjáratta a három fiatalon.

Hermione lesütötte a szemét, amikor pillantása találkozott a férfiéval, de azonnal el is szégyellte magát emiatt, így magabiztosnak mutatkozva felszegte fejét, és viszonozta a tekintetet.

- Nem probléma, ha ideülök? – kérdezte a férfi gúnyosan, így elvéve a lehetõséget, hogy kérdése udvariaskodásnak tûnjön.

- Tessék – mutatott Hermione egy ülésre, amikor barátai várakozóan néztek rá, mintha rajta múlott volna a válasz.

- Köszönöm – bólintott a kissé sápadt, és a szokásosnál jóval soványabb Piton, aztán az ülésre ereszkedett. Táskáját egy mozdulattal a tartóba lebegtette, majd úgy tett, mint akit teljesen leköt egy újság, amit a kezében tartott.

Percekre néma csend telepedett a fülkére, amíg a három fiatal azon gondolkodott, milyen témát hozhatnának fel a férfi figyelõ füle elõtt, hogy bajba se kerüljenek, és ki se gúnyolja õket.

- Majd a Roxfortban válthatnánk néhány szót bizalmasan, Miss Granger? – pillantott fel hirtelen újságjából a férfi.

- Hogyne – hebegte Hermione, és segélykérõen társaira pillantott, de Luna nem vette a lapot, mert felpattant az ülésrõl.

- Mi ketten úgyis elmegyünk egy kicsit, találkozni rég nem látott ismerõsökkel – fordult a tanár felé. – Ha gondolja, most is beszélhetnek.

Piton biccentett, Lunáék pedig kimentek. Neville részvéttel teli pillantást vetett Hermionéra, majd bezárta az ajtót. Hirtelen zavart és fojtogató csend telepedett az elfüggönyözött kis térbe.

- Szerintem is szükség volna egy beszélgetésre – sóhajtott fel Hermione, majd ujjai között gyûrögetni kezdte ruhájának ujját. – De fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdenünk – vallotta be.

Piton elõször nem mondott semmit, talán nem akart látványosan egyetérteni, mert féltette a tanár-diák viszonyból adódó tekintélyét.

- Kezdem akkor én – szólalt meg végül rövid hallgatás után. – Arra szeretném kérni, hogy a múltban történt „botlásunkat” a lehetõ legkevésbé ecsetelje a többi diák elõtt – nézett szigorúan, merev tekintettel. – Amit kérek, szinte felesleges, hisz mindenrõl oda-vissza beszámolt már minden újság és magazin, de azért mégis tartsuk magunkat ehhez, rendben? Legalább a látszata legyen meg annak, hogy van az életünknek privát szakasza, ami nem tartozik másra.

- Igen, így lesz – bólintott a lány. – Egyetértek ezzel, és akkor itt szeretném kihasználni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek a történtekért. Mentségemre legyen mondva, nem voltam már magamnál, amikor találkoztunk, mégis az én hibám, hogy… hogy elfajultak az események – pirult el egy kicsit.

- Nem volt magánál – ismételte Piton a szavait. – Így igaz. Ezek szerint mindent megbeszéltünk. Továbbra is ugyanúgy fogok önnel viselkedni, mint a harc elõtt, ezt viszonzásul is elvárom.

Miután befejezte, Piton azonnal visszatért újságjához, mintha mi sem történt volna. Hermione megütközve bámulta egy darabig, majd õ is tüntetõleg elõvett egy vastag könyvet. Dühítette, hogy bocsánatot kért, és erre nem is reagált a férfi. Részérõl itt lezártnak tekinti az ügyet, ha nem, hát nem. Nem fog könyörögni!

Neville-ék csak fél óra múlva mertek visszajönni, és örömmel konstatálták, hogy Hermione még él és virul, emellett a feje is a helyén van.

A hangulat nem volt túl jó az utazás során, de azért tudtak beszélgetni egy kicsit, mikor Piton elment ellenõrzõ körútra. A diákok teljes döbbenetére úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi az elmúlt három évben. A gyûlölködõ pillantások leperegtek róla, pedig most még egy-két kollégája is undorodva mérte végig. Mivel nem ismerték a tényeket, ami alapján felmentették, nem is hittek ártatlanságában.

oOo

Este érkeztek meg a kastélyba, amelyet az elmúlt három évben elkerültek a támadások, így ugyanúgy nézett ki, mint ahogy Hermione emlékezett rá.

Hagrid szokásához híven várta a kis elsõsöket, akiket csónakkal vitt tovább, míg a többiek a fiákerekkel utaztak.

A Nagyteremben egy plusz asztalt helyeztek el az idõsebb diákoknak, akik amellett várták végig a szokásos beosztási ceremóniát, majd éhesen a vacsorához láttak.

Evés után hosszú eligazítás várt rájuk az új szabályokról, majd elvezették õket az emeletre, ahonnan a szobáik nyíltak.

Hermionénak óriási szerencséje volt, mert a szinten volt egy olyan lakosztály is, amely két kisebb hálószobából állt, és senki sem tiltakozott, amikor Lunáékkal hárman igényt formáltak rá. Egyik szobába költözött egyedül Hermione, míg a másikba két barátja. Hármójukra jutott egy kis fürdõszoba is, meg egy tanulószoba-nappali.

Alighogy kicsomagolt, kopogás hallatszott az ajtaja felõl. Egy fiatal fiúcska volt az, aki egy levelet hozott az igazgatónõtõl.

Kedves Miss Granger,

kérem, a mai este folyamán keressen fel irodámban. A jelszó: unikornis.

Minerva McGalagony

Nem késlekedett, azonnal indult. Nem sietett, de öt perc múlva már McGalagony asztala elõtt ült, kezében egy csésze forró teával.

- Nos, gondolom, sejti, hogy mirõl szeretnék beszélni önnel – nézett rá szemüvege mögül az igazgatónõ.

- Igen, sejtem – bólintott, majd idegesen fészkelõdni kezdett.

- Nagyszerû. Szóval, ön és Piton professzor most nagyon kényes helyzetben vannak. Nehéz ez önöknek, de nekem is, nem beszélve az iskola összes többi tanáráról és diákjáról. Beszéltek már minderrõl a professzorral?

- A vonaton váltottunk néhány szót – vallotta be a lány. – De nem érzem azt, hogy mindent átbeszéltünk volna. Mindössze megegyeztünk, hogy életünk privát részeit nem emlegetjük fel másnak. Nem, mintha lenne kinek elmesélnem - sóhajtott.

- Igen, a vacsora alatt láttam, hogy a társai nem nagyon foglalkoznak önnel, kivéve Mr. Longbottomot és Miss Lovegoodot. Majd hozzászokik, ha nem változik a helyzet. De nekem lenne néhány kérdésem. Folytatni szándékozzák a kapcsolatukat továbbra is?

Hermione megütközve meredt az igazgatónõre. Talán megbolondult?

- Látom, megleptem. Akkor megmagyarázom: tudja, hogy tanár és diákja között általában szigorúan tilos bárminemû szerelmi vagy szexuális kapcsolat. Ha Piton professzor a nyár folyamán is alkalmazásunkban állt volna, most már nem dolgozhatna itt, de szerencsére nem így történt. A helyzetet bonyolítja, hogy ön elmúlt húszéves, azaz jócskán nagykorú, azzal folytat kapcsolatot, akivel szeretne. A nyári iskolaszéki ülésen alaposan kibeszéltük a kialakult helyzetet, és arra a következtetésre jutottunk, hogy Piton professzor esetlegesen kialakuló elfogultság miatt nem vizsgáztathatja önt. A tanóráira bejárhat, a dolgozatokat megírhatja a többi diákkal, de az értékelésére csak egy független, három kollégából álló bizottság jogosult, így nem érheti negatív szó se önt, se a professzort, se az iskolánkat.

- Értem – bólintott a lány.

- Az iskolaszék arról is döntött, hogy ilyen körülmények között elfogadható, ha esetleg folytatni szeretnék nyáron elkezdett kapcsolatukat. Mindössze az a feltételünk, hogy ebben az esetben kerülniük kell a feltûnést, bár titkolózniuk azért nem kell.

- Ezt ön sem gondolhatja komolyan! – vörösödött el Hermione. – Jól tudja, hogy az egész egy baleset volt, egyikünknek sem jutna eszébe, hogy folytatni akarja!

- Én ezt tudom, de a véleményük bármikor megváltozhat. Amit átéltek, az sorsközösségbe kovácsolta önöket, akár akarják, akár nem. Annyi az egész, hogy a lehetõség fennáll, ha akarnak, élnek vele, ha nem akarnak, akkor nem! Ezt szerintem felesleges tovább ragoznunk. Egy dolgot szeretnék még kérdezni: beszélt már Piton professzorral a bájitalának várható mellékhatásairól? Lassan letelik az egy hónap.

- Nem, nem beszéltünk – lepõdött meg Hermione. Egész elfeledkezett arról, hogy a végsõ harc éjszakáján Piton tényleg említett valamilyen mellékhatásokat.

- Holnap tanítás után keresse fel, és kérdezze ki. Most mehet aludni, ha nincs valamilyen kérdése.

A diáklány fejében csak úgy zsongtak a kérdések, de nem tudta, melyiket tehetné fel, melyikre kaphatna olyan választ, amit hallani szeretne, így nem kérdezett semmit, inkább gyorsan elköszönt, és a szobájába sietett. Egyszer eltévedt, mert megszokásból a Griffendél torony irányába indult el, de aztán hamar korrigálta útvonalát, és egy gyors zuhany után ágyba bújt az új szobájában.

A megváltozott környezet, és a furcsa egyedüllét miatt nehezen jött álom a szemére, így inkább gondolkodott. Félt az elkövetkezõ naptól, ahol szemtõl szemben fog állni a többi diákkal, és aligha kerülheti majd el a kirekesztettséget és megaláztatást. Lunáék nem lesznek vele minden órán, így lesz támadható felület, amit bárki kihasználhat majd.

Gondolatai lassan Piton felé fordultak, és elméjébe törtek azok az emlékek, amelyekre nem akart emlékezni. Újra átélte azt a furcsa érzést, amit akkor tapasztalt, amikor vámpírrá változott. Minden és mindenki másképp látszott, hallatszott. Érzékszervei felsokszorozták az illatokat, szagokat. Gondolkodásmódja egy pillanat alatt kifordult önmagából, és csak a vérre tudott koncentrálni, majd a férfira, akit vámpírrá tett. Ahogy nézte vérszívás közben, lábai remegtek, szíve a torkában dobogott, teste reszketett a vágytól, hogy megszerezze õt vérestül - teljesen.

Szíve az ágyban fekve is zajosan kezdett verni, és újra, - csak az emlékek hatására - szaporán szedte a levegõt. Emlékezett sok mindenre abból az éjszakából, ha rengeteg momentumot el is felejtett. Tudta, milyen érzés, ha fogait Piton sápadtfehér mellkasába mélyeszti, és finoman kiszívja néhány csepp vérét. Vágyott arra, hogy az a két erõs kar átölelje annyira, hogy szinte fájjon. És vágyott a beteljesülésre is, amikor úgy érezte, minden porcikája elolvad, és összeforr a férfiével, hogy végül ne is tudják, melyikük teste hol kezdõdik, és hol végzõdik. Vágyott az érzésre, amit korábban senkivel sem élt át, de egyáltalán nem vágyott Pitonra, a gonoszkodó és mogorva bájitaltan tanárra.

Következik: Vámpírkór, cigi, könyvtár 1.