Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16)
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16) : Az álom(2.rész)

Az álom(2.rész)

  2007.02.07. 00:58


- De hát… - rázta meg a fejét értetlenül.

Minden majdnem ugyanúgy történt, ahogy az előbb, leszámítva azt, hogy a csuklyás üldözők most az ablakokat betörve turkáltak a kocsiban, zaklatva a benn ülőket. A jármű most nem is lassítva szakította át a korlátot, és pottyant a mélybe, mint az előző.

Mikor harmadszorra is felbúgott a motor és a duda hangja, Harry gyanakodni kezdett.

- Ez… nem valóság… - döbbent rá.

Sebesen kutakodni kezdett az égen. Kereste az egésznek a forrását…

Egy halovány rózsaszín, pántos, nyári ruhácskába bújt, világos hajú lányka lebegett sok-sok méterrel fölötte. Szoknyájának szép szalagjai úgy lengedeztek a szélben, mintha megannyi kígyó feje táncolna valamilyen kígyóbűvölő zenéjére. Hosszú tincsei is békésen lebegtek. Ugyanúgy össze volt kuporodva, ahogy Harry, mikor megjelent az álomban.

- Marie… - nyújtotta ki feléje a kezét a fiú.

Meglepetésére azonban ajkai némán mozogtak. A torkához kapott, rémülten, mintha betegnek érezné magát, de egy hangot sem bírt elővarázsolni. Újra a lányra pillantott, aki még mindig lehunyt szemekkel aludt fölötte. Újra a repülésre koncentrálva odalibben hozzá. Kíváncsian körözött körülötte, minden oldalról megvizsgálva, de semmi különöset nem tapasztalt rajta. Azon kívül, hogy a lány szeme sebesen mozgott a szemhéjai alatt. Ujjai görcsösen ölelték lábait, és a homlokán verejtékcseppek jelentek meg.

Sokadszorra szólalt meg a fehér autó keserves dudaszava. Harry újra meg újra végignézte az ugyanúgy halállal végződő balesetet, míg végre rájött.

Amit látott, a lány félelmeinek kivetülése volt. Aznap kellett szembesülnie azzal, hogy a szülei gyilkosság áldozatai voltak, és hogy ő is csak véletlenül úszhatta meg a balesetet. Elméje különböző módon próbálta meg feldolgozni a keserű információt, fura és bizarr jelenetekké kovácsolva a vélt emlékfoszlányokat.

Harry azonban tudta, hogy a látott képek több okból sem felelhetnek meg a valóságnak. Ha a lány túlélte szüleit, akkor a család fehér autója (ha valóban ilyen színe volt) nem zuhanhatott egy szakadékba, és nem robbanhatott fel, hiszen akkor mind ott haltak volna meg. Ismerte kedvese testét: sehol sem talált rajta égésnyomokat, vagy komoly műtéti beavatkozásra utaló hegeket. Így szinte biztos volt benne, hogy a tragédiának másképp kellett lejátszódni. Másrészt túlzásnak találta a maguktól repkedő támadókat is. A külsejük alapján halálfalóknak tűnő emberek elnagyolt formája is csak arra engedett következtetni, hogy a lány megpróbálta elképzelni az igazán gonosz mágusokat, és valahogy egy ilyen torz kép alakult ki róluk. Senki sem képes magától repülni, seprű szükséges hozzá, ám ez mintha kimaradt volna a folyton ismétlődő álomból. A lány tehát szörnyűbbnél szörnyűbb képekkel kínozta magát, hogy agya fel tudja dolgozni a szülők halálának valós eseményeit.

Nem hibáztatta azonban. Kisgyerekként sokszor, mikor szeretetnek és törődésnek híján volt, megpróbálta elképzelni, milyen is lehetett az az autóbaleset, melyben a saját szülei meghaltak, míg ő egy karcolással a homlokán túlélte. Sosem sikerült igazán megértenie, és szinte megkönnyebbülésként hatott, mikor rájött az igazságra.

Újra Marie felé fordult, immár szánalommal az arcán. Megfogta a lány kezeit, és kibontotta a kis testet a szorításból. Nem tudott beszélni hozzá, így egyszerűen csak megcsókolta.

- Ébredj fel… - koncentrált az elméjére. - Ébredj fel, kedvesem…

Ijedt sóhaj szakította félbe csókjaikat. A lány sápadtan riadt fel kómaszerű állapotából.

- Harry! - formálták ajkai, de ő sem tudott megszólalni. Rémülten kapta a szája elé kezeit, és a kétségbeesés kiült az arcára. - Nem tudok beszélni! - gondolta.

- Nem baj… - rázta meg a fejét Harry meglepetten. - Hallom, amit gondolsz…

Csak remélni tudta, hogy a lány is ugyanígy érzékeli szavait.

- Marie… Fel kell ébredned! Amit itt látsz, az nem a valóság… Csak megpróbálod elképzelni, hogyan történhetett… de mindez hamis. Rá kell jönnöd, különben sohasem lesz vége, és sosem fogsz tudni felébredni!

A lány bólintott, majd átölelte a nyakát. Azt hitték, ettől majd mindketten magukhoz térnek, ám a táj hirtelen megváltozott. Sebes szél kapott a hajukba. Megrémültek, és jó szorosan egymáshoz bújtak.

Mikor újra ki merték nyitni a szemeiket, egy hatalmas város felett lebegtek. Egy sötét színű folyó két partján emelkedett, egy szinte teljesen sík vidéken. Alacsony épületei voltak, egyedül a fekete füstöt pöfékelő gyárkémények tűntek ki magasságukkal, és…

- De hiszen ez az Eiffel-torony! - engedte el Marie Harryt. Érezte, hogy a félelme elszállt; helyét pedig átvette a kíváncsiság. Tudni akarta, miként kerültek oda, ahol most vannak.

Harry, mivel soha nem járt még Párizsban, csak megvonta a vállát. A tornyot természetesen ismerte képekről és a tévéből, de élőben még sohasem látta. Tényleg lélegzetelállító volt.

- Mi folyik itt? - kérdezte Marie, sokkal éberebben. - Miért vagyunk itt?

- Fogalmam sincs… Azt hittem, fel fogsz ébredni…

- Hogy kerültél egyáltalán az álmomba?

- Bűbájjal… Mindegy - legyintett Harry. - Ami fontos, hogy kikerüljünk innen… Hogy jutottunk Párizsba? Mi közünk ehhez a helyhez?

Úgy érezte, valami húzza őket a torony felé. Ahogy lebegtek, lepillantott. Az utcákon sok-sok embert látott, dekorált tereket és házakat, felvonulásokat, sátrakat és cirkuszokat. Mikor meglátta, hogy a legtöbben biciklin vagy lovas kocsin közlekednek, kérdőn kedvesére pillantott.

- Szóval te sem látsz autókat… - jegyezte meg a lány.

- Egyet sem…

- És nézd meg ezeket a gyárakat… Biztos vagyok benne, hogy manapság egy üzem sem füstölhet ilyen erősen… Szerinted... visszamentünk az időben?

Harry, ha nem tapasztalta volna az időutazást korábban, cinikusan fogadta volna a kérdést, ám így inkább gyanakodva töprengett el. Lázasan kutatott az emlékei közt, ami kettejüket ehhez a városhoz köthette volna.

Időközben megérkeztek a torony erkélyéhez, ahová lift vitte fel a látogatókat. Csupasz talpuk furamód nem érintette a padlót. Szellemnek érezték magukat, és a bámészkodók is így viselkedtek velük: senki sem vette észre a két idegent. Harry hirtelen feleszmélt.

- Keress valaki ismerőst!

- Mivan?!

- Egy… vérrokonod… - jutottak eszébe Piton szavai. Nyári beszélgetésüknek azóta nem is tulajdonított jelentőséget. - Talán köztük lehet…

- Harry, lenéznél egy pillanatra? - mutatott le a lány, áthajolva a korláton.

Odalent egy kisebb tömeg csődült össze, és mind a felvonóra vártak.

- Semmi esély arra, hogy ekkora csődületben ráismerjek bárkire is… akivel egyébként sosem találkozhattam!

- A szemetekről meg lehet ismerni titeket!

- Mondieu, Harry! - csattant fel a lány. - Semmi értelme! Nem látnak, és nem hallanak minket!

Kedvesének el kellett ismernie, hogy igaza van.

- A századforduló környékén lehetünk… - merengett a fiú.

- Keressünk valami röplapot vagy újságot - pattant fel a korlát szélére Marie, és kitárt karokkal a mélybe vetette magát.

- Várj! - kiáltott utána Harry, de rájött, hogy nem zúzhatja magát halálra, így utána ugrott.

Egymást előzgetve, egyre vidámabban kerülgették az embereket, míg végül egy cirkusz kézzel festett plakátja előtt lefékeztek.

- Igazad volt… - mutatott Marie a dátumra. - Kíváncsi vagyunk, mi a célja ez-…

Ám a heves szél újra feltámadt, időben és térben újra arrébb sodorva őket.

- Ne engedd el a kezem! - suttogta Harry, jól megszorítva a lány ujjait.

- Jesszusom! - sikkantotta a lány, mikor megpillantotta az alattuk elterülő, végtelennek tűnő óceánt. Meg is kapaszkodott a fiú karjában.

- Egy hajó…- állapították meg, de már szippantotta is őket oda feléje valamiféle láthatatlan erő.

Keresztülcikáztak a fedélzeten, meg-megállva egy-egy pillanatra a korlátnak támaszkodó utasok orra előtt. Míg Harry tovaszökkent, Marie megállapodott egy félhosszú, barna hajú fiatal nő előtt, aki egyedül utazott. Kíváncsian fürkészte az arcát és szemeit, és meghökkent, mikor a sajátjához hasonló tekintettel találkozott.

- Harry… - suttogta először halkan. - Harry! Megtaláltam! Szerintem ő az!

A fiú visszafordult feléjük, de az utas megindult a lépcsők felé.

- Ő is… olyan, mint én… - mutatott felé Marie. Fellépett a korlátra, majd kecsesen lehuppant a túloldalon, mint valami tündér.

Harry körbejárta a nőt, bosszankodva azon, hogy az mindig arrébb megy: így nem tudta igazán szemügyre venni.

- Mi ez az egész?! - sopánkodott Marie unottan.

Ám mindketten összerezzentek, mert a következő környezet, ahová kerültek, már egy sokkal nagyobb, sokkal későbbi hajó fedélzete volt.

Rémülten ölelték egymást, mert megijedtek, hogy a nagy tömeg agyontapossa őket. Ám újra rá kellett ébredniük, hogy még mindig csak az álomban vannak.

Harry az emberek öltözékéből megállapította, hogy ez megint más kor lehet.

- Szerinted… miért kerülünk új meg új helyekre? - bújt mellkasához a lány. - Talán… meghaltunk?

A fiú óvatosan mosolyogva nézett le rá. Megsimogatta a haját, és megvonta a vállait.

- Olyanok vagyunk, mint… valami szellemek… Itt mászkálunk közöttük… Ez olyan szörnyű…

Sebesen repkedtek a képek és helyszínek, és már arra sem volt idejük, hogy egyik-másik helyen felocsúdjanak. A beszédhangok, szirénák és tülkök, dudák és a természet zajai is mind összekeveredtek.

Harry lehunyta a szemeit. Belülről őt is kezdte dermeszteni a félelem. Miért nem érzett magában erőt ahhoz, hogy megszakítsa az elmék közötti kapcsolatot? Igaz, nem szívesen hagyta volna magára a lányt, de tanári segítséggel biztos fel tudták volna ébreszteni… Bárcsak velük lett volna Piton… vagy… Dumbledore…

Be kellett vallania magának, hogy most, hosszú idő után, igazán szüksége lett volna az igazgatóra.

- Harry - súgta a fülébe nevét a lány. - Nyisd ki a szemed egy picit!

A fiú engedelmeskedett.

- Nézd!

Valami roppant díszes kastélyban lehettek. A falakat festmények borították, aranyló csillárok lógtak alá a tükrös mennyezetről. Este volt, mert sötét volt odakinn: látták a tiszta eget a padlótól mennyezetig érő üvegablakokon. Egy szépséges bálterem ajtajában álltak, és a középen éppen menüettet táncoló férfiakat és nőket nézték. Hatalmas ruháikban ugyan nehéznek tűnt mozgásuk, de mindenképpen volt bennük valami finomság. Parókáik, legyezőik, masnijaik, fénylő drágaköveik mind arról árulkodtak, hogy nemesekről van szó. Fenségesen is mozogtak, tisztelettudó viselkedésük is előkelő származásukra utalt. Kellően hangos barokk muzsika szólt a zenekar felől, a karmester finoman ütötte az ütemet.

Volt valami nyomasztó a zenében. Harry úgy érezte, hogy ez… most más. Más, mint az eddig látottak.

Ösztöneit igazolta, hogy az őket általában elrepítő fuvallat most egy seregnyi más alakot varázsolt ide. A falakon és mennyezeteken keresztül számtalan szellemalakú pár érkezett a táncparkettre, és csatlakozott a már mulatókhoz. Gyöngyházszínű fényükkel kitűntek az élők közül. Meglepetésükre néhányan még integettek is feléjük. Az ajtó két szárnyánál is megjelent két szolgáló külsejű alak, akik beljebb tessékelték a két fiatalt.

Harry látta Marie arcán a keserűséget. A lány a szívére tette a kezét. Ő is érezte. Akárcsak ő maga…

Az utolsó előtti repülés egy napsütötte temetőbe vitte őket. A kicsi, szürke falú templom kertjében csak kevés kereszt állt, azok is tisztes távolságban egymástól, némelyek még el is lettek kerítve. Szép volt az egész. Harry egész életében csak olyan temetőkben fordult meg, amelyek mindig nyomasztóan hatottak rá. Ám itt állva, a frissen nyíló, mezei virágok és zöld fű közt, ezeken a szép lankákon… Olyan meghitt érzés volt. Ez valóban békés nyugalom lehet…

Fekete és vörös taláros alakokat pillantottak meg az egyik sír előtt. Összesen négyen voltak. A nap pont a vállaik felett sütött, így arcukat nehéz volt kivenni.

Harry kedvesére pillantott. Az sóhajtott egyet, majd kézen fogva, egyforma léptekkel megindultak feléjük. Gyomorszorító érzés volt, mert Harry félt attól, amit esetleg a sírköven láthat majd. Ám minden gondolatát elfelejtette, mikor meglátta, hogy még egy alak, egy ötödik térdel a figyelt sírhely előtt. Hosszú, sötét haját és fekete talárját kegyetlenül cibálta a szél, mint ahogy lelkét marcangolhatta a fájdalom. Harry ráismert benne Siriusra.

- Hogy… lehet ez? - nyelt egyet, remélve, hogy ezzel visszatarthatja könnyeit.

Sirius szomorú vonásokkal, térdelt a földön, egyre csak a szürke keresztet nézve. Kezeiben pár szál, hófehér virágot szorongatott, melyeket aztán a virágtartókba tett. Nem sírt: így tűnt, már nem képes rá.

Harry továbbra sem akart hinni a szemeinek. Megint a múltban lennének?

Ekkorra már a másik négy gyászoló arca is kivehetővé vált. Perselus és Rowena, Remus és Tonks hasonlóan fájdalmas arccal meredtek Blackre és a sírkőre. Mindkét pár kézen fogva állt, mintha attól félnének, hogy a szél elszakítja őket egymástól. Idősebbnek tűntek…

A gyerekek félve kerülték meg a sírt, és megrendültek, mikor meglátták a belevésett betűket.

Kettős sír volt, egy párnak szánták.

 

Harry James Potter

1981. július 31. - 2000. szeptember 5.

Kiváló auror, szerető férj és apa

Egy áruló keze által lelte halálát

 

Mary S. Potter

1980. november 7. - 2001. május 4.

Szerető feleség és anya

Összetört szívének áldozata

 

- Ó, Harry! - suttogta Marie megsemmisülten.

A fiú érezte, hogy a lány keze remegni kezd, ahogy egymást tartották.

Elfordította a tekintetét: nem bírt saját sírjára nézni. Meg fog hát halni. Tényleg meg fog halni… Elárulják, akárcsak az apját. Voldemort fog győzni…

Mellette Marie a tenyerébe temette könnyes arcát, de érezte, hogy őt is elhagyja az ereje - annak ellenére, hogy ő fiú volt.

Tehát nem álom volt… Ez tényleg nem az volt…

Pislogott egyet, és a könnyeitől egyre homályosabbá vált számára a külvilág. A kézfejével sután megtörölte az arcát.

Csillagos este köszöntött egy tájra, és a tájban magányoskodó, szép kis házikóra. Minden ablakán békés fény szűrődött ki. Ő és Marie közelebb röppentek, hogy bepillanthassanak az egyiken. Az üvegre tették ujjbegyeiket, és egészen odahajoltak. Egy vörös, göndör hajú fiatal nő egy síró kisbabát ringatott: egy hintaszékben ülve énekelt neki. Az arca tele volt szeretettel, ahogy a csöppségre tekintett. Kisvártatva egy lángvörös hajú férfi térdelt melléjük, kinek bal arcán rettenetes forradás húzódott. Egy meleg takaróval borítva be mindkettejüket, nehogy megfázzanak. A nő csókkal jutalmazta férje figyelmességét, majd mindketten újra a gyermekre pillantottak. Megcirógatták az arcát, mire a kislány rájuk mosolygott. A nő félresöpörte az összetéveszthetetlenül kusza, fekete hajszálakat, és elmerült a lányka szemeinek halovány, sárgászöld tengerében…

 

Mikor Harry kinyitotta a szemeit, mindketten újra a roxfortos ágyon feküdtek. Marie az oldalára fordulva, halkan zokogott, a fiú pedig hátához tette a fejét. Elől a karjai finoman ölelték a lányt. Nem mert pislogni, de nem is igazán lett volna képes rá. Remegő szemei elárulták, mily hatalmas szélvész tombol a lelkében.

- Te is érzed, ugye? - szipogta a lány. - Meg fogunk halni, igaz?

- Meg… Mary S. … - felelte Harry rekedten.

Belőle is előtörtek a könnyek. Egymás karjaiban sírtak.

- Nem akartam tudni… - nyögte Marie. - Sosem akartam tudni, mikor… és hogyan…

Harry azonban nem tudott mit mondani. Túlságosan is nehéz lett volna. Egyszerűen nem bírta feldolgozni saját halálát, saját kudarcát. Árulás… Nincs is ennél undorítóbb dolog a földön. Halálával a Voldemort elleni győzelem sorsa is megpecsételődik. Fájt, hogy csalódást kell majd okoznia mindenkinek. De legfőképpen az égette a szívét, hogy a szerelme sem fog bírni élni nélküle, és fél éven belül követni fogja a halálba.

- Miért kellett ezt látnunk? Hogy… felkészülhessünk rá?

- Az ilyesmire nem lehet felkészülni…

- Nem vagyok képes úgy leélni az életem, hogy tudom a halálunk pontos napját… hogy tudom, mi fog történni velünk…

- Talán… - szólalt meg Harry - talán… nem is kell.

Felült és kedvesét is felsegítette.

- Holnap reggel… elmehetnénk Trelawney professzorhoz… Ő tanítja nekem a jóslástant… és jósnő is. Vele… rögzíthetnénk, amit láttunk… Egy jóslat formájában. Aztán elfelejtenénk mindent…

- Elfelejteni? De hát hogyan?

- Megkérnénk Piton professzort… hogy főzzön nekünk valamilyen bájitalt, ami segít… Nem élhetünk úgy, hogy folyton ettől a naptól rettegünk… Úgy kell leélnünk az életünket, hogy az teljes legyen… bármilyen rövidnek is ítéltetett… Meg kell élnünk, amit lehet. És ki tudja? Talán… talán változtathatunk is rajta…

Marie nem szólt semmit: a szemei beszéltek helyette. Nedves arcát a fiú nyakába fúrta, ahogy lassan eldőltek az ágyon…

 

A két fiatal csendben battyogott a kihalt folyosókon. Mindketten szépen fel voltak öltözve, mintha valamilyen különösen fontos dologra készülnének. Egymás kezét szorongatva, bukfenceket vető gyomorral közeledtek ahhoz a toronyhoz, ahol a jóslástan órákat tartották. A lépcső alján megállva, izgatottan dobogó szívvel néztek a terem ajtajára. Harry bólintott, és magával húzta a kedvesét, mielőtt a lány még meggondolhatta volna magát.

Lélegzetvisszafojtva kopogtattak az ajtón.

Hosszú másodpercekig nem történt semmi. Harry egy idő után félni kezdett, hogy a professzor még alszik, vagy itt sincs… De végül meghallott valami halk kaparászást.

- Igen? - nyitotta ki Trelawney az ajtót résnyire. - Ó, Potter, és…

- Professzor… nagyon fontos dologról kell beszélnünk önnel! - szólalt meg a fiú elszántan.

- Miről lenne szó? - igazította meg a nő hatalmas szemüvegét pisze orrán. - Nagyon korán van, és…

- Újabb… látomásom volt… Közös látomásunk. Mivel ön is jósnő… szerettük volna megkérni, hogy őrizze meg, amit láttunk… Ahogy a minisztériumban őrzött jóslatokat szokták.

Trelawney lebiggyesztette alsó ajkát, és csodálkozva meredt tanítványára.

- Jöjjenek be! - mondta gyorsan. - Azonnal értesítem Dumbledore professzort! - szaladt kandallójához, és már nyúlt is a kikészített hopp-porba.

- Ne! - kiáltotta Harry. - Kérem… - fogta vissza magát - ne most…

- Nem szeretnénk, ha bárki is tudomást szerezne róla… - tette hozzá Marie.

A tanárnő elől összefonta ujjait, és kérdőn meredt rájuk.

- Pontosan milyen jellegű látomást fogott fel Belső Szemük?

Marie kedvesére sandított, mert nem igazán értette a professzor zagyvaságait. A fiú megrázta a fejét, jelezve, hogy nem fontos, csak hagyja rá a dolgot.

- A jövőnket láttuk… és… a halálunkat…

- Ah, tudtam! - kapott a szívéhez Trelawney. - Láttam előre!

- Professzor… kérem, kezdhetnénk?

- Igen! Hát persze! - szaladt a nő a szekrényéhez.

Személyes oltárának közepéről ugyanolyan merengőt húzott elő, mint amilyennel az igazgató és Piton is rendelkezett.

- Helyezzék ide a látottakat! - tolta eléjük, ahogy leültek.

- Nem igazán tudjuk, hogyan kell… - vallotta be Harry.

- Óh, értem. Nos, meglátja, egyáltalán nem bonyolult. Fogja a pálcáját, és érintse a halántékához, közben pedig erősen koncentráljon azokra a képekre, melyeket látott. Egy valódi látomás, Merlinre! - hálálkodott a nő még mindig a szenteknek. - Milyen ritkán is szembesülünk egy igazival! Én természetesen folyamatosan feljegyzem, amit a Belső Szem súg nekem…

Marie valahogy nem tudott osztozni a lelkesedésében. Viszolyogva nézte párját, aki nagyot sóhajtva megmarkolta a pálcáját.

Harry lehunyta a szemeit, és megborzongott, ahogy a pálca fája hozzáért bőréhez. Igyekezte hozzákötni a lelkét nyomasztó emléket, mert másképp nem tudta elképzelni, miként bányászhatná elő azokat. Gondolatban, egy amolyan láthatatlan csomóval a pálcához kötötte őket, és lassan húzni kezdte. Összerezzent, annyira különös érzés volt. Mintha valami hideg, nyálkás valamit próbálna meg kiráncigálni az agyából. Ahogy kinyitotta a szemeit, látta, hogy a pálcája valóban egy fehér nyalábot irányít a merengő felé. A nagy csodálkozástól még arról elfelejtkezett, milyen kellemetlen érzés is volt az egész procedúra. Ahogy kiért az emlék a halántékából, felcsavarodott a pálca végére, mint a spagetti a villára.

- Helyes! Most óvatosan bökje meg a pálcával a merengőt.

Harry úgy tett, ahogy a nő parancsolta. Megkönnyebbült, mikor a gondolatai kavarogni kezdtek, akárcsak Piton vagy Dumbledore emlékei.

- Ugye jól csináltam?

- Persze, ne aggódjon. Most a kishölgy!

- Én… ugyanazt láttam… - próbált kibújni a feladat alól a lány.

- Attól tartok, az ön emlékeire is szükségünk lehet - jegyezte meg a tanárnő, immár komolyan. - Előfordulhat, hogy Potter emlékei hiányosak, vagy esetleg sérültek. Az ön látomása kiegészítheti az ittenit - mutatott a merengőre. - Ettől csak teljesebb lehet…

- Ne félj, majd vigyázni fogok… - nyugtatta meg Harry, noha mindketten elmosolyodtak a szavai hallatán. - Lazulj el… Tégy úgy, ahogy a professzor tanácsolta.

Harry igyekezett magabiztosnak tűnni, bár legalább olyan ideges volt. Mi lesz, ha elront valamit? Ha… megsérül a lány elméje, mert valami buta hibát csinál? Miért is nem hívták Dumbledore-t?!

Ám minden ugyanolyan könnyedén ment, mint mikor saját elméjével bajlódott. A Marie halántékából előkígyózó fonál is szép fehéren csillogott, és szinte magától belekúszott a merengőbe. A két emlék kavarogva egyesült, újra meg újra felvillantva bizonyos képeket, melyeket a gyerekek az álom során maguk is láttak. Trelawney közelebb hajolt, hogy belepillanthasson, de pont azt a képet kapta el, amikor az öt gyászoló felnőtt a két ifjú Potter sírjánál álldogál.

Sápadtan pislogva, szánakozva nézett a vele szemben ülő fiatalokra. Nagy szemei, melyek máskor csúnyák és bogárszerűek voltak, most részvétet sugároztak.

Szó nélkül felállt, és egy olyan szekrénykéhez lépett, melyet látszólag nem használt túl gyakran, hiszen a fogantyúit vastagon belepte a por. Egy vörös, bársonybélésű ládikában egy szétnyitott üveggömböt hozott eléjük.

Harry azonnal felismerte benne azokat a jóslathordozó gömböket, amikkel a nyáron, a Mágiaügyi Minisztériumban találkozott. Amilyenben saját sorsát is megjövendölték…

A nő hosszú ujjaival óvatosan kiemelte, és a merengőhöz közelítette. Az emlékek tejfehér kavalkádja közt sárga fénysávok jelentek meg. A merengőben tárolt gondolatok osztódni kezdtek. Három ugyanolyan méretű felhőcske képződött. Az egyik méltóságteljesen belelebegett a szétnyitott gömb egyik felébe, melyre aztán Trelawney rácsukta a másikat.

- A maradék kettő az önöké - jegyezte meg a nő, ahogy a legnagyobb körültekintéssel visszatette a gömböt a ládikába. - Ahogy előhozták, úgy tegyék is vissza őket.

Marie nagyot nyelt, ahogy Harry, miután saját magával végzett, az ő halántékába is visszavezette a fehérlő fonalat. Visszakapta ugyan az álom képeit, de egyáltalán nem volt ettől boldog.

- Most… mihez szándékoznak kezdeni? - kérdezte a professzor tapintatosan.

- El szeretnénk felejteni mindent.

- De hát…

- Azt reméltük, hogy ön majd segít meggyőzni Piton professzort, milyen fontos ügy is ez… hogy főzzön nekünk egy bájitalt, ami kitöröl mindent az agyunkból, amit csak álmodtunk…

A tanárnő pár pillanatig csak értetlenül tátogott. De nem tudta megtagadni ezt tőlük, mikor meglátta az arcukra kiülő aggodalmat… Valamit, ami túlságosan is felnőtté tette mindkettőjüket egy pillanatra.

Némán bólintott.

- Biztos vagyok benne, hogy Piton professzor nem fog ellenkezni - állt fel puffjáról. - Igaz, a Minisztérium komoly előírásokhoz köti az ilyen emlékezet-módosító főzeteket, de… Azt hiszem, magával nyugodtan tehetünk kivételt, Potter. Jöjjenek! Amint megitták a bájitalt, indulok én is, hogy leadjam… - simogatta meg a ládikát.

Hármasban indultak hát lefelé. Még mindig üresek voltak a folyosók, noha ez a szünetekben nem számított különös jelenségnek. Idén Hermione szerint a szokásosnál is kevesebben maradtak Roxfortban, így kicsi volt az esélye annak, hogy összefuthatnak valakivel.

Az egyik sarkon mégis a két griffendéles prefektusba, valamint a reggelizni induló Remusba és Tonksba botlottak.

- Jó reggelt! - köszönt rájuk Tonks vidáman. Lila színű haja majdnem leért a derekáig, pedig még be is volt fonva.

Harry és Marie azonban valahogy nem tudtak örülni a barátok felbukkanásának. Marie szemei rögtön megteltek könnyel, és szomorúan Hermione nyakába vetette magát. Harry szinte bűnbánóan nézte Ron szép arcát, melyet a látomásban oly borzalmas vágás csúfított el. A szíve rettegett attól a pillanattól, amikor barátjának azt a sérülést el kell majd szenvednie… Ugyanakkor hálát is érzett, hiszen a látottak szerint két hű társa magához veszik majd árván maradó gyermekét.

Nagyon különös érzés volt már most tudni, hogy valamikor édesapa lesz. Izgalmas, mégis roppant rémisztő. Sohasem gondolkozott még azon, milyen lehet szülőnek lenni, milyen feladatokkal és kötelezettséggel járhat is az ilyesmi. A pillanatnyi örömöt azonban beárnyékolta a tudat, hogy nem sokáig lesz alkalma élvezni ezt az állapotot, hiszen… meg fog halni… Ő sem látja majd felnőni csemetéjét. Ahogy apja sem érhette meg, hogy…

- Marie, mennünk kell - húzta vissza a lányt keserűen.

- Hova mentek? Jól van már, Marie! - próbált Hermione szabadulni a lány öleléséből.

- Piton professzorhoz - jegyezte meg Trelawney kissé sietősen.

- Nem ér rá reggeli után? - simogatta meg korgó hasát Ron.

- Attól tartok, nem… - rázta meg a fejét Harry szomorúan. - Egy… bájitalért megyünk…

A két prefektus szemérmesen elvörösödött, úgy tűnt, teljesen félreértették szándékukat. Remus agyában azonban, miután kitartóan méregette Trelawney-t és dobozkát, úgy tűnt, összeálltak a dolgok.

- Harry! Mi történt? Újabb látomásod volt?

A fiú alig észrevehetően bólintott, de Hermione már ettől sikkantott egyet.

- Ki akarjuk törölni, hogy még csak ne is emlékezhessünk rá.

- Veletek mehetünk? - kérdezte Tonks lágyan, gondoskodva.

- Csak ha megígéritek, hogy nem kérdeztek semmit…

- De…

- Ron! - szólt rá Lupin. Majd biccentett. - Rendben.

Mindent megtett volna, csak hogy megtudja, mi nyomasztja ennyire a fiút. Szava azonban kötötte, bármennyire is fájt ez…

Immár heten ballagtak a bájitalok mesterének lakosztálya felé. Ahogy bekanyarodtak a folyosóra, megpillantották Rowenat, aki az ajtó előtt állva beszélgetett Pitonnal. Ahogy észrevették a közeledőket, meghökkentek, és elléptek egymástól.

- Rowena… - üdvözölte Trelawney a nőt egy bólintással.

- Sibyll…

- Perselus, szükségem volna az együttműködésedre.

- Parancsolj-… -atok - tette hozzá Piton, mikor meglátta, hogy mindenki hozzá érkezett.

Mindenkit betessékelt az ajtón. A nappaliba érve Trelawney belefogott a mondókájába.

- Olyan, bájitalra lenne szüksége e két fiatalnak - mutatott Harryékre -, amely kis hatóerejének köszönhetően nem okoz komoly tudatvesztést, de képes maradék nélkül kitörölni egy nem régi emlékképet.

- Mi szükségetek lehetne ilyesmire?

- Egy álmot kellene eltüntetni az agyunkból… - vette át a szót Harry, majd kijavította magát, mielőtt Piton tette volna meg. - Vagyis az elménkből. Egy álmot, mely… látomás is volt egyben.

Azonnal félrenézett, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk a professzorral. Noha a nyáron megtanult védekezni ellene, tudta, hogy Piton professzionális okklumentor, és akár észrevétlenül, valamilyen trükk segítségével is behatolhat elméjébe.

- Ho-… Hogyan? - döbbent meg ő is, akárcsak Rowena.

- Mit láttál? Voldemortot?

- Sajnálom, de… jobb, ha senki sem tud róla…

- Igaza van, Perselus - helyeselt Trelawney is. - Segítesz hát nekünk?

- Nem tudom… az ilyen bájitalok használatát szabályozza a törvény…

- Kérem…! - esdekelt Harry. Aznap először kezdett kételkedni abban, hogy megszabadulhat az álomtól. - Nem tudnánk… nem tudnánk együtt élni ezzel…

A szavaiból kicsengett a kétségbeesés, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy csakis valami tragikus jóslatról lehet szó. Piton nehezen, de beleegyezett.

- Rendben… legyen, ahogy akarjátok… De hivatalos személynek egy szót se. Az állásomba kerülhet… - indult meg privát szertárja felé.

Halkan csörömpölt egy kicsit, majd egy ezüstösen csillogó tálcával tért vissza, rajta egy zöld folyadékkal teli üveggel és két fémtalpas pohárral. Leült, és intett a többieknek, hogy tegyenek hasonlóképpen.

- Egy hajtásra kell meginnotok - magyarázta, miközben előbb egy átlátszó folyadékba, majd kristálycukorba mártotta a poharak száját. Harry és Marie vele szemben foglaltak helyet, és izgatottan nézték, ahogy a férfi kitölti a sűrű masszát. - Arra kell koncentrálnotok, amit felejteni szeretnétek.

- Fájni fog? - kérdezte Marie óvatosan.

- Ha mindent úgy tesztek, ahogy mondom, akkor nem…

Amint előkészítette a két italt, szemezett egy kicsit a művével, mint aki nem teljesen biztos abban, hogy helyesen cselekszik.

- Ígérem, ezentúl még jobban fogok tanulni bájitaltanra - próbálkozta puhítani Harry, szomorkásan vigyorogva.

Piton szánakozó fintort vágott, majd eléjük tolta a tálcát, és felállt.

Harry megfogta a poharát, kedvese pedig ugyanígy tett. Ők is felkeltek a szófáról, és megálltak egymással szemben.

- Akkor…

Harry azonban gyorsan megcsókolta, mielőtt megkóstolták volna a főzetet. Úgy érezte, szüksége van az erőre, amit ebből a kapcsolatból merít, különben talán nem merné megtenni. Marie meghatódva nézett nagy, zöld szemeibe.

- Egészségedre, Mary S. - mondta, majd felhajtotta a pohár tartalmát.

A lány, ha bizonytalanabbul is, de ugyanígy tett.

Úgy tűnt, megszédültek a főzet töménységétől, mert egymás karjában kellett megkapaszkodniuk.

- Félek… - nézett fel rá Marie.

Harry úgy döntött, jobb, ha átöleli. Így maga is biztosabban állt a lábán. Érezte mindenki tekintetét, de legfőképpen Pitonét. Keserűen a szemeibe nézett. Azonnal észlelte a férfi próbálkozásait, hogy megpróbáljon információkhoz jutni, mielőtt azok végleg elvesznének. Nem tudta megállni, hogy ne villantsa fel előtte a sír keresztjének képét… és rajta saját nevét.

A professzor iszonyodva hőkölt hátra…

Tíz másodperc után csodálkozva engedték el egymást.

- Mit… keresünk mi itt? - kérdezte Marie.

- Nem tudom… - vallotta be Harry, üres tekintettel. - Piton professzor, megint valami galibát csináltunk?

- Fogalmam sincs… - hazudta a bájitalok mestere, és maga is felhajtott pár kortyot a zöld bájitalból.

 

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!