Luthien Lovemagic Oldala

Szerző megjegyzése: Itt a következő fejezet. olvassátok el és írjatok vélrményt. A történetben Madam Malkint és Olivandert összehoztam, szóval, ha mégsem egyidősek, elnézést érte, de nem tudom az életkorukat!:)

Másnap korán keltünk, mivel hamarosan nyitnom kellett a boltot. Jimit gyorsan megetettem, már amennyire hagyta magát. Harry addig felöltözött, és álmosan leballagott a konyhába.
- Anya, miért kell nekünk ilyen korán kelnünk?
- Sajnálom, kicsim, de muszáj. Vannak, akik már reggel nyolcra beállítanak.
- Azok nem tudnak aludni, vagy mi? – morogta félhangosan.
- Ez van. Kell a segítséged.
- Rendben – sóhajtotta, és leült a müzlijét majszolva.

Evés után Jimit tisztába tettem, majd felöltöztettem, és beleraktam hordozójába. Én is gyorsan elkészülődtem, mert már így is késésben voltunk, majd Harry kezét megfogva beléptünk a felcsapó zöld lángok közzé. A boltba hamar rendet raktam, ezután kinyitottam. Alig telt el pár perc, máris jött az első vevő.
- Jó reggelt, szeretnék venni egy kis mandragóra gyökeret.
- Magának is, asszonyom. Rendben, azt hiszem a napokban értek meg.
Majd átnyújtottam egy példányt.
- Ez 3 sarló és 10 knút lesz.
- Értem, kérnék még tarajos sül tüskét, és kígyófogat.
- Igen is, csak nem kelések kezelésére kell?
- De. A kedves unokám sikeresen összebarátkozott egy haragos méhrajjal. Rendesen feldagadt mindenhol.
- Oh, de azért nem allergiás rájuk?
- Nem, de azért ez sok volt neki.
- Értem, itt vannak. Akkor így, 5 sarló, és 15 knút lesz.
- Köszönöm – nyújtotta át az ezüst és bronz érméket. – Szépen működik a bolt.
- Igyekszem.
- Anya, Jim-mel van egy kis gond.
Harry jött ki a hátsó szobából, ahol a raktáron lévő növényeket és bájitalokat tartjuk.
- Máris megyek kicsim!
- Nahát! – lepődött meg a hölgy. – Ő a fia?
- Igen, velem szokott jönni, mert nem merem egyedül hagyni. De nagy segítség!
- Nagyon aranyos – mosolygott az ártatlan tekintetű Harryre. – Viszont nekem most mennem kell, mert Neville, az unokám már nem lehet jó állapotban. Viszlát! – köszönt, majd elhagyta az üzletem.
- Viszlát! – köszöntem még utána, és Harryhez fordultam.
- Mi a baj Jamesel?
- Azt hiszem éhes. Folyton sír.
- Oké. Kint maradnál addig?
- Persze, te meg menj csak.
- Nos, rendben, de szólj, ha jön valaki.
Ő csak bólintott, én pedig megnéztem Jamest, hogy mi a baja.

Kikapcsoltam az üléséből, és kezembe véve ringattam. Az eddig kék szemek helyett, a mostanra bebarnult szemekbe néztem. Jim ártatlanul pislantott egyet, majd belekapott hajamba, és huncutul elnevette magát.
- Hiányoztam? Hát hiányoztam? – kérdeztem tőle, miközben puszit nyomtam homlokára.
- Éhes vagy? Kérsz egy kis almapürét?
Válasz helyett csak gügyögött, de ezt is igennek gondoltam. Visszaültettem, és a kimért adagot egy pálcamozdulattal megmelegíttettem. Jamie most se evett sokat. Evés után a kiságyba helyeztem, ami a kandalló előtt állt. Betakartam és nem sokkal rá elaludt. Mikor kiléptem, azt láttam, hogy Harry egy vevővel beszélget. A döbbenettől kis híján szívinfarktust kaptam. De szerencsére nem egy vadidegen volt, hanem Mr. Olivander, akitől az első pálcámat kaptam, és még most is azt használom.

- Kicsim, te meg mit művelsz? Azt mondtam, szólj, ha vevő érkezik!
- Igen, de Olivander bácsi nem venni jött, csak beszélgetni.
- Tényleg? – léptem oda hozzájuk. – Ne haragudjon a fiamra Mr. Olivander.
- Semmi baj, Honey, nagyon jól elszórakoztunk, míg nem jöttél.
- El tudom képzelni – csóváltam meg fejem. – Na, és min?
- Mesélte, hogy mennyire szeret kviddicsezni, én meg bevallottam neki, hogy a seprűk nem annyira a barátaim, mint a pálcák. – Ezen mindannyian jót nevettünk.
- Miről szeretett volna beszélgetni Mr. Olivander?
- Csak kíváncsi voltam, hogy megy a bolt. Apáddal sokat beszélgettünk róla, és gondoltam megnézem.
- Értem, és, hogy tetszik?
- Barátságos, nagyon is az – nézett körbe. – És Jim, hogy van?
- Ő is nagyon jól, épp most sikerült elaltatnom.
- Honey, ha nem veszed zokon, elvihetném Harryt egy kis időre? Tudod, csak fagyiznánk, meg beszélgetnénk.
- Rendben, de ne sokáig. Valakinek vigyázni kéne Jamesre, ha felébred.
- Visszahozom egy órán belül.

A fiam és Olivander - aki mellesleg apu legjobb barátja – kimentek az üzletből. Megbíztam az öregben, sokat beszélgettem vele, és tudtam, soha nem hagyná, hogy Harrynek baja essen. Nagyon jól kijöttek egymással. Harry mindig örömmel emlegette, ha Olivander is apuéknál tartózkodott. Ketten rengeteget tudtak mesélni neki a varázsló világról. Persze ezeket csak tegnap este merte bevallani alvás előtt.

Nekem ez idő alatt számos vendégem volt. Délután felé, mikor már Harry is visszajött a sétából,
anya is benézett. Nagyon hálás voltam neki, hogy elszórakoztatta az ébredező rosszcsontot. Kérés nélkül átpelenkázta, és megetette. Míg én az embereket szolgáltam ki, addig Harry és anya eljátszottak vele. Nem gondoltam volna, de egészen zárásig maradt.
- Jaj, nagyon köszönöm neked anya, te vagy a legjobb – öleltem meg. – Apát meg otthon hagytad?
- Ne félj, nem lopja el senki – legyintett. – Te is ismered a mondást, rossz pénz nem vész el!
- Anya! – szóltam rá, de csak nevetett.
- Nyugi, vicc volt. Tudod, hogy nagyon szeretem.
- Igen, de ilyet akkor se mondj!
- Rendbe.
- Mikor megyünk már? Éhes vagyok.
- Máris, kicsim.
- Nem jöttök el hozzánk? Már meg is főztem, és gondolom te már fáradt vagy még főzni is.
Anya ajánlatát azonnal elfogadtam.
- Miért is ne. – Majd mindannyian a szülői házba mentünk. Természetesen hopp-porral. Apa épp a konyhába vacsorázott, mikor megérkeztünk.
- Már nem győztelek titeket várni – jegyezte meg viccesen, miközben felállt az asztaltolt, és puszit adott a srácoknak, anyának és nekem.
- Mi is örülünk, hogy látunk! – vágtam ezután vissza. – Hát tényleg nem veszett el! – mosolyogtunk össze anyával. Apa értetlen arcán már Harry is elnevette magát.
- Ti most rólam beszéltek? Jól van Harry, legalább te mellettem állhatnál.
- Sajnálom, én pártatlan vagyok.
- Pártatlan? Ti híradót nézettek vele? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Csak néha szokott leülni elé – védekezett apa.
- Na persze, minden este megnézed - morogtam
- De sokszor velem is beszélget.
Anyának is sikerült ezzel kicsit meggyőznie, majd leültünk megvacsorázni. Miután ettünk apáéknak nagyon sürgős mehetnékűk támadt.

Mi addig anyával elmosogattunk, majd Jamest is megetettem. Vacsorára végre sikerült mindet megennie. Anya vette föl, majd az ölébe ültetve játszott vele. Ő csak mosolygott, és szomorúan jegyezte meg.
- Mennyivel könnyebb lenne minden, ha apja is lenne.
- Anya, kérlek, ne kezd újra!
- Én nem akarom kezdeni, de egyszerűen nem értelek!
- Én se magamat, de…
- De mi?
- Ez így volt a leghelyesebb, mindketten fiatalok voltunk, és…
- Még most is az vagy! 19 év, nem nagykor.
- Tudom, de nem akartam elkötelezni, és magamhoz láncolni. Ki tudja, hogy szeretett-e egyáltalán?
- Ez egyáltalán nem a te dolgod eldönteni, lányom. Mi van, ha örült volna neki, esélyt sem adtál magatoknak, se Jamesnek.
- Sajnálom, de most már nem tehetek semmit!
- Mi van, ha megtudja?
- Nem fogja megtudni, soha!
- Miért vagy ennyire biztos benne?
- Nyaranta ő a Skóciában örökölt lakásában tartózkodik, év közben meg tudod, hogy hol dolgozik. Soha nem fog rájönni.
- Soha ne mond, hogy soha!
- Anya, nem passzolnánk a témát!
De mielőtt anya reagálhatott volna megdöbbentő dolog történt.
- Ana – mondta valaki, aki történetesen anya ölében foglalt helyet. Mindketten az 1 hónap híján egy éves gyermekemre meredtünk.
- Kicsim! – guggoltam le hozzá, miközben elfutotta szememet a könny. – Mond még egyszer! – bíztattam, és ő mosolyra húzta száját. Mintha tudta volna, hogy ezzel mekkora örömet okoz mindkettőnknek, újra kimondta.
- Ana – és ismét elmosolyodott.
- Hallottad, anya? Kimondta, a kisfiam, kimondta az első szót! – kaptam ki az öléből, és egyenesen apához vittem.

- Apa, Jim beszél! Kimondta az első szót!
- De hisz ez csodálatos!
- Tényleg? – pattant föl Harry is a kényelmes fotelből. – És mit mondott?
- Majd ő megmutatja. – És ekkor Jamesre néztem, úgy kértem tőle.
- Bizonyítsd be a papának és a bátyónak milyen ügyes vagy.
James erre felkacagott, majd miközben a hajamat húzta, kimondta a leggyönyörűbb szót, amit valaha hallottam.
- Ana. – Mi pedig könnyeztünk, főleg miután James tovább bővítette nyelvtudását két szóval. – Papa… bátó.
Erre Harry is nevetett és átvette tőlem.
- Igen, én vagyok a bátód! – James ezt kihasználva lekapta a szemüvegét. De most nem szólt rá. Teljesen le volt taglózva öccse fejlődésétől.

Még lefekvéskor is erről áradozott, hogy mennyire örült. Alig akarta otthagyni Jamest. Ettől a naptól kezdve valahogy másként nézett rá. Eddig csak egy pisisnek tartotta, de mikor kimondta a „nevét” teljesen megváltozott irányába. A boltba rengeteget vigyázott rá, és játszott vele. Közben itthon tanítottam a növények neveire, és rengeteget segített nekem a bájitalfőzésben is.

Egyik este, zárás előtt leltárt tartottunk, hogy minek vagyunk híján.
- Azt hiszem, főzhetnénk kelések ellenit, erősítőt, kővé dermedés- és másnaposság ellenit. Mostanában az fogy a legjobban. Fogalmam sincs, mi oka lehet ennek.
Harry sokatmondó pillantással elmosolyodott.
- Te tudsz valamit!
- Nem, csak elképzeltem, ahogy Olivander bácsi is ezt issza.
- Mért lenne neki szüksége ilyen főzetre? – Azonban válasz helyett elnézett mellettem.
- Harry! – szóltam rá gyanakodva.
- Nem mondhatom el, megígértem neki!
- Apának persze elmondtad! – sértődtem meg.
- Mi nem erről… - egyetlen pillantásom a torkán forrasztotta a szót. – beszéltünk.
- Kicsim, ismerlek. Tudom, mikor füllentesz!
- Jól van, de ne mond el senkinek!
- Rendben, de mond már! – Majd megőrültem a kíváncsiságtól.
- Szóval… Olivander bácsinak tetszik Madam Malkin – fejezte be egy szuszra.
Egy pillanatig szóhoz se jutottam. Igaz, hogy majdnem egyidősek, de álmodni se mertem volna.
Az öreg Olivandernek tetszene Madam Malkin?

- Ez most komoly? – Harry csak hevesen bólogatott.
- Mikor mondta el neked?
- Amikor elvitt fagyizni. Be is mentünk hozzá. Nagyon kedvesen fogadott minket.
- Ki gondolta volna! Az örök agglegénynek tetszik Malkin?
- Anya, tényleg ne mond el senkinek!
- Rendben, de mesélj még róluk! Miről beszélgettek? Mit csináltak? Valamit.
- Olyan vagy, mint egy pletykás vénasszony! – nevetett Harry.
- Ne szemtelenkedj, inkább mesélj!
- Nem beszélgettek nagy dolgokról. – Újabb gyanakvó pillantást küldök fel. – De tényleg, csak, hogy milyen fárasztó napjuk volt. Meg bemutatott engem, bár teljesen fölöslegesen. Nagyival ugyanis sokszor mentünk, már el hozzá.
- Jól van, talán elfogadom ezt a választ.
- Még szép, ugyanis nem volt más azon kívül, hogy…
- Hogy mi?
- Hogy elhívta teázni, de az óta nem beszéltem vele!
- Holnap ezt sürgősen bepótolod.
- Anya! Nem gondoltam, hogy ilyen minden lében kanál vagy!
- Ez egyáltalán nem igaz, csak érdeklődő.
- Na persze – rázta meg fejét. – Menjünk, mert Jim mindjárt elalszik, és még a bájitalokat is meg kell főznünk!
- Megtudhatnám, hogy mióta cseréltünk szerepet?
- Mióta úgy viselkedsz, mint egy gyerek.
- Ez fájt! – játszottam meg magam, majd színpadiasan a szívemre helyeztem kezem.
- Anya, ez nem jött be! Ennél te többre vagy képes!
- Ez hallatlan! Na, gyere, menjünk, mert tényleg itt alszik el.

Hazaérkezve megvacsoráztunk, majd miután Jim körül is mindent elrendeztünk, hozzákezdtünk.
- Először is a kelések ellenivel kezdjük. Amíg idehozom a többi hozzávalót, te kezdd el porítani a kígyófogat. Tudod, úgy ahogy mutattam.
- Igen, tudom, ebbe a kis edénybe, ezzel a porítóval. – Mielőtt megszólalhattam volna, hozzátette. – Körkörös mozdulatokkal.
- Pontosan.

Mikor visszaértem a fog helyében fehér por volt látható.
- Ügyes vagy! Most pedig kezd el belerakni a hozzávalókat az üstbe.
Mindent az utasításom szerint tett, kivéve, amikor bele akarta rakni a tarajos sül tüskét a főzetbe, amikor az még a tűz fölött volt.
- Harry, ne! – kaptam el kezét a mozdulat előtt. – Előbb le kell venni a tűzről, különben felrobban.
- Értem, sajnálom – motyogta. – Majdnem felrobbantottalak.
- Semmi baj, hisz nem tudhattad. Azt hiszem mára ennyi. Mennyünk aludni.
- Nem akartam.
- Kicsim, most először főzünk ehhez hasonlót, úgy hogy te is segítesz. Ne okold magad.
- Oké.
- Most pedig menj aludni, mert holnapra kémfeladatot kaptál, amihez ki kell pihenni magad!
- Jaj, anya! Azt hittem már rég elfelejtetted! Legalábbis reménykedtem benne.
- A remény hal meg utoljára – mosolyogtam ravaszul, majd egy puszi kíséretében fürdeni küldtem.

Hossza könyörgések után ugyan, de sikerült ágyba is parancsolnom.
- Jó éjszakát kicsim. Álmodj szépeket.
- Te is anya.
Megpusziltam a homlokát, és már épp kifelé tartottam, amikor utánam szólt.
- Anya!
- Igen, Harry?
- Szeretlek.
- Jaj kicsim, én is nagyon szeretlek.
Magamhoz öleltem Harryt, aki a vállamba fúrta arcát.
- Te és Jim vagytok a legfontosabbak az életembe. Beleőrülnék, ha valamelyikkőtöket elveszítenélek.
- Ezzel mi is így vagyunk. És ezt James nevébe is mondhatom. Te vagy a legjobb Anya a világon!
- Köszönöm a bókot.
- Nem bók volt, hanem tény – motyogta már félálomba. Elmosolyodtam és visszafektettem párnájára.
- Jó éjt!
- Neked is!
A lehető legnagyobb csendbe próbáltam kilopózni a szobából.

A nap egy újabb péntek reggelre ébresztett minket. De valahogy ez nem olyan nap lesz, mint a többi. Valahogy éreztem, a zsigereimbe. Felkeltettem a fiúkat is, majd összecihelődtünk és elmentünk az üzletbe. Minden azt mutatta, hogy a megérzéseim becsaptak. Semmi jel nem mutatott arra, hogy valami rossz dolog történne. Ebédidő felé átküldtem Harryt Olivanderhez, hogy kérdezősködjön a kapcsolata felől. Tudtam, hogy nem szép dolog, de a kíváncsiság nagyúr.

Körülbelül egy óra múlva tért vissza, és mindent elmondott. Bevallása szerint azt idős párnak jól sikerült a teázás (randi). Sokat beszélgettek, rengeteg közös témájuk volt, és állítólag nem ez volt az egyetlen közösen eltöltőt nap. Magamban nagyon szurkoltam nekik.
Még beszéltünk néhány szót, mielőtt Jim rekedtesen felsírt.

Beszaladtunk, de szerencsére nem volt különösebb baja azon kívül, hogy nem volt álmos, és mi rákényszeríttettük az alvásra.
Mosolyogva vettem föl a csöppséget, és nagy örömünkre azonnal abbahagyta a sírást, most tátott szájjal figyelt engem és Harryt.
- Bátó – nézett Harryre és felnyújtotta aprócska karjait. Harry azonnal átvette, és ezzel közelebb került megszerezni kívánt valamihez, a szemüveghez.
Mosolyogtam a látványon, és teljesen biztos voltam benne, hogy a reggeli női megérzéseim most az egyszer tényleg becsaptak. Alig, hogy ezt így átgondoltam megszólalt az ajtó fölött másfél hete elhelyezett csengő, jelezve, hogy vevő érkezett.

Kimentem, hogy kiszolgáljam az érkezőt, de az arcomon maradt mosoly azonnal eltűnt, amint megláttam ki is az illető.