Luthien Lovemagic Oldala

Párbaj, és egy felvetülő ötlet

Ginny Weasley a Griffendél asztalánál üldögélt, éppen az ebédet fogyasztották barátnőivel. A lányok legújabb pletykáikkal szórakoztatták egymást, ez azonban a vörös hajú lányt nem igen foglalkoztatta, így elmerengve kanalazta magába az ételt.
Fel sem tűnt neki, hogy akire meredten bámul kedvesen rámosolygott, majd visszafordult barátaihoz beszélgetni. A fiúnak borzas fekete haja volt, és észbontó zöld tekintete. Emellett jóképű volt, híres és tehetséges. Nem is csupán csak Ginny figyelme terelődött rá, azonban ő volt az egyetlen, akire üdvözlően rámosolygott.
Így a legifjabb Weasleyre irigylő pillantásokat vetettek az ezt észrevevő lányok, pedig az érintettnek most még csak el sem jutott a tudatáig, hogy már megint Harryn felejtette a tekintetét. Mindig is tetszett neki a fiú, de ahogy múlt az idő, egyre inkább kezdett lemondani róla. Vagy talán már meg is tette.

Harry csupán Ron húgát látja benne, semmi több. És ez az utolsó évük, amit együtt tölthetnek Roxfortban. A hármas hetedik éve, aztán Harry Dumbledore támogatásával és vezetésével Voldemort nyomába indul, s alighanem Hermioneek vele tartanak. Neki pedig nem marad más, minthogy értük, és a Főnix Rendjében tevékenykedő családjáért aggódjon. Itt marad egyedül.
- Ginny, ezt nem hiszem el! – szólalt meg mellette Coni, az egyik szobatársa. – Rád mosolygott. Úgy irigyellek, hogy te legalább személyesen ismered. Bármikor beszélgethetsz vele.
- És milyen? – kérdezte most kíváncsian másik barátnőjük Susan. – Persze nem a külsejére gondolok, azt mi is nagyon jól látjuk – kacsintott.
Ginny felsóhajtott. Milliószor tették már fel neki ezt a kérdést.
- A legkevésbé sem beképzelt, kedves, okos, hűséges, elég hirtelen haragú… - sorolta mindazt, ami Harryvel kapcsolatban eszébe jutott. – Talán tanulmányt kéne írnom. Kereshetnék egy csomó pénzt – gúnyolódott huncutul a szavait leső lányokon.
- Nem is rossz ötlet! – lelkendezett Coni. – Én biztos megvenném. Meg rajtam kívül jónéhány lány.

A vörös hajú griffendéles nevetett.
- Na ja. Harrytől meg olyan fejmosást kapnék, hogy többé a közelébe sem mernék menni.
- Azt mondod? – dőlt előrébb a vele szemben ülő Susan.
Ginny komolyan bólintott.
- Gyűlöli, ha megbámulják a sebhelyét, és gyűlöli a körülötte lévő felhajtást. Gondolod, majd örömtáncot járna, ha kiadnék róla egy ajnározó könyvet?
Coni vállat vont.
- Ha igaz, miért ne? – majd felsóhajtott. – Pedig izgalmas lett volna.
Azzal az említett fiú felé fordult, és hosszan nézegette.
- Az. Izgalmas – felelte csendesen Ginny, majd felállt az asztaltól, és elindult a griffendél toronyba a délutáni bűbájtan könyveiért.
Hát még ha Harry kalandjait is megörökítené – fűzte tovább a gondolatot. A fiú többször volt életveszélyben, mint valamennyien együttvéve. Harry hamar felnőtt, vagy mondjuk úgy rákényszerült. Jóképű, magas fiú lett, aki után több lány fordult meg, mint azt valaha is gondolta volna.

A többségnek a diákok közül még csak fogalmuk sincs róla valójában min ment már keresztül. Nem fogják fel, hogy Harry számára ez a hírnév mit jelent. Ismerik ugyan a jóslatot, de csupán annyit fogtak fel belőle, hogy ő a Kiválasztott, akinek le kell győznie Tudjukkit. De valójában nem értik mivel jár ez, és mégis ezt hogyan tehetné meg. Csak bámulnak rá, néhányan tisztelik, megint mások félnek tőle. Egyszerűen csak elvárják, és a múltja miatt természetesnek is veszik. De vajon megfordult e bármelyikük fejében is ez a kérdés: Ők is kiállnának a sötét mágus ellen?
Ahogy így haladt gondolataiba merülve, egyszer csak nekiütközött valaminek. Elvesztette az egyensúlyát, és hátraesett. Zavartan, és némileg értetlenül nézett fel. Három mardekáros állt előtte. Crak, akibe valószínűleg belefutott, az idióta Parkinson, és persze ki más, mint Draco Malfoy.
A fiú gúnyosan elhúzta a száját, miközben Ginny feltápászkodott.
- Lám csak Weasley. Már az is megerőltető a számodra, hogy az orrod elé nézz? – mondta szokásos vontatott stílusában.

Ginny dühösen rámeredt.
- Fogd be a szád Malfoy! Nem vagyok kíváncsi a merőben felesleges megjegyzéseidre! – mordult.
- Ó, méltóságodon alulinak tartod a velem való társalgást? Mocskos kis véráru… - miközben beszélt, tekintete a lány háta mögé tévedt, ahol ebben a pillanatban állt meg egy magas, fekete hajú fiú. Így elharapta a mondandóját.
Ginny nem értette mi lelte a mardekárost, majd követte a tekintetét, és ahogy megfordult, meglátta a tőle alig egy lépésre álló Harryt.
A fiú nem nézett rá, helyette Malfoyt figyelte jéghideg tekintettel.
- Fejezd be nyugodtan. Megvárom. Aztán majd belátásom szerint reagálok – szólalt meg tőle szokatlanul higgadt hangon.

Draco arca elsötétült.
- Ez ugye még véletlenül sem burkolt fenyegetés volt, Potter? – sziszegte.
- Látom fejlődsz Malfoy – biccentett Harry. – Elég gyorsan felfogtad a lényeget.
Mostanra kisebb tömeg verődött köréjük a folyosón haladó diákokból, és érdeklődve várták a fejleményeket. A két fiú közötti utálat senki előtt nem volt titok, ahogy a Griffendél – Mardekár közötti örökös háború sem.
- Látom még mindig túl sokat képzelsz magadról – mondta dühösen Malfoy.
- Kipróbálhatod – felelte a másik.
Ekkor Ginny hangja csendült közéjük, aki megelégelte a helyzetet.
- Harry, erre semmi szükség. Magam is elintéztem volna.
A zöld szemek most felé fordultak, és a lány kissé elszégyellte magát, hiszen nagyon is örült hogy Harry meg akarta védeni, de nem szerette volna, ha egy béna libának hinné, aki nem képes elintézni az ilyen Malfoy féle szemeteket.
- Ahogy gondolod – hagyta rá Harry, miután alaposan megnézte az arcát. Azzal távolabb lépett.

Többen furcsállóan meredtek rá. Még Ginny is meghökkent kicsit, igazából nem számított erre. A szőke mardekáros viszont gúnyosan szólalt meg.
- Magára hagyod a kis vérárulót, hogy védje meg magát? Ez igazán férfias és griffendéleshez méltó bátor cselekedet.
Harry szeme megvillant, és most először némi düh érződött hangjából.
- Ne merészeld még egyszer így nevezni! Egyébként pedig csupán azért nem foglalkozom veled, mert Ginny egymaga is elboldogul a magadfajta hencegő szájhősökkel.
Malfoy haragosan csattant rá.
- Soha nem fogtok a nyomomba érni! Se te, se a sárvérű Granger, hát még a két véráruló Weasley!
Harry villámgyorsan reagált. Szinte észre sem vették mikor került a kezébe pálcája, ami már fel is fénylett, s az átok vagy két méterrel arrébb repítette a mardekárost.

Felnyögött, majd izzó tekintettel meredt a fekete hajú fiúra.
- Gyerünk Malfoy! Most legyen nagy a szád! – szólt kihívóan. – Párbaj!
Nem kellett kétszer mondania. Draco felpattant, és már az ő kezében is ott volt a pálcája. Csatlósa és állítólagos barátnője, Harry mellől pedig Ginny távolabb húzódott. Bár utóbbi csupán jobb meggyőződése híján. Aggódva tekintett barátjára.
- Ha nem bánod, eszem ágában sincs meghajolni előtted – mondta gúnyos megvetéssel Harry.
- Nincs is rá szükség Potter. Hamarosan úgyis térdelni fogsz – felelte a szőke fiú, és küldte is első átkát.
Harry ügyesen hárította, és egyszerre két fénycsóvát indított viszonzásul. A közelükben többen meglepődve felkiáltottak. Draco pajzzsal védte a támadást, ám erejük hatására kissé elvesztette egyensúlyát.

Szórták egymásra a különféle ártásokat és átkokat, ám a jó megfigyelő számára Harry fölénye mindvégig egyértelműen érezhető volt. Enyhén vérzett ugyan az arca egy karcolástól, de Malfoy lényegesen rosszabb állapotban volt nála. Ami nem is csoda, hiszen kétszer, vagy olykor háromszor annyi fénycsóva vette őt célba, mint fordítva. Levicorpus! – mondta magában Harry megelégelve a helyzetet, mire a szőke fiú a lábánál fogva a levegőbe emelkedett. Elkezdett csapdosni, és kilőtt vaktában még vagy két átkot arra, ahol a nagy szédülésben ellenfelét sejtette. Ezek azonban nem találtak el senkit, szerencsére a bámészkodók közül sem. Harry nem akarta, hogy megismétlődjön, így szoros kötelek fonódtak Draco végtagjai köré, majd egyszerűen lezuhant a földre, ahova az alig fél másodperccel kimondott lefegyverző átoknak köszönhetően a pálcája is landolt.
Potter lassan odasétált, és felvette a fegyvert.
- Ne érj hozzá! – sziszegte Malfoy.

Harry lenézett rá, a szeme fenyegetően megvillant, ráfogta, majd a szőke fiú pálcájával feloldotta a kötelek szorítását, végül az ölébe dobta azt. Néhányan ezt látva megkönnyebbülten felsóhajtottak. Bármit megtehetett volna vele.
- Vesztettél – közölte egyszerűen. – Nem lep meg.
Azzal megfordult, és többet figyelemre se méltatva a fetrengő fiút, elindult a Griffendél torony irányába, a sóhajtozó lányokkal mit sem törődve.
Malfoy dühödt sértettségében még utána kiáltott.
- Még nincs vége Potter!
Harry meg sem fordult, úgy szólt vissza.
- Már alig várom, Malfoy.
Ginny pár másodpercig meredten bámult a lassan távozó fiú után, majd észbe kapva ő is elindult.
Mikor beérte Harryt, az megszólalt.
- Sajnálom Ginny, de amit utoljára mondott már nem nyelhettem le. Ő mocskolódik, amikor egy átkozott halálfalónak és gyilkosnak a fia.

A lány csodálkozva nézett rá.
- Tudod, én voltam az, aki inkább bocsánatot akart kérni. Amiért azt mondtam, hogy nincs szükségem a segítségedre.
Harry megállt, és felé fordult.
- Tudom hogy gondoltad. Semmi baj. Normális, ha el akarod érni, hogy képes legyél megvédeni magad. Én is emiatt gyakoroltam és edzettem annyit – mondta komolyan, majd sokkal vidámabban folytatta. - Persze ez nem azt jelenti, hogy legközelebb elfordulok, ha bajban lennél.
Ginny elmosolyodott ezt hallva, majd egészen más jutott az eszébe.
- Nem gondoltál még a DS folytatására?
A fiú megrázta a fejét.
- Lupin remek SVK tanár, és semmi kedvem nem lenne vihogó libákkal vesződni, akik minden bizonnyal jelentkeznének, Romildaval az élen.

Ginny felnevetett, majd elgondolkodva vizsgálgatta Harry arcát. Az iskolában ő volt a legjobb sötét varázslatok kivédéséből. Ez a körülményeket tekintve nem is csoda. Emellett sokkal érettebb volt a koránál, és az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy remekül el tudja magyarázni mit szeretne, hogyan kell helyesen alkalmazni a bűbájt, mi kell a pontos mozdulathoz. Egyszóval, minden adott ahhoz, hogy taníthassa őket.
- Ginny? – szólalt meg Harry, miután már jó ideje csendben álltak. – Minden rendben? – lépett közelebb a lányhoz.
- És ha csak a régieket tanítanád? – nézett a fiú szemébe. – Ez az utolsó évetek, és akkor kikerültök a háborúba. Biztos vagyok benne, hogy a többiek is szeretnének felkészülni. Én magam pedig nagyon szívesen folytatnám.
Harry elgondolkodott. „Kikerülnek a háborúba”. Igen. Nem lesz többé biztonságot nyújtó Roxfort, és Dumbledore. Boldogulniuk kell majd, ha túl akarják élni. Ron, Hermione, Neville, Luna. Ők biztosan örülnének neki, és itt van Ginny is, aki egymaga is folytatná.
- Jól van – szólalt meg végül. – Ha a többiek is úgy gondolják, de ha akár csak ketten is lennénk, csinálhatjuk. Ha lehetőségem van, hogy segítsek túlélni a harcokat, vagy legalábbis nagyobb esélyt adni rá, akkor miért ne tegyem? – tárta szét egy kicsit a karját. Anno, mikor Umbridge rémuralma alatt létrehozták a DS-t, - akármennyire is vonzotta őket, hogy ezzel keresztbetesznek a banyának - az alapgondolat és a céljuk ugyan ez volt.
- Nagyszerű – mosolygott Ginny. – Beszélek Hermioneval, és együtt megkeressük a többieket.

Harry beleegyezően bólintott, majd hirtelen felnevetett.
- Ahhoz képest, hogy eredetileg a könyveimért indultam! Azóta párbajoztam Malfoyal, és ismét szakkört indítok.
Ginny is vele együtt nevetett.
- És ez még újdonság a számodra? Mikor nem történik veled valami?
- Igaz – vigyorgott rá Harry. – Mindez ráadásul úgy, hogy lekéstük a következő órát – mondta karórájára pillantva.
- Mi?! – ijedt meg Ginny, és elkapta Harry karját, hogy rápillantson a számlapra, majd miután rájött hogy éppen a fiú kezét fogja, zavartan elengedte, és gyorsan ezt mondta. – Rendesen elkéstünk.
Harry megvonta a vállát.
- Már értelmetlen sietni. Még a könyvekért is fel kell menni, és vissza. Részemről ezt az órát kihagyom.
A lány egyetértően bólogatott.
- Sétáljunk fel a klubhelyiségbe – javasolta.

Akkor hogy lesz?

A Kövér Dáma furcsállóan tekintett rájuk.
- Hát ti?
A fiatalok vállat vontak, aztán Harry kimondta a jelszót.
- Becsület.
A Dáma rosszallóan pillantott a fiúra, de utat engedett.
Harry letelepedett kedvenc foteljébe a kandalló előtt, Ginny pedig vele szemben foglalt helyet.
- Könnyedén elbántál Malfoyal – nézett rá a lány Harryre.
A fiú megrántotta a vállát.
- Mindig is egy gyáva féreg volt, aki az aranyvérűsége és befolyásos apja mögé bújt. Ahogy neki is mondtam, nem lepett meg a veresége.

Ginny értőn rábólintott.
- Nem is töltött el gyönyörűséggel, hogy legyőztem – fogytatta Harry a pattogó lángokat figyelve. – Van akivel szívesebben mérném össze az erőmet.
A lány érdeklődve tekintett rá.
- Mint például?
- Piton – felelte sötéten a fiú.
Ginny meghökkent.
- Hogyan? Pitonnal párbajoznál? Hiszen ő tanár, és ráadásul volt halálfaló!
Harry megrázta a fejét.
- Nem volt ő semmi. Van. Az pedig nem tartana vissza, hogy tanár – mondta komolyan. Ginny csodálkozva figyelte a merengő fiút. – Kíváncsi vagyok, hogy boldogulnék vele – folytatta kicsit később, majd furcsán megvillant a szeme.
A lány elégszer figyelte már a gesztusait, hogy megsejtsen valamit.
- Mi jutott az eszedbe? – kérdezte gyanakvóan.

Harry meglepődve pillantott rá. Honnan tudja hogy kitaláltam valamit? Ennyire ismerne már? Nézett végig a vörös hajú lányon. Az utóbbi időben, és nyaranta valóban sok időt töltöttek együtt, s messze nem zárták ki úgy az ügyeikből, mint régen. Barátjának tartotta Ginnyt. Mással beszélve talán letagadta volna, de most őszintén válaszolt.
- Még nem tudom pontosan hogyan, de meg akarok mérkőzni Pitonnal.
A lány megrázta a fejét.
- Biztosan erősebb nálad.
- Igen – bólintott Harry. – Pont ez a lényeg. Tudni akarom hol tartok. Ha egy halálfalót sem leszek képes legyőzni, hogy állhatnék szembe Voldemorttal?
Ginny tudta, hogy nem lehetne lebeszélni tervéről a fiút, így csak felsóhajtott.
- Rengeteg büntetőmunkát látok kilátásban.
Harry elvigyorodott. Örült hogy a lány nem próbált neki hegyi beszédet tartani.
Ekkor kinyílt a portré, és griffendélesek özönlöttek a klubhelységbe. Nemsokára feltűntek barátaik is, és Ron meg Hermione aggódva siettek az üldögélő kettőshöz. Mikor észrevették Harry arcán a sebet, legrosszabb gyanújukat látták beigazolódni.
- Mi történt? – kérdezte Hermione.
- Hogyhogy nem voltál órán? – kontrázott Ron.
Aztán mikor Ginnynek ugyan ezt a kérdést tették fel évfolyamtársas barátnői, Hermione türelmetlenül kérdezte.
- Tehát?
- Párbajoztam Malfoyal, aztán Ginny rávett hogy szervezzük újra a DS-t, ami után észrevettük hogy annyi idő elteltével nincs értelme feljönni a könyvekért, és vissza, órára menni – felelte Harry.

Várható volt hogy ennyivel nem elégednek meg, így Ginny részletesen beszámolt a történtekről.
- Az az aljas görény! – füstölgött Ron. – Még jó hogy ott voltál Harry és jól megadtad neki.
Barátja megcsóválta a fejét.
- Ginny is épp olyan jól boldogult volna vele.
A lány erre hálásan elmosolyodott. Ron folyton beleszólt a dolgaiba, nagyon komolyan vette ezt a kishúg dolgot. Most is csak legyintett, de Ginny örült, hogy Harry máshogy gondolja.
- Lupin tiszta ideg volt egész óra alatt. Aggódott hogy valami baj ért – folytatta Ron.
- Mindenképp felkerestem volna. Beszélek vele – mondta erre Harry sóhajtva.
- Helyes – szólalt meg Hermione. – Mindenesetre a DS ötlete nagyon jó. Már én is fel akartam vetni. Tavaly elfoglalt voltál Dumbledoreval, na meg a kviddics. De ez az utolsó évünk, és amit lehet, azt mind megtanulhatnánk mielőtt végleg itt hagyjuk a Roxfortot. Ebben pedig természetesen mindenképpen rád számítunk.
- Hát a kviddics maradt, és valószínűleg Dumbledoreval is folytatjuk a tudjátok mit, – felelte jelentőségteljesen - de megteszem ami tőlem telik. Aztán közbeiktatom majd Pito… - gyorsan elharapta a mondandóját, de tudta jól, hogy későn.

- Mi van Pitonnal? – kérdezte Ron, és Hermioneval várakozóan tekintettek az arcába.
- Semmi – vágta rá, de barátai nemhiába ismerték már hat éve. Összenéztek, és fásult pillantást váltottak.
- Aha, persze – mondta gúnyosan Hermione. – Halljuk! – fordult vissza Harryhez.
A fekete hajú fiú lemondóan sóhajtott, előrébbdőlt, és halkan elmondta mindazt, amiről korábban Ginnyvel beszélgetett.
- Elment az eszed, haver? – meredt rá Ron.
- Harry, ugye tudod hogy iskolaelső vagy! – nézett szigorúan Hermione, miután első döbbenetéből magához tért.
- Na és? – vont vállat a fiú.
- Na és?! – folytatta ingerülten a lány. – Párbaj egy tanárral?!
Néhányan érdeklődve kapták fel a fejüket.
- Lehetne egy kicsit hangosabban? – morogta Harry.
- Remélem legalább Ginny lebeszélt már róla – halkította le a hangját Hermione.

Az említett erre egy kicsit elvörösödött.
- Hát, tulajdonképpen nem nagyon próbáltam – vallotta be csendesen.
- Hogyhogy? – meredt rá hökkenten barátnője.
- Először is, mert úgysem tudnánk lebeszélni, másodszor pedig, mert megértettem miért akarja. Lehet hogy őrültség, de ez lenne a legkevesebb azok után, amit eddig végigcsinált – mondta sokkal határozottabban. – Év végén, ha kikerül az iskolából Tudjukki vár rá. Ezt ne felejtsd el! Én is megtennék mindent, hogy felkészüljek.
Bátyja és Hermione döbbenten nézték a lányt, Harry ellenben elgondolkodva szemlélte Ginnyt. A barna szemek eltökélten csillogtak, és mikor találkozott a pillantása a fiúéval, megváltozott. Azt üzente, hogy ahogy az előbb te Malfoyal, most én úgy bízok benned ezzel kapcsolatban.

Harry elmosolyodott, és barátainak is elmondta, hogy feltehetően Piton kerül felül, de meg akarja tudni, mennyire felkészült már.
- És mégis hogyan képzelted a megvalósítást? – kérdezte Ron.
- Még nem tudom. Nem tervezek előre, de ha úgy alakul a helyzet, - ami lévén, hogy Pitonról és az ellenszenvünkről van szó nem várat sokáig – akkor élni fogok vele.
Ginny rábólintott.
Hermione viszont a fejét rázta, és hol az imént helyeslő barátnőjére, hol Harryre tekintett.
- Ginny mindig is feltűnően jól megértette Harryt – fordult végül Ron felé. – Ők egymással még sosem veszekedtek, pedig mindketten kimondottan hirtelen természetűek. Bízhatnánk a meglátásaikban. Ha Harry úgy gondolja erre van szüksége, és vállalja az ebből adódó következményeket, akkor csinálja. Ginny iménti érvei pedig mind helyénvalóak, ezt be kell látnunk.
Ron rábólintott barátnője szavaira.
- Azt hiszem igazad van.
Ginny kissé vöröses arcszínnel ücsörgött foteljében, Harry azonban feltápászkodott.
- Nos. Most hogy engedélyt kaptam arra, hogy azt tegyem, amit akarok, - nézett rá barátaira huncutul – megyek és meglátogatom Remust.
Ron elvigyorodott.
- Őrült vagy, ugye tudod? Bátor, de azért őrült.

Harry felnevetett. Az utolsó mondatokat többen nyomon követték, és most a csillogó zöld szemeket figyelték.
- És az rossz? – kérdezte, miközben kilépett a fotelja mögé, hogy elinduljon a kijárathoz.
- Amíg nem sodrod magad életveszélybe, elnézzük neked – mosolygott Ginny.
Harry meghajtotta magát a lány felé, majd pár határozott lépéssel eltűnt a portrélyuk mögött.
Ginny nevetett, és egy ideig nézte a Dáma üres hátulját, jó pár epekedő szempárral egyetemben.
Mikor visszafordult, Hermione fejcsóválását látta.
- Hiába. Az ember főbb tulajdonságai sosem változnak. Ha netalán a baj véletlenül elkerülné, hát majd ő keresi meg a bajt.
- Azért valld be Hermione, te is kíváncsi vagy mire jut majd Pitonnal – mondta Ron elgondolkodva.
- Már ha sor kerül rá.
- Viccelsz? A denevér folyton beleköt, és előfordult már hogy Harryn akart valamit bemutatni. Ő már akkor sem hagyta magát, de ha most még viszont támad is… - tárta szét karjait a fiú.
- Igaz – bólintott rá barátnője. – Mikor Lupin telihold idején kóborol, Piton helyettesíti SVK-n. Pont, ahogy egykor harmadikban – majd felsóhajtott. – Azt hiszem elkerülhetetlen.
Ginny és bátyja egyetértettek.

Harry eközben a folyosókon haladva Lupin dolgozószobája felé tartott, gondolatai pedig még mindig Hermione szavai körül forogtak.
Magától talán fel sem tűnt volna neki, hogy Ginnyvel valóban nem fordult még elő, hogy veszekedett volna. Sőt, rendszerint ugyan úgy látták a dolgokat, és sok tervében segítette már a lány. Például ötödikben, Umbridge igazgatósága idején. Hermione majd szívrohamot kapott, de Ginny támogatta mikor beosont a szobájába. Akkor tűnt fel neki, hogy a lány mennyire hasonlít ikerbátyjaira.
Humoros és bátor, mindamellett szép is. Hosszú vörös haja, meleg huncutul csillogó barna szeme, kellemes illata, karcsú alakja.
Ezen gondolatokra a fiú megtorpant, és megrázta a fejét. Jézusom, mik jutnak az eszembe?! Ginny Ron húga, a legjobb barátom testvére! Meredt maga elé, majd ismét megrázta a fejét és továbbindult. Ezt minél hamarabb el kell felejtenem. Ginny a barátom.

Odaérkezett a tanterem elé, az üres volt, amikor benyitott. Megindult hát Lupin dolgozószobája felé. Azt ajtón halk beszélgetés zaja szűrődött ki, megvonta a vállát és bekopogtatott.
- Szabad – szólt ki Lupin nyugodt hangon.
Mikor Harry belépett, két férfivel találta szemben magát. Remus szigorúan nézett rá, míg Dumbledore nyugodtan szemlélgette.
- Jó napot! – köszönt.
- Szervusz Harry! – biccentett az igazgató.
Lupin kicsit előrébb lépett.
- Mi történt az arcoddal, és hol jártál ahelyett, hogy az órámon lettél volna?
Harry a seb felé nyúlt. A francba, futott át az agyán, elfelejtettem begyógyítani.
- Pont ezért jöttem – mondta a férfire nézve, majd mielőtt folytatta volna, az igazgatóra sandított.

Ez természetesen nem kerülte el az idős mágus figyelmét.
- Úgy veszem észre, a fiatalember rossz fát tett a tűzre – hunyorgott.
Harry pislogott egyet, aztán belefogott.
- Sajnálom Remus. Épp a könyveimért mentem a toronyba, mikor összefutottam a folyosón Malfoyal.
A férfi fásultan felsóhajtott. Már minden világos volt.
- Akárcsak az apját és Perselust látnám – csóválta a fejét.
Dumbledore elmosolyodott.
- Hát igen. James és Perselus sem ment el soha úgy egymás mellett, hogy legalább egy átok ne villant volna fel.
- Malfoy éppen Ginnyt sértegette. Nem csináltam semmit, főleg miután Ginny megkért, hogy hagyjam rá a dolgot. De erre Malfoy folytatta, most már Hermionet és Ront is elővéve, és hát – vonta meg kissé a vállát – ezt már nem hallgathattam. Párbajoztunk.
A két férfi egy ideig hallgatott, majd Remus szólalt meg.
- Az arcodon kívül nem esett bajod?
- Dehogy! – legyintett rögtön Harry méltatlankodóan.
Tanára felvonta a szemöldökét.
- És Draco?

Harry erre már óvatosabban válaszolt.
- Hát, biztos hogy rosszabbul járt mint én.
- Ebből arra következtetünk, hogy te nyerted meg a párbajt – nézett rá Dumbledore átható kék szemeivel.
A fiú egy pillanatra olyan arcot vágott, mint aki azt akarja mondani, hogy „Még jó! Ez nem kérdés!”. Végül jobbnak látta, ha csak rábólint az állításra.
- Mégis mennyivel járt rosszabbul? – kérdezte Lupin Malfoyra visszatérve.
Harryt nem különösebben érdekelte a dolog.
- Nem tudom.
Remus felsóhajtott.
- És utána miért nem jöttél órára?
A fiú elgondolkodott mit is mondhatna, végül úgy döntött, egyszerűen elmondja miről beszélgettek, úgyis engedélyt akart kérni Dumbledoretól.
- Ginnyvel beszélgettünk, miközben a klubhelység felé tartottunk, és felvetette, hogy mi lenne ha – és ezen szavaknál az igazgató szemeibe nézett – ismét tartanánk DS edzéseket.

Dumbledore elgondolkodva figyelte Harryt, aki folytatta.
- A többiek is úgy érzik, érdemes minél jobban felkészülnünk, és a lehetőségeinkhez mérten megtanulnunk mindent, hiszen ez az utolsó évünk itt. Persze csak a beleegyezésével, professzor úr.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy továbbra is kutatni fogunk? – nézett rá az igazgató jelentőségteljesen, Remus viszont értetlenül tekintett rájuk.
- Igen, számítottam erre – felelte Harry.
A férfi bólintott.
- Te vagy a kviddicscsapat kapitánya, és a RAVASZ vizsgák előtt álltok. Úgy gondolod lenne időd még erre is?
Harry állta a mindentudó tekintetet, majd megfontoltan válaszolt.
- A barátaim a segítségemet kérték azért, hogy túlélhessék a háborút. Ha bármi hasznosat megtaníthatok nekik, ami később talán az életüket menti meg, akkor úgy érzem, azt meg kell tennem.

Dumbledore beleegyezően bólintott rá szavaira, és szemében különös fénnyel nézett az előtte álló fiúra.
- Nagyra becsülöm a kitartásodat, és az erődet Harry. Ahogy már mondtam, kivételes férfi vagy.
Harry meghökkent egy kissé. Biztos volt benne, hogy az igazgató nem véletlenül használta a férfi szót, és nagyon jól esett neki a varázsló bizalma.
- Köszönöm, professzor úr! – mosolyodott el, majd a büszkeséggel rátekintő Remus felé fordult. – Természetesen a hiányzásomért vállalom a pontlevonást vagy a büntetőmunkát.
A férfi hallgatott egy ideig, majd így szólt.
- Úgy hiszem, az elkövetkezendő időben épp elég dolgod lesz enélkül is. Figyelj oda, és ne vállalj teljesíthetetlent.
- Úgy lesz – mosolygott rá hálásan a fiú.

1.Párbaj, és egy felvetülő ötlet