Luthien Lovemagic Oldala

Talán derűs este volt, az eget csillagok borították be, s fényükkel varázslatossá varázsolták az estét. Talán ilyen volt ez az augusztusi este, de egy ember egész biztosan nem tudta élvezni a természet adta lehetőségeket. Ez a fiú az immár nagykorú Harry Potter volt.
A fekete lepelbe burkolt arcán könnyek csurogtak le, hogy ajkának vonalán végleg elhaljanak.
A fiú nem sírt, nem zokogott, nem akart, egyszerűen nem tudta felfogni a veszteséget, ami tizenhat hosszú éve kíséri, akár az árnyék, amely a lenyugvó napot is fegyelmen kívül hagyva kúszik elő alakja után. Nem tudott megszabadulni az emlékektől, amik megnyomorították azon éveit, amikor az ember a legboldogabb kéne legyen.
Nem szitkozódott sosem, hiszen magában már régen elfogadta, hogy ennek így kellett történnie, nem azért, mert holmi részeges vénasszony jóslata erről szólt, de tudta a sors ezt az utat jelölte ki neki. Nem kellett sosem azon gondolkodnia, mit kell tennie, mert világosan látta minden álmában a képet, mikor a gonoszság szertefoszlik, és a szeretet diadalt arat. Mikor ezt álmodta, bizonyosan elmosolyodott álmában is.
Mikor azt álmodta, hogy a gonosz elpusztul, és a jó sértetlenül kerül ki a párharcból, de ő maga is tudta, hogy erre nincs remény. Dumledore halála a rettenetes fájdalom mellett, üzenetet is hordozott magában: Senki sincs biztonságban! Harry gyomra görcsbe rándult és ökölbe szorult, amikor a Toronybéli eseményekre gondolt. Az igazgató halála fájdalmas volt ugyan, de a legfájdalmasabb egy mentor, egy barát elvesztése volt. Ő maga is csak az Igazgató végrendeletéből jött rá, milyen szoros kapcsolatban is voltak, mennyire függtek egymás létezésétől. De ő sincs már.
Fel sem tudta sorolni, mennyi embert vesztett el Voldemort miatt. A szülei, Cedric, Sirius, és most az igazgató is odaveszett egy célért, de minden halál egy újabb, vastag és magas falat emelt az elérendő cél elé.
Hirtelen felpattant, és elindult egy kis ösvényen, amely végén barátai vártak rá.
Fel sem fogta, milyen nagy ez a temető, amikor idejött. Akkor valamilyen láthatatlan erő irányította a lábait, most azonban minden megtett lépés felért az örökkévalósággal. Minden lépes, amellyel távolabb került szülei sírjától csak a fájdalmat és az elszántságot erősítette benne.
Mikor megérkezett nem tudott megszólalni, de elszántan nézett a barátaira, majd hoppanált.
Egy év múlva ugyan csak egy augusztusi napon az egész falu felfigyelt arra, hogy különös ruházatú emberek tömegei érkeznek a temető mellé a semmiből. A tömeg egyszerre adott okot kíváncsiságra és félelemre.
A faluból csak két nap múlva ment oda valaki a temetőhöz, ahol egy új sírkövön ez a felirat állt.
Harry Potter
1980-1998

„Emléked nem feledjük soha,
Hisz csak a sors volt mostoha
Könnyes szemmel,
Tiszta szívvel,
Felhők fölött
Veled vagyunk.”*

A sírhanton a világ leggyönyörűbb virágainak sokasága feküdt, s a szél egy ismeretlen dallamot játszott a fák levelén.

Minden szereplő A MI KEDVENC ÍRÓNŐNK TULAJDONA (J.K. Rowling) ezen történetből nekem semmi anyagi hasznom nem származott

*Jean Ataldné: Ha elszárad a rózsa