A délutánt a könyvtárban töltöttem Nicolas Flamel után kutatva. Szerencsére, ebben az expedícióban nem zavart senki, mivel anya és Elisa átmentek mamához apa, pedig Jamesszel és Dracóval vásárolni indult a holnapi napra. Legalábbis azt hittem, ugyanis éppen leültem volna egy vaskos könyv társaságában az asztalhoz, amikor kinyílt az ajtó és bedugta rajta a fejét kedvenc évfolyamtársam.
- Hát te? – kérdeztem meglepve, és igyekeztem ráterpeszkedni a könyvre.
- Azt mondtam, hogy megbeszéltünk egy közös programot, mert nem volt kedvem a tömeghez – válaszolta őszintén és leült velem szembe. – Te mit olvasol?
- Ó csak egy unalmas könyv, a mágiatörténet dolgozatomhoz kell.
- Tényleg, azt nekem is meg kéne írnom. Zavarna, ha csatlakoznák?
- Nos, igazából nem, de… mióta is lettünk ilyen jóban? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Láttam, hogy egy pillanatig zavarban van, majd gyorsan kivágja magát.
- Mióta a keresztnevemen szólítasz és megvédesz a saját csoporttársaim előtt.
- Nézd, azaz eset a háromfejű kutyával… nem tudom, hogy derült ki, de nem én terjesztettem el.
- Tudom, jobban félsz te Perselustól, mint hogy így állj bosszút.
- Mért kéne bosszút állnom? – lepődtem meg a kijelentésén.
- Jaj, ne legyél már ilyen állszent, hiszen mióta ismerjük egymást, csak keresztbeteszünk a másiknak.
- Pontosabban, te teszel keresztbe nekem!
- Na, azért a veszekedéshez két ember kell – pattan fel a székből.
- Most is te pampogsz és kapod itt fel a vizet – reagáltam higgadtan.
- Ez egyáltalán nem igaz, én csak… - pillant hirtelen a felborult székre, majd a mosolygós arcomra. – Inkább hozok egy pergament és pennát – sóhajt lemondóan, miközben felállítja a széket.
- Azt jól teszed, és nem ártana egy nyugtató is, a konyhaszekrényben találsz – kiáltom utána, melynek jutalma egy vékony, de annál keményebb könyv. – Haha, ez nem talált – nevetek őszintén, mire felhorkant és kivágtat az ajtón. Míg felszalad az emeletre, addig volt egy kis időm átnézni a Varázslás modernkori fejlődése című könyvet, de Nicolas Flamelről nem találtam egy kanyi sort se. Éppen vettem volna le a következő lehetséges kötetet, amikor meghallottam Draco lépteit. A fenének ilyen gyors, gondoltam keserűen, és lekaptam a legelső könyvet, ami a kezembe akadt, majd találomra felcsaptam valahol, és rákönyököltem.
- Na, találtál valami érdekeset? –ült le ismét, majd szemöldök ráncolva méregetni kezdte a karom alatt lévő betűket. – Lehet, hogy tévedek, de nem a XVI sz. koboldlázadásokról kéne írnunk?
- De, mért? - néztem rá zavartan.
- Csak, mert egy pillanatra mintha Nicolas Flamel nevét láttam volna, és mint tudjuk, ő híres alkimista és határozottan ember, nem kobold.
- Persze, ezt én is tudom, csak gondoltam inkább valami érdekesebb olvasmánnyal ütöm el az időt.
- Po… izé, vagyis Harry, nem mondták még neked, hogy remeg a szád, és ide-oda nézel, ha hazudsz?
- Ezzel, mit akarsz mondani?
- Azt, hogy téged teljesen hidegen hagynak a szegény koboldok, és inkább…
- Bármit is akarsz belőlem kihúzni, nem fog menni – makacsoltam meg magam, majd a könyvvel hátradőlve olvasni kezdtem a sorokat.
- Már így is benne vagyok, akár tetszik, akár nem – próbált érvelni a szőkeség.
- Az, hogy tudsz a kutyáról, még közel sem minden, és nem hiszem, hogy olyan jóban lennénk, hogy eláruljam a titkaimat – válaszoltam fel sem pillantva.
- Ezt nem hiszem el. Akkor mi volt reggel az a maszlag, hogy rokonok vagyunk, meg…
- Azt komolyan gondoltam, mert ez az igazság, de nem jelenti azt, hogy meg tudok bízni benned… Még a legjobb barátjára sem bízhat titkot az ember – tettem hozzá suttogva.
- Mit akar ez jelenteni?
- Semmit Draco – álltam fel, és az orra alá csúsztattam a könyvet. – Tessék, olvasd el, ha annyira akarod. Bár, szerintem, ha tudtad ki ő, azt is tudod, mit talált fel, és onnantól már nem nehéz összerakni.
- Most meg hová mész?
- Megyek, játszom egyet Wolfy-val.
- Wolfy, az meg ki?
- A kutyánk, a világ legédesebb dögje, és nagyon aranyos. Odakint van a kertben, jössz?
- Én meg… szóval az állatok, nem igazán vagyunk jóban – próbált tiltakozni.
- Ó ugyan, ne aggódj, ennek garantáltan egy feje van, és kimondottan játékos – bíztattam, amire beadta a derekát.
- Rendben – jött a lemondó válasz. A könyvtárba rendet tettünk, majd cipőt húzva kiléptünk az udvarra, épp mikor apa és James megérkeztek az autóval.
- Nahát, apa… meglep, hogy te is tudsz vezetni!
- Engem meg, hogy együtt látlak Dracóval.
- Most mit mondjak, családtag. Mindent sikerült beszerezni? – kérdeztem, amikor meghallottuk Draco kiabálását és Jamie nevetését.
- Valaki szedje le rólam ezt a szörnyet! – ordította ki valahol a kutya alól. A látványra mi is kacagni kezdtünk apával, majd hatalmas gyomorgörcsök közepette leszedtük róla a rosszcsont ebet.
- Wolfy, hagyd békén a vendéget – parancsoltam rá. – Ül a kutya, jó kutya – simítottam végig a feje búbján, miközben Draco feltápászkodott a hóból.
- Össze-vissza nyálazott – panaszkodott az arca törülgetése közben. – Ráadásul hideg is van – fonta keresztbe karjait maga előtt.
- Valaki nagyon kényes – csúfolódtam, de csak addig, míg arcon nem talált egy hógolyó. Először fel sem fogtam, majd lassú mozdulattal letöröltem a fehér réteget az arcomról, és kiköptem a maradék havat a számból.
- Ó, hogy ezt még mennyire megbánod – morogtam, és már gyúrtam is az első labdát, majd megcéloztam vele.
- Nem talált – nevetett, de a második már elérte a mellkasát.
- Ennél többre számítottam tőled, Harry… De ha harc, legyen harc!
Azt hiszem, innentől vette kezdetét az ádáz küzdelem. Még gyengén halottam apa hangját, hogy segíteni kéne berakodni a kocsiból, majd a következő kép, amint ő is csatlakozva Dracóhoz, közös erővel támadnak, míg James hozzám társult be. Úgy fél órás kemény küzdelem után fáradtan, és vizesen vittük be a házba a több szatyornyi újdonságot. A nagy berakodásba észre se vettük, mennyi mocskot viszünk be magunkkal, és anya pont ezt a pillanatot választotta ki a megérkezésre.
- Szia, anya – néztem megilletődve az éppen kitörni készülő vulkánra, és mielőtt mindent szétégetne, gyorsan megöleltem.
- Máris feltakarítok – ajánlkozott apa, és már vette is a pálcáját.
- Én meg felviszem Elisát – kapta ki anya kezéből James a kishúgát.
- Én meg leteszem ezeket a konyhába – vette el Draco a csomagokat.
- Hagyjátok csak, inkább menjetek el fürdeni – morogta, de láttam, hogy küzd a nevetés ellen. – Én meg készítek valami vacsorát. Pizza jó lesz? – kiált utánunk.
- Az fantasztikus volna – kiabálom le félig az emeletről.
- Mi az a pizza? – kérdezi a mellettem igyekvő mardekáros. James a fejét rázva válaszol.
- Az egy olasz tészta étel, majd meglátod mennyire finom.
- Milyen volt apa vásárlásnál, kibírható? – kérdeztem már a szobákhoz érve.
- Szerinted? Anyával fél óra alatt bejárjuk, de vele fél nap!
- Olyan borzalmas lenne az öreg? – kérdezte félmosolyra húzva száját Draco.
- És még nagyon enyhén fejezted ki magad. Egyszer mentem el vele suli kezdés előtt megvenni a könyveimet, és reggel 10-től este 6-ig tartott. Amikor mertem 10 percnél többet válogatni a baglyok között a fejemhez vágta, hogy lehetnék egy kicsit gyorsabb is. Azt bezzeg elfelejtette, hogy ő előtte órákat nézelődött az üstök és lombikok között.
- Ezt nehéz elhinni a szigorú és kemény bájitaltanárról – nevetett a fiú, de olyan őszintén, hogy a végén kénytelenek voltunk csatlakozni az öcsémmel.
- Tudom, sok dolgot tudnánk mesélni, amire ti még csak nem is gondolnátok.
- Jól van, szerintem ideje lenne zuhanyoznunk egyet – javasoltam. – Mindjárt kész a vacsora.
Először Draco, majd James végül én is letusoltam és immáron tisztán mentünk le megenni a várva várt pizzánkat. Anya már meg is terített, és két embernek meg is sült az adagja.
- Na jó, így soha nem lesz kész – a másik kettőt egy pálcaintésre megsütötte.
- Jó étvágyat! – tette le elénk a két tányért. – Harry, megtennéd, hogy megeteted Elisát, nekem el kéne valamit intéznem.
- Persze, menj csak – majd a kis edénykéjével a kezembe leültem elé, és már nyújtottam is felé az első kanalat. Természetesen ugyanúgy reagált, mint anno James, és első kézmozdulatával lekapta rólam a szemüveget. – Elisa, hát ezt igazán nem vártam tőled, kérem szépen. Mért pályázik mindenki a szemüvegemre?
Nagy nehezen sikerült kiimádkoznom a kezéből, majd feltéve azt megkaptam egy adag pürét is az arcomba. Ezt már a többiek sem bírták ki nevetés nélkül. Láttam, hogy Draco különösen élvezi, hogy így láthat. Erre a nagy hangoskodásra jött be apa is.
- Mi a jókedv tárgya? – kérdezte az ajtófélfának dőlve.
- Szerinted? – töröltem ki a szememből az alma és banándarabokat.
- El…Elisa… - fogta ő is a hasát. – Maradj így Harry, ezt le kell fényképeznem – és már szaladt is, hogy megörökítse ezt a tréfásnak éppen nem mondható jelenetet az utókornak. – Ó, Harry mondtam, hogy ne töröld le – méltatlankodott apa, mikor visszaért.
- Ez egyáltalán nem vicces – morogtam. – Most fürödhetek megint. – Elisának annyira tetszhetett, hogy mi nevetünk rajta, hogy örömében párszor belecsapott a pürés tálba, és a fele rám ömlött belepve a ruhámat és igazából mindenemet.
- Hú, kösz kicsim – nevetett apa. – Harry, ide nézz, itt repül a kis madár! – majd villant a vaku, és csattant a gép. – Ez az év fotója.
- Három másodpercet kapsz, hogy kinevesd magad, és utána fuss!
- Csak három másodperc?
- Most kell, vagy nem? – vettem le a szemüvegem, hogy a pólóm egy tiszta részével letöröljem, majd visszabiggyesztettem az orromra. – Letelt.
- Akkor, akár futhatnák is!
- Egyetértek! – Kifelé menet, még hallottam hogy Draco megjegyzi az öcsémnek, milyen vicces egy család ez, persze a legjobb értelemben. Ezt hallva, még nehezebb volt rá ellenségként tekinteni.
Apa megkergetése után újra megfürödtem, majd befejeztük a vacsorát. Ez idő alatt anya is megetette Elisát, majd letette aludni. Igazából nekünk is korán kellene ma aludnunk, ugyanis holnap szintén korán kelünk is, de sikerült apától kikönyörögnünk néhány parti kártyázást.
- Apa kérlek, pókerezzünk egy kicsit – néztem rá kérlelő szemekkel. – Ez nálunk már szokássá vált szinte. Vacsora után kártya, nem mondhatod le!
- Honey, szerinted még belefér?
- Rendben, de csak két, maximum három kör.
- Jó, csak előtte elmagyarázom Dracónak. – Alig negyedórás magyarázás után elkezdtük az első kört. Az volt a bemelegítő. A másodikat már jobban értette, a harmadik kört már meg is nyerte.
- Vége, ennyi, mindenki menjen lefeküdni, már lassan tíz óra!
- Légy szíves, csak még egyet.
- Nem James, majd lent többet játszunk.
- De én még nem is nyertem – görbült le a szája, pont úgy, mint amikor kisbaba volt, és nem tudta elvenni a szemüvegem.
- Ne sírj, ígérem, hogy Bull’s Greenben biztos sokat fogsz nyerni, de most tényleg aludnunk kell – indultam el, majd ő is követett. – Jó éjszakát nektek. – öleltem meg mindkettőt, majd elindultunk az emeletre. Még hallom anya hangját, ahogy azt mondja, mennyire jó gyerekek vagyunk.
Felérve az emeletre elköszönünk Dracótól, és épp bementem volna James szobájába, amikor utánam szolt.
- Harry, beszélhetek veled kicsit?
- Persze… - fordulok vissza, és követem őt a szobámba. – Miről van szó!
- Igazából, nem is tudom, mit mondhatnék. Még csak egy napja vagyok veletek, de máris sokkal otthonosabban érzem magam itt, mint ahol élek. Érted ezt?
- Azt hiszem, igen.
- A szüleimtől nem kapok ennyi törődést és…
- Draco, szerinted mért viselkedek veled úgy, ahogy? Mért tudok ekkora váltást tenni?
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát, de látszott rajta, hogy nem az érdektelenség miatt.
- Mert én az érem mindkét oldalát ismerem. Voltam olyan helyzetben is, bár akkor még nagyon kicsi voltam, amikor egy fikarcnyit sem érdekelt senkit, mi van a kis Harry Potter-rel. Lélegzem-e még, vagy meghaltam… aztán találkoztam anyával, és így bekerültem a világ legszeretőbb családjába, ahol most is élek, és örökké hálás leszek az égieknek értük. Tudom, milyen lehet neked!
- Engem nem kell sajnálni! – háborodott fel hírtelen.
- Nem is akarlak, csak gondoltam felajánlom a barátságomat, cseppet sem szánalomból, hanem őszintén – mosolyodtam el, mire ő is belecsapott a baráti jobb kézbe.
- Akkor, ha már itt tartunk, elárulhatnál egy kicsit több részletet is, mint hogy a háromfejű kutya a bölcsek kövét őrzi.
- Ravasz vagy Draco, de engem se ejtettek a fejemre! – álltam fel az ágyról.
- Nem-e? Pedig, azt hittem, akkor szerezted azt a sebhelyet a homlokodon – vágott vissza, mire kapott egy párnát a képébe. Mire felfogta és megtorolhatta volna, én már kisiettem az ajtóig.
- Jó éjszakát! – kiáltottam be, és hallottam, hogy a párna hangos puffanással csapódik az ajtónak. Nevetve konstatáltam, hogy az idei karácsony talán mégsem lesz olyan szörnyű.