Odabent már apa várt minket mosolyogva, és amikor meglátott, hátrált néhány lépést. Elég furán éreztem magam, hogy a sokak által oly rettegett bájitaltan tanár most összehúzza magát a fia láttán.
- Apa, azt hittem velünk együtt jössz haza, szólhattál volna, hogy ne keresselek – vált egy kicsit dorgálóvá hangom, majd megöleltem.

- A tanárok egy nappal előbb hazamehetnek általában, de téged meg mi lelt? Csak tegnap váltunk el, máris hiányoztam?

- Csak gondoltam illően üdvözöllek.

- Azt hiszem, ez a véleményed meg fog változni, ha megtudod a legújabb fejleményeket.

- Miféle fejleményeket? – Bár szeretem, de mindig megnevetetett, ha szorult helyzetben láttam. Ilyenkor olyan emberinek tűnt.

- Nekem most ki kell pakolnom. – Hagyta el anya a süllyedő hajót.

- Köszönöm, drágám, ilyen egy rendes feleség! – kiáltott utána, mikor már a konyha felé tartott.

- Nincs mit szívecském! – kacagott fel úgy, ahogyan már rég hallottam.

- Ha anyád nem lenne, ki kéne találni – csóválta a fejét, majd intett, hogy kövessem. Villámgyorsan lekaptam lábaimról a cipőket, majd fél papucsba bújtatott lábbal siettem apa után a dolgozószobába. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót és leültem vele szembe.

- Apa, figyelj… - kezdtem volna, de lepisszegett.

- Harry, most végig kell hallgatnod, mert amit mondok… hát, hogy is fogalmazzam, rosszul fog érinteni.

- Apa…

- Én próbáltam lebeszélni őket, mert tudtam, hogy nem igazán jöttök ki jól egymással…

- Apa…

- Ráadásul, lehet, hogy nem is tudtok majd Ronékkal együtt lenni, mert nem igazán szívlelik a srácot, sem az egész családot, amit nem tudok felróni nekik…

- Apa…

- Nem tudom még hogy, de kárpótolni foglak valamivel…

- Apa, felesleges húzni a dolgot – vágtam közbe, mert elegem lett a magyarázkodásaiból. – Tudom, hogy Malfoy itt tölti a karácsonyt, és semmi baj… de tényleg! – bizonygattam. – Ha a szülei úgy döntöttek, hogy a fiúk legyen a keresztapjával és a családjával karácsonykor, ám legyen… majd igyekszem rendesen viselkedni.

- Harry… Honnan tudod, hogy Draco a keresztfiam? – döbbent meg.

- Még az első vonatúton közölte nem éppen diszkrét módon – hajtottam le fejem. – Akkor nagyon dühös voltam rád, és azonnal kérdőre akartalak vonni, de most már… nem. Nincs jogom felelősségre vonni téged, hiszen te vagy a felnőtt, és mindenkinek lehetnek titkaik. És igazából rá se haragszom, mért is kéne, mikor nem tett ellenem semmit.

- Jaj, Harry! – lágyultak el arcvonásai. – Nincs igazad. Igenis, el kellett volna mondanom, mielőtt iskolába mész, csak nem tudtam, hogyan kezdhetnék hozzá.

- Malfoy könnyen megoldotta, de most már mindegy, kár ezen rágódni, ami most fontos, hogy…

- Szeretlek, fiam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer James Potter fiára sajátomként fogok gondolni, de megtörtént. És tudod, mit?

- Mit? – pillantottam rá érdeklődve.

- Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Igazából, már el sem tudnám máshogy képzelni az életem, jó veletek. Anyáddal, veled, Jamesszel, Elizával, a kotnyeles anyósomékkal, veletek.

- Nekünk is veled, hidd el, csak azt…

- Tényleg nem bánnád, ha itt lenne? – kérdezte ismét félve, mire megráztam a fejem. – Akkor jó, mert holnap már meg is érkezik és egész héten itt lesz!

- Tessék, már? Én azt hittem, csak azt a két napot tölti itt!

- Sajnálom, már beleegyeztél, nem vonhatod vissza – húzta ravaszkás mosolyra ajkait. – Most, pedig induljunk anyádnak segíteni! – indítványozta lelkesen, majd a kijárat felé ment.

- Már alig várom, hogy itt legyen, hurrá! – A kedvem most ismét lelombozódott, de végül erőt vettem magamon.

- Valamit mondtál? – fordult hátra, de csak legyintettem egyet, majd morogtam egy papírra nem vetendőt az orrom alatt. Kint már anya mindent elpakolt, és éppen a vacsoránkat készítette, amikor betoppantunk.

- Na, sikerült mindent megbeszélnetek? – kérdezte anya terítés közben..

- Igen, szerencsére Harry nagyon megértő fiú – mosolyodott el apa, és megveregettem a vállamat.

- Ennek örülök. Gondolom, mondtad neki, hogy már holnap jön – fordult immáron felénk egy porcelán tányérral a kezében.

- Nem beszélhetnénk másról! – csattantam fel. – Ha engem kérdeztek, jobban érdekelne az, hogy mi történt a testvéreimmel – huppantam le James mellé, majd játékosan megfricskáztam az orrát, mire ugrott egyet, és azonmód igyekezett visszaadni. Szüleink megrovó tekintetére azonban kénytelenek voltunk felfüggeszteni a játékot. – Majd vacsi után folytatjuk még – kacsintottam rá, miközben vettem egy adag salátát a tányéromra. Anya nem igazán tündökölt nagy szakács hírében – főleg az esküvő időszakában -, de ez az étel egyszerűen fenséges volt. Meg is dicsértem párszor az étkezés alatt, melyre el-elpirult.

Evés után ígéretemhez híven felmentem Jamesszel beszélgetni. A szobámba ültünk, és az iskolai ládámat pakoltam ki, míg ő leheveredett mellém a földre. Az oda-vissza tükör megcsillant a láda alján, mire rögtön arra fordította a tekintetét.

- Olyan jó, hogy most így tudunk beszélgetni – szólalt meg hirtelen. – Az a tükör nem adja vissza ezt az élményt.

- Az igaz, de jobb, mint a semmi, és a célnak épp megfelelő.

- Tudom, de nagyon hiányoztál – ölelt magához. – És most ezt Malfoy el akarja rontani.

- Ne beszélj így! Malfoy sem szívesen jön. Biztos a szülei fontos dolgokat intéznek el, és mi vagyunk itt az egyetlen közeli rokon – morogtam inkább csak magamnak.

- Rokon? – lepődött meg. – Ezt nem értem. Hogy lehetnénk mi Malfoy rokonai? – Nem igazán tartottam elég érettnek egy ilyen titok megtartására, így inkább tereltem a szót.

- Figyelj James, tudom, hogy most dühös vagy, de csak pár nap az egész, és addig is visszaköltözhetek a közös szobánkba, ugyanis átadom neki az enyémet. Nem hagyom, hogy tönkretegye a téli szünetünket, ígérem.

- Rendben, de Ronékkal mi lesz? Őket nem is láthatom egész héten?

- Majd látod őket induláskor, de most beszéljünk inkább arról, hogy ment a tanulás. Emlékszel, hogy vár rád egy kikérdezés? – húztam széles mosolyra ajkaimat a zavarodott öcsémet látva. – Látom, nem teljesen tiszta, hogy miről is beszélek. Például van egy pár házi dolgozatom, amiket meg kéne írnod svk-ból, átváltoztatástanból és bájitaltanból.

- Hé, nem ér mindent rámsózni, én csak hét éves vagyok még – háborodott fel.

- Nyugi, csak vicceltem, de azért segíthetnél majd egy keveset. Most pedig menjünk át a te szobádba, itt már nincs dolgom. – Mindketten átcaflattunk öcsémhez, majd miután elintéztük ügyes-bajos dolgainkat és anyáéktól is elköszöntünk, lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel meglehetősen korán keltem. Megszoktam már, hogy Hermione mellett hat félhét tájékán kell ébredni, a lány ilyenkor érzi magát elemében. Fogalmam sincs sokszor, hogy csinálja. Csöndben kisétáltam a szobából, le a konyhába, hogy meglepjem apáékat egy kis reggeli kávéval, de ők megelőztek.
- Ti már fenn? – rökönyödtem meg, amikor felém fordultak. – Azt hittem, én vagyok az egyedüli, aki most korán kel.

- Nos, nem tehettük meg, hogy sokáig aludjunk, ugyanis Draco bármelyik pillanatban megérkezhet – beszélt apa inkább csak a kávéjának.

- Reggelit?

- Nem köszönöm, elment az étvágyam. Hogy lehet, hogy már az első reggelinket is tönkreteszi? – keltem ki magamból, megjegyzem jogosan. Nekem erről mért nem szóltak?

- Nézd, sajnáljuk – próbált anya mentegetőzni. – Tudtuk, ha elmondjuk, nagyon dühös leszel.

- Ezért inkább a meglepetés erejére bíztátok. Azt hiszem, ez sikerült. És most, mik lesznek a további tervek? – Válaszolni azonban nem tudtak, mert megszólalt az ajtócsengő.

- Biztos ők lesznek már – pattant fel apa. – Kérlek, légy hozzá kedves. – Megütköző arcomat látva gyorsan korrigált. – Vagy legalábbis ne öld meg az első percekben – tette hozzá, majd kisietett az ajtón. Pár percig még apa után néztem, majd minden dühömet a szeretett anyám felé fordítottam.

- Mért nem lehetett erről előbb értesíteni?

- Mert tudta, hogy így reagálnál rá. Kérlek, kisfiam, tudom, hogy most nehéz, de legyél vele…

- Normális leszek vele, ha ő is visszafog a kibírhatatlan stílusából. Te is tudod, hogy nem utálok senkit ok nélkül, hiszen te nevelted belém, hogy mindenki megérdemel egy új esélyt, amit én… meg is adok neki – vettem egy mély levegőt. – De csak egyszer halljam piszkálódni, vagy a testvéreimet bántani, azonnal kiütöm az összes fogát, megegyeztünk? – kötöttem meg anyával a fogadást.

- Rendbe, de ne aggódj, biztos rendesen fog viselkedni. Holnap, pedig megyünk Bull’s Greenbe, mert ott töltjük az ünnepeket.

- Tessék? De mért? Ott még annyi szabad levegőm se lesz nélküle, mint itt!

- Jól fogjátok magatokat érezni. Hidd el, néha jót tesz egy kis bezártság.

- Mért esik nehezemre hinni ebben, én ezt…

- Sziasztok! – Észre se vettem közbe, hogy apa és újdonsült vendégünk már belépett a konyhába.

- Jó reggelt – köszönt a szőkeség is foghegyről, majd engem kezdett fürkészni azzal a fölényes tekintetével.

- Szia – vakkantottam vissza, majd jobbnak láttam, ha inkább a székem támláját fixírozom mellkasom előtt összefont kézzel. Bár lehet, hogy a kéztartás már túlzás volt, mert anya fáradtan sóhajtott egyet, hogy aztán pár szóval magára vonja Draco figyelmét.

- Draco, szerintem, vidd fel a csomagjaidat, aztán gyere le reggelizni. Biztos éhes vagy.

- Igen, azt megköszönném – kúszott arcára az a bájgúnár vigyora. Legszívesebben képen törölném.

- Harry – hallom egyszer csak apa hangját. – Megmutatnád Dracónak a szobáját?

- Persze – erőltettem magamra egy kis kedvességet. – Gyere utánam, Malfoy. – Apa arcát látva gyorsan javítottam. – Vagyis Draco. – Elől akartam lobogni, csomagok nélkül, hadd szenvedjen és gürcöljön csak egyedül a kis nyálgombóc, de egy szelíd kéz a vállamon megállított.

- Ugyan, fiam, segíts a vendégünknek – adott a kezembe apa egy tekintélyes méretűt. Elég volt csak a lépcsőig elcipelnem, már abba kezdtem leizzadni, míg ő vígan bandukolt utánam a kisebbel. Elfutott a pulykaméreg. Hogy lehet valaki ennyire öntelt? Hányszor kérjek bocsánatot tőle? Nem hiába éreztem, hogy ez az egész szünet vele kész katasztrófa lesz. Soha nem fogja felfogni a csöpp agyával, hogy nekem semmi jó nem származott volna belőle, ha elárulom, és amikor jóvá akartam tenni, akkor meg sértetten kiviharzott. Mégis, mit képzel ez magáról?

- Mi az, mért álltunk meg? – ütközött majdnem belém.

- Mert lépcsőn nehezebb vinni a te pehelykönnyű ládádat – vágtam hozzá. – Mégis, mi a fenét pakoltál te ebbe?

- Csak a legfontosabbakat – válaszolt flegmán.

- Az aranytükör készleted, és a több tubusnyi hajzseléd is a legfontosabbak közé tartozik? – élcelődtem kicsit, és nem mondanám, hogy nem élveztem az arcára kiülő hitetlenkedést.

- Semmi közöd hozzá, hogy mi van a ládámban – rivallt rám. – Hagyd, inkább felcipelem egyedül.

- Ahogy óhajtod – álltam odébb, hogy helyet adjak Mr. Dühöngőnek, de ahogy meglökött, a már első lépcsőfokra felhelyezett láda megcsúszott, végül szőkeségünk lábán kötött ki. Feje először a piros minden árnyalatában pompázott, majd jött a lila, a kék, a zöld legutoljára jelentek meg a könnyek. Nem szólt semmit, próbálta tűrni a fájdalmat, de látszott rajta, hogy mindent megadna egy kis segítségért.

- Draco, jól vagy? – kaptam le a lábáról egy egyszerű navigáló bűbájjal. – Előbb kellett volna gondolkodnunk, minden rendben?

- Most esett rám egy közel 10 kilós láda, szerinted hogy vagyok?

- Mondtam, hogy sok lesz az a tükörkészlet – nevettem el magam fancsali képén. – Tudsz járni rajta, vagy eltörött?

- Nem igazán bírok ráállni – panaszolta el fájdalmát.

- Értem, akkor maradj nyugton, és ne mozogj, ennyit kérek. – Visszaraktam a ládát a lépcsőre, majd Dracóhoz leguggolva elvégeztem a megfelelő pálcamozdulatot és kimondtam a varázsszót. A lába egy-kettőre rendbejött, na jó, még nem teljesen, de legalább tudta használni. - Na, hogy érzed magad, jobb már? – kérdeztem aggódva.

- Jobban, de hol tanultál te ilyesmit? – Eközben a lábfejét tekergette, hogy visszamenjen belé a vér.

- Ha két olyan szülőd is van, akik fontosnak tartják a tanulást, ragad rád ez-az – mosolyogtam elégedetten. – Na gyere, navigáljuk fel a ládákat, aztán húzzunk reggelizni. – Bepakoltunk a szobámba csomagjait, miközben ő azonnal szétnézett.

- Ez a te szobád, Potter?

- Igen, Draco, de ne rakodj ki nagyon, ugyanis holnap elutazunk az ünnepekre. Ugyan nem olyan tágas a lakás, mint itt, de otthonos, majd meglátod.

- Mért szólítasz a keresztnevemen? – kérdezte hirtelen, és én az első pillanatokban nem is tudtam rá mit reagálni. Tényleg, mért hívom így? Ő is Potterez, akkor én mért Dracózzam? Aztán eszembe jutott egy nagyon egyszerű ok.

- Mért tenném másképp, hiszen rokonok vagyunk, még ha vérkötelék nincs is köztünk. Te vagy az apám keresztfia, mellesleg, egész kibírható tudsz lenni, ha akarsz.