Reggel csodával határos módon, minden rendben zajlott. Mindenki időben felkelt, és a reggeli után, kapkodás nélkül felkészültek az indulásra.


Camille éppen az ágyakat frissítette, hogy a harc közben megsebesült személy tiszta ágyneműbe fekhessen, Peppy hozta hozzá a tiszta huzatokat. Egyedül a manón nem látszott az izgalom. Ekkor Camille fejében, mintha felgyújtottak volna egy lámpát.


- Siess Peppy, nincs sok időd. Hozd el.


A manó hitetlenkedve nézett rá, először nem is értette, mit parancsol úrnője.


- Itt vagy még? Most mondtam, hogy nincs sok időd. Menj már - türelmetlenül ütötte össze tenyerét, hogy mozgásra bírja a manót - A többieknek meg üzenem, hogy úgy dolgozzanak, mintha a háziak ott lennének. Mikor visszaköltözünk, nem akarok koszt látni.


A kis szolga határtalanul boldog mosollyal az arcán, egy halk pukkanással eltűnt.


A nő a fejét csóválta, miközben elvégezte az utolsó simításokat a szoba berendezésén.





Már mindenki lent állt, és a csomagok mellett várakozott.


- Beö-t hogyan vigyük át? A csomagokkal nem megoldható? - Fordult Harry, Camille felé.


- Dehogynem - Kezével egy aprót suhintva, mind a bárány, mind a csomagok eltűntek - A Napteremben várnak minket, remélem a biri nem piszkol oda.


- Kire várunk még?


- Peppyre és Tissyre, Draco.


- A manómra?


- Igen, aki Peppyé is.


- Mi? - a férfi nagy szemeket meresztett. Tudta, hogy a manók is választanak párt, de ez a Malfoy kúrián még nem fordult elő az évszázadok alatt.


- Peppy szerelmes, Draco.


- Nem mondja komolyan, Mrs. Malfoy, hogy mi most egy manó miatt várakozunk, aki elhozza a szerelmét? - kérdezett közbe gúnyosan Perselus Piton.


- Perselus, magától nem is vártam megértést - Viszonozta a hangnemet a nő - De azt gondolom, maga is tudja, hogy a manók monogám lények. Csak egyszer választanak párt. És a szerelem ugyanolyan egyetemes érzelem, mint a boldogság, vagy a bánat. Azért, mert ez a szerelem egy manóé, attól cseppet sem nevetségesebb, vagy bagatell, mint egy emberé.


Hermione, mintha mindezt ő mondta volna, szúrós szemekkel nézett a bájitalmesterre.


- De miért most jutott eszébe? - kérdezett vissza a volt bájitaltanár.


- Eddig nem merte elmondani, nekem meg nemrég esett le a tantusz.


- Mi az a tantusz? - szólt közbe értetlen arccal Ron.


- A tantusz egy...



A választ egy halk pukkanás szakította félbe, megérkeztek a manók. Apró lábaikat kapkodva siettek Camille elé, de a nő elejét vette a hálálkodásnak.


- Késtetek. Azonnal indulnunk kell. Mindenki fogja meg a másik kezét. Szemeket becsukni.


Magában felidézte a Napterem látványát. Mikor kinyitotta a szemeit, már ott álltak a helyiség közepén.


- Megérkeztünk - tudatta a többiekkel.


- Nahát! Ez sokkal kellemesebb, mint a hoppanálás - Mrs. Weasley hangját lehetett hallani halkan, miközben Marietta Almássy sietett eléjük.




- Kicsikém, hát végre itt vagytok. Már nagyon aggódtunk.


- Édesanyám! - kitárt karokkal futott anyja elé, és a nyakába vetette magát - Nagyon hiányoztatok - súgta annak fülébe. Kibontakozott az ölelésből, és bemutatta a többieket.


- Édesanyám, engedd meg, hogy bemutassalak az érkezőknek, akik mind Voldemort ellen harcolnak. Albus Dumbledore-t ismered, nem kell bemutatnom - nevette el magát - A mellette állók Arthur Weasley és a kedves neje Molly Weasley. Neki köszönhetjük, a finom ételeket és a meleg fogadtatást. A fiaik Ronald, Fred, George, és William, valamint a lányuk, Ginevra.


A fekete hajú férfi Sirius Black, mellette Harry Potter. Igen anya, róla van szó a jóslatokban. Mellette a hölgy Hermione Granger, nagyon okos, és rendíthetetlenül szomjazza a tudást. Biztosan sokat fogtok beszélgetni, nagyon érdekli a történelmünk.


Perselust ismered, Luciusékat szintén, viszont akivel még nem találkoztál, az Draco kisöccse, Achilles - mutatott a Narcissa karján ülő fiúcskára, aki kikerekedett szemekkel nézett körbe, nem is figyelve a beszélgetést - Nagyon szereti az állatokat, övé a bárány, aki a Beö névre hallgat. A két manó Peppy és Tissy, biztos akad nekik munka, nagyon akartak jönni. Azt hiszem egyelőre ennyi, hagyom őket is kibontakozni.


Anyja háta mögött egy fekete hajú, smaragd szemű, magas, napsütötte barna bőrű, rendkívül jóképű férfi lépett be.


- ANDREW! - Camille otthagyva a társaságot, a férfi nyakába vetette magát olyan erővel, hogy majdnem ledöntötte a lábáról. Az mély, férfias hangján csak nevetett a heves megnyilvánuláson. Átölelve a nő derekát, megforgatta a levegőben.


Draco érezte, ahogy a zöld szemű szörnyeteg a bensőjét rágja. Nézte, ahogy az idegen a feleségét ölelgeti Legszívesebben száz, meg száz átkot küldött rá. De egy szava sem lehetett, Camille tud a kis afférjáról.


A fiatal nő, belekarolt a férfiba, és a kis csapathoz vezette.


- Ő a bátyám, Andrew Almássy. Nemrég jött haza, üzleti úton volt majdnem fél évig. Harry, ő fog neked segíteni, felkészülni. Ő tanított engem is, jó kezekben leszel.


A szólított Andrew felé nyújtotta a kezét.



Míg mindenki bemutatkozott, Draco feltűnés nélkül felesége mellé sétált és átkarolta a derekát. Úgy érezte, az előbbi közjáték után szüksége van egy kis közelségre.


- Szerintem csomagoljunk ki, aztán a többit meglátjuk - súgta a nő nyakába.


- Igazad van Draco, ma még szerintem lazítsunk. Körbevezeted velem a többieket?


Válasza talán túl gyors volt, de nem tehetett a forróság ellen semmit. Hogy meneküljön, kibontakozott az ölelésből, és bátya mellé állt.


- Elkísérsz minket a körsétán?


- Inkább rád bíznám, drága húgom. Ismerlek, örömmel boldogulsz el a feladattal.





A fiatal nő a lakosztályaikon kívül néhány olyan helyiségbe is bevezette őket, amit fontosnak tartott, hogy ismerjék, többek között a családi tanácstermet is megmutatta.


- Ez itt az Indiai Terem. Nevét a stílusa miatt kapta. Itt szoktuk a nagyobb eseményeket megtárgyalni. Itt született a döntés a házasságomról, és az állásfoglalásunkról is. Az illat, ami érezhető, a Canabium Indium. Abban segít, hogy mindent a legnagyobb részleteiben gondolhassunk végig. Néha persze nagy nevetésekbe torkollik, de a szarkazmus régi családi barát.


Perselus tudta, hogy ez a növény a muglik között tiltott szernek minősülne, de valószínűleg úgy gondolta, hogy majd egy alkalmasabb pillanatban említi ezt meg, mivel semmit nem fűzött a kommentárhoz.

Mire véget ért a körséta, alaposan elfáradtak. Camille javasolta nekik, hogy pihenjenek le, ebédnél találkoznak az Alley-ban.


- Könnyen oda fog találni mindenki. Az épület úgy lett kialakítva, mint a Római Birodalom. Minden út a Napterembe vezet. Onnan pedig a tavat ábrázoló ajtón kell átmenni. Az abból nyíló folyosó pedig egyenesen a tóhoz vezet. Ott lesznek felállítva az asztalok.




Az ebéd könnyed hangulatban, az ismerkedés jegyében telt. A fűzfák alatt kellemes volt a fény, a levelek árnyékokat vetettek az étkezők arcára és testére, megvédve őket a tűző naptól.


Csak Lucius és Perselus volt hallgatag, a többiek felszabadultan csevegtek. Camille boldogan nézett körbe a társaságon. Az összes testvére ott ült, teljes volt a család, ami az utóbbi években ritka eseménynek számított.





x x x





Ebéd után Amelie, és még néhányan visszavonultak szobájuk hűvösébe. Perselus elnézést kérve követte őt. Mikor a nő már a lakosztálya ajtajához ért, megszólította.


- Amelie, beszélhetnénk?


- Tisztán emlékszem, hogy megkértem, tartsa magát távol tőlem, Perselus.


A férfi vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd megtette azt, amit régóta nem.


- Kérem, bocsásson meg, amiért megsértettem.


- Nem tudom, miféle nőnemű egyedekkel találkozott eddig, de ennyi idős korára tudnia kellene, hogy egy ízig-vérig igazi nő egyszeri és megismételhetetlen. Ha ezzel tisztában lenne, nem kellene most kínos helyzetbe hoznia magát. Azt hiszi, nem látom, hogy megerőlteti magát? Ismét téved, mert észrevettem. És értékelem, ezért állok szóba Önnel. De a megbocsátásom ennél többe kerül - Ezzel hátat fordított, és ott hagyta az elképedt férfit, aki, miután az ajtó halkan becsukódott a nő mögött, lobogó talárral viharzott el a szállása felé.




A körséta alkalmával nem nézett körbe, be sem ment. Most, hogy visszavonulva csak itt lehetett teljesen egyedül, alaposan megnézte magának a szállását. Az ajtón belépve egy kellemesen berendezett társalgóba ért. A szoba belmagasságának köszönhetően nem érezte magát bezárva. Az uralkodó színek a zöld és a barna kellemesen sötét árnyalatai voltak, de a pasztellszínű kiegészítők, és huzatok miatt kifejezetten barátságos volt a helyiség, amiben egy széles asztal, alatta hatalmas, kör alakú világos szőnyeg, két kényelmesnek tűnő fotel, és egy bárszekrény volt. A nagy meleg ellenére a kandalló melletti faládába, precízen elrendezve fahasábokat tett valaki, nyílván egy manó.


A nyitott ajtón tovább ment a másik szobába, ami a háló volt. Hatalmas, sötétzöld ágyneművel ellátott, tölgyből készült baldachinos ágy állt az ajtóval szemben. Mellette egy párfiókos szekrény várta, hogy a vendég rendelkezésére álljon. Az ágytól balra, a fal mellett két szekrény a ruháknak, azok mellett pedig egy egész alakos tükör a sorokba állítva, ami most megszólalt.


- Úgy nézel ki, mint egy gyászhuszár. Ne nézz így rám. A nevem Veracis. Nekem kell megmondanom, ha valami nem stimmel a kinézeteddel. csinálhatnál valamit a hajaddal. Törik a vége.


- Nincs szükségem rád - vetette oda Perselus, és ment is tovább az utolsó helyiségbe.


- A fürdőszoba! - kiabálta utána a sértődött tükör - Van ott balzsam is! Szörnyen fest a hajad.