|
Testvérek
2007.08.01. 21:56
Szerző megjegyzése:
Nem a világ legjobb műve, elismerem, de tegnapelőtt este nem tudtam elaludni és ez lett a vége. :P
Sosem tudok értelmes címet kiötleni...
Mély, semmihez sem fogható sötét borult a Grimmauld térre. A 12-es szám alatt lakó tizenkét éves Sirius Black maga elé meredve ült az ágyán. Paplanját a nyakáig felhúzta, kócos haja vékony vállára hullt.
Szobája csendjét csupán az eső kopogása törte meg, mely már másfél napja megállíthatatlanul szakadt.
A kisfiú szeme villogott az éjszakában. Szülei már megint szobafogságra ítélték. Hiába bizonygatta, hogy nem ő lökte le azt a vázát a szekrényről, amit még varázslattal sem lehetett összeragasztani, hanem az az utálatos rokona, Bellatrix - akinek persze eszében sem volt kimenteni őt a csávából - szavai süket fülekre leltek. Sőt, a lány mintha még azt is élvezte volna, mikor Mr. Black ordibálni kezdett vele.
Sirius gúnyosan elhúzta a száját. Vajon mivel érdemelt ki ilyen rokonságot? Ez a kérdés zakatolt az agyában már órák óta, de a választ csak nem találta meg. Talán nem is volt.
Halk ajtó nyikorgás hallatszott, és a helyiségbe egy pöttöm alak lépett.
- Sirius. Alszol, bátyus? – hallatszott a suttogás.
- Nem, gyere csak, Reg – szólt a büntetésre ítélt fiú.
Kisöccse odaszaladt az ágyhoz és felmászott rá.
- Ijesztő ez a vihar, ugye? – kérdezte Regulus. És valóban: egyik-másik égdörgésnél még maga Sirius is megborzongott.
A szobatulajdonos mindenesetre nem válaszolt. Felhajtotta takarója szélét, hogy nála két évvel fiatalabb testvére becsúszhasson mellé. Gyakran volt példa ilyesmire. Ha Regulus félt vagy csak szimplán unatkozott, szüleik határozott tiltása ellenére átszökött Siriushoz és akár az egész éjjelt végig tudták beszélni.
- Mesélj még a Roxfortról! – kérlelte a jövevény.
- Már megint, Reg?
Egy különösen nagy villám szelte át a koromfekete eget, melyet dobhártyaszaggató dörgés követett. Regulus jól érezhetően megremegett.
- Igen. Kérlek – felelt azért.
És bátyja nekifogott. Ismét elmesélte, milyen érzés a Roxfort Expresszen utazni, milyen először megpillantani magát a büszke kastélyt – és mennyire nagyszerű, ha az embernek igazi, testi-lelki barátai vannak.
Mikor iskolai szobatársaira gondolt, Sirius szíve elszorult: napról napra jobban hiányzott neki az állandóan torzonborz hajú James Potter, a vérfarkas, mégis életvidám Remus Lupin és persze Peter Pettigrew, aki egy kicsit mindig kilógott közülük.
- Szerinted melyik házba fog beosztani a Teszlek Süveg? – zökkentette ki gondolataiból az öccse.
- Nem tudom, Regulus – válaszolta őszintén.
- Szeretnék én is a Griffendélbe kerülni, mint te, de azt hiszem, anyáék nem örülnének neki.
Sirius nem mondta, de az utóbbi megállapítással tökéletesen egyetértett: amikor a Black házaspár őróla tudta meg, hogy nem a Mardekárba osztották be, kitagadással fenyegették. Éppen ezért azt se verte előttük nagydobra, hogy barátokat szerzett a Griffendélben. Ki tudja, mit találtak volna ki akkor.
A következő mennydörgésre a testvérpár összerezzent, Regulus pedig bátyjához bújt.
- Nem szeretem ezt az időt.
- Tudom, Regulus – A fekete hajú, pajkosan csillogó szemű fiú elvigyorodott. – Már tegnap sem szeretted.
Testvére viszonozta a mosolyt.
- Aludhatok veled? – érdeklődött Regulus.
- Felőlem – vonta meg a vállát a másik.
Elhelyezkedtek és néhány perc múlva már az igazak álmát aludták – nem is sejtve, hogy Regulust alig egy héttel beszélgetésük után a Teszlek Süveg a Mardekárba osztja be, és nem sok idővel később jó testvéri viszonyuk is alaposan megromlik.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
