Korhatár és figyelmeztetések: 18 éven aluliaknak nem ajánlott, PWP
Szereplők: Perselus / Rowena
Megjegyzés 1: hetedik fejezet
Megjegyzés 2: kapcsolódik regényemhez, az Emerald Destinyhez; hangulatébresztőnek sokat hallgattam a negyedik film filmzenéjét, különösen a 14-es számot (Myrtle’s Move) ;)
Perselus derülten hümmögve ballagott felfelé a lépcsőn, kezében szorongatva báli talárját, melyet szabójuk külön a Rabenstein-estélyre készített. Kellemes, könnyed kelmékből készült darab volt, melynek még a tapintása is izgalmat keltett benne: ő azonban nem emiatt volt jókedvű.
Annak ellenére, milyen kényszert jelentett a bál számukra, és akármilyen durva pletykák terjengnek is majd mindenkiről, egy apró diadalt máris magának tudhatott. Mosolyra késztette a tény, hogy míg Sirius szánalmasan ostoba, színpompás talárban kénytelen megjelenni, addig ő méltósággal, elegáns ruhában tűrheti a csapodárságáról szóló történeteket.
Noha immáron hivatalosan is békét kötött Siriusszal, minden napra jutott valami gyerekes kis szópárbaj, ami nemcsak az ő idegeiket tornáztatta meg, de a körülöttük állókat is jól megnevettette.
Egy ujjnyival tehát szinte a föld felett lebegett, amiért az aznapi ruhapróbájuk ilyen jól sikerült.
Megérintette hálószobájának ajtaján a kilincset, és már azt tervezgette magában, miként adja majd elő a rémes, tarka talár esetét. Ám ahogy belépett, szinte minden ép gondolat kiröppent az elméjéből.
- Te céda… - vigyorodott el.
Rowena a fésülködő asztalnál ült, és éppen azt próbálgatta, milyen smink állna majd jól neki. Csábosan pillantott fel az érkezőre, elemelve ajkaitól a rúzsfestő ecsetet.
Sejtelmes, fekete fehérneműbe bújva ült az alacsony puffon, lábai egymáson keresztbe - melyeken megvillantak a gyöngyökkel kirakott, csipkés, fekete harisnyakötők. Derekát már-már természetellenesen sovány méretűvé zsugorította egy álomszép fűző, melynek fekete szalagjai most masnikba kötve fityegtek, várva… csalogatva…
Perselus elgondolkozott azon, vajon miért váltják ki a masnik már a puszta létezésükkel azt a késztetést az emberből, hogy kioldja őket.
Szemei elkalandoztak a fekete, indázó virágmintázaton, mellyel a sötétvörös fűző bírt, noha látványuk igencsak szédítő volt. Ahogy körbeölelték a nő domborodó melleit, ahogy végigszaladtak derekán, keresztül a hátára és vissza… szinte összefonódva a vékony, fekete csipkeszegéllyel…
Rowena csak egészen picit nyitotta ki vérvörös ajkait, érzéki pillantással végigmérve a férfit, aki, úgy tűnt, a virágok és indák kuszaságában maga is gyökeret eresztett.
- Remélem, tudod, hogy erre nincs szükséged… - szólalt meg végül Perselus.
A nő értetlenül pislogott.
- A fűzőre - tette hozzá a bájitalok mestere, ahogy beakasztotta talárját a szekrénybe.
Kedvese értékelte a figyelmességet, de picit mintha úgy érezte volna, nem tetszik neki ebben az öltözékben.
- Mindazonáltal… - folytatta Perselus bársonyos hangon, mellyel korábban az őrületbe tudta kergetni diákjait -, elképesztően jól nézel ki benne…
Lassan lépdelt a nő felé, olykor egyértelmű pillantásokat vetve a bevetett, puha franciaágyra. Rowena továbbra sem szólt, csak követte tekintetével Perselus érdeklődésének irányát. Úgy vélte azonban, tisztességtelen lenne azonnal ágyba ugrania, csak mert kedvesének éppen ehhez van kedve. Kiejtette az ujjai közül az ecsetet, hanyagul, tudomást sem véve arról, hogy az megpattan a púderpárna műanyag fogantyúján, és tovább bukfencezik valahová a hajtűk és legyezők közé. Arcára csalódottság és makacsság ült ki, jelezve, hogy nem szándékozik engedelmeskedni a pajzán kérésnek.
Perselus megtorpant, sandán feléje pillantott, majd kinyújtotta a kezét - és lassan letérdelt. A nő meglepetten pislogott, nem is támasztva tovább a fejét: akadozva nyúlt feléje, ahogy felemelkedett a puffról. Kíváncsian odalépegetett kedvese elé, megfogva végül a kezét, és várta, hogy az mit tesz.
De a professzor látszólag csatlakozott a néma játékhoz. Mohó szemeivel bebarangolta a hiányos öltözet minden egyes centiméterét, fennakadó szemekkel lélegezte be a nő bódító parfümjének illatát, majd szájához emelte a szorongatott, kis kezet, és megcsókolta.
Az ujjak kicsusszantak a markából, és simogatni kezdték arcát. Rowena hüvelykujjával megérintette alsó ajkát, Perselus pedig finoman ráharapott az ujjra, miközben végig egymást bűvölték szemeikkel.
A nő nyelt egyet, mert a gerincén egy hideg, csiklandós érzés szaladt fel, egészen a tarkójáig. A bájitalok mestere sunyin elvigyorodott, majd odakúszott hozzá, és csókolgatni kezdte a hasát.
Rowena azt hitte, menten hanyatt esik. Ahogy a férfi forró lehelete lecsapódott bőrén, megremegett, és kezdett kételkedni abban, hogy lábai megtartják majd… Megkapaszkodott hát kedvese hosszú, fekete hajában.
Perselus kezei két oldalt kúsztak felfelé a combján, kívül-belül cirógatva a finom, illatos bőrt, játszadozva a fodros harisnyakötőkkel, és Rowena úgy érezte, mintha egy ezernyi apró gyönggyel teli kárban ülne. A professzor ujjai aztán betévedtek fehérneműje alá, játszva annak gumis szélével, tudatosan ingerelve azokat az apró pontokat, amiktől kedvese a nyakába tudott volna ugrani izgalmában.
Felpillantott hát a kipirult nőre, és lassan húzni kezdte lefelé a bugyiját. Az némán dadogott meglepetésében, és képtelen volt tiltakozni. Perselus hanyagul félrehajította a fehérneműt, a nő pedig követte a szemeivel, teljes értetlenséggel, várva, mit tervez párja következő lépésként.
A bájitalok mestere azonban intett egyet a fejével - a szépítkező asztal felé. Míg ő, még mindig térdelve, előre araszolt, a nő folyamatosan hátrált, míg végül elfogyott a hely. Perselus kihívóan felvonta a szemöldökét, és felültette kedvesét az alacsony asztalka szélére. Az összezárt combokkal, szemérmesen engedelmeskedett, ám mikor megérezte a férfi kezeit a térdén, rájött, tulajdonképpen mi is következik.
- Te nem vagy normális…! - suttogta a plafonra mosolyogva, amikor Perselus odatérdelt széttárt lábai közé, és ajkaival olyan csintalan játékba kezdett, hogy meg kellett kapaszkodniuk.
Rowena mindenben fogódzót keresett, ami csak a keze ügyébe akadt. Heves tapogatózásával levert és felborított szinte mindent, halkan szidva - ezzel mégis dicsérve - szerelmese munkáját.
- Úristen…! - nyüszítette.
A nagy sóhajtozások közepette igyekezett nem lecsúszni az asztalka széléről, ugyanis már úgy reszketett a gyönyörtől, hogy attól tartott, egyszer csak teste megadja magát, és ráesik Perselusra.
A férfi azonban, mintha csak előre sejtette volna, min aggódik, még időben félbehagyta áldásos tevékenységét, és kérdőn felpillantott. Kedvese zilálva nyögte a szavakat.
- Azt-a…. azt akarom! Téged! Szeretk-… - nyelt egyet -… Szeretkezzünk!
A bájitalok mestere elmosolyodott saját tökéletességén, és végre felkelt a földről. Ölbe kapta a nőt, aki átkulcsolta lábaival a derekát. Ledobta őt az ágyra, majd lerúgva cipőit, föléje hajolt.
- Vetkőzz! - lihegte Rowena. - Vetkőzz!
És már szaggatta is szét a finom, sötétbarna inget, melynek gombjai szanaszét repültek a szobában. Perselus kibújt az ingből, és levetette az atlétáját is, majd, előbb huncutul felpillantva, nadrágjával kezdett bíbelődni. Kedvese türelmetlenül felnyögött, és belemarkolt párnáikba.
- Egyetlenem… - szólalt meg a férfi újra, selymes hangon. - Én ugyan kibújtam a ruháimból, de te…
Ujjaival megcirógatta a nő dekoltázsát, majd mindkettejük figyelmét a fűzőre irányította.
- Ezt nem gondolhatod komolyan… - nyüszítette Rowena, végignézve a sok-sok bújtatón, melyekben a szalagok tekeregtek. - Nem baj! Nekem így is jó! Csak szeretkezzünk végre!
Perselus azonban újfent elmosolyodott, ciccegve megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ért egyet az ötlettel. Kioldotta az első masnit, majd beleakasztotta a mutatóujját a szalagba, és húzni kezdte.
- Te elvetemült… - sóhajtotta Rowena esdekelve, ahogy a fűző lassan, de érezhetően lazulni kezdett mellkasán. - Nem… én nem… nem fogok könyörögni… - motyogta forróságban égve. - Akkor pedig tudod, milyen leszek…
- Tudom, milyen leszel… - csókolgatta nyakát Perselus. - Káromkodsz, mint egy kocsis… Imádom hallgatni…
- Őrült… Soha többet nem fekszem le veled, ha most azonnal be nem…
Ám kedvese elégedetten megingatta a fejét, mutatva az ügyesen kibontott fűzőt.
- Nagyon helyes! És most…! Ó, igen!
Örömteli kiáltásai elnyomtak minden neszt a házban, beleértve az ágy nyikorgását is. Elégedetten hallgatta kedvese ütemes lihegését, a szeretkezésük apró zajait, és merészen sikongatott, csak hogy mindenki tudja: ebben a pillanatban ő a legboldogabb nő az egész világon.
AJÁNLOM AZ OLDALT
