Mikor megérkezett a szívének oly' kedves otthonának ajtajához, vett egy mély levegőt, és lassan kifújta. Annyira ijedt volt út közben, hogy a titokzatos idegen elkaphatja, hogy szinte egész úton dermedten ült.

Most, hogy biztonságban van, próbálta lerázni magáról a fojtogató érzést. Utált félni. Peppy kicsit lemaradva mögötte, a látványtól lenyűgözötten tekintett szét az előparkon.

- Menjünk be! Segíts a csomagoknál Tomnak - Az utasítás kizökkentette a manót a kábulatból, futott teljesíteni úrnője parancsát.

Mikor Tom és Peppy elhaladtak Camille mellett, a nő kedves hangon köszönte meg. Látta rajtuk, hogy furcsállják hirtelen ittlétét. Igyekezett azt mutatni, hogy nincs semmi problémája.


Végighaladt a folyosókon, a falakat meg-megérintve ment a régi szobájába. Keserűen gondolt vissza, hogy két hónapja még semmire nem volt gondja. Tanult, képezte magát, játszott a húgaival, vacsoránál hallgatta a bátyjai történeteit, édesanyját és kedvenc nővérét figyelte, hogy ő is olyan előkelő és finom hölgy lehessen, mint ők.

Hát igen. A látszat és a valóság. Mint ahogy most is. Sosem tartozott a kimondott úrinők közé. Férfias szenvedélyével nem is volt lehetséges, de nem tudott lemondani róla. Férfi módra lovagolt, karddal vívott és bátyjainak köszönhetően, kiválóan bánt jó pár fegyverrel. Mindemellett társaságban tökéletes úrinőként viselkedett.

A mugli harci eszközök is lenyűgözték. A családban mindig volt olyan különc, mint ő, így igen gazdag fegyvergyűjteménnyel rendelkezett a Palota. Bár nem használták őket, Daniel, Camille kedvenc szolgálója, lelkiismeretesen karban tartotta azokat, így bármikor használhatóak lennének.

A szobájába érve mosolyogva nézett körül. Minden olyan volt, mint mikor elment. Eszével tudta, hogy ennek így kell lennie, hiszen két hete nem lakott csak itt, de zaklatott lelkének jóleső látvány volt. Felfrissítette magát, és átöltözött, mivel Angliában koránt sincs olyan meleg, mint szeretett hazájában, ebben az évszakban. Könnyű nyári ruhában libbent le az indiai társalgóba. Mikor belépett, minden arc felé fordult.

- Baj van - Nem volt helye kertelésnek.

Anyja aggódón nézett rá. Sejtette ő már akkor is, mikor Tom szólt neki, hogy Camille érkezett.

- Ülj le közénk, és kezd az elején.

A fiatal nő engedelmeskedett, majd részletesen elmondta, mit tapasztalt a kúriában, és mit hallgatott ki. Miközben beszélt, mindenki figyelmesen hallgatta. Amikor a titokzatos idegen kihallgatásánál tartott, látta, hogy megfeszülnek az arcok, de senki nem szólt közbe.

Elhallgatott, várta, hogy a többiek megemésszék a hallottakat.

- Anya, azt áruld el nekem, kérlek, hogy mi volt az, amivel Lucius meg tudott győzni, hogy az ő fiát válaszd - a kérdést Amelie tette fel, de mindenki kíváncsi volt a válaszra.

- Annak még nincs itt az ideje. Inkább az a fontos, hogy te mit tudtál meg.

- Nos - kezdett bele a kérdezett -, a Malfoyok sajnos túl rég óta a sötét mágia követői. A gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik, eddig csak páran lázadoztak szüleik ellen, de azokat valamilyen bűbáj segítségével tartották kordában.
Mivel nem vagyok tisztában a pálcával való varázslás mikéntjével, erről többet nem tudok mondani.
A nyakéknek köszönhetően Camille meglátta a végső bizonyítékot - Ugyanazt látta, amit én, a koromnál és hajadonságomnál fogva az ékszer nélkül is láthatok. Nem volt bíztató.
A férje és az anyósa nem, de a család feje, valamint a legtöbb rokonuk és barátjuk sötét lelkű. Velük békés úton nem rendezhető semmi, ami igencsak megnehezíti a dolgunkat, ha konfliktusba keveredünk.

- De némán sem fogok tűrni - heveskedett a húga.

- Nem is kell. Te egy Almássy vagy. Egy nagy múltú, aranyvérű család sarja, nem mellesleg, ha Lucius tudná rólad mindazt, amit én, akkor komolyan tartana tőled - Bátyja ugyan mosolygott, miközben ezt mondta, de mindenki tudta, hogy komolyan beszélt.

Camille hálásan nézett Andrew-ra. Emlékezett még, mikor titokban harcolni tanította. Kemény tanár volt, de ő élvezte minden percét.

- Mit tegyek, mit tanácsoltok? Menjek vissza, mintha mi sem történt volna?

-Igen. Persze, nem védtelenül. Mivel a helyzet komoly, újra levédjük az otthonunkat. Ehhez kell minimum egy hét, mivel nem a nyaralónkról van szó - Apja hangja nyugodt volt, mégis határozott. Camille nem ellenkezett, tudta, hogy Almássy Györgyöt nem olyan fából faragták, aki hagyja veszni családja bármelyik tagját.



Mire véget ért a hétvége, már készen állt a terv. Ha bármi baj történne, vagy Camille csak úgy érezné, hogy mennie kell a kúriából, kapott egy nevet és egy címet, ahol segítséget kap.



x x x



Mielőtt hazament volna, elő akarta készíteni a terepet az esetleges gyors távozására.

A hintót a megfelelő irányba fordíttatta, majd néhány mérföldre a célállomástól leereszkedett.

Kifogta az egyik lovat, feketére változtatta, majd elvágtatott vele. Teljesen belesimult a ló hátába, nem akarta, hogy észrevegyék.


A szürkület jótékony homályba fedte kilétét. Sötét sziluettje száguldott a földeken keresztül. Gondolatai a közelgő beszélgetés körül jártak. Eddig nem volt jó tapasztalata az angolokkal.

A kapu előtt megállt, de nem mozdult a nyeregből. Körülnézett, nem követte-e valaki. Közben megállapította, hogy a kastély, amibe be szándékozott jutni, ugyan kisebb volt, mint az otthona, de ugyanúgy kivívja az ember csodálatát.

Száz tornya tört az ég felé, mely már teljesen besötétedett, csak a hold világított. A kapu, amely előtt várakozott, hasonlított a Malfoyokéhoz, csak ezen nem voltak nyilak, és az M helyett egy hatalmas címer volt rajta.

Nem volt ideje jobban megnézni, tudta, minden perc számít. Szemeit behunyva koncentrált jövetele céljára és a személyre, akivel mindenképp találkoznia kellett. Egy felé száguldó medve alakját látta. Fényes volt és áttetsző. A nő tudta, mire használják a varázslók. Az érkező patrónus állat körbeszaglászta őt, majd várakozás teljesen állt meg előtte.

- Beszélnem kell Önnel, talán egymás segítségére lehetünk.

A patrónus szétfoszlott, a kapu kinyílt és Camille vágtára ösztönözve lovát átvágott a parkon. Az állat, a fáradság legkisebb jele nélkül kaptatott fel a dombon. A tó mellett elkanyarodva, egyenesen a bejárat felé kormányozta az állatot. Mikor odaért lassított, majd megállt.

Kihúzta magát és méltóságteljesen nézett az előtte álló ismeretlenekre. A két alak meghajolt. A nő miután azok kiegyenesedtek, egyedes derékkel lehuppant a földre, majd ő is meghajolt.

- Menjünk az irodámba, ott mindent megbeszélhetünk.


A kellemes, megnyugtató hang egy öreg férfié volt, legalább is Camille erre következtetett. A másik alak mozgásából ítélve jóval fiatalabb, talán a nővel egykorú lehet. Nem látott belőlük semmit, a kastély takarta a hold fényét.

Csendben mentek a lépcsőkön, majd egy ronda szobor előtt megálltak. Az idős varázsló - a fáklyák fénye láthatóvá tette - a fiatal férfiúnak magyarázott valamit egy olvadós rágó nevezetű valamiről, miközben a szobor életre kelt, és arrébb állt. Ők, az így felszabadult lépcsőn jutottak be az irodába.

Mikor becsukódott az ajtó mögöttük, a fiatal férfi Camille felé fordult.

- Üdvözlöm Önt, kisasszony. Harry Potter vagyok, a mellettem álló úr Albus...

- Dumbledore - fejezte be helyette a nő - Tudom. Nem akarom megsérteni Önt, uram, de ha volna oly' szíves és, magunkra hagyna minket a professzorral, lekötelezne. Amit meg kívánok vitatni az úrral, az egyenlőre csak két személyes téma. És asszony vagyok - nyújtotta a Harryként bemutatkozott fiatalember felé bal kezét, hogy felhívja figyelmét a gyűrűjére.

A férfi elköszönt, majd kiment az irodából. Camille igyekezett magabiztosnak látszani. Tudta, hogy ezen a beszélgetésen nagyon sok múlik.

- Bocsásson meg kérem, még be sem mutatkoztam. A nevem Camille Almássy Malfoy, származásomat tekintve, magyar.

- Foglaljon helyet, kérem - mutatott az idős mágus az egyik karosszékre.

- Köszönöm, elfogadom.

Mikor mindketten leültek, a férfi Camille arcára függesztette tekintetét, jelezve, hogy figyel.

- Házasság révén kerültem a Malfoy családba, de ezt bizonyára tudja, mivel a lépcsőn felfelé jövet, megengedtem, hogy belepillantson az emlékeimbe.

Albus arcán elismerés suhant át.

- Valaki az életemre tör. Lucius Malfoy-t használja fel, hogy sikerrel járjon. Azt nem hallottam, hogy meg akar ölni, de meg fog, mert amit akar, azt nem adhatom meg neki.

- Voldemort - mondta halkan a férfi, mintegy magának.

A lány arcán egy pillanat alatt futott át a felismerés, és a döbbenet.

- A jóslat. Voldemort és Harry Potter - Elgondolkodó arcára egy nehezen értelmezhető mosoly ült ki - Mondja meg nekem professzor, most mit tegyek? A jóslat valóra fog válni. Nem hittem volna, hogy belekeveredek valaha is, de....

- Mire gondol, asszonyom? Bevallom, nehezen követem.

A lány arca újra komoly lett.

- Tudja, hogy ezt nem mondhatom el egyenlőre. Mennyit tud a családomról a professzor?

- Eleget, hogy tudjam, Eyla Temploma nem csak egy mese.

- Akkor azt is tudja, hogy nem avatkozhatunk bele az eseményekbe.

- Akkor minek köszönhetem a látogatását?

- Segítséget kérek Öntől, hogyha eljön az ideje, számíthassak Önre.

- Honnan tudja, hogy én vagyok az, aki segíthet magán Camille?

- Ön a Főnix Rendjének vezetője, és Harry mentora. Nekem is megvannak a megbízható forrásaim, ahogy Önnek is. Azt kérem Öntől, hogy ha eljön az ideje, nyújtsa felém a kezét és sem én, sem a családom nem lesz hálátlan. Az elkövetkező hét nap kritikus időszak nekem, és így közvetve Önnek is. Ha elbukom, a tervének búcsút inthet.

Albus nem tudta uralni arcizmait, a csodálkozástól kikerekedett a szeme.

- Mit tud a terveimről, ha szabad ilyen nyíltan rákérdeznem?

- Mindent, ami engem, vagy a családomat érint. Ön nem ismer engem Professzor, így nem tudhatja. Én mindig megvédem az enyéimet, és csak annyira büntetek, amennyire feltétlenül szükséges. Ezt azért mondom el, mert ez az információ egyszer még kincset érhet Önnek a tervei alakításában.