Draco úgy érezte, szétrobban a feje. Lassan visszakúsztak az emlékek. Esküvő, lakoma, menekülés a valóság elől, naná, hogy alkoholba. Túl van rajta, visszavonhatatlanul. Most már nem tehet semmit, az eskü nem engedi. Tudatlan balkáni nőszemély. Most majd megtudod, mekkora hibát követtél el.

- Asszony! - kiabált bele felesége fülébe. - Hé! Ébresztő!

Camille azt hitte, szétreped a dobhártyája.

- Halkabban, ha kérhetem. Ha nem tűnt volna fel, egész közel fekszem hozzád. És ne hívj asszonynak, még lány vagyok.

Draco mindezt figyelmen kívül hagyva parancsolgatott.

- Szólj egy manónak, hozzon valamit másnaposságra.

- Hozass te! Neked kell. Minek iszik, aki nem bírja?

- Azt ne mondd, hogy neked semmi bajod.

- Nem mondom, de attól még így van.

- Ne hazudj, láttalak. Férfiakat megszégyenítő mennyiséget vedeltél. Milyen nő az ilyen? Leégettél az egész násznép előtt, mindenki arról beszélt, hogy egy alkoholistát vettem el.

- Nem hiszem. Aki ismer engem, az tudja, hogy bármennyi bort iszok, nem árt meg.

- Erről beszélek! Tisztességes nő két pohár után becsiccsent.

- Tisztességes férfi nem alszik el a nászéjszakáján.

Ez övön aluli volt, Camille is érezte.

- Ez nem az én hibám - fordult közben a nő felé -, ha legalább egy kicsit szebb lennél…

Camille lábát lendítve nyomatékosította férjében, hogy nem okos dolog a külsejét kritizálni korán reggel. Draco ezt, fájós fenekét dörzsölgetve, a földön ülve tudomásul vette.

- Menj és fürödj meg. Bűzlesz - morgott férjére, majd visszacsukta szemeit.

- Mi ez a hacuka rajtam? - Draco hangja nagyon vészjósló volt, de Camille csak fáradtan reagált.

- Híven tükrözi a fejedben lévő ész mennyiségét. De most már ne kérdezz annyit, mint egy gyerek - A gyerek szót direkt megnyomta, miközben párnájába vigyorgott. Elégtétel.





Vízcsobogás. Ez is idegesítette, kénytelen volt feladni abbéli reményét, hogy vissza tud aludni. Felkelt, felöltözött és elindult felfedezni a kúria eddig ismeretlen részeit.

Az épület hatalmas volt. Klasszicista díszeibe komorság vegyült, ez most tűnt fel neki igazán, a nappali fényben. Már több, mint húsz perce sétált egy kihalt folyosón, mikor felfedezett egy puritán faajtót. Annyira nem illett bele a környezetbe, hogy egyből felkeltette a figyelmét. Óvatosan benyitott és belépett.

Elismerően füttyentett a könyvrengeteg láttára, amik rendben sorakoztak a faltól falig érő, plafonig nyúló polcokon. Izgatottan futtatta végig ujjait néhányon. Ahogy bejárta a nagy termet, megfigyelte, hogy témakör szerint vannak csoportosítva. Szakkönyvek, történelmi témájúak, értekezések, családfakutatások.

- Hoppá.

Ahogy nézte a könyvek gerincét, mind aranyvérű családokat taglalt.

Szóval ez a mániájuk. Előző este is elkapott egy beszélgetésfoszlányt.

Két férfi társalgott feltűnően halkan.

- Ugyan Rokwood barátom. Délután elugrasz, elintézed a mocskos kis sárvérű családját, és vacsorára már nálunk is vagy a kedves nejeddel. Sima ügy.

- Tudom, csak nincs kedvem hozzá. A Nagyúr gyors munkát akar, még szórakozni sem lehet velük.



Camille elgondolkozott az akkor hallottakon. Biztos, hogy valakik megöléséről volt szó, de mit jelenthet a sárvérű? És mit értett azon, hogy elszórakozni velük? Mikor beugrott, undorodó fintorba torzult az arca.

Kérdésére hamar megkapta a választ, az Értekezés a fajokról című kötetben. Eddig nem ismerte ez a szót, hiszen ők a varázslókat arany- és kevertvérűekre osztották, és a származást mindössze a házasságnál vették figyelembe. Egyetlen egyszer tettek kivételt, még Camille üknagymamája legidősebb nővérénél, aki menthetetlenül meddő volt. Mivel nem születtek volna utódai, a család megengedte neki, hogy kevertvérű férfival lépjen frigyre főként, mivel előjoga is mellette szólt.

A könyvtárból a gyomra jelzése űzte ki. Észre sem vette, hogy ott töltötte az egész napot.

Már jó ideje kóválygott a folyosókon, mikor végre összefutott egy szobalánnyal. A könyvet, amit utoljára olvasott, a kezében tartotta. Most elbizonytalanodott, hogy jó ötlet volt-e magával hozni. Mikor odaért a cseléd, megszólította.

- Merre találom az étkezőt?

- Ó Asszonyom, jöjjön, mutatom az utat. Már biztos nagyon megéhezett. A vacsora már tálalva. Az egész ház Asszonyomat keresi. Draco Úr nagyon fog örülni, hogy megjelenik az étkezésnél.

Abban teljesen biztos vagyok. Jegyezte meg magában epésen. Camille meglepődött, hogy már este van, a könyvtári ablakon kinézve delet saccolt.

- Vacsorát? Ennyire elszaladt volna az idő?

- Bizony Asszonyom. Már nagyon aggódtunk, hogy nem találjuk sehol, tűvé tettük az egész házat.

- A könyvtárban voltam Celeste. Ott nem keresett senki?

A szobalány rövid hallgatás után, a profi személyzet tulajdonságával válaszolt.

- Peppy biztos nem volt eléggé körültekintő.

- Ki az a Peppy?

- Asszonyom személyi házimanója. Asszonyomnak vásárolták a múlt héten.

Befordultak a folyosó végén, és elindultak lefelé a lépcsőn. Nem beszéltek többet. Mikor beértek a földszinten lévő étkezőbe, a Malfoyok már az asztalnál ültek és vártak.

- Köszönöm Celeste - biccentett a lánykának, majd leült a férje mellé.

- Jó estét kívánok. Elnézésüket kérem a hosszas távollétemért, elbűvölt a könyvtáruk gazdagsága - mondta mosolyogva a szülőknek.

Lucius nem mondott semmit, felesége igyekezett megmenteni a helyzetet.

- Megértelek Camille, a könyvek birodalma minket is csábított már magányra. Melyiket hoztad végül magaddal? - Pillantása a nő kezében tartott vaskosabb kötetre tévedt.

- Történelmünk feketemágusai korunkig. Többek között ezzel ment el az idő. - ment bele a felszínes csevelybe az ifjú feleség.

Lucius elégedetten nyugtázta, hogy befolyás ide, vagy oda, jó lóra tettek. Aki ennél a könyvnél leragad, azt nem nagyon kell győzködni elveink helyességéről.

Draco viszont feszülten figyelte a kibontakozó beszélgetést. Még hogy a könyvtárban. Hja! Én meg szurcsók vagyok. A fél napomat ott töltöttem, de egyedül.

- És mit gondolsz a műről? - Narcissa próbálta fenntartani a társalgást a könnyedség kedvéért. Persze az sem volt elhanyagolható tényező, hogy így talán többet is megtudhat menyéről.

- Igen tanulságos olvasmány. Sok hasonlóság fedezhető fel a nagy, hódító mágusok és a szintén uralomra törő varázstalan emberek között.

- Ne merd a muglikat hozzánk hasonlítani - szólt közbe ingerült hangon férje.

- Miért ne? Sok tanulság levonható a párhuzamokból. Azon kívül csak a fegyvernem más, a cél ugyanaz. Mindkét faj hibáiból sokat lehet tanulni. Az intelligens varázsló észreveszi ezt. Az, hogy rangban meg sem közelítenek minket, nem jelenti azt, hogy nem érdemes néha odafigyelni rájuk. Voldemort is figyelembe vette ezt, csak a jóslat közbeszólt. Pedig nagyon sokra vitte volna.

- Ne merd kimondani a nevét!

Camille úgy tett, mintha meg sem hallotta volna férje kisstílű megjegyzését.

- Lucius, elmondanád, hogy mi állt a jóslatban?

A férfinek fájdalmas emléke támadt a kérdés hallatán, de csak ennyit mondott.

- Sajnos senki sem tudja. Még azok sem, akikről szólt, mert megsemmisült.

- Nagy kár. Helyzeti előnyhöz juttatta volna, és talán még most is élne.

- A Nagyúrnak nincs szüksége rá. Neki éppen elég, hogy Potter sem ismeri - jelentette ki magabiztosan az idősebb Malfoy.

Draco magában gúnyosan nevetett. Na ja! Nincs rá szüksége, mert te voltál olyan ügyes, és összetörted.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy Voldemort él?

- Igen.

Camille elgondolkodó arcát mutatva, megjegyezte: - Kíváncsi vagyok ugyanazzal a taktikával próbálkozik-e.

- Mire gondolsz pontosan? - Lucius kissé gyanakvóan húzta összébb szemeit.

- A stílusára. Tizenhat évvel ezelőtt, bátor volt és nyílt kártyákkal játszott. Ha most is így tesz, hamarosan el fog bukni ismét. Kiismerték - tette hozzá magyarázatképpen.

- Nem gondoltam volna, hogy érdekel a hadviselés és a hadistratégia. Biztos jól sakkozol. - szúrta közbe gúnyos felhanggal Draco.

- Nem, én dominózni szeretek. Az több logikát kíván, legalábbis a kedvenc változatom.



Vacsora után látszólag finoman terelte ki asszonykáját a kertbe.

- Hol voltál? - szegezte neki a kérdést ridegen, mikor hallótávolságon kívül értek.

- A könyvtárban, a második emeleten, de már említettem a vacsora előtt, ha elkerülte volna a figyelmedet.

- Ne hazudj nekem. Születésem óta ebben a házban élek, és soha nem volt a második emeleten könyvtárszoba.

- Arra nem gondoltál, hogy csak számodra nincs? Egy mágus házában előfordulnak varázslattal levédett helyiségek - váltott gúnyos hangnemre.

- Miért ne mehetnék?

- Ezt nem nekem kell tudni, te mondtad épp az előbb, hogy születésed óta ebben a házban élsz. A kúria titkait neked kell jobban ismerni kettőnk közül.

- Na idefigyelj, te buta liba. Elvettelek, mert kellett, de ne hidd, hogy büntetlenül sértegethetsz.

Camille csak mosolygott. Szóval így állunk.

- Nem sértés, az igazság kultúrált ruhában való tálalása - megfordult és otthagyta az idegességtől vörösödő arcú férjét.

Meggyőződésem, hogy egy seggfej vagy Draco Malfoy, és az is, hogy sírva fogsz könyörögni a bocsánatomért! Szép fejében kezdett körvonalazódni a bosszú eszköze. Anyja szavai jutottak eszébe. A boldogságért meg kell harcolni. Fejét felszegve sietett fel a lépcsőn. Harc? Az lesz!

Kettesével szedte a fokokat, hogy legyen ideje mindenre, ha nehézségekbe ütközik.



- Peppy!

A szólításra halk pukkanással egy pöttöm manó jelent meg. Bőre zöld, a szeme mogyoróbarna színű, aminek a mérete a szüntelen csodálkozás kifejezését kölcsönözte kis arcának. Ruhája egy valaha párnahuzatnak használatos rongy, mely szánalmasan koszos és tépázott volt.

- Parancsoljon Úrnőm - hajolt földig a rabszolga.

- Hogy nézel te ki? Mi ez a gusztustalan, mocskos rongy rajtad? - nézett rá undorodva a nő.

- Miután Malfoy gazda megvásárolt, ezt adta. Fajtám kötetékei alól nem bújhatok ki, ezt kell hordanom.

- Ez ráér holnap. Ki Draco manója?

- Tissy, Úrnőm, de ő holnap hajnalig Narcissa Úrnő parancsára a kerten dolgozik a többi manóval együtt.

Remek! Ez Camille-nak kifejezetten jól jött.

- Köszönöm, most elmehetsz, ma már nem lesz szükségem rád, de holnap kora délután várlak a kertben, hozd Tissy-t is.

Miután a manó eltűnt, varázst szórt férje ágyrészére, a zuhanyzóra, valamint a tisztálkodó- és a pipereszereire. Gonoszkás mosoly terült szét az arcán. Kezdődhet a játszma.





Draco kifejezetten rosszul aludt. Álmában egész éjjel futott, úgy érezte, mintha a valóságban is megtette volna. Teste és elméje kimondhatatlanul fáradt volt, de a háta közepén érzett viszketés nem hagyta visszaaludni. Hiába próbálkozott, nem érte el. Oldalra nézett feleségére, aki apró mosollyal a szája csücskében, édesdeden aludt. Büszkesége nem engedte, hogy a nő segítségét kérje. Kezdte komolyan zavarni a dolog, főként, mivel átterjedt a derekára és fenekére is. Nehezen kikecmergett az ágból, hogy a fürdőben megváltást nyerjen.

Beállt a tusoló alá, megengedte a vizet. Döbbent és mérges arcot vágott, mivel a víznek köszönhetően most már minden testrészén érezte a viszketést. Reménykedve szappanozta be magát, de az eredmény minden eddigit felülmúlt. Kapkodva kaparta magát, ahol csak érte.

- Mi az isten folyik itt?! Asszony! - üvöltötte torkaszakadtából, de válasz nem érkezett. Egyre biztosabb lett benne, hogy kedves neje keze van a dologban. Tissy nem csak, hogy nem merne ilyet tenni, de a sok munka mellett energiája sem maradna ilyesmire. Meztelenül viharzott be a szobába, vadul vakarózva.

- Mi az ördögöt műveltél te velem? - hangja követelőzően csengett, de valamiért Camille csak belevigyorgott a párnájába. Végül összeszedte magát és nyugodt hangon válaszolt.

- Nem tudom, miről ordibálsz itt hajnalok hajnalán, de ha nem vagy képes csendben lenni, akkor menj ki. Szeretnék visszasüppedni a csodás álmomba. - Igyekezett minél több álmosságot csempészni a hangjába.

- Nem alhatsz, mikor én szenvedek.

- És mitől szenvedsz, ha megtudhatom?

- Meg. Viszketek - susogta vádlón a károsult.

- És ezért ordibálsz, mint egy fába szorult féreg? Vakard meg.

- De nem múlik el - sziszegte fenyegetően összeszűkítve a szemeit.

- Akkor szüntesd meg varázslattal. Te vagy olyan nagyra az iskolázottságoddal. Vagy ezt a bűbájt nem tanítják külön? - nyafogta, mintha ártatlan áldozata lenne férje kitörésének.

Mikor Draco türelmét vesztve trappolt vissza a fürdőszobába, halkan vinnyogott bele a párnába, közben lejjebb vette a varázslat erejét.

Az ifjú férj valamiért egész nap az ágyékát vakarta diszkréten. A késztetés csak estére szűnt meg, mikor már az utóbbi időben meghódított lányokra kezdett gyanakodni.



Mikor felébredt, ugyanazt érezte, mint az előző reggelen, a viszketést leszámítva. Halálosan fáradt volt. Izomláz égette a testét, kimerültség az elméjét. De mivel a nap felkelt, kivetette az ágy. Fáradt mozdulatokkal ment a fürdőbe, a tükör elé állni. Megállapította, hogy rettentően rosszul fest. Szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, arca nyúzott volt. Talán az új ágy miatt van. Ma este a régi szobámba megyek aludni. Ez a gondolat segítette át az egész napján, már nem érezte magát tehetetlennek.