Luthien Lovemagic Oldala

Szerzõ megjegyzése: Elõször írtam függõvéget... bár nem vészes szerintem. :) No lássuk, mi is történik a fejezetben... Oh, igen... az idõjárás... arról annyit szeretnék, hogy... tudom, hogy túl korai még a történet éveiben globális felmelegedésrõl beszélni (vagy nem is tudom, minek tulajdonítható az ilyen:P), de a hétvégén körvonalazódott a fejemben a következõ fejezet egy része, amihez ez a részlet elengedhetetlen. Általában... :) Aztán... lesz benne egy kis Sirius, majd Emily olyan dologba keveredik, ami talán felvázolhatja a történet további alakulását. Nem hiszem, hogy nehéz lesz rájönni. :)

6. fejezet

Reggel vegyes érzésekkel keltem fel, de mikor kinéztem az ablakon, igencsak meglepõdtem, ugyanis mindent ellepett a hó. Komolyan, nem viccelek! Egy nagy halom ott magasodott az ablakpárkányon, és még a Tiltott Rengeteg fáinak csúcsa is fehérlett. Döbbenten bámultam ki az ablakon. Hó szeptember kellõs közepén?

A lányok is valahogy így reagáltak a szokatlan idõjárásra, majd, miután Kelly és barátnõi elhagyták a hálótermet, elmeséltem Lilynek a tegnap estét. Barátnõm nevetve ugrott a nyakamba. Úgy szerettem volna én is ilyen felhõtlenül örülni Remusnak, de egyszerûen képtelen voltam.

A nagyterem is csak a váratlan idõjárás-változástól zengett. Természetesen mindenki alig várta, hogy kimehessen a parkba, és hógolyózhasson egy jót. Belépve pirulva intettem oda a Peterrel beszélgetõ Remusnak, aztán követtem Lilyt, aki egy távolabb esõ székre telepedett.

Éppen rászórtam a tányéromban gõzölgõ tejbegrízre (nem nevetni! Igenis finom...) egy halom kakaóport és fahéjat, mikor Sirius és James is megjelentek, és csatlakoztak barátaikhoz. Szégyenlõsen viszonoztam Sirius mosolyát, aki közben mélyen a szemembe fúrta tekintetét. Nem mertem sokáig állni a pillantását, mert attól féltem, hogy meglátja a lelkemben dúló hatalmas vihart és a gyötrõ fájdalmat, ami pillantása és mosolya után csak még jobban kínzott.

Lily most csak Jamesszel foglalkozott, úgyhogy neki semmi nem tûnt fel az egészbõl, ezt pedig nem bántam. Fent a toronyban, mikor elmeséltem neki Remus randikérését, nem említettem a Siriusszal kapcsolatos bûntudatomat. Tudtam, hogy úgyis csak megpróbálna lebeszélni, de ez nem megy ilyen egyszerûen! Az érzéseim ellen nem tudok tenni, kár hadakozni. Mellesleg õ pont ezt teszi, csak éppen nem veszi észre. Hiszen a napnál is világosabb, hogy tetszik neki James, de amint szóba hozom elõtte a témát, gorombán elküld melegebb éghajlatra.

----------------------

Nekünk nem kellett sokáig várnunk arra, hogy saját magunkon tapasztaljuk meg az új havat, ugyanis második óránk gyógynövénytan volt. Szerencsére valaki felolvasztotta az üvegházakhoz vezetõ utat, de a kinti hidegre nem lehetett felkészülni. Legalább -15 fok volt. Mi persze nem számoltunk ilyen apróságokkal, mikor elindultunk órára, így egy vékony talárban caplattunk át a fél parkon. Persze mondanom sem kell, hogy mindannyian majd megfagytunk, és még a sebtében elõvarázsolt és üvegbe rejtett tûz se segített túl sokat, amit jó páran – köztük Lily és én is – bevetettünk.

Remusszal azóta még nem beszéltem, így nem igazán tudom, miként zajlik majd a randink, vagy hogy egyáltalán mikor fogunk találkozni.

Gyógynövénytanról visszafele jövet Lilyvel dideregve rohantunk vissza a jó meleg kastélyba, átváltoztatástanra.

Ezen az órán igen érdekes dolog történt velem. Mint mindig, James és Sirius most is mögöttünk ültek (aminek hála a koncentrálóképességem manapság erõsen a felére csappant). McGalagony épp az új bûbáj helyes pálcamozdulatát mutatta, miközben szigorúan magyarázott. Lily figyelmesen hallgatta a tanárnõt, míg én a székemben hátradõlve, csekély lelkesedéssel figyeltem McGalagony ide-oda cikázó mozdulatait és a száraz monológot. Mindig is jó voltam átváltoztatástanból, a bûbájokat szinte mindig elsõ próbálkozásra végre tudtam hajtani, de ezeket a magolós részeket ki nem állhattam.

Egyszer csak éreztem, hogy valaki a hajamat birizgálja. A személy kiléte felõl nem volt kétségem, hiszen mióta elkezdõdött a suli, állandóan Sirius ült mögöttem. Egyáltalán nem számítottam az érintésére, így rögtön megdermedtem, amint megéreztem az ujjait. Kissé riadtan megköszörültem a torkom, és próbáltam nem elpirulni, miközben Sirius szórakozottan továbbra is el-eljátszott egy-egy tincsemmel. Éreztem, ahogy a szívverésem hirtelen a tízszeresére gyorsul. Sirius néha az ujja köré csavarta egy fürtömet, lazán feltekerte, majd engedte, hogy magától visszaugorjon szögegyenesbe.
Gyorsan szedtem a levegõt, alig mertem megmozdulni. Mások szerencsére nem sokat láthattak mindebbõl, ugyanis a szélsõ padsor fal felõli oldalán ültünk. Esetleg Peter, James vagy Lily vehette észre, de barátnõm elõredõlt a székében, a fiúkról pedig tényleg fogalmam sem volt, hiszen nem mertem hátrafordulni. Bár elég valószínûtlennek tartom, hogy Jamesnek nem tûnt fel semmi, tekintve, hogy Sirius mellett ült, aki továbbra sem hagyta abba a játékot. Ujjai néha megérintették a tarkómat, amitõl megborzongtam, és végigfutott a hideg a gerincemen.

Tulajdonképpen igazán élveztem, ahogy Sirius ujjai a hajammal játszadoztak, ahogy gyengéden végigsimított a nyakamon...

Már egyáltalán nem törõdtem McGalagonnyal és a magyarázatával, csupán élveztem ezt a néhány pillanatnyi kellemes kiszolgáltatottságot. El se tudtam képzelni, hogy lehet rám valaki ekkora hatással, de kétségkívül így volt: Sirius minden egyes érintésére kihagyott a szívem egy dobbanást.

- Maguk nem akarják netán elkezdeni az órai munkát!? – McGalagony szigorú hangja egy pillanat alatt visszarepített a valóságba. Sirius úgy húzta el a kezét, mintha tüzes vasat tárolnék a hajamban, és minden szem felénk fordult. Nem tudtam pontosan, mint is értett a tanárnõ a „maguk” szón, én mindenesetre úgy ocsúdtam fel, mintha a fülembe kiabáltak volna, és éreztem, hogy eddig is piros arcom még jobban lángra gyúl. Lily is érdeklõdve pislogott felém, de én most nem foglalkoztam vele, lesütöttem a szemem, elõrébb csúsztam a széken, és hozzáfogtam a feladathoz.

A baj csak az volt, hogy Sirius ügyködésének hála, gõzöm sem volt arról, mit is kell csinálni. Mivel McGalagony még mindig szigorúan figyelt minket, megpróbáltam úgy tenni, mintha tisztában lennék a dolgommal. Jobb híján Lily mozdulatait igyekeztem leutánozni, aki kicsit lassabban végezte el a pálcamozdulatot, hogy végre tudjam azt hajtani.

Igen ám, de én még mindig éreztem, hogy mennyire hevesen ver a szívem, úgyhogy a koncentrálás nem ment olyan tökéletesen. McGalagony, amint látta, hogy nekiláttam a gyakorlásnak, elfordult és a többieket figyelte, így fellélegezhettem.

Lily kérdõn nézett rám, és hangtalanul tátogta, hogy „Mi történt?”. Csupán megráztam a fejem, majd, miután válaszom nem volt számára túl kielégítõ, halkan odasúgtam:

- Majd óra után, de most segíts, légyszí!

Lily saját kis dobozán mutatta meg nekem a varázslatot, mire a ládikó megkétszerezõdött.

- Nagyon szép, Evans! – jött oda hozzánk McGalagony, elismerõen szemlélve a két, Lily produkálta kis ládát. – Maga, Vance?

- Öhm... – Vettem egy nagy levegõt, és megpróbáltam leutánozni barátnõm mozdulatát, miközben erõsen koncentráltam a varázsigére. A dobozom egy pillanat alatt lángra kapott – Lily ugrott egyet ijedtében -, majd pár másodperc múlva már csak a füstölgõ hamu emlékeztetett rá, hogy valaha volt ott valami.

- Mit csinált maga, amíg én a helyes pálcamozdulatot mutogattam? – szegezte nekem a kérdést McGalagony. Erre nem hiszem, hogy jó lenne õszintén válaszolnom. – Legalább háromszor elmondtam, milyen fontos, hogy a végén az a pöccintés egy pici suhintás legyen!

Pirulva, szótlanul gubbasztottam a helyemen, miközben az asztalomon tündöklõ hamukupacot bámultam.

- Gyakorolja még. – McGalagony végül csak ennyit mondott, majd továbbindult.

---------------------

Óra után, mikor kifele mentünk a terembõl (Lilyvel utolsóként botorkáltunk a csoport mögött), akaratlanul is elkaptam a hátraforduló Sirius pillantását. Anyám, ilyen tekintetet... ezt nem lehet szavakba önteni... olyan elszánt volt, olyan rámenõs, olyan izzó... olyan... nem-Siriusos... És az a kis félmosoly a szája sarkában... azt hittem, ott helyben összeesek, annyira hirtelen gyengültem el tõle.

Az egész talán egy pillanatig tarthatott, számomra mégis egy örökkévalóságnak tûnt. Egy picit mégis megtántorodhattam, ugyanis Lily aggódva nézett rám.

- Emily, jól vagy?

- Persze – mosolyogtam rá ártatlanul. – Megyünk kajálni? Éhen halok...

A nagyteremben most kivételesen a tekergõkhöz ültünk le, a fiúkkal szemben. Lily ezt azzal magyarázta, hogy nem bírja a szobatársain állandó csacsogását. Én meg inkább csöndben maradtam.

Tulajdonképpen nem sokat beszélgettünk evés közben. James a Siriusszal folytatott kviddics-téma tárgyalása közben néha erõsen szuggerálta a szemével a látszólag teljesen érdektelen Lilyt, én pedig igyekeztem nem felnézni a tányéromból, mert pont Siriusszal és Remusszal szemben ültem. Így némán fixíroztam hol a csirkemellemet, hol a tökleves kancsót. Aztán két fiúhang másodperc pontosan egyszerre szólalt meg.

- Emily, ideadnád a sót? – Felnéztem; mind Remus, mind Sirius engem figyelt. Aztán a tekintetem a sótartón állapodott meg, ami pár centire a kezemtõl pihent. Megint a fiúkra néztem, akik várakozón figyeltek. Ismét a sótartó, majd lassan eljutott az agyamig a dilemma: kinek adjam oda? Lily megköszörülte a torkát, én pedig egyre jobban zavarba jöttem. Most mi a jó eget csináljak?

- Emily?

Végül köztes megoldásként gyorsan kettõjük közé tettem, jelezvén, döntsenek õk.

- Kösz. – Egyszerre akarták megfogni (na ne!), én pedig kezdtem kíváncsi lenni, hogy mi lesz a „küzdelem” kimenetele.

Egymásra néztek, majd Sirius elmosolyodott.

- Ne haragudj, Holdsáp barátom, de erre szükségem lenne – mutatott a kis tárgyra vidáman Sirius.

- Nos, Tapmancs, mint látod, nekem is – felelte Remus.

Az ajkamba harapva figyeltem a kis „párbajt”.

- De nekem jobban – ellenkezett Sirius.

- Aha... ezt honnan veszed?

- Onnan, hogy ha nem tudom megsózni a sült krumplimat, nem is tudom megenni, ezáltal éhes maradok, és az esti büntetõmunkánkon Jamesszel nem fogok tudni elvárható teljesítményt nyújtani, így tehát Ágasra hárul majd a munka nagy része, mivel én végkimerülésben fogok szenvedni a kihagyott étkezés miatt.

James felnevetett Sirius mellett, és még Remus is elmosolyodott. Fél szemmel láttam azt is, hogy Peter még egyelõre megpróbálja értelmezni a mondatot. És én? Nos, én Remus reakcióját lestem.

Legnagyobb ijedelmemre a fiú mosolyogva felemelte mindkét kezét.

- Rendben, megadom magam – szólt. – De csakis azért, hogy megkíméljem Ágas barátunkat a fárasztó büntetõmunkától.

Sirius már épp magához vette volna a sótartót, mikor rémülten felkiáltottam:

- Ne! – Azzal kikaptam az arany izét Sirius kezébõl (az ujjaink akaratlanul is összeértek, aminek következtében az egész testemen végigfutott a borzongás), és magamhoz vettem.

Mindannyian megütközve néztek rám, én pedig zavartan elpirultam, és lesütöttem a szemem. Aztán elõkaptam a pálcámat és megsuhintottam (mertem remélni, hogy most nem járok úgy, mint elsõ próbálkozásra). És voila! Abból az egyetlen sótartóból máris kettõ lett! Mosolyogva tettem le eléjük egyet-egyet. James mintha kicsit furcsán nézett volna rám, de megpróbáltam nem tudomást venni róla.

Következõ óránk lyukas volt, de én még a klubhelyiségbe menet betértem vécére. A mosdóból kilépve pont Remusnak ütköztem.

- Bocsánat. – Kikászálódtam a mellkasából (miközben mélyen beszippantottam kellemes illatát), és bocsánatkérõn pislogtam rá. Õ csak mosolyogva legyintett, jelezve, nem gond.

- A klubhelyiségbe mész? – kérdezte, mire bólintottam.

Egymás mellett bandukoltunk a folyosón, miközben egyre csak az esti randi járt a fejemben, és hogy miért nem beszéltünk még róla. Pont ekkor, mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, megszólalt:

- Gondolkoztam a ma estén... – Ránéztem. Láthatta, hogy picit megijedtem ezen szavaira - hiszen így általában akkor kezdenek valamit, ha éppen le akarják mondani -, ugyanis megnyugtatóan elmosolyodott. – Csak, hogy hánykor találkozzunk, mi legyen a program... – Megkönnyebbültem (azért igyekeztem nem nagyon kimutatni), õ pedig folytatta. – Hétkor jó lesz a klubhelyiségben?

- Persze – mosolyogtam.

Egy ideig némán baktattunk, végül én szólaltam meg.

- Különben hogy kerültél ide? Mármint úgy értem – javítottam ki gyorsan magam -, hogy nem a többiekkel mentél fel?

- Nem, még elszaladtam a könyvtárba – felelte.

Miért is hittem, hogy engem akart megvárni? Bár jó gyors lehetett, ha ilyen rövid idõ alatt vissza is ért...

Nem sokat beszéltünk, õ pedig szerencsére nem kérdezett rá a nagyterem-beli incidensre míg a Kövér Dámához értünk. A klubhelyiségben kevesen voltak, Lily is a fiúkkal üldögélt. Csatlakoztunk a társasághoz. Sirius és James vágyakozva bámultak ki az ablakon; odakint még mindig mindent hó lepett.

- Menjünk már ki! – szólalt meg Sirius, és le nem vette volna a szemét a kinti tájról. Lily látványosan megforgatta a szemét.

- Ne nyafogj már, Black – morogta. Sirius bevágott egy grimaszt. Istenem, de édes volt!

- De nézz ki! – mutatott az ablakon túlra. - Olyan szép idõ van, és ez a rengeteg hó mind arra vár, hogy betemethesse Pipogyuszt.

James és Peter nevettek, és én is elmosolyodtam. Hiába, ugyanúgy rühelltem Pitont, mint a tekergõk, hiszen régebben õ is sokat támadott engem.

Végül a fiúk lemondtak arról, hogy kimenjenek a parkba. No nem a valószínû büntetõmunka miatt, hisz ez õket a legkisebb mértékben sem izgatta. A bentmaradásuk oka egyedül az volt, hogy Kelly kapott egy baglyot, és, hogy beengedje az állatot, kinyitotta az ablakot. Ezáltal a kinti -15 fok beáramlott a klubhelyiségbe. Mikor pedig a fiúk megérezték a hideget, úgy döntöttek, hogy jó nekik itt bent, a kellemesen meleg tûz mellett.

Ezek után volt még két óránk, de már alig figyeltem oda, végig az este járt a fejemben. Nagyon örültem neki, hogy kettesben lehetek majd Remusszal, és – bármilyen bûntudatom is volt miatta – megkönnyebbültem, hogy Sirius és James büntetõmunkán lesznek. Bár nem tudom, Remus beszámolt-e rólunk a barátainak, de nem hiszem, hogy Sirius akkor így viselkedne velem.

Utolsó óra után Lilyvel a hálóteremben gyülekeztünk. Barátnõm mindenképp maga akarta kiválasztani a ruhámat. Ez merõben felesleges vállalkozásnak bizonyult, de hiába mondtam neki, hogy úgyis magamra veszek vagy két pulóvert meg a kabátomat, nem hagyta magát. Addig vitáztunk, amíg végül engedtem, had tegyen, amit akar, ugyanis háromnegyed hét volt.

Be kell vallanom, izgultam. Ott ültem az ágyamon felöltözve, az ajkamat harapdáltam, a kezemet tördeltem és úgy rezegtettem a lábam, mint aki idegrángással küszködik. Lily végül megunta az idegeskedésemet, és leült velem szemben. Egyik kezét a térdemre tette, a másikkal a kezemet fogta le. Hm... már csak a számat kéne betapasztania valakinek... Hahó, Sirius, Remus!

- Nyugi, Emily - csitítgatott Lily. – Nem lesz semmi gáz... Remus kedves fiú... nem tesz majd semmi olyat, amit nem akarsz.

- És hogyha én olyat teszek, amit õ nem akar? – néztem rá kétségbeesetten. Lily kicsit hökkenten pislogott rám egy darabig, de aztán elmosolyodott.

- Olyan nincs... már hogyha a csókra gondolsz. De ha esetleg pucérra szeretnél vetkõzni, szerintem azt sem bánja majd – nevetett. – De nem vállalok felelõsséget érted, ha tüdõgyulladást kapsz.

Vágtam egy gúnyos fintort, de nem szóltam. A szívem a torkomban dobogott, miközben Lily a hálóterem ajtajához lökdösött. Vettem egy mély levegõt, hogy lenyugtassam kalapáló szívem, majd kinyitottam az ajtót, és elindultam a klubhelyiségbe.