3. Az utolsó kettesben töltött éjszaka
2007.03.03. 01:17
Szerző megjegyzése:
Íme a 3. fejezet, amelynek végén Harry is megérkezik...Remélem, tetszeni fog Nektek, jó olvasást kívánok!
- Azért Dracónak eláruljuk, hogy Ön él? – kérdezte a lány Dumbledore-tól. - Igen, de majd Perselus elmondja neki, ugye?- az igazgató várakozóan nézett a tanárra. - Rendben felmegyek hozzá… Látom, hogy négyszemközt akar beszélni Grangerrel… - azzal a férfi felállt, és kiment a konyhából. - Hermione, szeretném Neked megköszönni, hogy teljesítetted a kérésemet. Perselus elmondta, hogy kedves voltál Dracóval, vigasztalni próbáltad… Tudtam, hogy számíthatok Rád, de szeretnék még valamit kérni… - Mi lenne az, igazgató úr? - Megpróbálhatnád őt Harryékkel is kibékíteni, és jó lenne, ha az iskolában sem hagynátok magára… - Megteszek mindent, amit tudok, de nem hinném, hogy ő és a fiúk összebarátkoznának… Túl régóta utálják egymást. - Te is utáltad őt, mégse ellenségeskedsz vele. Persze Harry egy kicsit hevesebb természetű, de én is beszélek majd vele… Holnap úgyis én megyek el érte a Privet Drive-ra, akkor lesz alkalmunk pár szót váltani. A Weasley család is holnap ér haza Romániából, Harry szülinapjára már ők is itt lesznek. - Úristen! Holnapután tölti be a tizenhetet! Teljesen kiment a fejemből… Azt hiszem, kellene szervezni neki egy kis ünnepséget… Még valami ajándékot is kéne rendelnem neki… - hadarta a lány. - Rendben, intézd nyugodtan a dolgaid, de kérlek, ne felejtsd el, amit kértem…
Hermione felment a szobájába, ahol végre magára maradhatott a gondolataival. „Dumbledore lehetetlent kér tőlem… Harry és Ron soha nem fogja megkedvelni Dracót! És nekem sem lenne szabad! Erre a professzor azt kéri, hogy az iskolában se hagyjam magára, vagyis ott is sok időt kell együtt töltenünk… Nem szabad rá gondolnom… Biztos az a bajom, hogy Viktor óta egy barátom se volt… Dracóval pedig kettesben voltunk egy hétig, és azt nem tagadhatom, hogy nagyon jóképű… De ki kell őt vernem a fejemből… Én úgyse kellenék neki, hiszen csak egy griffendéles sárvérű vagyok!” Végül hanyatt dőlt az ágyán, és minden erejét össze kellett szednie, hogy ne gondoljon a fiúra…
Dracót sokkolta a hír, hogy Dumbledore életben van… - De… De akkor ez azt jelenti, hogy a hülyeségemnek nem volt áldozata! Miért nem mondtad el eddig, Perselus? Hagytad, hogy azt higgyem, miattam halt meg az igazgató! – vonta felelősségre a férfit. – Granger sem mondta el, pedig ő is biztos tudta… - Dumbledore professzor utasítása volt, hogy egyelőre ne avassunk be a titokba… Ugyanis ezt senki sem tudhatja meg… nem akarjuk nyilvánosságra hozni, hogy él, ezért az iskolába is elváltoztatott külsővel tér vissza, mint az új sötét varázslatok kivédése tanár. Tehát erről nem beszélhetsz senkinek! Megértetted? - Igen, de akkor sem volt rendes dolog titkolózni előttem, hiszen a gyámom vagy, mióta apám az Azkabanba került… - Te is titkolózol… Mi van közted és Granger között? - Mi lenne? Semmi… - válaszolta zavartan a fiú, és egy kicsit el is vörösödött. - Akkor miért van a hálóinge az ágyadon? Nem vagyok vak… - Ööö, ez egy hosszú történet… De nem az van, amire gondolsz! - Vésd az eszedbe: Nem túl jó ötlet kihasználnod őt, mint a többi lányt, mert valószínűleg ő az egyetlen, aki segíthet neked abban, hogy Potterék elfogadjanak. Ha őt is megsérted, valószínűleg el kell menned innen, és akkor akár rögtön indulhatsz is Voldemorthoz, mert én nem tudlak megvédeni! El kell nyerned Potterék bizalmát! - Engem nem érdekel Potter véleménye… - Pedig jó lenne, ha érdekelne, mert az ő véleménye nagyon is meghatározó… Ha jó útra akarsz térni, először előttük kell bizonyítanod… - Oké, értettem… De Grangerrel tényleg nincs semmi… - azt már nem tette hozzá, hogy ő ezt mennyire sajnálja… „Ez a csaj totálisan kikészít. Már fel se tűnik, amikor okoskodik… Sok mindent megadnék azért, hogy újra velem aludjon… Mondjuk, valószínűleg nem tudnám visszafogni magam, ahhoz túl rég voltam nővel… De ki tudja, lehet hogy én is bejövök neki. Mindig kedves velem, pedig régen mindig lesárvérűztem… Lehet, hogy csak sajnál… De a múltkor, a fürdőben ő is megbámult engem… „Ott” is! Azért kíváncsi lennék Vízlipatkány arcára, ha egyszer rajta kapna minket az ágyban…” A fantáziája rögtön beindult, és már újra maga előtt látta vágyai tárgyát, akit gondolatban már az összes ruhájától megszabadított…
Nem elmélkedhetett ezen sokáig, ugyanis a lány lépett be a szobájába, így Dracónak igyekeznie kellett, hogy visszatérjen a valóságba. - Piton professzor elmondta, hogy…? - Igen, már tudom, hogy él Dumbledore… Szólhattál volna te is… - A professzor kért meg, hogy hallgassak… - védekezett a lány. – Már elment Pitonnal valahova, csak holnap jön vissza Harryvel együtt… - Szóval véget ér csendes magányunk… - Igen, ezért szeretnék kérni valamit… Légy udvarias Harryvel… - Mikor nem voltam én udvarias? - Most tényleg azt akarod, hogy soroljam? És jó lenne, ha nem említenéd, hogy együtt aludtunk… - Talán a barátnője vagy? - Nem, dehogy! - Akkor Vízlipatkánnyal kavarsz? - Nem, és ne hívd őt így… - Rendben, de akkor áruld el végre, hogy ki a pasid! - Nem mintha lenne hozzá közöd, de elárulom, hogy senki… Leszállhatnál végre a témáról! Megyek fürdeni! – a lány dühösen távozott a szobából. Dracónak hirtelen eszébe jutott a megoldás, hogy hogyan győződhetne meg arról, Hermione is vonzódik-e őhozzá…
A lány dühös volt a faggatózás miatt… Nagyon zavarta, hogy nincs barátja, hiszen Harrynek ott volt Ginny, Ron egy darabig Lavenderrel járt, és a nyáron ki is békültek (ez Ginny egyik leveléből derült ki), csak ő volt mindig egyedül. „Most biztos jót röhög rajtam, szerintem ő már a mardekáros lányok felén végigment… Hülye tuskó! Semmi köze sincs a magánéletemhez!” A zuhanyzás egy kicsit lecsillapította, de mérge újra feltámadt, amikor a szobájába lépve Dracót találta az ágyában, ráadásul a fiú csak egy pólót és egy boxert viselt. - Te meg mit keresel itt? Megmondtam, hogy hagyjál békén! - Ne haragudj… Csak eszembe jutott, hogy ez az utolsó este Potterék nélkül… A holnapi nap biztos nagyon nehéz lesz… Nem hiszem, hogy örülnek majd nekem… Ugye segítesz majd? - Persze, hogy segítek, hiszen Dumbledore is megkért rá. Ne aggódj, előbb ő beszél Harryvel, úgyhogy biztos nem fog neked esni, amikor megérkeznek… De most már ideje lenne aludni… - Hadd aludjak veled utoljára! Kérlek… - Draco végül bevetette a „legszomorúkiskutyásabb” tekintetét, hogy meggyőzze a lányt. - De már megkaptad a hálóingem is… - a fiú azonban nem adta fel, még bánatosabban nézte Hermionét. – Na jó, de tényleg utoljára… Jó éjszakát! – azzal bebújt Draco mellé. - Még ne aludjunk, inkább beszélgessünk!
Nagyon sokáig cseverésztek az ágyban fekve, sok régi történetet is felelevenítettek. - Emlékszel, amikor harmadévben megpofoztál? - Persze, soha nem fogom elfelejteni… - nevetett a lány. - Még nem volt alkalmam megbosszulni… - Draco elkezdte csiklandozni Hermionét. Egész este erre várt, és nem kellett csalódnia: Az érintésektől a lány elpirult, a bőre pedig libabőrös lett, amikor pedig a fiú lefogta a kezét, és ráhasalt, halkan felsóhajtott. Dracót feltüzelte a griffendéles reakciója, de nem akarta kihasználni a helyzetet, eszébe jutott Piton figyelmeztetése. Még egyszer megcsikizte Hermionét, majd hagyta, hogy a lány föléje kerüljön. - Mondtam már, hogy nem vagy normális? – kérdezte nevetve a griffendéles, miközben ráült a fiúra, és a párnájával püfölte a fejét. - Mondtam már, hogy rossz helyen ülsz? Csak kicsit nyomod az „admirálist”… - vágott vissza Draco. Hermione elvörösödött, és gyorsan leszállt a fiúról. - Bocsi… - Semmi gond… Hű, de kimelegedtem… - azzal lekapta a pólóját, így láthatóvá vált kidolgozott felsőteste. A hatás kedvéért még be is feszítette az izmait, és úgy pózolt a lánynak. - Király vagyok, mi? - Nagyon… - válaszolta gúnyosan Hermione, és megcsikizte a fiú hasát, aki azonnal összegörnyedt. – Hmm, nem is tudtam, hogy csikis vagy… - Hé, ezt az információt kezeld majd bizalmasan… - Na jó, én most már tényleg álmos vagyok, aludjunk… - azzal a lány hátat fordított a mardekárosnak, és becsukta a szemét. Azonban Draco hirtelen magához húzta, és átölelte, majd a fülébe suttogott: - Köszönök mindent… Szép álmokat!
Hermione reggel Draco mellkasán fekve ébredt, a fiú az egyik kezével a vállát simogatta, a másikkal pedig a hajával játszott. Amikor észrevette, hogy a lány kinyitotta a szemeit, mindkét tevékenységet azonnal abbahagyta. - Ismered a „Coiffure” bűbájt? – kérdezte hirtelen, hogy megtörje a kínos csendet. - Hm? Neked is jó reggelt… Ez milyen varázsige? - Anya használta mindig… Rendbe hozza a kócos hajat… Gondoltam kipróbálhatnád… Persze így is nagyon aranyos a hajad, de nem kéne fésűvel bajlódnod… – tartott tőle, hogy a lány megsértődik, ezért még jobban meglepődött, amikor Hermione újra megszólalt: - Megmutatod, hogy kell használni? A lány nagyon elégedett volt a végeredménnyel, még egy puszival is megjutalmazta a fiút. Mivel Dumbledore-t és Harryt csak délre várták, nem kellett kapkodniuk a reggelivel, ami így nagyon vidám hangulatban telt. Viszont ahogy közeledett az ebédidő, Draco egyre idegesebb lett. - Ülj már le egy kicsit! Így nem tudok főzni, ha folyton körbe-körbe mászkálsz… - Bocs… - morogta a fiú, majd helyet foglalt az asztalnál. Ezután az ujjaival kopogtatta az asztallapot, közben a lábaival dobolt. - Fejezd már be! Felesleges ennyire izgulnod! - Miről beszélsz? Én egyáltalán nem izgulok… - Draco… - Miért izgulnék? – ellenkezett a fiú, de az arca továbbra is feszültséget tükrözött. - Tudom, hogy ideges vagy, mert nem tudod, hogy fog reagálni Harry… - Nem érdekel Potter véleménye… - Ne játszd már a vagány nagyfiút! – azzal Hermione a vállára tette a kezét, az érintés pedig végre ellazította Dracót. - Mi van, ha Potter elküld? Ez az ő háza… - Hidd már el nekem, hogy Harry nem fog elzavarni… Dumbledore különben sem engedné neki… - Lehet, de nem fognak rólam leszállni Weasley-vel, hiszen most majd hazai pályán mozognak, akkor szívatnak, amikor csak akarnak! - Ők nem olyanok… Vagy ha mégis, lesz hozzájuk pár szavam! És különben is, csak egy hónapot kell kibírnod… - Asszem, ez lesz életem leghosszabb egy hónapja… - Lehet, hogy összebarátkoztok… - mondta bizonytalanul Hermione, ennek hatására már Draco is felnevetett: - Előbb fog piros hó esni…
A beszélgetés után a fiú már kicsit megnyugodott, belátta, hogy bíznia kell korábbi ellenségeiben, és meg kell próbálnia pozitívan hozzáállni az új helyzethez. Azért a szíve nagyot dobbant, amikor meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó, azt azonban nem sejtette, hogy Hermionéval is ugyanez történt. A lány tudta, hogy Harry mennyire utálja a mardekárost, és a szíve mélyén ő is félt legjobb barátja reakciójától, de megfogadta, hogy megpróbálja megvédeni Dracót. Ekkor kinyílt a konyha ajtaja, és belépett rajta Harry Dumbledore kíséretében. - Helló Mione… Szervusz Malfoy…
|