Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16)
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16) : Az örökség(1.rész)

Az örökség(1.rész)

  2007.02.07. 00:46


Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 16 éven aluliaknak nem ajánlott

Készült: két szem kesudió és egy megint „lekésett” miskolci Intercity közt, maximális érzelmi mélyponton, ami miatt semmilyen dramaturgiai vagy nyelvi hibára nem vagyok kíváncsi (aki meg ezek ellenére is hajlandó szösszenteni valamit, az a fenti címen zaklathat… no, nem mintha máskor zsákszámra írnátok észrevételeket…)

Megjegyzés: Szeretlek, Marcsi! Köszönöm, hogy létezel! Nálad kedvesebb emberrel és szebb lélekkel még nem találkoztam! És köszönöm, hogy mindig meg tudsz nevettetni.

Megjegyzés 2: pénteken Pestig két meglehetősen lusta és nem túl jól szituált franciával utaztam a vonaton… Az ilyen tapasztalatok, no meg apa beszámolói kicsit elbizonytalanítanak, hogy vajon helyesen ábrázolom-e Gilles-t és Jules-t… :)

Megjegyzés 3: néhol elborult az agyam, és beleírtam pár abszurd dolgot… csak hogy nevessünk is egy kicsit. :)

Ajánlás 1: drága szobatársamnak, Dórinak, aki bíztatott, hogy szintaxis-tanulás helyett inkább írjak, mert azzal többre megyek

Ajánlás 2: másik szobatársamnak, az édes Szilvinek, hogy még több HP-t olvasson

Ajánlás 3: az öcsémnek, aki természetesen szarnak titulálja ezt az egészet, de titokban újra meg újra megnézi a HP-s DVD-imet… ;)

Ajánlás 4: Petrának, mert hiányzik; és végül…

Ajánlás 5: a MÁV-nak, a magyar belföldi közlekedés gyöngyszemének (… please notice irony…). Köszi, hogy havonta ennyi pénzt kihúztok a zsebemből a nagy semmiért.

Felkerült: 2005. január 10.

P.S.: Igen, szeretem a hosszú fejléceket. ;)

 

 

Az örökség

 

 

Harry egy pergamennel a kezében rohant McGalagony irodája felé. Hedvig, a baglya sértődött huhogással követte a hűvös folyosón.

A fiút az udvaron, hógolyózás közepette lepte meg a madár. A levél a kedvesétől érkezett, és mellékelve ott találta egy francia férfi írását is, mely néhol tele volt vontatott angolsággal. Mindketten kérték azonban, hogy beszéljen az igazgatójával, hogy egyeztessék az érkezés részleteit.

Harrynek fogalma sem volt, miként jut majd el kedvese és a két varázsló Roxfortba. A mágusoknak még csak menne hoppanálással, seprűvel, vagy - legvégső esetben - a Kóbor Grimbusszal, noha ez utóbbit nem igazán tartotta olyan látványosságnak, amit külföldi turistáknak mutogatni kellene. Nem éppen utas-barát egy busz…

No de a lány… Mi lesz vele? Fogja egyáltalán látni a kastélyt, vagy azt hiszi majd, hogy valami lezárt építkezési területre érkezik? Harrynek nem nagyon volt fogalma arról, miként láthatják a muglik ezt a környéket, noha barátai már többször is próbálták neki elmagyarázni.

Zilálva fékezett le házvezető tanárának ajtaja előtt. Kihúzta magát, és megigazította a futás közben összeráncolódott talárját. A sálát egy hanyag mozdulattal átdobta a vállai fölött, majd vett egy nagy levegőt és bekopogott.

- Tessék! - hallotta bentről tompán.

- Jó napot, professzor - köszönt illedelmesen.

Látta, hogy a nő feltekint az előtte heverő pergamenekből. Harry úgy sejtette, a legutóbbi átváltozástan dolgozatok azok.

- Jöjjön be, Potter!

- Tanárnő… Baglyot kaptam… a vendégemtől.

A professzor alig láthatóan felvonta az egyik szemöldökét.

- Meg azoktól, akik kísérni fogják… És… azt kérik, hogy forduljak az igazgató úrhoz…

- Értem. Jöjjön, Potter! - utasította kurtán McGalagony, és felkelt kényelmes székéből.

Katonásan járt még mindig, noha nem tartozott a Roxfort legfiatalabb tanárai közé. Harry igyekezett lépést tartani vele, de még most, hatodikosként is szinte szaladnia kellett mellette.

- Tanárnő… - próbálkozott Harry - mennyire gyakori, hogy egy roxfortos diák vendéget fogad a szünidőre?

- Nem igazán gyakori - jegyezte meg a nő, és közben megremegtek a fülcimpái. - Ugyanakkor elő szokott fordulni.

Harry halkan kifújta a levegőt. Örült, hogy legalább ebben nem fog megint kitűnni a többiek közül.

- Idén több látogatónak is otthont ad a kastély karácsonykor - folytatta McGalagony. - Ugye emlékszik még arra a beteg kislányra a Mardekárból? Piton professzor mesélte minap, hogy az édesanyja és egy nevelőnő itt tölti az ünnepeket. Féltik az utazástól… 

- Szegény… - nyögte Harry, igaz, nem nagyon tudta, mit kellene erre felelnie.

- És persze a tanári kar is fogadhat vendégeket. Nymphadora Tonks a napokban érkezik.

- Tényleg? - derült fel Harry arca, a beszélgetés során először. Elképzelte magában, Remus hogy örül majd a nő társaságának.

- Más nem jön a Rendből?

McGalagony megtorpant, és szigorú pillantást vetett feléje.

- Meg ne halljam, Potter, hogy még egyszer ilyen hangosan és nyilvánosan beszél a Főnix Rendjéről! - sziszegte alig hallhatóan. - Minden meggondolatlan szó a létünket veszélyeztetheti!

- Sajnálom…

- Sajnálhatja is! És most jöjjön! - lódult meg újra.

Idővel odaértek az igazgatói irodát őrző két kőszobor elé. McGalagony köhintett egyet.

- Fülviasz!

A szobrok félrecsusszantak, és mögöttük kezdett alakot ölteni a felfelé kígyózó csigalépcső.

- Gyerünk, bemehet.

- Köszönöm, tanárnő - biccentett Harry a távozó professzornak.

Ő maga fellépett az első lépcsőfokra, majd, miután erőt gyűjtött, felballagott egészen az irodáig. Mielőtt kopogott volna, eltöprengett azon, milyen rég nem is járt Dumbledore-nál.

Kissé izgatottan emelte az ujjait, hogy kopogtasson. Az igazgató hamar válaszolt.

- Tessék!

- Jó napot, Dumbledore professzor.

- Harry. Foglalj helyet, kérlek - intett az egyik karosszék felé az idős mágus.

- Professzor úr… kaptam egy levelet a vendégemtől… és azt írja…

- Tudom, mit ír - mosolygott a szakálla alatt az igazgató. - Én is kaptam tőlük üzenetet. Éppen az imént… - simogatta meg Fawkes okos kis fejét.

- Azt írták, ön majd tájékoztat engem mindenről…

Dumbledore felállt a székéből, és a könyvespolcaihoz ballagott.

- Tudnod kell, Harry, hogy ez egy nagyon kockázatos utazás. És azzal, hogy idehívtad, komoly veszélynek tetted ki Salboux kisasszonyt… és magadat.

Szemüvege vészjóslóan villant egyet, ahogy a fiúhoz fordult.

- Salboux kisasszony akaratlanul is, de felhasználható ellened. Érzelmi kötődésed hozzá… nyilvánvaló. Bármi történjék is vele azonban, befolyásolni fog téged. Attól tartok, ellenségeid kezében olyan fegyver ez, amely megnehezíti a dolgunkat.

- Tisztában vagyok ezzel.

- És gondolom azzal is, hogy mindezt annak idején Sirius Blacknek is elmondtam, mikor a Főnix Rendje újra létrejött.

Harry nyelt egyet. Igen, Sirius egészen hasonló helyzetben lehetett miatta… és hogy végezte. Ő nem halhat meg. Feladata van. De vajon… választania kell majd e kötelessége és a kedvese közt?

- Ne gyötörd most magad ilyen kérdésekkel - tette a vállára a kezét Dumbledore. - Hiszen… jöveteled célja most nem ez - mosolyodott el halványan. - Salboux kisasszony, és két kísérője az említett csütörtöki napon érkezik - lengette meg a pergament, ahogy újra leült. - A repülőtérről a King’s Cross pályaudvarra mennek, onnan pedig a Roxfort Expressz hozza el őket, egészen a roxmortsi pályaudvarig. Az adott napon engedélyt kapsz, hogy eléjük menj, és bekísérd őket a kastélyba. Ezen engedélyért a házvezető tanárodhoz kell majd fordulnod.

Itt elhallgatott.

- Van esetleg… kérdésed? - jegyezte meg mosolyogva, hiszen Harry úgy ült ott, mintha még várná a további utasításokat.

- Hogyan? Nem, nincs…

- Akkor elmehetsz.

- Köszönöm, uram…

 

- Csak maga, Potter! - csattant McGalagony szigorú hangja. - Ne kelljen ismételnem magam! - tette hozzá, mikor meglátta, hogy a fiú nagy, esdeklő szemekkel mered rá, akár egy kiscica. - Amit mondtam, megmondtam. A diákok a roxmortsi kirándulásokat, illetve a tanítási szüneteket leszámítva nem hagyhatják el a kastélyt! Csak különlegesen indokolt esetekben, mint…

- De ez egy különlegesen indokolt helyzet! - próbálkozott Harry, de a tanárnő mintha meg sem hallotta volna.

- … mint betegség, vagy, Merlin ne adja, haláleset…

Harry meglehetősen csalódott arcot vágott. A professzor fogott egy pergament, és érdekes mintázatú pennájával írni kezdett.

- Itt az engedélye, Potter! Csütörtök délután adja oda Frics úrnak, és ő majd kiengedi magát a roxmortsi vasútállomásra. Még egyszer mondom, ez senki másra nem vonatkozik. Lupin professzor lesz a kísérője.

- Szuper! - nyüszítette a fiú boldogan a jó hír hallatán.

- Végeztünk - nyújtotta át a tanárnő a papírt, kissé csücsörítve az ajkaival.

A pillantása felelt Harry minden fel nem tett kérdésére. Kíváncsi. Kíváncsi a jövevényre, aki miatt ő, a kis kiválasztott ennyi szervezkedésre képes. Érdekli a lány, hiszen Piton beszámolt a Rend fejeinek az észrevételeiről. A szemekről és mégis: a boszorkányi képességek teljes hiányáról. Hogy vajon visszatér-e újra a hányatott sorsú salemi vérvonal angol földre.

- Köszönöm - hátrált a fiú, és elhagyta McGalagony irodáját. Sóhajtva vetett még egy pillantást az irományra, majd gondosan összehajtogatta, és eltette talárjának belső zsebébe.

 

- Izgulsz? - érintette meg Harry vállát Remus puha keze.

A fiú a bejárati lépcsőnél álldogált, fehér ködfelhőcskéket eregetve, miközben a professzorra várt. Barátait és osztálytársait nézte, akik az udvaron hancúroztak a sűrű pelyhekben hulló hóban. Egyesek hóembereket próbáltak építeni - melyek inkább tűntek trolloknak, mint egyéb teremtményeknek -; míg mások hógolyókkal dobálóztak. A legtöbben azonban a kastély melletti tavon korcsolyáztak.

- Nagyon - vallotta be Harry, és fülig elmerült sárga-vörös sáljában.

Remus gyöngéd mosolyában azonban mindig ott bujkált az a melegség és szeretet, amely képes volt őt megnyugtatni, bármilyen lelkiállapotban legyen is.

- Ne tedd. Innentől már minden rendben lesz. Mehetünk? - intett a kitaposott út felé.

Harry csak kábán bólogatott, de nekiindult. Ám már az első lépésnél majdnem elterült.

- Csúszik… - jegyezte meg keservesen.

Lupin is kitárta a karjait, hogy sikerüljön megőriznie egyensúlyát.

- Előfordul… Gyere! - fogta karon a fiút, és együtt botladozva elindultak.

- Úgy csoszoghatunk, mint a pingvinek… - kuncogott Harry. - Láttál már pingvineket, Remus?

- Egyszer - nyögte az kínosan vigyorogva, ugyanis a bal lába majdnem kiszaladt alóla. - Nagyon aranyosak… Az apáddal és Siriusszal voltunk egyszer egy mugli állatkertben. Remek hely, Hagrid biztos odalenne a gyönyörtől a sok vadállat láttán…

Harry szemei előtt megjelent a ketrecről ketrecre rohangáló vadőr képe, és egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne mosolyogjon.

Amikor a kastély vasrácsos kapuihoz értek, megrázták magukat, mint a vizes bundájú kutyák. Nevetve seperték le magukról a makacs hópelyheket.

- Na és… - ballagott tovább Remus - veletek… minden rendben?

- Mármint… Marie-val és velem? - érte Harryt kicsit meglepetésként a kérdés.

Lupin sejtelmesen, igenlően hümmögött. Úgy tűnt, különösen jó kedve van.

- Minden… oké - felelte végül a fiú.

- Akkor miért érzem azt, hogy valami mégis aggaszt?

- Az a helyzet, hogy nem tudom, hol fogunk… aludni… - bökte ki Harry.

Remus elkacagta magát, ő mégsem érezte úgy, hogy gúnyolódna vele. Zavara azonban nem múlt el.

- Hiszen biztos bejöhet majd a Griffendél klubhelyiségébe… és ha a lányoknál kap szállást… nos, akkor Hermione… fog zavarni. De hozzánk se jöhetne át, mert ott meg ugye Ron lenne útban… Szóval meglehetősen tanácstalan vagyok…

- Hát csak ennyi a baj? - mosolygott a professzor.

- Csak ennyi? - kérdezett vissza Harry csalódottan. - Az könnyen beszél, akinek saját szobája van… Egy baldachinos ágyra lehet csendbűbájt bocsátani?

- Merlinre, hányszor hallottam annakidején ezt a kérdést! - nézett Remus az égre vigyorogva. - Attól tartok, nem, Harry - veregette meg tanítványa vállát, aki ettől majdnem elcsúszott.

- Értem… - bólogatott az letörten, de vetett alulról egy huncut pillantást a férfire. - Kicsit… furcsa ilyen dolgokról beszélgetni veled…

- Miért? Egymás közt vagyunk! - kukkantott körbe Lupin vidáman.

A fékezhetetlen pelyhek közepette senkit sem látott, aki a közelükben lehetett volna.

Az egyik faágról az orra hegyére pottyant egy pár hópihe, amit szórakozottan söpört félre. Úgy festett, mint valami boldog kiskutya, ami hosszú fogság után végre újra a szabadban garázdálkodhat.

- De én… Soha senkivel nem beszélgettem még ilyen dolgokról.

- Nos - torpant meg Remus, és felpattant az egyik kiálló járdakőre - hozzám bármikor fordulhatsz, teljes bizalommal. Persze, csak ha elfogadod egy buta, öreg felnőtt jó tanácsait.

- Hogyne! - derült fel Harry arca Remus habókossága láttán. A professzor a rátelepedő hópelyhektől úgy nézett ki, mint valami félig betemetett madárijesztő. Annyira sovány volt, hogy az már Harry szerint sem volt egészséges - és ő maga is elég sokszor megtapasztalta már a koplalás okozta súlycsökkenést. - Egyébként meg nem vagy öreg… se buta… - tette hozzá halkabban.

- Mindamellett - folytatták útjukat - kétlem, hogy Dursley bácsikád a felnőtté válás minden problémás kérdésére válaszolt volna…

- Valóban nem…

- Miért nem kérdeztél hát meg minket régebben, ha problémáid voltak? Úgy értem, Siriust, vagy engem.

- Próbáltam… - vallotta be Harry. - De nem volt könnyű - emlékezett vissza az előző karácsonyára, mikor bizony nagy szüksége lett volna az útmutatásra Chot illetően. - És nem akartam tiszteletlen lenni… - pislogott szégyenlősen Lupin felé.

Az, úgy tűnt, értette Harry hezitálását. Korában a fiút nagyon szoros érzelmi szálak fűzték Siriushoz; ő maga pedig mindig kicsit a háttérbe szorult. Harrynek kellett egy kis idő, hogy összeszedje magát keresztapja halála után, és megnyíljon feléje.

- Nem vagy az… Sebaj - mondta kedvesen.

Épp a roxmortsi vasútállomás kapujához értek. Ám itt a meredek, kátyús útra vastag jégpáncél fagyott, melyen lehetetlen lett volna csak úgy lesétálni.

- Kész vagy? - helyezkedett el a professzor olyan pozícióban, mint aki nekifutni készül.

- Mire? Remus, te le akarsz ezen csúszni?!

Lupin csak bólintott.

- Persze, megértem, hogy félsz…

- Hogy én? - csattant fel Harry vigyorogva. - De mi van veled? Nem vagy ehhez elég… gyenge? - pillantott diszkréten az egyik friss karmolásra a férfi halántékánál.

- Semmi bajom. Rajta! - lökte el magát az.

Harry - a kviddicsben megedződött kiváló reflexeinek köszönhetően - szinte ugyanabban a pillanatban követte. Mindketten kurjongatva, kalimpálva igyekeztek talpon maradni. Míg Remusnak sikerült az út széli, friss hóban lefékezni, addig Harry másfél méterrel tovább szánkázott. Görbe háttal, előre dőlve állt meg.

- Én győztem - jegyezte meg diadalittas mosoly kíséretében.

- Minden rendben? Akkor mehetünk. Nemsokára megérkezik a vonat…

- Vajon hogy jutott be a peronra? - morfondírozott Harry.

- Ó, az nem probléma. A muglik azért nem jutnak be a kilenc és háromnegyedik vágányra, mert egyszerűen nem tudnak róla. Amint valaki felvilágosítja őket, hol kell keresni, rögtön megtalálják. Gondolj csak azokra a diákokra, akiknek teljesen mugli szülei vannak.

- És mi van, ha egy mugli véletlenül mégis rájön? Mondjuk egy részeg, vagy egy csöves…

- Csöves… - mosolygott Remus a szó hallatán. Nem sokszor hallotta varázslógyerekek szájából.

- … neki akar dőlni a falnak, és beesik rajta?

- Hát, az elég érdekesen nézne ki - értett egyet Lupin, ahogy megjelent előtte a King’s Cross pályaudvar téglafala, melyből kiáll egy pár emberi láb. - Gondolom, ilyesmi nem történik valami sűrűn. Ami Marie-t illeti, biztos vagyok benne, hogy a kísérői megtalálták az utat.

Harry némán figyelte, hogy a kék-vörös taláros állomásmester a kezeit melegítve előcammog az állomásfülkéből. Lustán az órájára pillantott, majd hunyorogva a síneket leste.

- Mázli, hogy ezzel jöhet. Nem is tudtam, hogy ezt a vonatot évközben is használják…

- Mondhatni ugyanúgy jár, mint a rendes, mugli vonatok. Persze, csak ritkábban. A helybéliek nem sokat utazgatnak. És a Kóbor Grimbusz, a seprűk, no meg a hoppanálás mellett nem sokan választják a közlekedésnek ezt a formáját. Tonks jött vele néhányszor - tette hozzá halkabban, szelíd hangon, mint mindig. - Azt mondta, nosztalgiával tölti el, ha ezzel utazhat. Olyan érzés, mintha az ember még mindig roxfortos diák lenne…

Harry azonban alig hallotta a hangját. Egyre csak a sínekre hulló hópelyheket bámulta. Valahol… ezeken… közeledik a kedvese. Miért retteg hát annyira a találkozástól?

A gőzmozdony éles füttyszava térítette magához. Összerezzent, mert hirtelen egész testén végigfutott a hideg.

- Mindjárt itt lesz - próbálta megnyugtatni Lupin.

Ő azonban csak sután biccentett. Leseperte kócos hajszálairól a havat, és kihúzta magát. Lassan láthatóvá vált a gőzös fénycsóvája. Vidáman tülkölt még egyet, és kiengedte a forró levegőt, ahogy lefékezett az állomáson. Itt-ott kinyíltak a vagonok ajtói, és nagy táskákkal megpakolt mágusok meg boszorkányok botladoztak lefelé a lépcsőkön. Az egyik kövérkésebb asszonyság fenékre is vágódott a csúszós kövön. Szétnyílt az egyik kofferja, melyből pennák és pergamenek repültek szanaszéjjel. Jajveszékelve kapkodott utánuk, és sipítozva kiabált a kalauzzal, hogy segítsen összeszedni, ami kipotyogott.

A nagy kavarodásban Harrynek olyan érzése támadt, mintha legalább ezren lennének a peronon. Egyre idegesebben meresztgette a szemeit. Lábujjhegyre állt, hogy ellásson a néhány leszálló feje fölött.

Lassan kinyílt az utolsó előtti kocsi ajtaja is. Egy sötétzöld, szinte fekete taláros, fiatal férfi szállt le először. Rögtön megperdült a tengelye körül, és már nyújtotta is a karját valakinek, aki látszólag leszállni készült mögötte. Egy finom, fehér kesztyűs női kéz kapaszkodott meg a felkínált támaszban. Szabad kezével hosszú szövetkabátját és szoknyáját igazgatta kecsesen, nehogy rájuk lépjen.

Ahogy megállapodott a peronon, kissé ijedten körbepillantott. Hajának könnyű eséséről és kíváncsi szemeinek édeskés villanásáról Harry rögtön felismerte benne Marie-t. Érezte, hogy végtagjaiba újra visszatér a melegség, és azzal együtt az élet, szíve pedig jó nagyokat dobbant. Tett feléje egy bátortalan lépést, de a lány szinte rögtön szaladni kezdett, és azonnal a nyakába vetette magát.

Jól, esett, hogy nem neki kellett megtennie az első lépéseket. Hogy a lány így magára vállalt mindent. Így sokkal könnyebb volt…

- Marie - csuklott meg a hangja halkan. - Úgy hiányoztál… - szorította jó erősen magához; olyannyira, hogy érezte melleit mellkasának nyomódni.

- Te is nekem! - kapaszkodott Marie a talárjába.

- Bocsáss meg nekem! - csókolta homlokon Harry. - Nem akartam hazudni, de… nem mondhattam el…

- Semmi baj - mosolygott kedvese.

- Nem mondhattam el… - motyogta Harry, és inkább a lány nyakába fúrta arcát, hogy eltakarja a könnyeit.

Marie meghatódottan hajtotta a vállára a fejét. Meglátta mögötte a hátratett kezekkel álldogáló Remust. A férfi szelíden nézte őket.

- Harry - súgta a fülébe.

A fiú nagy sokára végre elengedte. Marie a professzor felé biccentett, kissé zavartan.

- Ó, igen - köhintett Harry. - Marie, ismerd meg, kérlek, Remus Lupin professzort.

- Nagyon örvendek - ráztak kezet.

- Ő… az iskolában tanít. És egyébként a nagybácsim - mosolygott rá. - A fogadott nagybácsim.

Nagyon büszke és boldog volt, hogy végre Remusnak is bemutathatta a lányt. A férfi kíváncsian kérdezgette, hogy utazott, és kellemesen érzi-e magát most, hogy megérkezett. Harry azonban csak csendben nézte őket. Érezte, hogy feltöltődik energiával a jelenlétüktől, attól, hogy foghatja a lány szép, hosszú ujjait…

- A kísérőid? - pillantott el a gyerekek feje felett a tanár.

- Ó, szegények! - csapott a homlokára Marie. - Mondieu, már majdnem elfelejtkeztem róluk!

Látta, hogy a rövid hajú Gilles már elővarázsolta Marie bőröndjét a vonatból. Kissé türelmetlenül pillantott a még mindig nyitva álló vagonajtóra. Onnan egy fekete kesztyűs kéz bukkant elő, ugyanolyan kecsesen, mint Marie-é. Gilles megragadta, és kirántotta a gazdáját. Jules majdnem orra esett a durva bánásmódtól.

- Viselkedj már! Nem otthon vagyunk!

- Nyugi, na! Csak vicceltem! - legyintett Jules. - Mit idegeskedsz?

- Mi itt vendégek vagyunk! Illendő úgy viselkedünk! - sziszegte öccse.

- Gilles! Jules! - szaladt oda hozzájuk a lány.

Harryt a kezénél fogva rángatta oda, Remus pedig könnyed lépésekkel követte a két vad fiatalt.

- Igen, kicsi Miss.? - kérdezték a testvérek egyszerre.

- Bemutatom nektek - lihegte Marie boldogan - a kedvesemet, Harry Potter!

Harry kíváncsian méregette a két férfit. Mikor megtudta, hogy ők vigyáznak a barátnőjére, cseppet ideges lett. Két férfi… a lány közvetlen közelében… Veszélyeztetve érezte saját magát, és tartott attól, hogy Marie esetleg elcsábul, és elhagyja őt értük. Így most olyan szemekkel nézte őket, hogy azt sok okklumentor megirigyelte volna.

Gilles-en látszott, hogy valamicskét ideges, hiszen arca egy kicsit sápadt volt. A megjelenése kifogástalan volt, ruhái pedig olyan elegánsak és különlegesek, melyekhez foghatót Harry egy brit máguson se látott még. Tengerkék szemei mégis elárulták, hogy nagyon izgul.

- Gilles La Berre, nagyon örvendek - fogta meg Harry felkínált kezét. Különösnek érezte a tizenéves fiút, és szinte maga sem értette, mit talál mindenki olyan szokatlannak benne. Nem értette addig, míg szemtől szemben nem állt vele. A kölyök smaragdzöld szemei olyan szemtelenül szépek voltak, annyira elszántak, hogy úgy vélte, kár lenne ellenük szegülnie bárkinek is.

Jules, a pillanatnyi mellőzöttséget kihasználva, kicsit sértődötten áthajította hosszú hajszálait egyik válla felett. Marie nyomban kuncogni kezdett. Volt ideje kiismerni őt, tudta, hogy az idősebbik La Berre nehezen viseli, ha senki sem törődik vele. Igényli a figyelmet, és… vonzza is. Akárhová mentek, bárhol is voltak, repülőn, pályaudvaron, emberek közt is feltűnő jelenségnek számított. Gyönyörű, mogyoróbarna haja irigylésre méltó volt - még a nők közt is -, és annyira ápolt, hogy sokan talán már azt hihették, nem is eredeti. Szögletes, férfias arca természetes vadságot kölcsönzött neki, amivel kissé ijesztően párosult a természetéből fakadó hevesség.

- Ő pedig a bátyám, Jules La Berre - mutatta be őt Gilles.

- Nagyon örvendek - mosolyodott el sejtelmesen Harry. - Köszönöm, hogy eddig is vigyáztak Marie-ra, és gondoskodtak róla, hogy biztonságban idejöhessen.

Ekkor felpillantott, hiszen Remus a vállaira tette a kezét. Gyorsan bemutatkozott ő is, illetve megjegyezte, hogy az iskolában tanít, és hogy mindhármukat a kastélyban szállásolták el. Emellett közvetítette Dumbledore kérését, hogy megérkezés után jelenjenek meg az irodájában.

- Kastély? - lelkendezett a lány. - Egy kastélyban tanultok?

Még Jules is elismerően hümmögött.

- Szerintem imádni fogod - karolt bele Harry. Már indultak volna, mikor Marie megtorpant.

- A csomagjaink!

- Azok már úton vannak - emelte meg a kalapját az állomásmester.

- Mindig így kerülnek fel a kastélyba - jegyezte meg Remus.

Lassan elkezdtek visszafelé ballagni. Szemből kissé csípős szél fújt, így mind az öten jól az arcukba húzták a sáljaikat. A varázslótalárok csak úgy lobogtak mögöttük.

Jules kíváncsian pillantgatott Remus felé. A fiatal tanár arca tele volt karmolásokkal, ami már akkor feltűnt neki, mikor kezet ráztak. Egy ilyen békésnek tűnő, mosolygós szemű férfi vajon miként sérülhetett meg? Nem tudta magában tartani a kérdést.

- Mielőtt elhagytuk Franciaországot, nem értesültünk róla, hogy újabb komoly összecsapás történt volna - kezdte. - Ha megkérdezhetem, hol szerezte ezeket a sérüléseket?

- Ó, valóban nem történt semmi említésre méltó mostanában - pillantott oldalra Remus borostyánszín szemeivel. - Ezeket a sebeket magamnak okoztam.

Marie jobban odabújt Harryhez, ahogy a három felnőtt beszélgetését hallgatta.

- Magának… okozta? - kérdezte Gilles elszörnyedve, miközben vetett egy megrovó pillantást bátyjára.

- Igen. Azt hiszem - sóhajtott Lupin - jobb, ha tudják, hogy vérfarkas vagyok.

A két francia testvér úgy megtorpant, mintha egyúttal a szívük is felhagyott volna a dobogással.

- Az mit jelent? - kérdezte Marie suttogva Harrytől. Az azonban csak megpaskolta a lány kis kezeit.

- Egy igazi…

- … vérfarkas?

- De hát…

- … nem veszélyes ez?

- Egyáltalán nem - felelt Harry a kelleténél talán kicsit hangosabban. Arca most cseppet sem volt barátságos. Azt azonban nem volt hajlandó eltűrni, hogy Remust közveszélyesnek bélyegezze ez a két bolond flamand. - Remus Lupin a legjobb és leglelkiismeretesebb tanár az egész iskolában, és mindenki szereti. Ugyanannyi joga van itt lenni és tanítani, mint bárki másnak.

Míg Gilles bocsánatkérően meredt a lábaik alatt ropogó hóra, addig Jules felöltött egy nála megszokott sértődött arckifejezést, és kételkedve meredt az ifjú Potterre. Ahogy nézte a fiút, úgy érezte magát, mint valami olcsó western-filmben, ahol a szél cibálja a szemben állók öltözékét, és bárgyún merednek egymásra. Ám Harryt nem lehetett eltántorítani.

- Egy aurornak semmitől sem kellene félnie - jegyezte meg csípősen. - Főleg nem egy vérfarkastól, aki senkit sem bánt.

Látta, hogy szavai kígyóméregként keringenek az idősebbik La Berre zsigereiben, hiszen az először elsápadt, majd egyre pirulni kezdett az orcája. Még olvasni sem kellett az elméjében: a szemeiből egyenesen sütött, hogy milyen beképzelt taknyosnak tartja a kis csodakölyköt, akiről mindenki csak áradozik.

- Naiv gyermek - mondta végül tettetett eleganciával, és fölényes mosollyal. - Természetesen most még nem sok elképzelésed lehet az auror-szakmáról, és annak velejáróiról. Jobb félni, mint megijedni. Ezt még az okosabbak is tudják.

Harrynek megremegett egy kis izom a szája szélében.

- Talán Marie nem mesélte? Én is aurornak készülök.

- Biztos elfelejtette. Sötét nap lesz az számunkra - mondta köhintve, hogy ne lehessen minden szavát érteni.

Gilles feléje küldött egy idegbajos pillantást, miután jó erősen karon bökte a könyökével.

- Hagyd abba - sziszegte.

- Ó igen? - kérte ki magának Harry a megjegyzést.

Remus aznap sokadszorra látta őt olyannak, mint amilyen az apja volt egykor. Hálás volt neki, amiért kéretlenül is kiállt mellette, és büszke volt rá, mert nem hagyta magát. Noha sejtette, hogy e szóváltást nem lehet majd könnyen befejezni.

- Van némi tapasztalatom - fűzte hozzá Harry. - De ha majd maga is találkozik Voldemorttal, adja át neki az üdvözletemet.

A név hallatán a két férfi felszisszent, a fiú pedig elégedetten nyugtázta Jules borzongását. Mosoly kúszott ajkaira.

Jules csak lassan tudta vicsorgását kényszeredett vigyorrá alakítani.

- Hát nem bájos? Éles helyzetekben, majd meglátod, többre is szükséged lesz, mint egy ilyen jól felvágott nyelvre.

- Már diákként volt részem éles helyzetekben. De látom - mérte végig Harry -, magának nem. Nemhiába csak egy olcsó kis testőrmunka jutott…

Remus eltakarta az arcát, hogy ne lássák, ahogy kuncog, és Marie is az ajkait harapdálta, nehogy hangosan felnevessen. Gilles szinte esdekelve kérte tekintetével bátyját, hogy hagyja abba. De azt olyan mértékben felháborította Harry szemtelensége, hogy szinte villámokat szórt a szeme.

- Te-testőrmunka? - fújtatott. - Na, mindjárt odavések neked még egy csinos kis villámot a homlokod másik oldalára, te hálátlan, beképzelt kölyök!

- Mustárzabáló! - lendült volna előre Harry, de Remus lefogta.

- Na, jó, most már elég - fegyelmezte, még mindig kacagva.

Gilles-nek már nehezebb dolga volt, hiszen bátyja magasabb volt, mint ő. Ügyetlenkedve tartotta vissza.

- Mit mondtál? - rivallt rá Jules.

- Hagyd abba! Hadd kérjek elnézést a viselkedéséért - pillantott Gilles kínosan Remusra.

- Semmi baj - legyintett az jókedvűen. - Harryvel sem unalmas az élet… Inkább menjünk.

Mindannyian némán tették meg a kastélyhoz vezető út hátralevő részét. Marie jól hozzásimult kedveséhez, és lopva puszikat nyomott annak arcára, hogy oldja a benne kavargó feszültséget. A hatodik, kedveskedő csók után Harry valamelyest felengedett, és viszonozni kezdte a lány közeledését. Egymás derekát ölelve ballagtak tovább kicsit sután, de még így is meg-megcsúsztak a jégen néha.

Mikor azonban láthatóvá vált előttük a Roxfort a sok-sok, hófedte tornya, elakadt a lélegzetük. Még Harry és Remus is megállt egy pillanatra, hiszen a látvány egyszerűen csodálatos volt. A testvérpár elfeledte egy pillanatra az iménti civakodást, hogy kiélvezzék a gyönyörű pillanatot. A Beauxbatons Akadémia, ahol mindketten tanultak, messze nem volt ilyen magával ragadó.

- Nem találok szavakat - vallotta be Gilles mosolyogva. Oldalra pillantott, és látta, hogy bátyja tátott szájjal bámulja az építményt. Ujjaival óvatosan megérintette az állát, mire az magához tért, és újra értelmes arcot vágott. De egy hálás mosolyra volt ideje.

- Sohasem láttam még ehhez foghatót - mondta Marie meghatódva.

- Tehát látod? - kérdezte Harry izgatottan.

- Aha. De miért?

- Hát mert… a muglik szeme elől el van rejtve.

- Akkor… én miért látom? Nem hinném, hogy bármiben is különb lennék a többi embertől…

- Talán Dumbledore professzor tudja a választ erre a kérdésre - próbálta sürgetni őket Remus.

Az udvaron a gyerekek hangos zsivaja fogadta őket. Ahogy telt az idő, egyre többen szabadultak az utolsó órákról, és mielőtt hazautaztak volna, szerettek volna még egy jót hemperegni a hóban társaikkal. Harry a szemeivel barátait kereste. Látta, hogy Rowena egy csinos kis hóembert épített Ginnyvel és Hermioneval, de Lavender és a Patil-ikrek is besegítettek. A hatodikos fiúk vegyes csapatokat alkotva hócsatáztak a derékmagasságú barikádok mögül. Mikor meglátták Harryéket, hevesen integetni kezdtek, majd folytatták a játékot.

Piton a lépcső szélén várakozott, és szemmel láthatóan fázott. Egyre csak Rowenat leste, aki elbúcsúzott a lányoktól, és feléje indult.

Marie, amint meglátta, elébe szaladt.

- Piton professzor úr… hát maga is?

A bájitalok mestere meglepetten üdvözölte a lányt, majd megvonta a vállát.

- Nagyon sajnálom, hogy színlelnünk kellett - vallotta be, noha csak a mosolya tűnt bűnbánónak.

Kezet fogott a két vendéggel, de észrevette Harry arcán a dacos sértődöttséget, ahogy Jules-hez ért.

- Mi van? - kérdezte tőle halkan.

A fiú a szemeivel intett az idősebbik La Berre felé, és folytatta a duzzogást. Piton megrázta a fejét, majd hagyta, hogy beljebb lépjenek a kastélyba.

Az előcsarnokban mind lerázták magukról a sok havat, és míg Remus megbeszélte a részleteket a testvérpárral, Harry és Marie az egyik fáklyánál melengették kezeiket.

- Harry - lépett oda hozzájuk a professzor. - Az igazgató úr azt kérte, hogy kísérjük fel a vendégeinket hozzá, de csak velük óhajt beszélni. Odakint kell majd várakoznod.

A fiú bólintott, de kicsit elszontyolodott a hír hallatán.

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!