34. Fejezet - Kísért a múlt 2

Sebes léptekkel vágott át a birtokon, miközben azon gondolkozott, hogy vajon, hogy fog bejutni az igazgatóiba feltűnés nélkül. A lehető leggyorsabban kellett itt végeznie, kitudja, hogy időközben mi történt Harryvel… Furcsa… - gondolta. Már a magamban is a nevén szólítom… - gondolataiból egy nem várt személy látványa zökkentette ki. Behúzódott egy öles fa mögé, és onnan figyelte a lányt… Ray… vajon, mit akart tőlem? – kérdezte magában, mikor észre vette, hogy a lány a fiatal énjét figyeli.

Szemei élesen megvillantak, mikor közeledni látott három jól ismert alakot… Potter, Black, és az az áruló féregfark… Lupin nem tartott velük, ebből arra következtetett, hogy valamiben sántikáltak.

A lány csak akkor vette észre őket, mikor azok már majdnem odaértek hozzá.

- Mit csinálsz itt Ray? – hallotta Potter hangját, a választ nem hallotta, mert a lány túl halkan beszélt… jellemző… Piton tekintetével megkereste a fiatal Perselust, látta hogy az is meghallotta a hangokat, mert óvatos, ámde sebes mozdulatokkal távolodott.

Még várt pár percet a fa árnyékában, majd ismét elindult. Észrevétlennek kellett lennie, hiszen gyanút kelthetett volna sötét alakjával a diákok körében is. Miközben egyre közelebb ért a kastélyhoz, elvégzett magán egy láthatatlanná tévő bűbájt, így is elkerülve a kíváncsi pillantásokat.

Elégedetten látta, hogy a tölgyfaajtó nyitva állt, agy szabadon juthatott be, minden akadály nélkül, legalábbis ezt hitte, amíg meg nem kísérelt belépni azon.

Hatalmas áramszerű ütés érte, ami hátravetette őt, s így a következő pillanatban, a fűben találta magát.

Bosszankodva állt fel a földről, átkozva önmagát, hogy miért is nem gondolt erre hamarabb, hiszen azokban az időkben Voldemort már aktívan tevékenykedett, Dumbledore minden valószínűség szerint már akkor ellátta az iskolát védelemmel a halálfalók ellen.

Legnagyobb meglepetésére az akkori tanári kar összes tagja kirohant a tölgyfaajtón, hátuk mögött Dumbledore, akinek tiszteletteljesen utat engedtek.

Azt igazgató, egy rövid varázsigét mormolt, egy egyszerű mozdulatot hajtott végre pálcájával, majd várt.

Hosszúnak tűnő másodpercekig nézett arra a pontra, ahol Piton volt, mire az észrevette, hogy már nem láthatatlan. Lassan, megfontoltan állt fel, ügyet sem vetve a tanári kar többi tagjának gyanakvó pillantásaira, csak az idős mágust figyelte.

Dumbledore kérdőn nézett rá, ő maga nem szólt egy szót sem. Perselus tudta jól, hogy itt dől el, hogy, hogy folytatódik. Vigyáznia kell, hogy mit mond, vagy cselekszik.

Hirtelen ötlettől vezérelve pálcáját a földre dobta, fejét tiszteletteljesen lehajtotta, s csak ezután szólt- Albus – csak ennyit mondott, mire az idős varázsló elindult felé, kezét vállára fektetve kereste a férfi tekintetét. Nyugtatólag hátranézett kollegáira, s biccentett, hogy távozhatnak. Azok vonakodva bár, de eleget tettek a kimondatlan kérésnek.

Miután már csak ketten álltak a bejárat előtt, végre megszólalt.

- Gyere velem Perselus… - szólt csendesen.

Piton nem kérdezte, honnan tudja a nevét, bízott benne, hogy így lesz, hiszen Dumbledore is kiváló oklumens.

Az igazgatói irodában Dumbledore lassú megfontolt léptekkel az asztala mögé sétált, leült, majd összetámasztott újai mögül várakozóan nézett a másik férfira.

Nem tudta, hol kezdhetné, végül mégis belevágott. A tőle telhető legrészletesebben mesélt el minden apró mozzanatot, miközben az idős varázsló szemeiben egymást kergették az érzelmek.

*

Mikor magához tért, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Eszméletlensége alatt rémesebbnél, rémesebb álmok üldözték, kis híján megölve benne az utolsó csepp reményt is. Szívesen ébredt hát a kevésbé rossz valóságba. Jól számolta, a pókok, és a sárkány egymással végeztek, már csak… a róka… a róka maradt.

Ezt a feladatot nem értette. Nem tartotta Voldemort stílusának, hogy rászabadítson egy csapat veszett rókát, akkor vajon mi lehet a feladvány?

Csak egyféleképpen tudhatta meg… Elindult hát, hogy az utolsó tálat is megtelítse.

*

Nem történt semmi, nem mozdult semmi, még Piton oldalán sem, erre az utóbbira, pedig különösen figyelt.

A következő pillanatban a férfi mégis megmozdult, majd lassan felállt…